Giovanni Alba

Videón a vandál, aki vegzálta az állatkerti elefántot
Kíváncsi vagyok, mire is gondolt a (költő) a címadó, amikor ezt a szót választotta. Zaklatta, netán háborgatta ez a "vandál" a kőelefántot? Mocskos dolgokat sugdosott a fülébe, vagy ajánlatokat tett neki? Amúgy a cím más okból sem mond igazat, megtévesztő. Az állatkerti elefántok köszönik az érdeklődést, jól vannak, semmiféle vegzálásról nem adtak hírt.A bejárati két kőelefánt egyikét viszont valóban inzultus érte, valaki jól olvashatóan ráfestette a véleményét. Jobban tette volna, ha lepedőre fest, és azt ráteríti a (kapubálványra) a ZOO jelképére, akkor nincs rongálás.
Dobrev ismét nekiment Orbánnak: "a miniszterelnök és a luxusban élő holdudvara a bérből és fizetésből élők adóiból urizál, és ezek után még siránkozik"
@Namely: ma, 15:09
Úgy látom, nagyon eltévedtél. Te csak két, szembenálló felet látsz, és ezekbe a kategóriákba, mint kalodákba gyömöszölsz be mindenki mást. Akkor most nagyon figyelj. Én, mint önálló entitás, semmiféle csoportosulásnak nem vagyok tagja, az itt megfogalmazott vélemények a saját véleményeim, az idézeteket jelzem. Ebből következően határozottan visszautasítom az összes szösszenetet, amely ezt figyelmen kívül hagyja. Tehát ez is, amit most írtál, tévedésen alapul.
Az értelmezésbeli problémáddal pedig fordulj szakemberhez.
Most mi is volt a célod a nekem címzett hozzászólásoddal?
Tíz év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók létszáma
@ómió: ma, 10:51
Ezt írtad te. "A minisztériumoké meg megfeleződött?"
Ezt írtam én: "A cikk első bekezdése:
"A Népszava cikke szerint a 2010-es kormányváltás idején 5748-an dolgoztak a minisztériumokban az akkori zárszámadási törvény szerint, ez a szám azonban jövőre 11 979 fő lehet. A Fidesz 11 éve tartó uralma idején nemcsak a minisztériumban dolgozók száma nőtt, de az állami felsővezetőké is: 2010-ben még csak 106 miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár volt. Mára 198-an dolgoznak ezekben a beosztásokban."
Ezek a tények, minden más csak mellébeszélés.
Ennyi.
Dobrev ismét nekiment Orbánnak: "a miniszterelnök és a luxusban élő holdudvara a bérből és fizetésből élők adóiból urizál, és ezek után még siránkozik"
@ómió: ma, 10:42
Tudom, hogy értelmetlen dolog veled vitatkozni, mert az értelmes érvekre süket és vak vagy, a narancsködben csak tapogatózol és vagdalkozol, de az igazsághoz tartozik az, hogy van egy darab focimániás miniszterelnök, akinek Felcsúton van a háza, és hogyan, hogyan nem, feltétlenül szükséges volt Makovecz stílusában egy stadiont felhúzni a kert végében. Annak a stadionnak a befogadóképessége a kétszerese a falu összes lakójának. Az a stadion nem akárhol van, nem is bárhol, hanem a minielnök kertje végében.
Igen, ez urizálás.
Ezt próbáld megemészteni, és lehetőleg hagyjál békén az ökörségeiddel.
Tíz év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók létszáma
@ómió: ma, 09:41
Miért beszélsz mellé? Buta megjegyzésedet igazítottam ki, minek kötözködsz?
Csak olvasni nem tudsz, vagy a szövegértéssel van gondod? Az efftársazást a hangok suttogják a fejedben?
Unalmas vagy.
Dobrev ismét nekiment Orbánnak: "a miniszterelnök és a luxusban élő holdudvara a bérből és fizetésből élők adóiból urizál, és ezek után még siránkozik"
@ómió: május 30, 08:51
"Egy focimeccs a bolsi birkafajtádnak már "urizálás", bolsiék fajbarma!?"
Egy stadion a kert végében neked egy focimeccs?
Pancho Aréna, ezen a néven keresd.
Szijjártó magas állami kitüntetést adott át a kínai külügyminiszternek
@Eladott Ország: ma, 16:31
Köszönöm, zavarban vagyok a kitüntetésekkel kapcsolatban. Ilyen-olyan lovag, kis és középkereszt, nyakukban nagykereszt, itt is, ott is csillog a sok csillag. Nem tudom komolyan venni.
Tíz év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók létszáma
@ómió: ma, 15:20
A cikk első bekezdése:
"A Népszava cikke szerint a 2010-es kormányváltás idején 5748-an dolgoztak a minisztériumokban az akkori zárszámadási törvény szerint, ez a szám azonban jövőre 11 979 fő lehet. A Fidesz 11 éve tartó uralma idején nemcsak a minisztériumban dolgozók száma nőtt, de az állami felsővezetőké is: 2010-ben még csak 106 miniszter, államtitkár és helyettes államtitkár volt. Mára 198-an dolgoznak ezekben a beosztásokban."
Görgényi Fruzsina bejelentette: egy időre eltűnik – Ez az indoklás
@namihami: ma, 10:01
Még ne dőlj a kardodba, csak egy hét, és utána lesz egy Live (lájv?) beszélgetés egy szakpszichológussal.
Ha egy lépéssel hátrébb lépsz, jobban látszik, hogy ez egy reklám, promóció.
Most tinilányok hadserege rágja a (mű)körmét, és várja a beszámolót az elvonási tünetekről.
Valamivel csak fel kellett hívnia magára a lanyhuló figyelmet, nem?
Elképesztőek az új koronavírus adatok: tegnap mindössze 5-en haltak meg
" a mintavételek száma 5 824 848-ra nőtt."
Ezt hogyan kell értelmezni? Minden beoltottat egyszer teszteltek? De logikus, ha nem tesztelünk, nincsen kimutatható fertőzöttség.
Tíz év alatt megduplázódott a minisztériumokban dolgozók létszáma
A bürokrácia öntörvényű növekedése. Erről szól C. N. Parkinson könyve, még 1957-ből. Máig érvényes, mindennapi tapasztalatoknak ad keretet, például a hivatal növekedése. Egy idevágó idézet, mely ugyan a brit birodalommal foglalkozik, a jelenség viszont általános.
"Ésszerű volna feltételezni, hogy a Birodalom területének változásai tükröződnek a központi adminisztrációban is. De elég egy pillantást vetnünk a számokra, és meggyőződhetünk róla, hogy az alkalmazottak összlétszáma kizárólag az elkerülhetetlen növekedés egy-egy állomását jelenti, és ennek a növekedésnek, noha összefügg a többi minisztériumban tapasztalható növekedéssel, semmi köze a Birodalom nagyságához (vagy éppenséggel létéhez)."
"A hivatalnokok száma és a munka mennyisége semmiféle kapcsolatban nem áll egymással. Az alkalmazottak összlétszámának növekedését a Parkinson-törvény szabályozza. A növekedés lényegében egyforma, akár szaporodik a munka, akár csökken, sőt, az sem befolyásolja, ha a munka teljesen megszűnik."
"A hivatalnok beosztottjai, és nem vetélytársai számát akarja növelni.
A hivatalnokok egymásnak adnak munkát."
Átadták az ország első illatmúzeumát Pannonhalmán, Gulyás Gergely beszédet is mondott a megnyitón
Napról napra hirdetik, hogy az egyház gazdasági társulás, szembe menve Jézus tanításaival, megcsúfolva az önzetlen törődés eszményét. Amit G. G. lelkendezve dicsér, az a szerzetesek világraszóló szégyene.
"Kiemelte, hogy a főapátság "komoly gazdasági erőt" is képvisel, kétszáz embernek ad munkát, meghatározó része a térségben az idegenforgalomnak és miközben sokszáz éves termékeket vezet be a piacra, naprakész üzleti megoldásokkal tud dolgozni."
Ez a szerzetesi fogadalom melyik pontja? Nem úgy van-e elméletileg, hogy a szerzetesek dolgoznak, kevéssel beérik mert szerényen élnek, a világi hívságoknak ellenállnak, ami anyagi haszna van munkájuknak, azzal az elesettek sorsán könnyítenek?
Vagy ez csak a rizsa, a valóság ezzel szemben az, hogy az oltárra aranyszállal átszőtt terítő kell, a templomtoronyra embermagas aranyozott kereszt, kereskednek, adnak-vesznek, ebből hízik a felső réteg. Pénzt még nem kölcsönöznek?
J.Ch.Zrt, a megváltó nagyobb dicsőségére
Eb-jegy mint védettségi igazolás? Ilyen szabályok várják a Magyarországra érkező focidrukkereket
Nem értek a focihoz. A jegy névre szól? Bárki, bárhol megválthatja? (A havercsákónak lessz, mostan gyün Szvázifődrü)
Hogyan kívánják ellenőrizni a jegy felmutatójának személyazonosságát, állampolgárságát? Magyarországon élő külföldi állampolgárokkal mi a helyzet? Vehet jegyet, átadhatja másnak?
Kérdések, mindenütt kérdések.
Kocsis Máté Gyurcsányt és Dobrevet is kiátkozta
Máté melyik filmet nézte? Nem a rettenthetetlen utcai harcos panaszkodott a rádióban, hogy ő is, miként a többi bérből is fizetésből élő megszenvedte a járványt? Ha ezt a suttyót hátba verik mert csuklik, akkor is azt mondja, hogy raboltjavakbólgazdagodóhazudósszemkilövető?
Bejelentették: ha Gyurcsányék közös listája nyer, felfüggesztik a jogállamot
Lenne szíves valamelyik nagyon okos (lehet akár halfarok is, neki sem jutott kevesebb észből) pontosan definiálni a jogállam kritériumait? Ezt keresi exMagyarné jóideje. De ha nem tudjátok, akkor mi is lesz felfüggesztve? És egyáltalán, akkor most tudhatjuk, hogy most mi van? Vagy az van, amit ideírtatok?
"amit Orbán csinál, az nem demokrácia. Autokrácia, féldiktatúra, autoriter rezsim, hibrid-rezsim, nincs jogállam"
Kretének, egymást rugdaljátok ülepen, és csak néztek bárgyú birkamód, hogy miért a hangos nevetés körülöttetek.
Orbán bezárta a fiát a 2006-os zavargások idején
@nemkati: ma, 12:14
Szerintem úgy lenne tisztességes, ha az öszödi beszéd a széles nyilvánosság részére megismerhető lenne az előzményekkel, kiváltó okkal, és következményekkel. Objektíven, a tényeket felsorolva. Az nem zavar, ha az interpretáció nem semleges, érdekes lenne látni, hogyan látták, látják eltérő alapállásból ugyanazt.
(a pohár félig tele, vagy félig üres)
Ami az egyik történész szerint honfoglalás, a másik szerint erőszakos területszerzés, de minősítgetés helyett tényeket kérek. Kérnék.
Orbán bezárta a fiát a 2006-os zavargások idején
@magyar1: ma, 10:22
Figyelembe véve, hogy egy gyűlés volt a pártvezetés részére, és ott Gyurcsány Ferenc igencsak indulatosan vetette a szemére az ősbölényeknek a teszetoszaságukat, a gáncsoskodást, ahogy minden reformelképzelést megtorpedóztak, mert nekik pont megfelelt a langyos pocsolya, irtóztak bármiféle változástól, nos összekötözött lábbal nehéz táncolni, ebből a szempontból az egész gyülekezetből Gyurcsány Ferenc volt a legszimpatikusabb.
Nem vagyok benne abszolút biztos, de mintha azt is mondta volna, hogy ez így nem mehet tovább, ha továbbra is ellenszélben kell vitorláznia, akkor inkább lemond. Aztán jött a fideszka propaganda kommandója, kiválasztottak az egész beszédből egy mondatot, amit a hívek aztán skandálhattak, nem kutatva eredetet, szövegösszefüggést (az csak a körúton belüli szemüveges, kígyóvállú libsibolsik dilije), és aljas módon kihasználva az ötvenéves évfordulót sikerült olyan felfordulást csinálni, amit megint csak kiforgatva, félremagyarázva mantráznak. Így lettek a kukaborogató gyújtogatók hős hazafiak, akik jogos felháborodásuknak adtak hangot, és így lettek a kövekkel dobált, vasrudakkal vert rendőrök (többüknek súlyos, maradandó károsodása lett) a szadista pribékek.
Folyamatosan mentegeti a balliberális oldal a pedofilokat
@Nessy: ma, 11:58
Most én csodálom a türelmedet, hogy ilyen szépen beszélsz ezzel a nagyon hülye sikivel. Már megint a magasabbik hintalóra ült fel, a papírcsákót legényesen félrecsapva oktat ki Téged is, másokat is, hogy szerinte kinek-kinek mi a dolga. Azt hiszi az egybites, hogy a választópolgár négyévente az urnákhoz járul, aztán pofáját befogva nyel, duzzog, vagy úgy mint ő, lelkesen tapsol a nagyságos fővezérség minden megmozdulásához. A kritika, a kormány és intézkedéseinek bírálata (még mindig őszerinte) libsibolsi gáncsoskodás (liberálfasiszta, de régen írta már ez a tündérbogár).
Föl nem bírja fogni a szűk agyával (két agysejt, akárhogy számolom is, kevés) hogy a választásokon győztes párt által felállított kormány az egész ország jólétén kell dolgozzon, és nem csak a rá szavazóknak kell kedvezzen.
" Ha nem tetszenek az intézkedései, nem fogsz rászavazni. Ennyi a dolgod, nem több, nem kevesebb."
Igazából ez a két mondat bosszantott fel annyira, hogy el kellett mondanom hamar, gyorsan valakinek. Ezzel a nagyon hülye náci patkánnyal felfüggesztettem a kommunikációt, mert nagyon elszállt magától, és olyasmire vetemedett, amire már nem is szabad reagálni. Ha disztingváltan írok, az csak suttogás a viharban, ha keményebben, akkor meg hasonló lennék őhozzá. De ezt az -ennyi a dolgod- dolgot nem hagyhattam szó nélkül.
Mintha ezt a förmedvényt tegnap már idehozta volna a ruszliszökevény, nem?
Anonim véleménycikkel támadja a közmédia a "pedofilokat mentegető" ellenzéket
@human: ma, 14:02
A kettes a jó válasz. Amennyiben az ellenzék jelzi a listázás nyilvánvaló veszélyeit, akkor beindul a Sakál-vokál, hogy ezek védik és mentegetik a pedofilokat, el a kezekkel a gyerekeinktől!!!
Érted, az Ő gyerekeiktől.
Máté, a kocsis már elkezdte. Na jó, nem konkrétan ő, hanem a hiteltelen Híradó, de ez már csak fodor Máté szoknyáján.
Tóth Andi olyan popsit domborított, hogy azzal megint tele van az internet
Ilyennel tényleg tele van az internet, sőt, tucatjával olcsóbb.
Az rendben van, hogy a propeller nem ír, csak szemléz, összegyűjt, de némi válogatás sem ártana.
Az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm hatásos és biztonságos
www.portfolio.hu/gazdasag/20210225/magyarorszag-is-reszt-venne-a-torok-vakcina-tesztjeben-471554
Ezt csak úgy, érdekességként. 17 vakcina tesztje folyt abban az időben (február 25-i a cikk), Sz. Petya bejelentette, hogy a 2. fázis után bekapcsolódhatunk a 3-ba. Természetesen önként és dalolva, bízva a kormány tájékoztatásra felállított szervében. (az esetleges asszociáció tudatos tervezés eredménye)
Kezd nálam derengeni, miért is nem kell nekünk a továbbfejlesztett Pfizer.
Konteo, persze hogy az, de attól még lehet igaz.
Kósa Lajos a kismamák megmentője? Erről ötletelt ma a parlamentben
Falfúró. Emlékszik még valaki erre a filmre? Aki még nem látta, sürgősen pótolja!
Anonim véleménycikkel támadja a közmédia a "pedofilokat mentegető" ellenzéket
@Emmersson71: ma, 11:44
Érdekes lenne egy kutatás (vagy ha már volt, akkor az eredménye) arról, hogy az átlag polgár fejében milyen kép él egy pedofilról. A szatír az nyilván férfi, esőkabát, napszemüveg, a kalap opcionális. No de a pedofil! Az ám a fogós kérdés, mert ugye annak már gyanúsnak kellene lennie, ha a szűkebb-tágabb családi, vagy baráti körből valaki már-már kényelmetlenül szoros kapcsolatot alakít ki a gyerekkel. És lehet törvénybe foglalni, hogy az apa férfi, az anya nő (az ég kék, a fű meg zöld), ne feledjük, a pedofil is lehet homoszexuális, tehát a "cukrosbácsi" terminológiát sürgősen revideálni kell.
A másik dolog, hogy bárkire, bármikor rá lehet fogni, nem nyíltan megvádolni, hanem elindítani a suttogó propagandát, az aljas célozgatásokat. Könnyedén tönkre lehet tenni egy egzisztenciát.
Módszertan. -Hallom havert, te szereted a gyerekeket. -a másik meglepetten. -Persze hogy szeretem a gyerekeket.
Az utca hírmondója mindezt úgy kommentálja, hogy nagy nehezen bevallotta, hogy szereti a gyerekeket, jó lesz vigyázni vele.
Mint tudjuk, a rosszindulat határtalan, és felettébb kreatív.
Cukrosbácsiként csapják be a fiatalokat Gyurcsányék - PestiSrácok
@vacsi: ma, 10:45
Folytatás
"A nyugdíj ma már egyre kevesebbet ér, mert az őket sújtó infláció jóval magasabb, mint amit a kormány kiszámol. Ezért mi azt mondjuk, vissza kell állítani a vegyes indexálású emelést, s nem csak az inflációra, nem is csak a nyugdíjasokat leginkább érintő inflációra, hanem a bérekre is tekintettel kell emelni a nyugdíjakat. Ha a kormányon múlik, emberek millióit ítélik arra, hogy a következő 20-25 évben vegetáljanak, s helyzetükben semmiféle javulás ne következzen be."
Ettől persze még nem kell hinned neki, örülj az ötszáz forintodnak, és tapsolj az olyan megalapozott, részletesen kifejtett kormányprogramnak, mint az elhíresült : Folytatjuk! volt.
Cukrosbácsiként csapják be a fiatalokat Gyurcsányék - PestiSrácok
@vacsi: ma, 10:45
Látom, a közel ötszáz forintos (de havonta! tudom) emeléstől annyira meghatódtál, hogy még a nyilvánvalót is csak dadogod.
Kezdjük az elején, akit te Gyurcsánynéként emlegetsz, igazi nevén Dobrev Klára. Gyurcsányné Gyurcsány Ferenc édesanyja. Tudod, manapság már nem kötelező házaságkötéskor felvenni a férj nevét, sok variáció van, akár megtarthatja a lánykori nevét, akár írhatja hogy Valamilyenné Esti Hajnalka, akár írhatják mindkét családnevet kötőjellel (erről tudna mesélni dajcs tompika). Herczegh Anita sem lett Áderné.
Tehát akkor, ha figyelemmel kísérted volna Dobrev Klára Európai Parlamenti tevékenységét, akkor tudnád, hogy régóta szívügye a nyugdíjak rendezése.
Ha ebben az országban akár egyetlen ember is van, akinek a nyugdíja nem éri el a 30 ezer forintot, ha akár egyetlen olyan ember van, akinek 50-60 ezer forintból kell havonta megélnie – és nagyon sok ilyen ember van, mint ahogy nagyon sokan a 100 ezer forintos nyugdíjat sem érik el. Amíg ilyenek vannak, nem mondhatjuk, hogy ez egy normális és tisztességes európai ország. Ezért európai szabályozást szeretnénk, olyan európai minimálnyugdíjat, amelynél kevesebbet egyetlen európai uniós polgár sem kaphat a saját államától.
Dobrev Klára a második legfontosabb programpontjának a méltányos nyugdíjemelést tartotta, mert nem lehet folyamatosan játszadozni a nyugdíjemelés mértékével, amit ma csinál a kormány. Játszanak az inflációval, miközben ha kimegyünk a piacra, s megnézzük mennyibe kerül a krumpli, a zöldség, vagy mennyi lesz a következő egy-másfél éven belül a hús ára, akkor pontosan látható, hogy egy nyugdíjas kosár inflációja köszönőviszonyban sincs a kormány inflációs számításával. A nyugdíj ma már egyre kevesebbet ér, mert az őket sújtó infláció jóval magasabb, mint amit a kormány kiszámol.
Az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm hatásos és biztonságos
Még egy kis olvasni való, ezúttal a TELEX-től
"A JAMA, az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos – jelentette be Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel a Facebook-oldalán."
Első bekezdés a diadaljelentés
"A szaklapban az a régóta várt tanulmány jelent meg, amely a kínai vakcina fázis III. vizsgálatának eredményeit ismerteti. A tanulmány szerint a tesztelés során vizsgált kétféle, inaktivált vírusból készült vakcina 72,8 százalékos, illetve 78,1 százalékos hatékonysággal védett a tünetes megbetegedéstől. A Magyarországon használt Sinopharm-vakcina alkalmazási előiratában [pdf] 79,34 százalékos hatásosság szerepel, de ott még kevesebb résztvevő adatait értékelték ki, így ez a minimális eltérés nem meglepő."
A második bekezdés a rideg valóság. Nem a teljes dokumentációt hozták nyilvánosságra, hanem a WHO által kifogásolt hiányosságokat igyekeztek pótolni, szerintem nem túlságosan jó eredménnyel.
Az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm hatásos és biztonságos
Egy kis olvasni való
24.hu/tudomany/2021/05/27/sinopharm-fazis-3-koztes-kutatasi-eredmeny-hatasossag-jama/
"A Magyarországon is engedélyezett vakcinák közül eddig csak a Sinopharmról nem jelent meg tudományos szaklapban olyan tanulmány, ami a harmadik klinikai fázisú kutatások eredményeit mutatta volna be, most azonban végre ezt is nyilvánosságra hozták: a JAMA hasábjain az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben készült fázis hármas kutatás köztes eredményeit jelentették meg."
"Ami az idősebb embereken vizsgált hatékonyságot illeti, a JAMA kutatásban a szerzők megemlítik: jelenleg főként fiatalabb, egészséges felnőtteket vizsgáltak (36 év volt az átlagéletkor), közülük is javában férfiakat (84,4%), kevés volt az idősebb korosztályból a résztvevő. Szintén nem vizsgálták a kockázati tényezőként szereplő társbetegségeket, alapbetegségeket sem. A szakértők azt is megjegyzik, hogy egyelőre nincs adat arról, hogy a két kínai vakcina mennyire hatásos az új variánsok ellen (a brit, a dél-afrikai vagy az indiai mutánssal szemben), mert a kutatás alatt ezek nem terjedtek el a vizsgált országokban."
JAMA-az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja
Dömötör Csaba beleállt Jakab Péterbe: "a kocsmai kötekedők legritkább esetben áldozatok"
Két monokli az már egy szemüveg? Mert ennek a figurának olyan karikák vannak a szemei körül, mint egy gyengébb horrorfilmben a sírból éppen kikelő élőhalottnak. És tényleg, a legnagyobb komolysággal aposztrofálja Jakab Péter szólásjogának szöges bakanccsal tiprását a házmester által, kocsmai kötekedésnek? Hát a parlamenti ülésterem kocsma lenne? Egy parlamenti képviselő (nem kinevezett csinovnyik, választott képviselő) beszédének elmondása kötekedés?
Mégis, mit képzel ez a D. Csaba? A kormánypártnak mindent lehet büntetlenül, de az ellenzéki csak üljön a helyén szemlesütve, szótlanul, talán akkor kap egy csokor virágot a nagyon gáláns bajszos kupactól?