Horizont

Négycsillagos wellnes-szállóra és sporthotelre is költöttek közpénzmilliárdokat a katolikus egyházmegyék

A katolikus egyház öt szállodára 12 milliárd forintot költhetett az utóbbi években állami pénzből. Volt, aki wellness-szállodát nyitott, egy futballrajongó püspök pedig sporthotelt építtetett.

3 kilométert gyalogolnak a tiszavasvári gyerekek hóban-fagyban az iskolába, majd ugyanannyit haza

Tiszavasváriban 2022 őszén megszűnt az iskolabusz. Ez a város egyik legszegényebb részéről, Bűdről iskolába járókat érinti a legérzékenyebben, mivel a legtöbb családnak nincs autója.

Magyar Hang: Diplomata-útlevelével akarta elkerülni gyorshajtás miatti büntetését a Csíki Sör tulajdonosa

Lénárd András Romániában több mint 60 kilométerrel lépte túl a sebességhatárt.

Teremtésvédelmi szempontok – válaszolt az egyházmegye a szegedi fakivágásos vádakra

Jogi csata zajlik a szegedi önkormányzat és az egyházmegye között a szegedi véderdő egy részének kivágása kapcsán. Kiss-Rigó László püspök legutóbbi nyilatkozata után az egyházmegye most hivatalosan is reagált.

2024-től kötelező az autókban: gyorshajtásgátló, villogó féklámpa és egyebek

Az új év gyökeresen új közlekedésbiztonsági előírásokat hoz a közúti járműveknél az Európai Unióban: minden forgalomba kerülő autót kötelező lesz felszerelni bizonyos berendezésekkel.

Szülők, gyerekek, idősek állnak hosszú sorokban a magyarországi ételosztásokon

Magyarországon több mint 1,8 millió ember szegény vagy fenyegeti szegénység.

Négy év alatt több mint tízezer diplomata-útlevelet osztogatott ki a külügy

Az elmúlt években egyre többen kérelmeznek olyanok is diplomata-útlevelet, akik nem lennének jogosultak rá.

Szeretnénk úgy hanyatlani, ahogy a Nyugat – Hardy Mihály jegyzete

Ne akarjanak minket megvédeni sem Brüsszeltől, sem Soros Györgytől, sem a fiától, sem a hanyatló Nyugattól. Szeretnénk mi legalább egy kicsit úgy hanyatlani, ahogy ők hanyatlanak!

Tüntetők fogadták Gulyás Gergelyt Izraelben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter épp a lapnak adott interjút a fővárosi King David Hotelben szerdán, amikor 25-30 tüntető jelent meg az épület előtt, akik sípszóval és bekiabálásokkal jelezték, mennyire nemkívánatos a magyar miniszter ottléte.

Kiderült, ki a leggazdagabb miniszter, Pintér Sándor évi 630 milliós jövedelemmel csak a második

A leggazdagabb miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki tavaly több mint hárommilliárd forintot vitt haza, míg Pintér Sándor kb.

Nyomorból egyetemre

Magyarországon tömegek szorulnak ki a minőségi oktatásból, ez pedig a nyomor újratermelődéséhez vezet.

Százmilliókat tettek zsebre tavaly a legnagyobb magyar tőzsdecégek vezetői

A gazdasági és geopolitikai viszontagságok ellenére jó évük volt tavaly a legnagyobb magyar tőzsdecégeknek, amelyek az őket terhelő különadók mellett is bőkezűen honorálták csúcsvezetőik teljesítményét 2022-ben az éves rendes közgyűlésre benyújtott dokumentumok alapján.

Sikerült megszüntetni a természet zavaró jelenlétét a nemzeti parkban – itt az új Litkai-videó a Fertő tóról

Az ironikus videó egy hosszú, szürke betonfaltól indul és a kopár, legyalult tájban mutatja be, ahogyan „az álom valóra vált”, és ma már békatámadásoktól sem kell tartani.

Az ukrán város felszabadítása után még mindig bunkerben élnek a helyiek

A régióban folytatódó heves harcok és a fagypont alá süllyedő hőmérséklet, valamint az infrastruktúra teljes hiánya ellenére egyre több civil tér vissza otthonába – vagy abba, ami maradt belőle: otthona pincéjébe.

Nem sajnálják a pénzt albérletre a parlamenti képviselők, az elkölthető keretük a fizetésüknél is jobban nő

Az országgyűlési képviselők fizetése évente automatikusan emelkedik. A képviselők lakás- és irodabérletre is több mint kétszer annyit költhetnek, mint nyolc éve. Egyesek igyekeznek jól kihasználni ezt: előfordul, hogy ugyanazért az ingatlanért néhány hónappal később akár másfélszer többet fizetnek.

A legerősebb egyházi iskola tanára a Hír TV-ben: „Hány Karikó Katalint veszítünk el?”

Szerdán este a Hír TV Napi Aktuális című műsorának vendége volt Lakatos Máté, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium egyik tanára. Ez az iskola az ország legjobb egyházi gimnáziumának számít, és mi is írtunk róla, hogy a szerdai országos pedagógussztrájkban ennek az intézménynek a tanárai is kifejezték szolidaritásukat a...

Még korai megbecsülni a kárt, de hatalmas környezeti pusztítást okozhat az Északi Áramlat szivárgása

Még legalább egy hétig fog tartani, amíg a Balti-tenger felszínére jutó gáz áramlását megállítják.

Ötödével kevesebb beteget látnak el a szakrendelők most, mint a járvány előtti évben

Több ezer betegpanasz érkezett az egészségbiztosításhoz az ellátatlanság miatt, ezt pedig az orvosok elvándorlása sem magyarázza – hangzott el a Balatonfüreden tartott Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián. A betegek az ellátatlanságot, a hosszú várakoztatást, a szakellátások elérhetetlenségét róják fel a...

Videón, ahogy az RTL szembesíti Szentkirályi Alexandrát egy korábbi tiktokos videójával, amiben a kevesebb fűtésről szóló ötletet kritizálta

Nevetős szmájlikkal osztotta meg még nyáron Szentkirályi Alexandra kormányszivő a videóját Tiktokon.

Visszatér Németh Lászlóné: az egykori miniszter került a Magyar Közút felügyelőbizottságának élére

Új menedzsmentje lett a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek, aminek a tulajdonosi jogait most már Lázár János minisztériuma, az Építési és Beruházási Minisztérium gyakorolja.

Vlagyimir Putyin ismét apuka lesz, ám nem örül a baba nemének

Alina Kabajeva, az orosz elnök szeretője ismét várandós.

Nettó 1500 euróra emelték a belga nyugdíjminimumot

A hétpárti belga kormány elfogadta a nyugdíjreformot, amelynek fontos eleme, hogy a legkisebb nyugdíj 1500 euró (kb. 600 ezer forint) lesz, amelyet további pótlékok egészíthetnek ki.

Putyin és Lavrov fenyegetőzik, börtönre ítélt orosz ellenzéki, magyar parancsnok Odesszában – a háború 135. napja képekben

Égő búzamezőkkel és elpusztított rakétarendszerekkel zakatol tovább a háború július elején.

Négy brüsszeli javaslatot elfogadott a kormány

1. Magyarországon 15 százalék alá mérsékli az egy ajánlattevős közbeszerzések arányát.

Újabb tranzitzónában sanyargatott iraki család kap kártérítést az államtól

Újabb strasbourgi ítélet született a jogellenes tranzitzónás fogvatartások ügyében. A hazai hatóságok 136 napon át önkényesen tartották fogva a menedékkérő családot, négy iraki gyermeket és szüleiket. A családot a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

A kormány kizárja a rezsicsökkentésből az önkormányzatokat

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter azt ígéri, hogy a kormány folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne – mondta a miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

A mariupoli szülészetről kimentett nő: „Arra használták a fotómat, hogy hazugságokat terjesszenek a háborúról”

Marianna Visemirszkajának nemcsak háborúban kellett megszülnie a gyerekét, utána még a rázúduló gyűlölettel is foglalkoznia kellett.

Schmidt Mária szerint meg kell fontolni az általános hadkötelezettség bevezetését

Férfiakra és nőkre is kiterjedő általános hadkötelezettség bevezetését szorgalmazza Schmidt Mária a Pesti Srácokon megjelent vitairatában. A Terror Házát igazgató törtész Ukrajna Oroszország elleni megtámadásából levezette, hogy az Egyesült Államok célja Putyin megdöntése, és aki ellenszegül érdekeinek, azt letörli a...

Videók jelentek meg a fiatal lányokkal bulizó Merkely Béláról

Merkely Béla, a koronavírus-járvány alatt országos hírnevet szerzett szakértő, a Semmelweis Egyetem rektora könnyed állapotában pomponlányoknak csapta a szelet, legalábbis erről tanúskodik két videófelvétel, amit az RTL Klub a Redditen szúrt ki. „Én, a Semmelweis Egyetem rektora a mai napon rektori utasításba adom, hogy a...

Brutális főnökfizetések a Telekomnál és a Richternél – mutatjuk a számokat!

Százmillió lett, maradhat?