Az ellenzékre szavazott? Ezt üzeni önnek a Fidesz!

Lehet, hogy nem örülnek, de aggódniuk sem kell – mondta Hoffmann Rózsa a hvg.hu munkatársának azon kérdésére, hogy mit üzennek azoknak a szavazóknak, akik nem a kormánypártok jelöltjeit támogatták.

Vona figyelmeztet: a választás tétje, hogy a Jobbik váltópárt lehet 2018-ban

Az önkormányzati választásnak az a tétje, hogy a "kétharmados hatalmi mámort" korlátok közé lehet-e szorítani, lehet-e gátat emelni a Fidesz országirányítási, központosítási törekvései elé – vázolta a önkormányzati választások fontosságát Vona Gábor pénteken Nagykanizsán.

Kemény küzdelmet hirdet a DK

Az DK szerint haladunk tovább a diktatúra felé, amely ellen kemény küzdelmet ígérnek.

Indul a kampány és a gazdaságfejlesztés

A Fidesz-KDNP a gazdaságfejlesztésre helyezné a hangsúlyt Debrecenben.

Aktivizálódott a baloldali szavazótábor

Aktivizálódtak a választók, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM – állapította meg az augusztus első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos.