GeoCravker

GE-elbocsátás, és ami mögötte lehet

A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Így azoknak sem, akik felmondólevelet kaptak az ünnepek felvezetésekor. Márpedig van ilyen. Ahogy a Zalai Hírlap szerint a kanizsai GE-dolgozók egy részének is ez jutott decemberben. S ezen az sem változtat, hogy a GE gazdasági, üzleti tervei szerint ez rendben van. S ezen az sem fog...

Ferenc szólt a reformokról

Ferenc pápa megtartotta a Római Kúrián szokásos, karácsony előtti, pápai beszédet. Formálisan egyfajta eredmény-beszámolónak is tekinthető a 2013-ban indult vatikáni reformokkal kapcsolatban. Azonban sokkal inkább a mának szóló, és a jövő programját meghatározó üzenet. S amiről mag a pápa is azt mondta: sokaknak nem fog tetszeni.

A „Kálmán Olga - ügy”

Napok óta Kálmán Olga válása tartja lázba a politikai média pletykái és örvényei között hányódókat. Igaz ugyan, hogy nem a magánéletében, hanem a közéletében következett be változás, és aligha aprópénz az, ami motiválta, de azért mégis. S ha már sokak elpolemizálgattak a váltás körül, miért ne követném a példájukat.

Migrációsan nyom az, aki nem tejel

A kétség sosem jó akkor, ha vak engedelmességet várnak el a legembertelenebb utasításrendszer betartása esetén is.

Lázadás agyhalottaknak

A különböző gárdák, seregek, mozgalmak, mint azt többen, köztük magam is javasoltam már, elmehetnének oda, ahol olykor vissza is ütnek.

Újratöltődő a társadalom szociális abortusza

A vízügyi szektorral, mint arra más is rámutatott újabb ágazat csatlakozott a gazdasági exodus kormányának belső ellenségképéhez. A könyvek és diplomák birtokosai immár térdig vízben állhatnak az említett képen. Azon, amelyen a tabló egyre népesebb. A folyamat pedig láthatóan nem annyira lecsengő, mint amennyire gyorsul.

Dzsentriovik kérdéstelenül

Orbán Viktor szavazásra buzdította az Erdélyben élő magyarokat. De most senki ne érezze úgy, hogy lemaradt valamiről, mert most éppen semmilyen népszavazás nincs hazánkban. A buzdítás a romániai szavazásra vonatkozott. Egy másik hír pedig óvodafejlesztésről szól. A hírek kapcsolata területi. Aki pedig úgy érzi, hogy a határon...

PISA: mindenki más tehet róla

A PISA-teszttel kapcsolatban láthatóan kezd kiderülni, hogy az ország a több milliónyi oktatáspolitikai szakértő országa. S ez nem keverendő össze azzal, hogy természetesen mindenkinek meg lehet a maga véleménye mind az okokat, mind a következményeket illetően. Sőt! Alapvetően kell is legyen véleménye.

LePISAlt oktatás

Sőt! Nem csak le, hanem körbe is. Körkörösen. Kiverve a biztosítékot most hirtelen: a nemzeti szövegértési, és általában, oktatási eredményhalmaz apróka. Vagy annál is kisebb. Immár számokban is kifejezve, hogy a funkcionális analfabéták országa vagyunk. Azonban ez egyrészt csak egy állomás, másrészt nem a végállomás....

Demagógisztáni napló: kézcsókot tízezerért

Ha már a postás viszi majd ki az éppen aktuális álláspont szerint, akkor tulajdonképpen tényleg vihet levelet is.

A nemzetietlen pirézek támadása

A Fidesz szerint az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben.

A lelki határbontás jó lenne

a metró felújításának tervezésekor a megállók egy részénél kihagynák az akadálymentesítést.

Gyárfás búcsúkorbácsa

Az úszók is megkapták a maguk eredményét. Látszólag.

Rétvári is felült Castro farvizére

„Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róm 12, 19). Így aztán egy kereszténynek igencsak tudnia kellene megbocsátani, és az Úrra hagyni az ítéletet a holtak felett. A történészekre pedig a történelem felett.

Tíz perc hírnév rendel!

Orbán Viktor beszélt telefonon az aktuálisan megválasztottnak tekintett új amerikai elnökkel. Aztán beszéltek a magyar népnek arról, hogy mit beszéltek a nagyok. Ez így rendben is van. Egy rendes király is tájékoztatja az ő szeretett népét. Azt is mondták, hogy Trump meghívta Orbánt Washingtonba. Ehhez csak gratulálhatunk. Már, ha...

Fidel itthagyta a történelmet

Kubáról sok mindenkinek eszébe jut valami. Az idősebbeknek a megbonthatatlan narancshéj, és az ezt hazánkba hozó testvérbarátság. Másoknak a szivar. S igen, akár Fidel Castro is. Aki életének 90. évében meghalt. Valószínűleg elég nagy politikai űrt hagyva maga után.

Lázár: vess keresztet, ómagyar gyermek

Lázár üzen: csak a kereszt szolgái lehetnek jó magyarok.

Schiffer a visszavonultan sem visszavonuló

Az új alkotmánybírák kijelölése, bocsánat megválasztása, kapcsán fellángoltak az indulatok. Amennyiben egymásnak ugrott a zöld sarokból érkező Schiffer és Varju, a vörös sarkot is megjárt, DK képviselője. A veszekedés utózöngéi pedig láthatóan egy nap után sem igazán csillapodnak. Ami talán, egy kicsit érthető is. Míg nem...

Gréczy túltolta Gyurcsány képét

De nem csak ehhez képest, hanem általában sem teljesen érthető, hogy miért lenne baj, ha Gyurcsány Ferenc Simony Diamonddal egy, láthatóan egy reptéren készült közös fényképen szerepel.

Törley: mint aki passzátba lépett

A politikai, illetve a mozgalmi hitelesség sokszor olyasmi képzeteket kelthet, ami a tisztességgel rokonítható. S amiről tudjuk: nem árt olyannak is látszani. Ezért lehet nehéz nem egy esetben komolyan venni a politikusok egy részét éppen úgy, mint a szakszervezeteket, illetve a szakmaiság önjelölt apostolait. Különösen akkor, ha nem...

Pareto Orbániában

„MNB egyébként azt a magánnyugdíjpénztári megtakarítást is a háztartások vagyonának részeként tartja nyilván, amit már államosítottak”. Ami azt a fajta vagyonelosztást jelenti, amelynek alapján „ami a tied az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz már semmi közöd”. S ami különben jól láthatóan érvényesül a mai...

Internetes gyermekvédelem

amiért ma is ott tartunk: a szülőkben legalább az igénynek meg kellene jelennie, hogy foglalkozzanak a csemetével. Alkalmasint az internetes élmények kapcsán is. Mert nincs az a jogtudósokból álló grémium szülte retorziórendszer, ami jobb védelmet nyújtana annál, hogy a szülő elmondja: piros lámpánál megállsz, cukros-bácsival nem...

Orbán stadizóleumában közpénzből szedik a szotyihéjat

A Kárpátok Középpályásának vannak ötletei a hobbijával és annak finanszírozásával kapcsolatban.

Dzsentrimód adakozó külhontámogatás

Azért persze jobb lenne, ha tényleg csak akkor igyekezne a határon túli potenciális szavazóknak nyalni a magyar kormányzat, ha itt már mindent rendbe tett.

Molotov és Ribbentrop újratöltve?

A külső expanziót nyilvánvalóan a hasonló potenciállal rendelkező erők egyensúlyban tarthatják.

Rogán Cecil dubaji kalandja

- Tündérnyuszibogaram, van egy kis gond.

Trump héjjabirodalma

Azok, akik szerint a nemzeti bezárkózás, a hatalmi sovinizmus egy szimpatikus világnézeti alap, Trump maga lehet a példakép. Európában is. Azonban elég ostobaságnak tűnik, ha emellé nem teszik oda a rendelkezésre álló erőforrásokról összeállított mérleget. Mert ha odateszik, akkor nem kell vaskos számolási képesség annak a...

Damaszkusz: ahol gyermekek haltak

Nézem a tudósítás illusztrációit.

MSZP: múltkísértő hétvége

Az ellenzék nagyobb pártjai közül az MSZP gyors egymásutánban kétszer is hírt adott magáról a hét végén. Először Molnár Gyula értekezett a hogyan tovább kérdéséről. Aztán Kunhalmi Ágnes beszélt arról, hogy milyen hatalmas baki az iskolák államosítása. Az MSZP-kettős után meg nézünk ki a fejünkből. Pedig mindkét hír...

Nyitás keletebbre

Orbán Viktor tovább haladt a számára valószínűleg kedves úton. Oroszország után keletebbre, immár Kína felé indult. Onnan Észak-Korea már nincs is olyan messze. De addig valószínűleg nyugodtan kezdhetjük sajnálni. A magyar munkavállalókat és a kínaiakat.