Gyuri Géderről

Kiorbánozta magát péntek este Gyurcsány – beszéde előtt operettekkel is szórakoztatták a választópolgárokat
" Aki nem adózik itt, az ne szavazhasson azért, mert az ükapja magyar volt. Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt.
Tehát akkor logikus szerinte, hogy a külhoni magyarok se szavazhassanak a magyarországi országgyűlési választáson."
Már csak ezért a két kijelentés miatt is a DK. - ra szavazok.
Egyik párt sem vállalta fel ezt a kiállást, pedig írtam nekik, és megkérdeztem.
Több mint negyedmillió határon túli szavazhat a magyar parlamentről
@cikicakk55: A véleményem ugyan ez. Beszéltem Erdélyi magyarokkal, nem akarnak vissza jönni. Nem hiányzik nekik Erdély visszacsatolása. Függetlenek szeretnének lenni.
Na, erre Szél Bernadett mit lép?
Az LMP, és a Lévai Katalin féle párt fogja megnyerni a választást a fidesznek. Mi meg szopunk tovább.
Köves Slomó: Nem is volt ez olyan nagy hiba felkerülni Hollik szórólapjára
De nagy hiba volt a zsidóság számára. Végre elcsendesedett az antiszemitizmus az országba, most ez a pöcs felkavarta az álló vizet.
Az MSZP kiállt a határon túli magyarok szavazati joga mellett
Ha a jobbik is bevállalja a szavazati jog megtartását, akkor a DK. - ra szavazok
Az MSZP kiállt a határon túli magyarok szavazati joga mellett
"Az MSZP kiállt a határon túli magyarok szavazati joga mellett." Ezzel vesztettek egy szavazót!
Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt
@Shikari: Történelemből elégtelen. Sajnos az élet iskolájába nincs osztályismétlés.
Aki nem tanul, az egy életre tudatlan marad.
Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt
@Shikari: Egyet értek! Megy a levesbe a fideszkdmp köntösbe bújt libsi tábor. Én is örülök neki.
"Remélem, a Fidesz megvéd minket" – így látja az utca embere a Soros-hisztériát
Valaki lekapcsolta a villanyt. Akkora sötétség van a fejekbe, ahogy az az úr mondta, talán Dózsa idejében sem volt.
Nem vagyok rasszista, de a bantu néger s...ébe több a fény mint itt egy két riportalany fejébe.
"Remélem, a Fidesz megvéd minket" – így látja az utca embere a Soros-hisztériát
"Remélem, a Fidesz megvéd minket" Igen! már megvédett 114 magyar állampolgárt - nem románt, nem ukránt - igen! magyart, akik ez idáig megfagytak.
Megvédte Őket a várólistától, hogy gyógyuljanak,
a közmunkától, hogy munka után ne tudjanak elmenni lopni.
Az MSZP feljelentést tesz Kövér László nyilatkozata miatt
@Shikari: Minden szó igaz! Orbán, Kövér és a többi (volt) MSzMP. - s libsi
(most fideszkdmp - s) igen csak be van gazolva. Ők már csak tudják, miként működött annak idején a kékcédulás választás.
Érzik, hogy jó irányba mennek a dolgok. Nem véletlenül építetik a korszerű börtönökek. De nem oda kerülnek. Orbán papa kőbányája várja Őket.
Hamarosan leválthatják Vona Gábort a Jobbik éléről – elemez a Századvég
@bencemacska: A fidesz - kdmp az az Orbán hatalommegtartásának technikája meg egyezik Horthy és Rákosi technikájával. Mind két elődje, a spicli állam fenntartásával uralkodott, és mind kettő szerves része volt az egyház, ahogy most is.
Hamarosan leválthatják Vona Gábort a Jobbik éléről – elemez a Századvég
A fidesz ugyan azt teszi Vonával, mint Gyurcsánnyal. Csak a jobbikosok nem vernek Vona alá mint az MSzP - sek Gyurcsány alá. Az is igaz, akkor a jobbik segített a fidesznek, felégetni a fővárost.
A holokauszt emléknapján tartanak Horthy-megemlékezést – a Mazsihisz elnöke szerint "ez minden magyar áldozat emlékének megtiprása"
@Shikari: Kérem, legyen szíves elolvasni, Nemere István (jobboldali polgári értékrendű író) Magyarország története, című könyvét.
Akkor talán rájön, mi a különbség a tudatlanság és a műveletlenség között.
Úgy gondolom, Önnel nem érdemes vitázni, mert Ön egy szélsőjobbos provokátor, aki jókat röhög a vitapartnerein.
Van egy ősrégi (talán kínai) közmondás: " aki tudatlannal vitatkozik, az maga is tudatlanságáról tesz tanú bizonyságot."
A holokauszt emléknapján tartanak Horthy-megemlékezést – a Mazsihisz elnöke szerint "ez minden magyar áldozat emlékének megtiprása"
@Shikari: Horthyt, Sztálin közbenjárására engedték el Nürnbergből. (Nürnbergi perirat) Nem tanúként volt ott.
Katonai kiválóságát az jellemzi, hogy a sűlyedő hajóról elsőnek menekült el, magára hagyva a legénységet. Több mint 250 ember halt meg.
Politikus? Megnyomorította és háborúba kergette az országot. A sorkatonákat magukra hagyta, kiszolgáltatva a vérgőzős tisztek kényére, kedvére.
Úriember! Hát igen. Mulatni, tivornyázni tudott.
Kivételes magyar ember volt. Mint Rákosi és egy néhány történelmi személyiség.
Igen, megérdemli, hogy imába foglalják a nevét. Valahogy így, : Drága Uram arra kérlek, hogy az ilyen "kívállóságoktól" szabadítsd meg az Országunkat egyszer és mid örökké! Ámen!
A leleplezett Vatikán
Éllősködők voltak, és harácsolók. Most is azok.
Katolikus haláltáborok - 20. századi katolikus bűncselekmények
A világ leg nagyobb népírtói voltak.
Most álságos tanításaikkal szítanak tüzet az emberek között.
Kádár kedvence nem a krumplileves volt – egy teljesen más ételért volt oda, amiből akár két adagot is megevett egyszerre
@emerencia: A nagyobb odafigyeléssel teljes mértékbe egyetértek, főleg akkor, ha nem csak mondják, hanem gyakorolják is. De vallom, hogy ez nem mentesítheti egyik kormányzatot sem a felelősség alól. Az Ő kötelességük, minden rászoruló állampolgár megsegítése, illetve olyan ország megteremtése ahol nincsenek önhibájukon kívül rászorulók.
Kádár kedvence nem a krumplileves volt – egy teljesen más ételért volt oda, amiből akár két adagot is megevett egyszerre
@Eladott Ország: Fingod sincs mi volt a kádár rendszerbe.
Egy biztos, a kádár rendszer alatt a legkeményebb télbe se fagyták halálra emberek a saját otthonukba, de még az utcán sem.
Most a 21. századba ebbe az enyhe télbe 200 - an fagytak meg.
Orbán elvtársra tudsz valami okosat mondani.
Simicska: hazaárulókkal és tolvajokkal volt dolgom a Fideszben
Remélem a fityiszesek pert kezdeményeznek. Így talán bíróság elé kell állniuk.
Ha nem teszik, egyértelmű Simicska állítása.
Orbán Viktor eltökélt, és sok szempontból kegyetlen vezető
"Orbán Viktor eltökélt, és sok szempontból kegyetlen vezető" Csaucseszku is az volt.
És hogy végezte? Igaz, ez Romániába történt.
Egy megbecsült szír háziorvos véleménye Orbán gyűlöletkeltő kormányáról
" echte " @1magyar: "Na és, én nem kértem, hogy jöjjön ide." Nagyon silány ez a demagóg válasz.
Valami ütősebb jobb lett volna.
Ezen kívül igen csak a tájékozatlanság tükröződik minden kommetből .
Ez rontja a fórum színvonalát.
(Igaz, az adatlap alapja ez várható volt.)
Egy megbecsült szír háziorvos véleménye Orbán gyűlöletkeltő kormányáról
@1magyar: Képzett szakemberként jött ide. 30 évig gyógyította a betegeket, közöttük az olyan f..szokat is akik ilyen véleménnyel vannak.
Egy megbecsült szír háziorvos véleménye Orbán gyűlöletkeltő kormányáról
Ne jajveszékeljetek drága feleim! Nem gond ha elmegy egy orvos, pusztul a csicsak rövidül a várólista.
Az orvos helyett jön bűnöző, ember csempész, perverz magamutogató, stb.
Kapnak szállást, támogatást.
Ti meg fizettek!
A pápa bocsánatot kért egy pedofil pap áldozataitól
A bocsánattal kitörölheti a segít. A vétkes csuhást ki kellene herélni.
Annak idején ennél kisebb bűn miatt, vagy csak vád alapján máglyára küldtek embereket.
Nem ártan ezekért az aljasságokért is bocsánatot érni
13 milliárdot bukhatnak az adófizető állampolgárok Orbán vejének üzlete miatt
F...kalap fideszesek és fidesz szimpatizánsok kezdjetek el adakozni a nyulambulamnak, hogy nekem ne keljen fizetnem.
Rogán Antal szerint Soros az elsők között kaphat távoltartási végzést
Választás után, először ti kapjátok a távolságtartási végzést.
A végzés értelmébe, távol lesz tartva a talpatok a földtől, úgy ötven centire.
Emlékezzetek, "köteles" Kövér javaslatára!