Neked evés után hány másodperc kell felállni?

Te is a magyarok azon népes csoportjába tartozol, akik akkor állnak fel az ebédlőasztaltól, amikor jóformán már meg sem tudnak mozdulni?

Fidesz: bölcsődések, óvodások 90 százaléka ingyen étkezhet

Szeptember 1-jétől a bölcsődések és az óvodások 90 százaléka, 321 ezer gyermek részesülhet ingyenes étkezésben, szemben az eddigi 27 százalékkal – hívta fel a figyelmet a Fidesz-frakció szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

6 dolog, amire jó a paprika - Nyersen fogyasztva a leghatékonyabb

Mire jó a paprika?

5 szuper ötlet, hogy a gyerek jobb evő legyen

Vannak gyerekek, akik mindent megesznek, amit a szüleik eléjük raknak, legyen az hús, zabkása vagy zöldség, gyümölcs.

A világ egyre rosszabbul étkezik

Fejlett országok vezetnek az egészségtelen élelmiszerek fogyasztásában.

Miért kell enni futás előtt?

Egy olyan problémám van, hogy futás előtt nem tudok enni, mert iszonyat hányingerem van és émelygek is ilyenkor bármit eszek.

Lázár: Ingyenes lesz az étkeztetés a kötelező óvodában

A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk – jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.

Három gyerekből egy reggeli nélkül indul el otthonról

Három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról, amit a szülők időhiánnyal magyaráznak, vagy azzal, hogy a ’gyerek nem éhes”. Miért elengedhetetlen a bőséges reggeli a gyerekeknél?

Ezt a konyhasót hívták vissza, ne vegyenek belőle!

Állati takarmányozásra szánt kálium-klorid felhasználásával gyártott, csökkentett nátrium tartalmú étkezési só tételeket rendelt vissza azonnal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság csütörtöki közleménye szerint az intézkedés a Compex-Só Kft. 2014-ben gyártott, csökkentett nátrium tartalmú termékeit...

III. Richárd imádta a lakomákat

Bőséges és különleges ételek mellé napi napi egy palack bort ihatott élete utolsó éveiben III.

5 mondat, amit soha nem mondj a gyerekednek az étkezéssel kapcsolatban

Saját tapasztalatból tudjuk, hogy olykor rendkívül nehéz bármiféle ételt is beleimádkozni a gyerekünkbe, és – mint biztosan nektek is – nekünk is megvannak a jól bevált cseleink, amikhez ilyen esetekben folyamodni szoktunk.

Mit ettek az ókori Egyiptomban?

Milyen arányban fogyasztották a különböző ételeket az ókori egyiptomiak?

Jobbá teheted a világot, ha a kukából eszel?

Magyar viszonylatban valószínűleg nem nagyon beszélhetünk olyan emberekről, akik elvi okok miatt választják a kukázást.

Csúfolják társaikat a tehetősök csemetéi

Épp abban a törökbálinti iskolában lázadtak fel szülők a menza ellen, ahol Orbán Viktor tanévnyitót tartott – írta a 444.hu. Amióta közétkeztetés van intézményeinkben, folyamatosan vannak panaszok a minőségre és a mennyiségre is.

Ezek a legnagyobb táplálkozási tévhitek

Biztos, hogy jó ötlet elhagyni a reggelit?

Ha válogat a gyerek

Az étvágytalanság és a válogatás gyakran azonos okra vezethető vissza.A szülők gyakran fordulnak orvoshoz azzal a panasszal, hogy étvágytalan a gyermekük, alig eszik valamit, illetve csak azt eszi meg, ami a fogára való, válogatós.

Illendőségtan az asztalnál

Mit nem illik csinálni az asztalnál evés közben?

Mégiscsak királyként kell reggelizni?

A kalóriadús reggeli megvéd a cukorbetegségtől, a magas vérnyomástól és a keringési problémáktól – állítják a Tel Aviv-i Egyetem kutatói.

Paleolit étrend: az ősember jobban tudta?

Össze kell pakolni a spájzot, s a tartalmát odaadni bárkinek, aki elfogadja.

Étkezés a Jin és Jang elvei szerint

A Chi-energiának a Feng Shui tanai szerint örökké szabad utat kell engedni, hogy megmaradhasson az egyensúly körülöttünk.

Idényre fel! - Együnk gyümölcsöt

Az idény zöldségek, gyümölcsök fogyasztása az egészséges táplálkozás egyik alapja.

Egyél színeket: Közös étkezések, boldogabb család

Együtt étkezni a családdal fontosabb, mint azt sokan hinnék: felmérések szerint nemcsak a párkapcsolatra, szerelmi életre van jó hatással, de segíti a fiatalabbik generációt az egészséges táplálkozás kialakításában is.

A gyerekek mutatnak példát a kiegyensúlyozott étkezésben

Bár a gyerekek kiegyensúlyozottabban esznek és többet is mozognak, a szülők nem mutatnak elég példát nekik az egészséges életmód terén– derül ki a Nestlé NUTRIKID friss, generációs felméréséből.

Szabályok és illemtan diplomáciai étkezésekhez

Előfordulhat egy egyszerű halandó életében is, hogy meghívást kap egy diplomáciai vacsorára.

Gyorsan = bisztró?

A bisztró szót sikerült itthon lejáratni - állítják az általunk megkérdezett éttermi szakemberek -, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes jó bisztróban gondolkozni. Már csak azért is. Mitől bisztró a bisztró, és hogyan ismerjük fel a bisztrónak nevezett nem bisztrókat?

Élelmiszerár-robbanás jön!

Élelmiszerválság, árrobbanás – nemrégiben jelentette be az ENSZ mezőgazdasági szervezete, hogy az öt-hat évvel ezelőttihez hasonló ellátási krízis alakulhat ki.

Jobb, ha nem hagyod ki a fehérjét az étrendedből!

Az étkezési teltségérzet jóval bonyolultabb annál, mint a csípőméret megnövekedése: a belek és az agy között kétirányú jelkapcsolat van, mely fehérjében gazdag étel elfogyasztása után ébred.

Rossz memória felel a sikertelen fogyásért?!

Ha minden törekvésünk ellenére sem tudunk kitartani diétánk mellett, talán a memóriánkkal lehet baj. A kutatók több tulajdonságot, köztük a memória egyik típusát is összefüggésbe hozták azzal, mennyire képesek a fogyókúrázók ragaszkodni szándékukhoz.

Mit esznek az olimpikonok?

Michael Phelps például egy interjúban bevallotta, hogy napi 12 000 kalóriát fogyaszt el.

Bajnokok eledele: étkezés az olimpiákon

Az étkezés nyilván kulcsfontosságú a sportolók életében is. Mit esznek a világ legjobb atlétái a londoni olimpiai faluban, és hogyan változott az étkezés az ókori idők óta? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a lenti cikkben.