Ő lett az első újévi baba 2024-ben

Zalaegerszegen éjfél után 1 perccel született kislány lett az első újszülött 2024-ben vidéken, az állami intézményekben. Budapesten pedig egy kisfiú, Donát lett az év első fővárosi újszülöttje 2024-ben a budapesti állami intézményekben.

31 koraszülöttet evakuáltak a gázai es-Sifá Kórházból

A hírt az iszlamista Hamász terrorszervezet irányította gázai egészségügyi minisztérium jelentette be vasárnap.

Újabb életet mentett meg a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátora

A Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorában eddig 11 újszülöttet helyeztek el – írta a kórház a Facebookon.

Hiánypótló könyv jelent meg az újszülöttek ápolásáról

A neonatológia legújabb eredményeit tartalmazza az új kiadvány, mely egy 2016-os amerikai kézikönyv fordítása.

Sorban állnak a földrengés romjai alatt született kislányt örökbe fogadni kívánó szülők, ilyen az állapota

A kislánynak az Aya nevet adták, ami arabul csodát jelent.

Nagy öröm érte Caramelt, megszületett a második gyereke

A házaspár kislányuk mellé több éve szerettek volna már kistestvért.

Cristiano Ronaldo megmutatta újszülött gyermekét

A világhírű focista olyan fotót osztott meg, amilyet még nem láthattunk tőle.

Egy év után végre hazavihették a világ legkisebb újszülöttjét, aki 212 grammal született

Tizenhárom hónapnyi intenzív kezelés után hazavihették szülei a világ legkisebb újszülöttjeként világra jött babát egy szingapúri kórházból – adta hírül az MTI.

Újszülöttkori rendellenesség? A babák 4 százalékát érinti

A legtöbb gyermekgyógyász a szülőknek kifejezetten ajánlja a választható újszülöttkori szűrő ultrahangvizsgálatokat.

Hogy ne haljon meg minden harmincadik újszülött – az Apgar-teszt babák millióit mentette meg

Virginia Apgar 1933-ban az első női sebészrezidensek egyike lehetett a Columbia Egyetemen.

Ilyen zebrakölyköt még biztosan nem látott

A zebrák fehér alapon fekete csíkosak, vagy fekete alapon fehérek? És mi van akkor, ha pöttyös lesz?

Vidéken ketten lettek elsők

Vidéken két helyen, Nagykanizsán és Baján is született gyermek éjfél után 1 perccel.

Elvíra az első

Kislány született ebben az évben először Budapesten.

Élő újszülöttet hagyott magára a fűben egy Pest megyei nő

Élő újszülött kisfiút talált egy férfi Gödöllő-Máriabesnyőn csütörtök délután – közölte András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Otthon végzett körülmetélés közben halt meg egy csecsemő, az anyát őrizetbe vették

A ge­no­vai rend­őr­ség köz­lése sze­rint az új­szü­lött ni­gé­riai szár­ma­zású édes­any­ját és nagy­ma­má­ját vet­ték őri­zetbe.

Kislányok a 2019-es év első babái – fotó

Éjfél után 8 perccel, Miskolcon született idén az ország első babája. 2019-ben a fővárosban és vidéken is lány volt az első újszülött.

Megmutatták első gyermeküket Kasza Tibiék

Kedd reggel született meg a csöppség.

Hallott már ilyet? Belépő a szülőszobába és még csak "le sem fogyasztható"

Nem semmi hírnek kell lennie annak, amire manapság felkapja a fejét Magyarországon a hírfogyasztó.

Az újszülött babának mire van szüksége? Hogyan fejlődik?

Az egy hetes baba fejlődése, napirendje: mennyit eszik és alszik?

Fegyházbüntetést kértek az újszülöttjét megölő felsőzsolcai nőre

Fegyházbüntetést kér az ügyészség arra a 42 éves nőre, aki tavaly tavasszal Felsőzsolcán a kerti vécébe dobta újszülöttjét – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Újszülött kislányt hagytak a Jahn Ferenc Kórház inkubátorában

Egy egészséges újszülött kislányt találtak kedden kora reggel a fővárosi Jahn Ferenc Kórház sürgősségi osztályának bejáratánál elhelyezett inkubátorban. 

Ausztria beért minket! - embertelenségben - Városi Kurír

Mindenhol a világon jókívánság-hegyek, extra ajándékok lepik el az év első szülött babáját és édesanyját.

10 évet kapott a miskolci nő, aki megölte újszülöttjét

Tíz év börtönre ítélt hétfőn a Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa egy nőt, aki megölte újszülöttjét.

Enyhébb büntetést kapott a csecsemője halálát okozó mátranováki nő

Gondatlan emberölés vétsége miatt két év hat hónap fogházbüntetéssel sújtotta az újszülött gyermeke halálát okozó mátranováki nőt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.

Az agy fejlődése miatt nem mindegy, melyik oldalán ringatják az újszülöttet

Sikerült megoldani annak rejtélyét, hogy az anyák miért inkább baloldalt ringatják az újszülöttjeiket. A kutatók szerint ez a pozíció aktiválja a gyermek jobb agyféltekéjét, amelynek nagy szerepe jut a kommunikációt és a kötődést segítő agyi funkciókban.

Kórházi vécé szemetesébe dobta újszülöttjét egy anya

Csecsemőgyilkosság kísérletének vádjában vallotta magát bűnösnek Orsolya-Anamaria Balogh, aki egy brit kórház szemetesében szabadult meg újszülött gyermekétől. A kicsinek a gyors orvosi segítségnek köszönhetően nem esett baja – jelentette a BBC .

Konyhaasztalon élesztettek újra egy koraszülött csecsemőt a mentősök

Egészen szenzációs történetet osztott meg az Országos Mentőszolgálat  a Facebook oldalán.

Ezért ne aludj egy ágyban a kisbabáddal, ha kimerült vagy! Meghalt egy 2 napos csecsemő

Szörnyű tragédia árnyékolja be egy család életét: alig két napot élhetett csak a kisbabájuk.

Apró "balesetek" a babafotózáson - 17 fénykép, ami biztos, hogy nem lesz kint a falon

A képeken látható csöppségek nem épp a megfelelő alkalmat választották arra, hogy könnyítsenek magukon. Az eredmény: olyan képek, amik valószínű, hogy nem fognak kikerülni a falakra. :) Vagy mégis?

Brutális módon próbálta megölni újszülöttjét egy kecskeméti nő

Jogerősen hat és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kecskeméti asszonyt, aki megpróbálta megölni újszülött gyermekét.