Itt a MINI legfrissebb dizájnkiadása, az új MINI Cabrio Sidewalk!

A prémium kisautók mezőnyének egyetlen nyitott tetős modellje dizájnkiadással gazdagodik.

Az AutoWallis növelte eredményét és árbevételét az első fél évben

Az AutoWallis átfogó eredménye 148 százalékkal 458 millió forintra, árbevétele pedig 21 százalékkal, 38,4 milliárd forintra nőtt az első fél évben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Eltűnt egy kukásautó

Emlékeznek még volt egyszer egy Kész Átverés show a televízióban.

Az új autók értékesítésének korlátozására kényszerült a Porsche

Az új autók értékesítésének átmeneti korlátozására kényszerült a Porsche, a német gyártó pénteki közleménye alapján a fennakadást az okozta, hogy a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).

Európa legjobbjai között a magyar lízingpiac

Bár az európai lízingpiacon is jelentős, 9,6 százalékos volt a növekedés 2017-ben, a magyar lízingcégek ennél jóval komolyabb, 18 százalékos növekedést értek el 2017-ben - közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és az európai társszervezete, a Leaseurope adatai alapján.

Nőtt az új gépjárművek forgalomba helyezése januárban

Januárban az előző év azonos időszakához képest 38,5 százalékkal több, 8891 új személyautót és 36,2 százalékkal több, 1648 kishaszon-járművet helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte.

15,4%-kal nőttek a PSA csoport eladásai 2017-ben

A Push to Pass tervben foglalt termékoffenzíva magasabb fokozatba kapcsolt, és az előző 18 hónapban bevezetett öt SUV modell egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A SUV-eladások összességében a csoport értékesítési adatainak 23%-át tették ki 2017-ben.

Stabil növekedés várható a magyarországi prémium autók piacán

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.

A gépjármű márkakereskedők 5-10 százalékos növekedésre számítanak az idén

A magyarországi gépjármű márkakereskedések többsége az idén a tavalyinál lassabb, 5-10 százalékos növekedést vár, a munkaerőhiány, illetve a bérek és járulékok jelentős emelkedése azonban problémát okoz a szereplőknek - derül ki a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) felméréséből.

MGE: júniusban 17,5 százalékkal nőtt az új autók száma

Júniusban 17,5 százalékkal több, 7348 személyautót helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban, az első fél évben megjelent új autók száma 12,1 százalékkal, 37 025-re nőtt - közölte csütörtökön az MTI-vel a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

MSZP: Luxuskocsik helyett mentőautókra költsön a kormány!

A szocialisták szerint a mentőszolgálatnál jobb helyen lenne a pénz.

Perspektíva: 10 százalékos növekedést vár a Ford 2015-re

A Ford 10 861 darab új jármű értékesítésével a magyarországi piaci növekedés 21,6 százalékos ütemét jelentősen meghaladva, 37,8 százalékkal növelte újautó-eladásait 2014-ben - tájékoztatott a a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft.

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, március után áprilisban is: az év negyedik hónapjában 4623 új személygépkocsi került forgalomba, 7,8 százalékkal több mint egy évvel korábban.

Már 3,5 millió forintba kerül egy rendszámtábla Sanghajban

Minden eddigi rekordot megdöntve a 90 ezer jüanos határt is átlépte Sanghajban a rendszámtábla ára, melyet már befektetésként, "spekulációs" céllal is vásárolnak.

10,5 százalékkal kevesebb új autót vettek az EU-ban

Februárban történelmi mélypontra csökkent a forgalomba helyezett autók száma az Európai Unióban - közölte kedden az autógyártó vállalatok európai szervezete, az ACEA.

10 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba februárban

z idén februárban 10 százalékkal kevesebb, 3838 darab új autót helyeztek forgalomba Magyarországon 2012. februárhoz viszonyítva - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Jato Dynamics autóipari információszolgáltató.

Használt és új autó vásárlás 2010-ben

Hasznos információk azoknak, akik a 2010. évben használt, vagy új autóvásárlás előtt álnak.

Autó felvásárlás - Kinek miért jó eladni az autóját?

Kinek miért jó eladni az autóját, legyen az új vagy használt?