Aki Én

Eurostat: Magyarország az EU második legszegényebb országa, tavaly egyedül a bolgárok éltek rosszabbul nálunk

Eurostat: Magyarország az EU második legszegényebb országa, tavaly egyedül a bolgárok éltek rosszabbul nálunk

Döbbenet, hol a legdrágább az autópálya-matrica

Persze lehet, hogy már nem is kell megdöbbenni. Lassan a legdrágább ország leszünk Európában.

Pupákra verik a lengyel élelmiszerárak a magyart

A lengyeleket az orosz-ukrán háború, a szankciók ugyanúgy, vagy inkább jobban érintik, mint Magyarországot. Ennek ellenére az inflációs adataik többszörösen jobbak.

Bocs, megint hazudtunk: az “adócsökkentés kormánya” folytatja az adóemelést

Azzal kampányoltak, hogy az “olcsó orosz gáz” a biztosítéka a rezsicsökkentésnek.

Nagyon kell a kormánynak a pénzünk: új adót vetettek ki a megtakarításainkra

A kamatadó mellé szochót is kell fizetni júliustól több megtakarításra - az állampapírra ez nem vonatkozik, sőt: még ingyenreklámra is kötelezik a bankokat.

Jaksity György: Az ország egésze van óriási bajban, csődhullám és elbocsátások is lesznek

Magyarország az egyik legrosszabb helyzetben lévő ország Európában, de az OECD-országok között is – mondta a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke.

Bőven lehet fedezete a Mol-nak a benzinársapkára

Április derekára tovább nyílt a Brent-Ural árkülönbözet, ami a korábbinál is kedvezőbb helyzetet teremt a döntően orosz olajat finomító magyar olajcégnek.

Buletine de vot din Ungaria aruncate la Livezeni --Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott magyarországi választási szavazólapra bukkantak.

A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja az illegális hulladéklerakat szemétkupacai között végezte.

Összeugrott egy magyar és egy ukrán autós Tatán az autóra ragasztott Z betű miatt

„Az egyik tatai Shell-kúton vasárnap délután összeverekedett két autós, a rendőrök helyszíneltek is az eset miatt” – írta olvasónk.

OV22-es rajongót és bűnözői múlttal hencegő volt MSZP-st is indít Gattyán György pártja

A kosz és a dugó visszatérő téma a fideszes közbeszédben, holott a város köztisztasági büdzséjét a kormányzati megszorítások miatt kellett megvágni. Egy friss felmérés szerint Budapesten legfeljebb 2020-hoz képest nőtt az utakon a torlódás, a 2019-es, Tarlós-éra idején mért szintet még mindig nem érte el.

Zalatnay Sarolta már Bayer Zsolttal pörög: mit szól ehhez a leszbikus lánya?

Nemrégiben sok millió esett le Cininek a kormánytól. A múltkor Stop, Gyurcsány pultnál pózolt, most Bayerrel pörög Cini

Megaberuházás a Fertő tavon, avagy közpénzből természetpusztítás - Greenpeace Magyarország

A helyiek és a természetvédők tiltakozása ellenére Magyarország kormányának egyik legtöbb közpénzből finanszírozott természetpusztító idegenforgalmi beruházása a Fertő tó soproni szakasza mentén a megvalósítás fázisába lépett.

Ezt a menekülőutat választotta a kormány a megfigyelési botrányban

“Egy olyan világban élünk, ahol hihetetlenül sok veszély leselkedik a modern államokra.

“Kitett egy papírzsákot és abból fizette ki a jelölteket"

Seres Mária és Stekler Ottó számos rablópártot épített fel az elmúlt évtizedekben.

Megtízszerezte bevételét a kínai vakcina-beszerzésben közvetítő magyar cég

Az üzleti sikert egy dolgozóval érték el.

Magasabb az ellenzéki szavazók között az oltási hajlandóság, mint a kormánypártiak körében

A megkérdezettek 61%-a nem gondolja az ellenzéket oltásellenesnek, és az ellenzéki érzelmű szavazók nagyobb arányban oltatnák be magukat a koronavírus ellen, ha választhatnának a vakcinák közül, mint a kormánypártiak – derül ki a Publicus Intézet Népszava felkérésére március végén készített, ezerfős mintán alapuló online...

Kiderült: Lesújtó jelentést adott ki Magyarország médiapiacáról az EU emberi jogi biztosa

14 oldalas jelentést adott ki az Európa Tanács, amelyet Dunja Mijatovic emberi

Ötször több pénz ment sportra, mint egészségügyre a járványban

A járvány miatt megszaladt költségvetési hiány és államadósság mellett, valamint a zsugorodó GDP mellett jelentős költségvetési átcsoportosításokba kezdett a kormány.

Rétvári ocsmányul csúsztatott vakcinaügyben, amivel véletlenül leleplezte, hogyan csalnak a számokkal

Rétvári Bence államtitkár az alábbiakat írta ki Facebook-oldalára csütörtökön:

A kormány nem azt kapja, amit vár, de mi sem

Úgy tűnik, mindenki csalódik valakiben: a magyar kormány vakcinákat várna Brüsszelből vakcinaútlevelek helyett, mi pedig például átlátható oltási programot a Magyarságkutató Intézetnek frissen adott 1,2 milliárd forint helyett.

Személyi vitákhoz vezetett a balatoni pénzosztás a turisztikai ügynökségnél

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő egyben a szervezet tanácsadója is.

Körömszakadtáig titkolták: Közel 5 milliárd forintba került a kiskunhalasi Covid-kórház

Orbánék hétpecsétes titokként kezelték az információt, nem véletlenül.

Napi humor!

ATTENTION !!!

Egy kisfiú folyton a garázsa elõtt biciklizett, a reakciója mindenkit meglepett

Egy amerikai ingatlantulajdonos észrevette, hogy egy környékbeli gyerek minden nap végigbiciklizik a kocsibeállóján.

A tervezett összeg töredéke ment bértámogatásra, nincs még egy ilyen szűkmarkú ország

Nem fukarkodott az ígéretekkel a kormány a koronavírus-járvány kezdetén, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) április eleji közleménye szerint 1200 milliárd forinttal támogatják a munkahelyek megtartását és újak teremtését idén. A qubit.hu által májusban megszerzett minisztériumi prezentációból az is kiderült,...

Állami lélegeztetőgép-beszerzés: 300 milliárd ment el 16 ezer gépre

A számok összességében azt mutatják, hogy 16 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárd forintért vásároltak, ez pedig erős túlzásnak látszik. Ahogy írják:

Szolnok alpolgármestere világított rá a 10 éves Fidesz uralom eredményei

10 év Fidesz uralom eredményei

Szikora Róbert: Kutya vagyok, ugatok

Nyilvánvaló volt, hogy a barikád túloldalán álló balliberálisok beszólnak majd.

Magyarország a legszegényebb EU-országok között - elhúztak a szomszédaink

Némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.

A GDP növekedése átverés, vagy lenyomtuk a németeket?

Hogy a retkes valagba lehet egy kiáramló munkaerő piacon, egy menekültválságban, egy európai konjunktúrában (növekedésben), egy halálraítéltnek látszó nyugdíjrendszerrel, elvándorló magyar munkaerővel, gazdasági csodát véghezvinni úgy, hogy azt mondhassuk, hogy a világbéke, a világ gazdasági növekedése után, ez is Orbán...