Fradigege

Bakondi: meg kell állítani a migrációt
Tehát nem sikerült a migrációt megállítani. Pedig kommunikálják rendesen, csak néhány tízezret a gazdája beengedett. Az oláhok a Szkelyföld határait őrzik maximum, hogy el ne szakadjon tőlük.
Martin Schulz: az EU nem léphet a nemzetállamok helyébe
A 8 általánosos alkesz prófétálkodik. A német tőke azért betrollkodott a közép-kelet európai régióba, hogy a piaconak odabsszn és saját piacot hozzon magának létre. Lásd: Cukoripar.
Hivatalos: Orbán Viktor 250 ezer forintot takarított meg tavaly
Beszarás. Van még néhány milliárd a vejkó és lőrincke zsebében. Elhányom magamat ettől a véglénytől, komolyan mondom!
Felesége szabad utat adott Szente Vajknak Bódi Sylvihez
Bódi Sylvi ezt a kisgyereket pohár vízként fogyasztja el a desszert mellé az ágyban. Jó nagy lúzer gyerek. Sylvikénk több fszt fogott, mint kilincset. Jó lesz a hülye gyerek arra, hogy Bódikánk megállapodjon. Előre borítékolom, hogy Sylvikénk hordja a kapcsolatban a nadrágot.
Orbán pénzt kért a néptől, 186 millió forintot kapott
Kolontári iszapkatasztrófára is összegyűlt 9 milliárd. El is tűnt. A sok birka pedig el van ettől kábulva. Soha nem fogja a Soros-terv elleni kampányra fordítani. Lúzerek.
Társai zrikálása miatt ugrott a halálba a 15 éves lány
A kislány apja helyében, egyesével vadásznám le a cukizsírgazdag hülye gyerekek faterjait.Aztán menne ott is a bőgés.
Meggyilkoltak egy prostituáltat
A prostik nem érdekelnek. Felesleges végtermékek a társadalmunkban. Valószínűleg a prostitúció hatékony. Sokan igénybe veszik. Kifizetődő üzlet. Ha egy évig, mindenki leállna, akkor ezek éhen halnának és nem lenne ez a szenny. Nem érdekel a nyomorúságos történetük, mert így is jól érzik magukat. Ezt nem finanszírozom. Ámen.
Tizenévesek vertek meg egy fiút az utcán Debrecenben
A 2 gyermekkorúnak pedig levágni a fütyiét, hogy még véletlenül se tudjon szaporodni, a többieket pedig Recskre szállítani.
Fogy a magyar: elég nagy mértékben csökkent Magyarország népessége
500 ezren nyugaton vannak és ott születnek a gyerekek is. Azt beleszámolta a nagytudású KSH? A házasságkötésről meg csak annyit, hogy kb. 2 hete a rádióban azt mondták, hogy nőtt a számuk. Össze-vissza dumálnak.
Kilakoltatás fideSS módra - Gyermekes családokat is kilakoltathatnak Kőbányán
Bézbózütőőőővel kel menni az önkormányzathoz. Veszteni való nincs, ha nem kapnak lakást. A bézbóz ütő segít.
Palkovics: paradigmaváltás kell az oktatásban
Menjen el CNC marósnak Venezuelába. Vagy csak sima ívhegesztőnek a motyogós okostojás, Koszovóba. Vágósúlyban van. Disznóra hízott.
Más dolga akadt, leszállította az utasokat egy budapesti buszjárat sofőrje
@hemami: Igazad van. A szakközépiskolai osztályfőnököm(matek tanár) mondta: "-Úgy kell elindulni otthonról, hogy gyalog is beérj az iskolába."
Erre, mit mondjak? Mit írjak? Ha én elkésem, akkor sem. Ha lerobban az autó, vagy balesetet szenvedünk, akkor sem. Sok minden lehet. Elrabol egy ufó. Ha eltörik a karod, mert futottál a busz után, akkor sem fogsz a melóhelyre érni, persze, ha...volna...azt, hiszem... Lerobban a metró. minimum 6 busz kell csúcs időben 1 metrószerelvény pótlásához. Több busz pedig nem fér el a megállóba. És akkor nem egy 17. kerületi Nyomdász utcáról beszélünk. A főnök a bunkó, ha ezt nem tolerálja.
Más dolga akadt, leszállította az utasokat egy budapesti buszjárat sofőrje
@ila51: Igen, bocsánat! És, akik felelősek a családjaikért és annak fenntartásáért. Elfelejtettem, na. + a vakokat.
Ezek a lehetőségek vannak sajnos. Azt megtapasztaltam, ha a lámpák nem működnek, csak kresz-táblák vannak, NINCS DUGÓ! Néhány nagyobb kereszteződésbe kell rakni ilyeneket, ha pedig baj van-mert összemennek-hamar megtanulják, a közlekedési morált, ha már egyszer az emberek a zsebükbe nyúlnak és fizetnek.
Más dolga akadt, leszállította az utasokat egy budapesti buszjárat sofőrje
Ma délután az Élessaroknál ment össze két kolléga. Egy villamos és egy busz. Az Örsön voltam. Éppen brunyáltam, amikor a diszpécser hívott, hogy szállítsak le mindenkit és kanyarodjak a 10-es busz leszállóhelyéhez. Félig volt a busz. Szóltam, hogy villamost kell pótolni, aztán ennyi. A mögöttem lévőre átszálltak, aki egyből indult. Hirtelen van valami, nem tud senki a probléma helyére szállni. Nem a NASA vagyunk. Szívás. Arról nem beszélve, hogy percek alatt az egész környék lebénult és inkább az utasok fent nyomorogtak, mint sem, hogy legyalogolták volna azt az 1-1,5 kilométert. Ha 3km/h-val megy fél óra, de ha az ember kilép, akkor 5km/h-val is tud gyalogolni. Az idősek, kismamák gyerekkel és a kerekesszékesek nyilván nem.
Előrehozzák az ápolók béremelését
Jönnek a választások. 4 évig a következő választásokra gyűjtöttek. Ez akkor már meg lett mondva. Addig eu-s lóvékkal manőverezték a költségvetést.
Milliók imádják gömbölyű formáit ennek a plus size modell édesanyának – fotó
@wagabund: Köszi. Egy normálisat túrázni, kirándulni sem lehetne vele. Leszakad a vadátjáró és lesérül. El se bírod, hogy levihesd a hegyről. A medvék elsírják magukat.
Ezért veszhetett össze Hosszú Katinka és edző férje
Tusup szerintem egy rendkívül bunkó és lekezelő pali. Otthon is ezt művelte, akkor el tudom képzelni, hogy Katinkánál betelt a pohár.
Kiengedték Stohl Andrást
Felszippantotta a port, a sok tüsszentés sérvet okozott.
Egy újabb álompárral lett kevesebb – szakított Gyurta Dániel és Cserpes Laura
Egy élsportoló mellett sok a lemondás. A kiscsaj nem a kitartásáról híres. Valószínű, hogy mégsem volt akkora a románc. Egyszer egy ismerős barátnénk egy marathonfutóval járt. Nyaraltak, a srác elment futni reggel, majd valamikor délután haza ért. Addig ő egyedül strandolt.