Bacskaikari

Újraélesztés közben káromkodott a mentőtiszt, panaszt tett ellene egy szemtanú

A mentők szeme láttára állt meg a szíve annak az 50 év körüli férfinek, akit már éppen mellkasi panaszai miatt vizsgáltak egy fővárosi közterületen.

Scholz: Oroszország számára nincs más út, csak egy olyan megállapodás Ukrajnával, amit az ukránok el tudnak fogadni

Erősebb és geopolitikai értelemben jelentősebb Európai Uniót sürgetett Olaf Scholz német kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap vendégrovatában vasárnap megjelent cikkében.

Az ukránok körülbelül kétharmada arra számít, hogy a befogadó országában marad

Az ENSZ menekültügyi ügynöksége azt közölte, hogy egy felmérés szerint az ukránok körülbelül kétharmada arra számít, hogy a befogadó országában marad, amíg az ellenségeskedés el nem csillapodik odahaza.

Medvegyev: ítéletnapszerű ellencsapás vár Ukrajnára, ha megtámadja a Krímet

Rendszerszintű fenyegetésnek nevezte Dmitrij Medvegyev, hogy Ukrajna és a nyugati államok nem ismerik el Oroszország fennhatóságát a 2014-ben megszállt Krím-félsziget felett.

Mi lesz a közoktatásban dolgozók bérével?

Azonnali illetményemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését.

Méltányos bért ígér a kormány a katonáknak, a rendőröknek és a határvadászoknak

Méltányos bért ígért a katonáknak, rendőröknek és határvadászoknak szombati közös budapesti sajtótájékoztatóján Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A magyar honvédelmi miniszter elrendelte a haderő készenlétének növelését

Magyarország biztonságát meg kell erősíteni - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az altisztavatáson.

A negyven év alattiaknak ezért nem lenne szabad egyáltalán alkoholt inniuk

Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inniuk, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.

Az USA pénzt küldött Ukrajnának, hogy fizetni tudja az egészségügyi dolgozókat

Ukrajna 1,7 milliárd dollárt kapott az Egyesült Államoktól, hogy biztosítva legyen az egészségügyi dolgozók bére - jelentette ki Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter egy sajtótájékoztatón.

Olasz hitelből fizeti a tanárokat Ukrajna

Olaszország 200 millió euróig terjedő kamatmentes hitelt ad Ukrajnának, amelyet az országban az általános és középfokú oktatási intézmények pedagógusainak bérkifizetésére fordítanak.

Az MNB egy év alatt 700, a törlesztési moratóriumhoz kötődő panaszt vizsgált meg és sok esetben az adósnak adott igazat.

Tavaly július óta 700, a törlesztési moratóriumhoz kötődő ügyfélpanaszt kezelt a jegybank ügyfélszolgálata és az intézményben működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT), ezek közül számos esetben dőlt el az ügyfél számára kedvezően a jogvita

Tévedés, hogy törvénytelen a katonai behívók utcán és más nyilvános helyeken történő kézbesítése

Nem törvénytelen a katonai behívók utcán és más nyilvános helyeken történő kézbesítése - jelentette ki Roman Horbacs, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erői parancsnokságának személyzeti osztályvezetője

Ukrajnában hatályba lépett a nyelvtörvény újabb cikkelye, kiderült mi vár azokra, akik megsértik

Július 16-án lépett hatályba a nyelvtörvény újabb cikkelye, amely növeli az ukrán nyelv jelenlétét a mindennapokban és megerősíti az államnyelv státuszát – számolt be az államnyelvvédelmi biztos hivatala.

Érkezhetnek az uniós pénzek Ukrajnába az egészségügyi rendszer finanszírozására

Az ukrán egészségügyi hatóságok mostantól teljes mértékben és ugyanazokkal a feltételekkel használhatják ki az uniós program keretében rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségeket, mint az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland.

Gyerekek védelmére kelt egy szolgálaton kívüli rendőr Budapesten

Szidalmazta az iskolásokat, majd egy kést is elővett a villamoson az a férfi, akit egy munkába tartó kőbányai rendőr fogott el.

Menstruációs szabadságot vezethetnek be Spanyolországban

Spanyolországban azt tervezik, hogy havonta három nap szabadságot biztosítanak a nőknek, ha komoly menstruációs fájdalmaik vannak.

A játszótéren esett egymásnak két nő

A játszótéren esett egymásnak két nő Gamáson - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Meztelenül az ágyra fektette nyolcéves unokahúgát, hogy nemi vágyát kiélje rajta

Szexuális erőszak és visszaélés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki unokahúgát annak nyolcéves korától nemi vágyának kielégítésére használta - tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Rakétatámadás érte Kárpátalját

Infrastrukturális létesítményt ért légitámadás Kárpátalja egyik hegyvidéki járásban – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA). A hatóság a helyszínen dolgozik, jelenleg tisztázzák, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok – jelentette Viktor Mikita kormányzó.

Mégsem hallucináció a halálközeli élmény

Elkészült az első, lektorált tanulmány a halálközeli élmények tudományos értelmezéséről.

Ezért pisilünk annyit egy görbe este alkalmával

Mindenki, aki töltött már el legalább egy estét alkoholos italok társaságában az ismeri a legendát: az első pisilés után mintha megnyitnának egy csapot, és onnantól kezdve sokkal gyakrabban kell meglátogatni a mosdót.

A macskáink figyelnek minket

Bár a macskák viselkedése száz százalékban még kiismerhetetlen, egy japán kutatás bebizonyította, hogy négylábú barátaink nem tesznek arra, mi van velünk, akkor is figyelemmel kísérnek minket, amikor kikerülünk a látóterükből.

A diéta, vagy az edzés fogyaszt jobban?

A sikeres fogyás két alapfeltétele az egészséges étrend és a rendszeres mozgás.

Az ukrán belügyminiszter tanácsadója szerint Putyin egy bunkerben bujkál

A hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök egy bunkerben tartózkodik az Urálban - állítja az ukrán belügyminiszter tanácsadója.

Kuleba pokoli jövőt jósol Oroszországnak

"Az ukrán nép soha nem fogja megbocsátani ezeket a háborús bűnöket.

Ukrán főügyész: elítélt katonákat engednek ki a börtönből, hogy harcoljanak az orosz erők ellen

Ukrajna szabadon bocsátja azokat az őrizetben lévő katonákat, akik megvédik az államot, és nem használnak fegyvert a lakosság ellen - jelentette ki Irina Vedediktova ukrán főügyész.

Az ukrán főügyész megfenyegette Vlagyimir Putyint

Irina Venediktova főügyész az orosz lakossághoz szólt, és megfenyegette Vlagyimir Putyin elnököt.

Tankcsapdákat hegesztenek és Molotov-koktélokokat készítenek Ungváron

Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a katonai közigazgatás megkérésére tankcsapdákat készítenek Ungváron.

Egy jótékonysági szervezet azt kéri az ukránoktól, fényképezzék le a halott orosz katonákat

"Az oroszok eltitkolják veszteségeiket a lakosság elől.

The Times: zsoldosok érkeztek Kijevbe, hogy végezzenek az ukrán elnökkel

A The Times jelentése szerint több mint 400 orosz zsoldos tevékenykedik Kijevben a Kreml megbízásából.