Másfél évig tartott disznóólban egy francia nőt az öregezésben utazó „kiscsalád”

Visszakapta a siófoki házát az az idős francia asszony, akit másfél évig sanyargatott és tartott fogva egy család egy rozoga melléképületben.

Elképesztő módon verték át a nyugdíjasokat: kamu pénzszállító rendőröket küldtek az otthonaikhoz

Idős embereket megkárosító, telefonos ügyfélszolgálatnak álcázott bűnbandát számolt fel a német rendőrség a törökkel együttműködve – jelentette szombaton a Rheinische Post című észak-rajna-vesztfáliai lap tisztségviselőkre hivatkozva.

Egy bátor nénivel kampányol a rendőrség: észrevette, hogy át akarják verni, és leleplezte a csalókat

Az „öregezés” sajnos továbbra is nagy divat a csalók körében – gyakran hívnak fel úgy idős embereket, hogy unokájuknak adják ki magukat, és valamilyen baleset okozására hivatkozva gyors pénzügyi segítséget kérnek tőlük.

80 év fölöttiektől csalt ki milliókat két budapesti nő

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen.

A Jobbik fellépne az "öregezés" ellen

A Jobbik több eszközt is bevetne az úgynevezett "öregezés" ellen, s kiemelt figyelmet fordítana a kiszolgáltatott csoportok elleni bűncselekmények felszámolására.