Commenter

Mezőkövesd orvosi ügyeletén arra kérik a sebkötözésre érkező betegeket, hogy vigyenek magukkal kötszert

Amíg az orvosi ügyeleten nincs pénz kötszerre, addig a városban csak úgy szárnyal a futballélet és a stadionépítés.

Ennyit buknak a nyugdíjasok a kormány trükkjén

Míg a 9000 forintos választási rezsiutalvány kifizetését egyszeri 20 milliárd forintból megússza a kormány, addig egy százaléknyi nyugdíjemelés minden évben plusz 29 milliárd forint kiadással járna, amit ki kellene majd fizetni a jövőben is.

Bródy János múltjáról mesélt - Egészen más pályára készült kamaszként

A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenésznek régen a zenélés csak hobbi volt.

Nemzetközi szolidaritást kér a legnagyobb lengyel ellenzéki lap

„A demokrácia forog kockán.

Megfelelően védi a magyar jogrendszer az állatokat?

Országszerte felháborodást keltett az a balotaszállási nő, aki azzal büntette a vihar miatt megrémült és elszökött kutyáját, hogy az autójához kötve kilométereken át húzta. Mire az állatvédők intézkedni tudtak volna, a vérző – és a nő szerint már halott – kutyát elásta.

Újabb területet vontak el az EMMI-től

A felsőoktatás után a felzárkóztatásért felelős államtitkárság is másik minisztériumhoz került az EMMI-től – tudta meg a Népszava.

Iványi Gáborék köszönettel fogadják a rezsiutalványokat

„Akkor is tudjuk hasznosítani a nyugdíjas rezsiutalványokat, ha azokat csak magánszemélyek használhatják fel a saját nevükre szóló (rezsi)szolgáltatási számla kiegyenlítésére” – mondta a Hírklikk megkeresésére Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

Szóljon a fogának, szeptember első felében ne merészeljen fájni, vagy nagy baj lesz

Kéthetes sztrájkba lépnek a fogorvosok, nem akarják tovább saját veszteségeiket finanszírozni.

Politika helyett az ingatlanszakmában folytatja Heinz-Christian Strache

A bécsi lapok úgy tudják, hogy Strache új munkáltatója a Kyatt-Gruppe Immobilien Entwicklung ingatlanfejlesztő cég.

Kunetz: törvénytelenül működik a Honvédkórház

Szerinte a beteg halála óta nem változott semmi, a főigazgató felelősségét is vizsgálni kellene.Mint korábban megírtuk, a Honvédkórház három dolgozója ellen indítottak büntetőeljárást egy beteg halála miatt.

Két orvost és egy ápolót gyanúsítottak meg a Honvédkórházban elhunyt asszony halála miatt

A sürgősségire bevitt nőt többször szállítottak oda-vissza az intézmény telephelyei között.

Szkíta konferenciára, és sámánnapokra is jutott a 90 milliós állami pénzből

De más érdekességek is vannak a Népszava által közölt listán.

Petőfi-díjat kapott Ákos és Nagy Feró

Átadták negyedszer is a közmédia zenei díjait „az év legjobb előadóinak”. Mondjuk úgy, hogy nem feltétlen a teljesítmény, inkább a párthűség döntött.

Vona: A rendszereket nem lehet leváltani, azok megbuknak

A Jobbik volt elnöke szerint ezt a kormányt jelenleg nem lehet leváltani, mivel már nem pusztán egy kormány, hanem rendszer.

Sportcsarnok és parkolóház épül a Kútvölgyi úton

A Kútvölgyi úti parkolóház és sportcsarnok tervezésére keres vállalkozót a kerületi önkormányzat. A becsült ellenérték nem ismert.

Merkel a mérlegen

Itt vagy egy üres udvariassági formulát láttunk, vagy, ami valószínűbb, egy kis diplomáciai cselvetést, melynek azonban tökéletesen bedőltünk, jobbról-balról egyaránt.

„A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el”

Vörös Imre jogtudós annak ellenére részt vesz az önkormányzati választáson, hogy szerinte Magyarországon évek óta önkényuralom van, s a jelenlegi hatalom államcsínyt hajtott végre, s a kormányzat a Magyar Tudományos Akadémia kapcsán jó ideig bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalást is megvalósít.

A magyar demokráciát féltő véleményeket nem vesszük figyelembe

A német RTL újságírója kérdezte arról, hogy Európából sokan bírálják a demokrácia gyengítése, a tudományos világ elleni intézkedései miatt.

Annyi keletnémet jött, hogy az idegek már pattanásig feszültek, aztán győzött az emberség

30 éve Magyarország a menekülteket menekülteknek tekintette.

Több szó esett a széthúzásról, mint az összetartozásról a Páneurópai Piknik második napján

Már annak idején problémás volt a németeknek az akkori hatalomhoz fűződő látásmódja – mondta Balog Zoltán.

Szabad szemmel – Merkel csaknem öt év után újra Magyarországon, a német baloldal szerint hibás döntést hozott a kancellár

A konzervatív lap azt írja, hogy 30 év elteltével még mindig vita van a Páneurópai Piknik jelentőségéről, mindenesetre az első lyukat az ütötte a Vasfüggönyön, amikor Sopronnál sok száz keletnémet a magyar hatóságok többé-kevésbé nyílt asszisztálásával áttört a határon.

Ma van a fekete macskák világnapja

Ma van a Fekete Macskák Világnapja, pontosabban a Black Cat Appreciation Day, vagyis az ő megbecsülésüknek napja, hát becsüljük meg őket!

Megtalálták A kisherceghez készült eredeti Saint-Exupéry-rajzokat

Rábukkantak Antoine de Saint-Exupéry világhírű regényéhez, A kis herceghez készült rajzok vázlataira egy ódon házban a svájci Winterthurban. A színes rajzokat maga a francia író és pilóta készítette.

Vasfüggöny árnyékban

A minap a szabadságáról visszatért német kancellárnak nekiszegezték a kérdést, mire számít, hogyan emlékeznek majd meg róla a történelemkönyvek.

Nagy Blanka: Feljelentették a szüleimet

Elkezdődött a kampányidőszak a Fidesznél.

Shane Tusup egy 15 éves magyar tehetséget és Hosszú Katinka ellenfelét is edzeni akarja

Meglepő, már-már hihetetlen bejelentésre készül Shane Tusup, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ex-férje és edzője, aki egészen mostanáig csak arról beszélt, hogy a válása után a padlóra került, ahonnan sikeres golfjátékosként, valamint motivációs tréningek vezetőjeként próbál felemelkedni.

Új állami irodalmi díjat alapított Kásler Miklós

A frissen létrehozott elismerést Herczeg Ferencről, a Horthy-korszak Írófejedelméről nevezték el.

TGM: Barátságos viszonválasz Lovasi Andrásnak

Lovasi Andrásnak igaza van.

A brit királyi családig érhet Epstein prostitúciós hálózata - Piac&Profit - A kkv-k oldala

Miközben vizsgálat folyik az öngyilkos üzletember áttekinthetetlen pénzügyi manipulációi körül is, a figyelem most a valódi- vagy kényszer-prostitúcióval kapcsolatos ügyekre irányul, amelynek jól ismert szereplői is vannak.

A nyugdíjfeszültség egyre nő, és a kormány még rá is erősít

Mivel a kormány csak reálértéken tartja a nyugdíjakat, azok egyre jobban leszakadnak a sokkal gyorsabban növekvő bérekről.