Így lopta ki Bajnai a választókerületeket a kispártok alól

Miért nem tudott megegyezni az MSZP a kis pártokkal? Azért, mert Bajnai különalkuval tette rá a kezét a kis pártoknak felajánlható egyéni választókerületekre és megszerezhető listás mandátumokra.

Nemgyütt 2014

Nem is tudom sírjunk vagy röhögjünk.

A megalakult összefogás margójára

Lassan olyan érzése van az embernek, hogy Bajnai Gordonnak lenni manapság kevésbé fájdalmas, mint sajtreszelővel recskázni.

Kötelező olvasmány proletároknak

Azt hittük unalomba fulladt, de csak kicsaptak a hullámok abból a szárszói budiból.

Összefogás-matematika, avagy a mellébeszélés magasiskolája

Az Orbán-kormány leváltásának vágya, előbb a Millában, aztán Bajnai Gordonban, végül a kettő összeolvasztásában vélte megtalálni testét.

Baloldal = már a humoristák sem értik a humort

Egyszer volt, hol nem volt, itt vége fuss el véle. 

Katasztrófák és tanulóképesség

Nyugati példák segítségével már bizonyítottuk, hogy a kohézió milyen fontos szerepet játszik abban, hogy egy társadalom milyen sikerrel képes megszervezni a gazdaságot és az államot. Írtunk már a kultúra, azon belül is a filmek kohéziós erejéről, de most az Európát és Magyarországot sújtó június eleji – rekord vízállást...

MSZP aktivisták, fegyverbe!

Talpra koma, hí a Zsotya!

Fletó megfejtette a világot

Üzent nekünk Feri a fészbúkon, aszongya rájött mi a baj.

A cél: egy drogmentes világ

A Drogmentes Világért Alapítvány folyamatos sikereket ér el abban a harcban, amit a kábítószer fogyasztás elterjedése ellen vív.

Botka és Ujhelyi is üzent: el kell menni Bajnaihoz!

Ébresztő!!!

Faültetés összefogással

Több egyesület és helyi lakosok is segítettek a hétvégén abban, hogy a Szarvas utcában több mint félszáz akácfát ültessenek ki.

S.O.S Civil Rádió Jazzfesztivál

A Civil Rádió megmentésére fognak össze a legnagyobb Jazz zenészek szeptember 17-én.

Ősszel indul a nemzeti összefogás segélyvonala

árhatóan szeptemberben vagy októberben már hívható lesz a nemzeti összefogás segélyvonala; az új, egységes és átlátható rendszer kiépítését a korábbi különböző telefonos támogatási formák anomáliával indokolta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Mátrai Gábor, a Nemzeti Média- és...

Májusban ismét többszáz pedagógus és többezer gyermek fog össze a rászoruló kicsikért

A Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska Program idén negyedik alkalommal hívja fel a magyarországi általános iskolákat, hogy pályázzanak iskolatáskáért.

Szakmai konferencia az összefogás jegyében

"Empowerment-alapú hálózatok, kapcsolatok, közösségek" címmel 2011. március 3-4. között sor kerül a IX.

Szurkolói összefogás Kubicáért-itt vannak az első képek

Kubica nehéz időszak elé néz, szeretnénk egy kiadvánnyal segíteni neki, amit ti szerkesztetek.

Exkluzív: így történt a Klauzál téri cigánytámadás (18+)

Egy horrortörténet bontakozott ki.

Összefogás a sármelléki reptér életre keltéséhez

A Zala Megyei Területfejlesztési Tanács pénteki ülésén a sármelléki reptér hányattatásai váltották ki a legnagyobb érdeklődést és aggodalmat a résztvevőkből Zalaegerszegen.

Sztárok és civilek a mellrák ellen

2009. október 4-én az Egészség Hídja az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület nyolcadik alkalommal rendezte meg a Rózsaszín Egészség Napot és a hagyományos Lánchídi Sétát Budapesten.

A huszonnégyek - Zalai kisvárosok a listán

Példa nélküli nemzetközi összefogást valósít meg európai uniós támogatással a határ menti régió 24 városa.

A társadalmi tőkéről - Mindennapi bűnmegelőzés

Újra meg újra azt érzem ennek a blognak a bővítése közben, hogy az egyes bejegyzések egymásba érnek.

Ne csak óvd, tegyél is érte: lakókörnyezetünk (sz)épsége - Mindennapi bűnmegelőzés

Egy korábbi bejegyzésben, amelyben a Szomszédok Egymásért Mozgalomról esett szó, említettem, hogy összefogással nem csak saját és családunk biztonsága valósulhat meg, hanem életünk minősége is számottevően javulhat.

A város és a helyi iparkamara összefog a válságban

Az élelmiszeripari, könnyűipari cégek többsége megszűnt Zalaegerszegen, az építőipar nehéz helyzetben van; a kialakult válsághelyzetet a helyi adók csökkentésével, gazdaságélénkítéssel, a foglalkoztatás bővítésével, a szakoktatás fejlesztésével lehet enyhíteni - mondta Gyutai Csaba alpolgármester a hétfői gazdasági...

Mi kell nekünk, magyaroknak?

Nézd meg, ha kíváncsi vagy.

A mindennapok szara - Amikor a cigánypecsenye vissza akar harapni

És itt jön be Kállai a képbe, aki valószínűleg most akarja beindítani hagyományos politikai karrierjét, valami ilyen irtózatos blődséggel, mint a polgárháború.

A pannon puma meg a hét szűk esztendő

Rémálom gyötör: hét sovány tehén lakmározik a pannon pumából. József botjára támaszkodva ott áll az állatok mellett, és hét sovány esztendőt jósol.

Tisztelet a Honvédségnek? - Itt a megoldás

Lehet anyázni, fújolni és gyűlölködni, de egy nagyon egyszerű és költséghatékony megoldás körvonalazódik, hogy a lakosság igazán szeresse és tisztelje a katonákat:

Összefogott a Microsoft és az EMC

A vállalkozások bizalmas adatainak védelméért szövetkeznek.