Na, erre varrjon gombot a Fidesz – Vitézy Dávid simán veri Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek versenyében

Március második felében már 6 százalékponttal előzte meg a fideszes Szentkirályi Alexandrát a főpolgármester-jelöltek rangsorában Vitézy Dávid, aki bő egy hete jelentette be az indulását.

Erkölcsi holtversenyben Borkai és Dézsi?

Győr korábbi polgármestere, Borkai Zsolt erősen kritizálta Dézsi Csaba Andrást, mondván, az megütött valakit. De Dézsi sem volt rest, tátongó sebnek nevezte Borkait, akit vagy ő fog bevarrni vagy a rendőrség.

Pokorni Zoltánnak elege lett a köztársasági elnök botránya után? Állítólag nem indul a következő választáson, sőt, már az utódja is megvan

Nem cáfolta a XII. kerületi polgármester a visszavonulásáról szóló hírt, noha nem akart nyilatkozni, amíg nincsen meg a fideszes főpolgármester-jelölt.

Közös jelöltről egyezett meg az ellenzék Újbudán, az LMP sem maradt ki az összefogásból

Újbuda az első budapesti kerület, ahol sikerült megegyezni: öt ellenzéki párt közösen fordult rá a választásra.

Tarlós István a köztévének: Vitézy egyértelműen ellenzéki jelöltnek számítana

Az űrügyi biztost is szívesen látná Karácsony Gergely kihívójaként a bukott városvezető.

Lázár János megnyílt: leélte élete első felét, már nem indul inkább a választáson

Még két évig szolgálja a helyben lakókat, aztán személyes okokból máshol folytatja.

Ez a legnépszerűbb párt Magyarországon – Novák Előd szerint

Novák Előd nagy erőkkel készül az önkormányzati választásokra. 

Karácsony Gergely élére állna a „köztársaságpárti koalíciónak”, bejelentette, hogy kikkel akar közös listát

Levélben kereste meg az ellenzéki pártokat a főpolgármester, aki arra is kitért, a vitás kerületekben kit tart esélyesebb polgármesternek.

Kéri László: ha az ellenzék rosszul lövi be a helyzetét, a ’26-os választást már idén elbukja

Most minden politikai szereplő a közelgő önkormányzati- és Európai uniós választásra „könyököl”, ám amíg a regnáló ezt nyugodtan megengedheti magának, -nála van korlátlan pénz, paripa, fegyver- az ellenzéki oldal több évre lábon lőheti magát -és minden változásban bízó szavazóját- a rövidlátó hadakozás közben.

A Momentum bemutatta a kőbányai polgármester-jelöltjét – Ez már a negyedik kerület, ahol a DK-val egymásnak feszülnek

A Momentum Stemler Diána helyi önkormányzati képviselőt indítaná a júniusi önkormányzati választáson.

Hadházy: közpénz-tízmilliókkal tömik ki törvénytelenül a választásra készülő fideszes álcivileket

A képviselő és jogászai 12 településen, köztük két budapesti kerületben találtak problémás közpénzosztást.

Vitézy Dávid lehet Ungár Péter főpolgármester-jelöltje

Vitézyt korábban a Fidesz lehetséges jelöltjeként is emlegették, bár ő tagadta, hogy az lenne.

Beállt Karácsony Gergely mögé a Momentum

A Momentum szerint rászolgált a támogatásukra a főpolgármester.

Gulyás három nevet is bedobott: Ők lehetnek a Fidesz főpolgármester-jelöltjei

Mindhárman bizonyítottak már a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint.

A momentumos Kerpel-Fronius Gábor most V. kerületi polgármester-jelöltként próbál szerencsét

A politikus volt már jelölt a 2019-es EP-választáson és az ellenzéki előválasztáson is.

Karácsony Gergely sorsdöntő bejelentést tett: ez meghatározza az önkormányzati választásokat

Párbeszéd-Zöldek által életre hívott zöldminimum-program aláírását kérte a főpolgármester a velük szövetségben induló önkormányzati jelöltektől vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd hiába erőlködik, állítólag még mindig nem talált magának csepeli polgármesterjelöltet

Borbély Lénárd szerint mindegy, ki lesz Németh jelöltje, „a valódi hatalom nem nála lenne” – így áll most a csepeli fideszes belharc.

Bűnösnek vallotta magát a fideszes volt polgármester, aki megnyitott egy életveszélyes játszóteret

Építési gödrökbe potyogtak a gyerekek a 2019-es kampányhajrában megynitott érdi játszótéren. Az akkori polgármester, T. Mészáros András elfogadta az 1,5 milliós büntetést, de a vád még fellebbezhet.

Lemondott a fideszes Lévai, aki milliókat ajánlott egy kutyapártosnak, ha az kamujelöltként indul a választáson

Lévai István Zoltánnak, aki a Fidesz választókerületi elnöke volt, még a párttagsága is megszűnt.

Borkai mocskos polgármesteri kampányra készül: „Bármi történhet velem, a mai világban ezt nem lehet kizárni”

A szexbotrányba belebukott korábbi győri polgármester elképzelhetőnek tartja, hogy „kreálnak valamit ellene”, hogy ne vegyen el szavazatokat a Fidesztől.

Ő lehet Karácsony Gergely kihívója? Az atlétikai vb vezérigazgatóját arról kérdezgetik, akar-e főpolgármester lenni

Szerinte „Budapest megérdemelné, hogy megszervezze valaki, mert érdemes lenne újjászervezni”.

Sehol nem győzött fideszes a vasárnapi időközi választásokon

Időközi választást tartottak vasárnap Alsóújlakon, Babarcszőlősön és Csehiben is. A három településen a polgármester halála miatt kellett új választást kiírni.

Időközi választások: Volt, ahol 58 év után váltottak polgármestert vasárnap

Elveszítette testületi többségét egy adócsalási ügybe keveredett polgármester is, máshol pedig egy Fidesz-győzelmet hozott a voksolás.

Elintézték: már csak ekkor szavazhatunk legközelebb a Fideszre

Kiderült, mikor lesz a következő önkormányzati és EP-választás, szinte biztos, hogy 2024. június 9-én járulhatunk legközelebb az urnákhoz.

Független képviselő nyert önkormányzati választást Veszprém megyében

A független Sárdi Mátét választották Lovas polgármesterévé a vasárnapi időközi önkormányzati választáson – közölte a Veszprém megyei település aljegyzője az MTI-vel.

Zuglóban, Újbudán és Hantoson is időközi választást tartanak vasárnap

Újbudán két egyéni választókerültben is képviselőt választanak.

Fideszes jelölt nyerte az óbudai időközi önkormányzati választást

Csikósné Mányi Júlia 750 szavazattal lett a 2. számú egyéni választókörzet önkormányzati képviselője.

Borsodban öt, Nógrádban három településen tartottak időközi választást

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében öt településen tartottak időközi polgármester-választást vasárnap: Bódvalenkén, Igriciben, Szőlősardón, Galvácson és Zádorfalván egyaránt független polgármestert választottak. A szavazást a korábbi vezető lemondása vagy halála miatt írták ki.

A választási évad tovább görög

Tizenegy településen tartanak időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást vasárnap.