Halálos baleset a Vas megyei Sajtoskál közelében

Egy ember meghalt, ketten megsérültek abban a balesetben, amely vasárnap délután történt a 84-es főúton, a Vas megyei Sajtoskál község közelében – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Baleset miatt lezárták a 33-as főutat Debrecen közelében

Hárman megsérültek balesetben vasárnap délután a 33-as számú főúton Debrecen közelében, ahol személygépkocsi motorkerékpárral ütközött.

Focimeccs miatt kedden lezárják az Üllői utat a Népliget és a Nagyvárad tér közt

Kedden szakaszosan lezárják a fővárosban az Üllői utat a Nagyvárad tér és a Népliget között labdarúgó-mérkőzés miatt. Hétfő estétől már tilos lesz a megállás pár helyen.

Filmforgatás és területbiztosítás miatt több helyen lezárások lesznek Budapesten szerdán és csütörtökön

Filmforgatás miatt a III. kerületben, biztosítás miatt pedig a  kerületben lesz szerdán és csütörtökön több helyen is ideiglenes forgalomkorlátozás.

Lezárták az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalát

Egyre több a hótorlasz és a veszélyes útszakasz Magyarországon.

Teljesen lezárták az M1-es autópályát

Teljesen lezárták az M1-es autópályát Zsámbék térségében szerda este műszaki mentés miatt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Személyautó ütközött egy kisbusszal Tiszapalkonyánál

Két gépkocsi ütközött össze az Oszlárra vezető úton.

Delegációk közlekedése miatt jelentős útlezárások lesznek Budapesten - autósajtó

A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján, így a Liszt Ferenc-repülőtér környékén és a belvárosban is vasárnaptól szerdáig.

A Mátrába menne a hétvégén? Van egy rossz hírünk

Katasztrófavédelmi gyakorlat miatt a hétvégén lezárják a Mátraszentimre és Mátraszentistván közti utat.

Teljesen lezárják az M0-s autóutat szombat reggel

Teljes útlezárás lesz az M0-s autóút M3-as autópálya felé vezető oldalán Gyál térségében szombat reggel – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.

Lezárják a Ferihegyi út egy részét vasárnap, két buszjárat útvonala is módosul

Kertészeti munkát végeznek november 5-én, vasárnap a Ferihegyi úton a Kaszáló és a Rétsár utcák közt, ezért reggel 8 és este 6 órák között lezárják az utat. Két buszjárat útvonala is módosul.

Egy autó felborult a Baross térnél, lezárták a Rákóczi utat a Blaha felé

Két autó ütközött össze a Baross téren szerda reggel, az egyik autó fel is borult. A rendőrség lezárta  Rákóczi út mindhárom sávját a Blaha Lujza tér felé.

Teljes útzár az M31-esen

Teljes szélességében lezárták az M31-es autópályának az M0-s sztráda felé vezető oldalát csütörtök délelőtt, miután felborult egy személygépkocsi Kistarcsa térségében – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Lezárták az M0-s körgyűrűt Dunaharasztinál baleset miatt

Baleset miatt lezárták az M0-s körgyűrűt Dunaharasztinál.

Öt kilométernyi utat zárnak le a vizes vébé megnyitója miatt a rendőrök

Mintegy öt kilométernyi utat érint valamilyen szintű forgalomkorlátozás a FINA vizes világbajnokság pénteki megnyitó rendezvénye Budapesten – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtök este sajtótájékoztatón.

Halálos baleset, útlezárás Makónál

Két személyautó ütközött össze Makó közelében a baleset a 43-as főút 35-ös kilométerszelvényében történt.

Dugó dugó hátán - ez várható a jövő héten

A jövő hét is bővelkedik lezárásokban. Kijut belőle a Duna mindkét partjára, de Pest ebben az dekádban a rövidebbet húzta. Dugó, dugó hátán. A jövő hét a dugó jegyében telik Budapesten.

Tüntetés lesz Budapesten, mutatjuk, hol várható forgalomkorlátozás

Május 21-re nagyszabású tüntetés szerveznek a Műegyetem rakparton. A szervezők többek között a Lex CEU, a civilek elleni törvény, az EU-ellenes kampány, és a reklámadó miatt demonstrálnak.

Robbanásveszély miatt lezárják a ferihegyi repülőtér 2-es termináljára vezető összes utat

Világháborús robbanótestet találtak a ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál, az oda vezető összes utat lezárják – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szerda délután az MTI-t.

Több alsóbbrendű utat lezártak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Több alsóbbrendű utat lezárt a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a múlt hét közepi télies időjárás okozta károk enyhítése érdekében és balesetveszély miatt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Borsodban több utat lezártak

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is gondot okozott a rendkívüli áprilisi időjárás szerdán, a Bükkben fák dőltek az útra, ezért több utat lezártak a forgalom elől.

Lezárják fél Budapestet a Szent Patrik-napi felvonulás miatt

Úgy látszik, az ír ünnep egyre népszerűbb a fővárosiak körében.

Filmforgatás miatt lezárják a Király utca egy részét

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2017. március 1. és március 2. között Budapesten, a VII. kerületben – olvasható a rendőrség honlapján .

Lezárják a pesti alsó rakpart egy részét, változik a közlekedési rend

Lezárják a pesti alsó rakpart északi szakaszát jövő hétfőn az út fejlesztése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Filmforgatás miatt lezárják a budapesti belvárost

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz kedden késő délutántól csütörtökig Budapesten, az V. kerületben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Több autó ütközött Abonynál, teljes szélességében lezárták a 4-es főutat

Teljes szélességében lezárták a 4-es főutat, amelynek 86-os kilométerénél, Abonynál Szolnok irányába több autó összeütközött péntek este – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Lezárják az M1-s autópályát

Építési munkálatok miatt lezárják az M1-s autópálya egy szakaszát Győr irányába szerda éjjel – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Hármas karambol és útlezárás az M5-ösön

Két kamion és egy személyautó karambolja miatt lezárták az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalát Gyál térségében hétfő reggel – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Fél Budapest megbénul a hétvégén

Hét fővárosi kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezetnek be a Wizz Air Budapest Félmaraton futóverseny miatt a hétvégén, vasárnap lezárják egyebek mellett a Lánchidat és a Szabadság hidat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Halálos baleset Tapolcánál, lezárták az utat

Egy ember meghalt, mikor két személygépkocsi ütközött Tapolca és Sümeg között kedd délután – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.