KisTehen

Zelenszkij csalódott

"Példátlan és abszurd, hogy ráadásul sem a meghívásra, sem Ukrajna tagságára vonatkozóan nem határoznak meg időkeretet, miközben ugyanakkor még Ukrajna meghívásának feltételeiről is mindössze egy homályos megfogalmazást tesznek közzé"

Az OMV kitart az orosz gáz mellett

Noha Ausztria korábban arról beszélt, hogy már 2027-re leállna az orosz földgázvásárlásokkal, az osztrák gázpiac harmadát felügyelő OMV vezérigazgatója, Alfred Stern bejelentette, hogy a vállalat 2040-ig, a jelenleg is érvényes szerződése végéig nem válna le az orosz gázról.

Őrizetbe vettek a lengyelek egy ukrán kémet, aki az oroszoknak kémkedett

A férfi katonai létesítményeket és tengeri kikötőket figyelt meg, és az orosz féltől rendszeresen kapott fizetséget.

Nyolc éve nem volt ilyen jó a júniusi magyar költségvetési adat – bónusz a forintnak

Közzétette a költségvetés júniusi teljesítményének fő adatát a Pénzügyminisztérium, és kiderült: az utóbbi majdnem egy évtized legkisebb hatodik havi deficitjével zárt a büdzsé.

Berlin megfúrhatja az ukrán NATO-csatlakozást

Németország ezért Vilniusban elsősorban arra törekszik majd, hogy biztonsági garanciákat határozzanak meg Ukrajna számára, semmint direkt tagságban egyeznének meg.

A Standard and Poor's megerősítette hazánk adósbesorolását

Jó eséllyel túl van Magyarország a nehezén, már ami a hitelminősítéseket illeti, a Standard and Poor's ugyanis az idei második körös felülvizsgálata során kiadott értékelésében a várakozásoknak megfelelően megtartotta hazánk adósságbesorolását.

Megátkozták Zelenszkijt

Noha csütörtöki, bulgáriai látogatásán élénkebb védelmi együttműködésben állapodott meg Ukrajna és Bulgária között, nem mindenki örült az ukrán politikusnak.

Zelenszkij az USA-t és Európát hibáztatja, amiért nem halad az ukrán ellentámadás

Hónapok óta terjedt a világsajtóban, hogy Ukrajna egy nagyszabású ellentámadásra készül az elfoglalt területeinek visszaszerzésére.

Amerika lenyomja a lecsúszó Európa gazdaságát

Az év elején lépett életbe az amerikai elnök, Joe Biden úgynevezett inflációcsökkentési törvénye.

Magyarország vásárolja a legtöbb német fegyvert a világon

Kiadta a német gazdasági minisztérium a friss fegyverexportadatokat.

Hatalmas gyomrost kapott Jurij Kamelcsuk ukrán képviselő

Szijjártó Péter válaszában helyretette az ukrán képviselőt.

A CIA figyelmeztette Ukrajnát: ne robbantsa fel az Északi Áramlatot

A Politico cikke szerint a holland katonai hírszerző ügynökség, a MIVD egy meg nem nevezett ukrajnai forrástól júniusban kapott információkat az Északi Áramlat elleni „közelgő támadásról”, három hónappal azelőtt, hogy tavaly szeptemberben robbanássorozat érte a vezetékeket.

Hadházy dokrot úr betévedt a munkahelyére ...

Most ott akart kicsit bohóckodni.

Német hírszerzés: Oroszországnak elegendő katonája és lőszere van

A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin rendszere stabil, az orosz politikában nincs arra utaló jel, hogy bárki megkérdőjelezné a fennálló hatalmat.

Zelenszkij lekéste a békeegyeztetést

"Állítólag a brazilok jelentős nyomást éreztek a többi államfő részéről, hogy megszervezzenek egy Lula–Zelenszkij-találkozót, amit meg is tettek, ám a vasárnap 15 órára időzített eseményen az ukrán fél nem jelent meg, később pedig már Lulának nem volt szabad időpontja.

Pontonként cáfolta az OTP Bank az ukrán részről őket ért vádakat

Az OTP Bankot 2023. május 5-én az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) „a háború nemzetközi szponzorai” közé sorolta.

Nem lesz ukrán győzelem, erre is fel kell készülni – újabb nyugati vezető figyelmeztet

Miközben az Egyesült Államokban a hírek szerint növekszik az ukrajnai háború tárgyalásos lezárásának politikai támogatása, Kijev harci esélyeiről – és ezekhez kötődően a nyugat hozzáállásáról – szokatlanul nyílt óvatossággal szólalt meg a hét végi londoni koronázási ünnepség résztvevőjeként a cseh államfő.

Csődben Budapest, de közben milliárdokat szórtak ki az ablakon

Karácsony Gergelynek csak alá kellett volna írnia azt a szerződést, ami évente közel kétmilliárd forintot hozna Budapestnek, ehelyett megtiltotta a közbeszerzést.

Tízezrek tüntetnek a francia nagyvárosokban - háborús jelenetek, videóval

Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán, a rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott.

Kifizettetnék az EU-val az át nem vett koronavírus elleni oltások árának felét a gyártók

Mintegy 500millió adag korábbi koronavírus variánsok elleni oltás kifizetéséről zajlanak a háttértárgyalások.

"Megvan a brüsszeli zöld lámpa"

Rendkívüli: megkapta Brüsszel jóváhagyását a magyar kormány Megvan a brüsszeli zöld lámpa – írta Varga Judit a Facebookon csütörtökön.

A vállalatok mohósága hajtotta fel az inflációt

A jegybank végre rájött, hogy az igazi inflációs kockázat nem az ár-bér spirál kialakulása, hanem a vállalati profitok emelkedése.

Már nem éri meg Szlovákiába átmenni tankolni, Magyarországon olcsóbb a benzin

Ez idáig, Szlovákiában ugyanis már magasabbak az árak, a sk.fuelo.net adatai szerint Komárom szlovák oldalán a Slovnaft kútjain egy liter benzinért 601, gázolajért pedig 560 forintot kérnek el.

Az EU szerződést kötött Ukrajnával

Az Európai Unió tagállamai úgy vélik, nincs olyan alapvető akadály, például az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága, a korrupció elleni küzdelem vagy az alapvető jogok tiszteletben tartása terén, amely megakadályozhatná az EU-t abban, hogy szerződéses kapcsolatokat létesítsen Ukrajnával – jelentették ki a...

Ezrével költöznek Magyarországra a németek

Néhány év leforgása alatt negyedével nőtt a Magyarországon élő német nyugdíjasok száma.

A németek továbbra is kapják az orosz olajat

Hiába fogadkozott Berlin, hogy 2023-ra a németek teljesen függetlenítik magukat az orosz olajtól, a Handelsblatt értesülései szerint a szállítások ma is folynak, csak éppen átcsomagolva.

Emmanuel Macron: Franciaország nem az Egyesült Államok vazallusa

Macron szerint szövetségesnek lenni nem egyenlő azzal, hogy vazallusok leszünk, és nem jelenti azt, hogy nincs jogunk saját fejünkkel gondolkozni.

A svéd Absolut vodka visszatér Oroszországba

Visszatér az orosz piacra a svéd Absolut alkoholgyártó cég, amely a francia Pernod Ricard konszern része.

Elfogyott a Budapest pénze – kastély, villa és toronyház is eladó

A városvezetés hozzányúl az ingatlanvagyonához, és összesen 61 ingatlant árverezne el.

Megdöbbentő helyre került Magyarország a leggazdagabb országok listáján

Az IMF idén is elkészítette a leggazdagabb országok listáját, Magyarország helyezése pedig sokak számára meglepő lehet.