Elhunyt Széles Sándor úszóedző

Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.

Kerekesszékkel elérhetetlen a vizes vb?

Sergő Z. András kerekesszékes szurkoló a SportXpert.hu-n írt arról, hogy az elmúlt öt hónapban még nem sikerült jegyhez jutnia az idei vizes világbajnokságra.

Betiltották a delfinekkel úszást Franciaországban

A francia kormány megtiltotta a delfinek és karszárnyú delfinek fogságban tartását. A már most is így élő állatokon kívül újakat mostantól tilos befogni és cirkuszban szerepeltetni.

Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is nyert a nyitónapon Amiens-ben

Több első helyet is szereztek a magyar úszók pénteken a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi körverseny harmadik, befejező állomásán, Amiens-ben.

Egerszegi Krisztina fia sorra ússza a csúcsokat

A 16 éves Vigassy Bálint kétszer is megjavította saját legjobbját 200 háton, édesanyja, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina számában – írja a Bors .

Három aranyat nyert Cseh László

Cseh László három aranyérmet nyert csütörtökön az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.

Felkereste anyját a fogyatékkal élő úszónő, aki csecsemőként lemondott róla

Jessica Long, a világhírű paralimpikon úszónő kezdetben azt hitte, meghaltak az igazi szülei, aztán rátalált édesanyjára.

Kapás, Hosszú, Verrasztó és Gyurta is nyert a Marseille-i úszóversenyen

Két győzelmével Kapás Boglárka szerepelt a legjobban a magyarok közül a pénteki nyitónapon a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak.

Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid a dobogó tetején

Hosszú Katinka a pénteki és szombati három-három elsőség után három aranyérmet nyert a nizzai nemzetközi úszóverseny vasárnapi befejező napján is, amelyen a férfiaknál ugyancsak avattak magyar győztest Verrasztó Dávid személyében.

Hosszú Katinka és Kenderesi Tamás is aranyat nyert szombaton Nizzában

Hosszú Katinka a pénteki nyitónaphoz hasonlatosan szombaton is hat számban indult, s háromban nyert a nizzai nemzetközi úszóversenyen, ahol a férfiaknál is avattak magyar győztest Kenderesi Tamás személyében.

Hosszú Katinka a világ második legjobb női sportolója

Idén is megszavazta a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS), ki az év legjobb női sportolója. Hosszú Katinka a második helyen végzett – láthatjuk a közleményben, ami a szövetség honlapján jelent meg .

Hosszú Katinka nem árulta el, hogy kit szeretne Gyárfás székében látni

Kiemelkedő eredményekkel teli évet zárt Hosszú Katinka, aki szerint még ezeket is elhomályosíthatják jövő évi lehetséges győzelmei a hazai rendezésű vizes világbajnokságon.

Taroltak a magyar úszók Svájcban

Tíz érmet, közte öt aranyat szereztek a magyar úszók a Lausanne-ban rendezett, 40 ezer svájci frank (11,6 millió forint) összdíjazású nemzetközi verseny második, befejező napján. A vasárnapi döntők közül – akárcsak szombaton – négyet nyert Hosszú Katinka, egyet pedig Sebestyén Dalma.

Gyárfás Tamás: Nem tudom, mit vétettem az úszósport ellen

Amennyiben a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének jelölőbizottsága és a 118 tag is támogatná, akkor Gyárfás Tamás elgondolkodna azon, hogy maradjon a szervezet élén.

Hosszú Katinka aranyéremmel kezdte a rövidpályás világbajnokságot

Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet nyert az úszók rövidpályás világbajnokságának keddi nyitónapján a kanadai Windsorban.

A gyűrűt nem kell megcsókolni, köszönni azért még illene!

Amikor elkezdődött az úszósportban a mindmáig szűnni nem akaró háborúskodás, a JochaPress.hu a leghatározottabban eltökélte: csak és kizárólag a hivatalos forrásokat (MTI, Magyar Úszó Szövetség) használja. Most mégis úgy érzem, illik megszólalni.

FINA: Hosszú Katinka az Év úszója

Hosszú Katinka egymás után harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója – a trófeákat a windsori Ceasars Hotel Colosseum nevű rendezvénycsarnokában adták át a hagyományos FINA-gála keretében.

Gyurta Dani kiállt Hosszú Katinka mellett

Gyurta Dániel egyetért Hosszú Katinkával, s szerinte a magyar úszásban tapasztalható problémáknak a versenyzők látják kárát.

Hosszú Katinka: Gyárfás mondjon le tisztségéről!

Hosszú Katinka Facebookon szállt bele keményen Gyárfás Tamásba, a Magyar Úszószövetség elnökébe. Az utóbbi hetekben ugyanis Gyárfás többször azt nyilatkozta, hogy minden rendben van közöttük.

Kirúgták Széles Sándort

Nem tartanak igényt a továbbiakban az UTE úszószakosztályánál Széles Sándor edzői munkájára.

Hosszú Katinkát kizárták az ob-n

Tíz éve nem történt ilyen a klasszis úszónővel.

Hosszú Katinkát kizárták

Az eddig minden egyéni számot megnyerő Hosszú Katinka már biztosan nem lesz százszázalékos a Százhalombattán zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon, ugyanis szombat délelőtt kizárták az 50 méter gyors előfutamában.

Hosszú Katinka továbbra is verhetetlen, legyőzték Kenderesit

Hosszú Katinka továbbra is százszázalékos, 11 versenyszámból 11 győzelemnél tart az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságán. A férfiaknál némi meglepetésre Verrasztó Dávid legyőzte Kenderesi Tamást 200 méter pillangón.

Egerszegi Krisztina 16 éves fia édesanyja nyomdokaiba lépne az olimpián

Tizenhat évesen első felnőtt úszóbajnokságán sorra dönti egyéni rekordjait Egerszegi Krisztina nagyobbik fia, Vigassy Bálint – írja a Bors .

Hosszú Katinka 110 millió forintot keresett az úszó világkupán

Hosszú Katinka egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában, amelynek a szombat-vasárnapi hongkongi záróviadalán 10 aranyéremmel tette teljessé sikerét. Összesen 103 érmet gyűjtött az idén, ebből 73 az arany, az összkeresete pedig csaknem 110 millió...

Hosszú Katinka letarolta Tokiót

Négy arany- és két ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal második napján, melyen még egy magyar győzelem született, Kapás Boglárka jóvoltából.

Hosszú négy arannyal rajtolt a rövidpályás úszó világkupán

Négy arany- és egy bronzérmet nyert öt döntőjében Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal első napján, melyen Kapás Boglárka jóvoltából még egy magyar győzelem született.

Gyurta edzője nem érti, miért lett hűtlen hozzá a tanítványa

Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.

Hét aranyat szerzett Hosszú Katinka Pekingben

Hosszú Katinka négy arany- és két bronzérmet gyűjtött a szombati zárónapon az úszók rövidpályás világkupájának negyedik, pekingi állomásán.

Paralimpia: megvan az első magyar aranyérem!

A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében.