Béla333

Nem mondott le a diplomata-útleveléről Balog Zoltán

Jelenleg is érvényes Balog Zoltán református püspök diplomata-útlevele – közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, írta a Népszava.

Sosem látott kamatterhek rogyasztották meg az államkasszát februárban

A rekordot jelentő 1700 milliárdos hiányhoz az is kellett, hogy rosszul alakuljanak az áfabevételek, és hogy az állam továbbra se tudjon spórolni saját magán. Van egy tétel, ahol február végére szinte az egész éves keretet elköltötték.

Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter, az ügyészség szerint 40 millió forint kenőpénzt vett át

Újabb szocialista politikus lehet gyanúsított Fuzik Zsolt vallomása nyomán.

Kanyarban előzött Bulgária: 2023-ban a magyarok fogyasztása volt a legalacsonyabb az EU-ban

2023-ban a magyaroknál kevesebbet senki sem költött az Európai Unióban.

Szuper üzlet az orosz gáz: két év alatt 564 milliárd forintot bukott rajta Magyarország

Ennyivel lett volna olcsóbb a tőzsdei beszerzés.

Több tízezer gyermekpornográf felvételt találtak egy makói férfinál, 17 év fegyházat is kaphat

A férfi a felvételeket csaknem száz felhasználóval osztotta meg.

Szabad Európa: Magyarország megvétózta az EU közös kiállását az ukrajnai háború évfordulójára

A lap szerint nem is indokolták, csak túl erősnek nevezték a szövegezést.

Áder János húga is tudott róla, hogy szexuális erőszak miatt feljelentették a bicskei gyerekotthon volt igazgatóját

Csókay László a Népszavának azt mondta, ő kapta meg a gyerekek vallomását 2011-ben, amiről azonnal szólt a főnökeinek, Áder János húgának és az akkori főpolgármester-helyettesnek is.

A mohácsi busók a 2024-es téltemető koporsón üzentek: „Mindenki mondjon le!”

„Andikám!

Pesty László: 95 százalékban Magyar Péter mellett állok, ő a második fecske, én az első

Az ősfideszes dokumentumfilmes egy kicsit félti Varga Judit exférjét, aki szerinte vele együtt akarja megtisztítani a Fideszt.

Váratlanul rossz adat érkezett a magyar gazdaságról: az év végén újra leállt a növekedés, recesszióban zártuk 2023-at

2023 egészében a bruttó hazai termék a nyers adatok alapján 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 0,8 százalékkal maradt el az előző évitől – tette közzé szerdán a KSH.

Kárfelmérés egy hét után: drámai visszaesést mértek Novák Katalin megítélésében

Óriásit romlott, majdnem Gyurcsány Ferenc szintjére süllyedt a leköszönő államfő megítélése Budapesten a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.

Szimpátiaszavazást tartottak Balog Zoltánról, nem mond le

A református püspököt kedden rendelték be, hogy beszámoljon arról, pontosan milyen szerepe volt a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.

Szijjártó: Oroszország nem jelent fenyegetést egyetlen NATO-tagországra sem

Szijjártó Péter külügyminiszter hétfői horvátországi látogatásán azt mondta egy interjúban, hogy „Magyarország ellenzi hogy az EU a Boszniai Szerb Köztársaság vezetője, Milorad Dodik ellen vezessen be szankciókat”, illetve kitért arra is, hogy

A Sándor-palota cáfolja, hogy Novák Katalin találkozott volna K. Endrével vagy a feleségével

A Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága közleményben reagált az Indexnek azokra a sajtóinformációkra, amik szerint négy nappal a kegyelem megadása előtt Balog Zoltán megszervezett egy találkozót Novák Katalin és K. Endre felesége között. A lap szerint az elnöki hivatal közleményében az áll, hogy Novák Katalin köztársasági...

Elkezdték mérni, mennyire szimpatikus Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Azután, hogy csütörtökön telefonos közvélemény-kutatással mérték, hogy a pedofil ügyben elítélt K. Endrének adott köztársasági elnöki kegyelem mennyit rontott Novák Katalin és Varga Judit megítélésén, most arról kérdezték a Hvg.hu egyik olvasóját: mennyire szimpatikus neki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Szakmai továbbképzésekre járhat Schadl György, de boltba is mehet mostantól

A bíróság több mindent is megengedett a végrehajtói kar korábbi vezetőjének.

A tavalyi volt a magyar ipar egyik leggyengébb éve a rendszerváltozás óta

2023 decemberében az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, közölte a KSH. A év utolsó hónapjában novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal csökkent a termelés. 2023 második felének hat hónapjából négyben esett a termelés havi alapon.

Reagált arra a kormány, hogy miért nem ítéli el az észak-koreai fegyverszállítmányokat Oroszországnak

A magyar kormány hosszú ideje hangoztatja, hogy ellenzi a nyugati fegyverszállítást Ukrajnába az orosz megszállók elleni harchoz, de közben a szemük se rebben, amikor ugyanezt teszi a kommunista Észak-Korea Oroszország esetében.

A magyar fogyasztók által fizetendő „piaci” gázár ötszöröse a valódi piaci árnak

A rezsicsökkentett mennyiség feletti részre már ötször annyit fizetnek a magyarok, mint a gáz valós piaci ára.

Amerika meggyőzte a törököket, ezért most úgy kell tennünk, mintha a svédekkel beszélgetnénk

Az F-16-osokért cserébe Törökország végül jóváhagyta a svéd csatlakozást, de egy elnyújtott aláírással Erdogan még tehet egy szívességet Orbánnak, hogy ne mi legyünk az utolsó akadályai a NATO-bővítésnek.

Bloomberg: A héten szavaz a svéd NATO-csatlakozásról a török parlament

Ha megszavazzák, Magyarország maradhat az egyetlen NATO-tagország, amely még nem ratifikálta a svédek csatlakozását. 

Huszonhétből huszonhat EU-tag megszavazta az európai sajtószabadság-törvényről született megállapodást – vajon ki nem?

Hadd segítsünk egy idézettel: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet”.

A zuglói polgármester kabinetjében kapott állást Tóbiás József, az MSZP volt elnöke

Horváth Csaba programjait szervezi, és havi bruttó 850 ezer forintot keres a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként.

Kiesett három hónap, épp amikor 23 milliárd forint huppant be a lélegeztetőgép-bizniszbe

A Magyar Judo Szövetség elnökének érdekeltségében álló cégnek hatalmas nyereséget hozott az állami megrendelés, de megmaradt egy rakás gép, és úgy fest, nem sikerült maradéktalanul elszámolnia a vásárláshoz a külügyi tárcától kapott előleggel.

Közeleg a választás, de az ellenzék kezd kicsúszni az időből

Tíz fővárosi kerületben és több vidéki városban sem tudtak még megegyezni a pártok a közös polgármesterjelöltről, a legélesebb ellentét a DK és a Momentum között feszül.

Semjén benyújtotta a parlament tavaszi programját, a svéd NATO-csatlakozás nincs benne

18 törvényjavaslatot nyújtott be a tavaszi ülésszakra, köztük van az uniós minimálbérről szóló javaslat is.

Hétfőtől az osztrák szintet közelítik a hazai üzemanyagárak

Hétfőtől 21 forinttal drágul az üzemanyagok literje, ami azt jelenti, hogy például sokkal jobban megéri majd Romániában tankolni.

Összejött elegendő szavazat a finn EP-képviselő petíciójához, aki elvenné Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban

Összejött a szükséges 120 képviselő aláírása Petri Sarvamaa finn néppárti EP-képviselő petíciójához, így az EP napirendre fogja tűzni a szavazást Magyarország szavazati jogának megvonásáról az Európai Tanácsban.

Az Alkotmánybíróság semmisítette meg a Vizoviczki vagyonelkobzásáról szóló végzést

Mert a diszkótulajdonos és védője nem kapott meg egy ügyészi fellebbezést.