Mirabilis

Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség Egyiptomba – Hadházy Ákos szerint a kormány elvesztette kapcsolatát a valósággal

Három honvédségi különrepülővel utazott a magyar küldöttség hétfőn Egyiptomba, hogy kedden találkozzanak az ország elnökével.

Olcsó lett a gáz, de a magyarok nem sokat éreznek belőle – a kormány sem tervez betárazni

A gáz tőzsdei ára azonban szeptember óta folyamatosan csökken, december óta pedig már alacsonyabb, mint a 756 forintos átlag feletti ár.

Eltűnt két fiú egy XII. kerületi gyermekotthonból, a rendőrök nagy erőkkel keresik őket

Látta őket valaki?

Egyből alezredes lett Novák Katalin férje, a honvédelmi minisztérium szerint ez megilleti

Veres István öt hetes kiképzés után hétvégén tette le az esküt, a zubbonyára pedig egyből alezredesi rendfokozat került.

A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden, a police.hu oldalon közzétett közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik".

Elképzelhető, hogy a pedagógusok országos sztrájkkal fogják bojkottálni az érettségit

Eddig több mint kétszáz tanár jelezte, hogy nem vállal önkéntes munkát az emelt szintű érettségi lebonyolításában.

Hiába az enyhe tél, arat a fagyhalál Magyarországon

Egy hónap alatt 75-en fagytak meg az országban a Magyar Szociális Fórum friss adatközlése szerint.

Legendák a Petőfi Zenei Díjátadón – Az LGT tagjai, Charlie és Nagy Feró ünnepelték az életműdíjas Adamis Annát

Rendhagyó formában életműdíj-gálaként rendezték meg idén hetedik alkalommal a Petőfi Zenei Díjátadót.

Kóbor Jánossal énekelt duettet Tóth Gabi: "Életem egyik legszebb és legmeghatóbb színpadi élménye volt!"

Szívbemarkoló és lélekemelő produkcióval tisztelgett Tóth Gabi Adamis Anna dalszerző és költő előtt, akinek számtalan felejthetetlen slágert köszönhetünk.

Tóth Gabi nem rontotta el: hatalmas átéléssel énekelte a Gyöngyhajú lányt

Tóth Gabi tegnap este a Duna TV-n látható Petőfi Zenei Díj koncertjén a Gyöngyhajú lányt adta elő, amely sok néző szemébe csalhatott könnyeket.

MOK: Mindössze öt 30 év alatti háziorvos maradt Magyarországon

Az egészségügyi államtitkár korábban azt mondta, hogy „van elég orvos a rendszerben, akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőkőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások”.

10 milliárddal beszállunk a Bosch 70 milliárdos beruházásába

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon.

Egyszerre három óvodát zárnának be a XV. kerületben

Egyre kevesebb a gyerek és az óvodapedagógus, viszont egyre több a nyugdíjas munkavállaló, és egyre magasabbak az energiaárak.

Egész évben nem emelkedik a gáz-, áram- és távhőár az átlagfogyasztás mértékéig

Az energiaügyi miniszter jelentette be a lépést, hozzátéve, hogy a cél hazánk energiaszuverenitásának megteremtése.

Bahreinban tárgyalt Novák Katalin

A gazdasági kapcsolatokról szólva Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy jövőbe mutató együttműködési megállapodás születhet a két ország vállalatai között.

Leégett egy négytagú család otthona, az apa az utolsó pillanatban még ki tudta hozni a gázpalackokat

Négytagú család otthona semmisült meg Győrzámolyon, ahol leégett egy ház melléképülete.

Egy év alatt kétszeresére drágult a kenyér, a vaj és a zsír

Már kétszer többe kerül a kenyér, a vaj és a zsír, mint egy éve – derült ki a KSH frissített adatbázisából.

Hazaérkezett a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata Törökországból

Hazaérkezett Antakyából, a törökországi földrengés helyszínéről a Baptista Szeretetszolgálat 19 főből és hét kutyából álló mentőcsapata, a Rescue24.

Megsérült romkutatás közben a hősies magyar mentőkutya: ilyen most Gogó állapota

Keresés közben, a romok között érte baleset a Kutyákkal az Életért Alapítvány egyik segítőkutyáját, Gogót.Keresés közben, a romok között érte baleset a Kutyákkal az Életért Alapítvány egyik segítőkutyáját, Gogót.

Egy székesfehérvári iskolában nincs fűtés, és ott is hideg volt, ahová áthelyezték a tanítást. Aztán a víz is elment

A polgármester felajánlotta a tankerületnek, hogy a diákok mehetnek az iskola melletti közösségi házba. Bár a szülők is ezt az opciót támogatták, a tankerület szerint erre nincs szükség.

Legyen adómentes a minimálbér!

Hazánkban a minimálbér a második legkevesebb egész Európában, már csak Bulgária van mögöttünk. 

A NAV mindent tud, nem kell neki beküldeni semmilyen igazoló papírt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét.

Ennyien fagytak halálra Magyarországon a télen: sokan a fűtetlen otthonukban hűltek ki - Pénzcentrum

Még az enyhe tél ellenére is szeptembertől január közepéig 98 ember fagyott meg Magyarországon.

Pick: ezért drágább itthon a szalámi, mint Németországban

Pick Szeged Zrt.-nek nincs hatása arra, hogy kereskedelmi partnerei milyen árrést alkalmaznak egyes Pick-termékeken, így a Picknek nincs befolyása arra sem, hogy a kiskereskedők milyen fogyasztói árakat alakítanak ki – mondta el a lapnak a vállalat.

Több mint 5 millió forintba került Szijjártó kairói repülőútján a fedélzeti étel- és italfogyasztás

De interneteztek is egy csomót, ami majdnem 7 millió forintba került.

Tilos kommentálni a közmédia videóit

Letiltotta a közmédia a YouTube videómegosztóra feltöltött videóihoz való felhasználói hozzászólás lehetőségét, így például az M1 tévécsatorna Híradóját online követők nem fejthetik ki véleményüket annak tartalmairól – vette észre a Media1.

Takács Péter: Vannak orvosok, akik többet keresnek, mint az államtitkárok

A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint a kormánynak a betegek érdekei az elsők, ezzel szemben a Magyar Orvosi Kamara rosszhiszemű és felelőtlen, a betegeket veszélyezteti.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Leáll a multi egyik hazai gyára, 650 embert elküldenek

Az Electrolux a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva 2024. januártól nem folytatja a szabadonálló hűtőszekrények gyártását a 650 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi gyárában - közölte a társaság.

Nő a feszültség az Auchannál, nincs megállapodás a bérfejlesztésről

Megnőtt egy esetleges sztrájk esélye az Auchannál, miután a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete nem tudott megállapodni a béremelésről a céggel. Nyílt levélben fordultak a vezérigazgatóhoz.

Béremelést kérnek a köztisztviselők, de a kormány szerint erre most nincs pénz

„25 százalék helyett egy nagy semmi” – értékelte az egyeztetést az MKKSZ.