PV

Hullik a magyar - a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent

Nőtt a népességszám természetes fogyása 2018-ban, miután a halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest - ismertette az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Lecsapott a Nébih - budapesti illegális főzőkonyha működését függesztette fel

Engedély hiánya és súlyos higiéniai problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy budapesti illegális főzőkonyha működését.

Szijjártó Péter: "Aki a migrációt támogatja, elképesztő veszélyt hoz Európára"

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban – mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.

Több mint 10 milliárd megy a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztésére

A kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, valamint a nemzeti jelentőségű vajdasági magyar intézmények programjai és megkezdett beruházásai megvalósításához szükséges forrás biztosításáról döntött a kormány.

Gulyás Gergely szerint a kommunizmus civilizációs zsákutca volt

A kommunizmus civilizációs zsákutca volt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a budapesti Terror Háza Múzeum és a Fidelitas közös megemlékezésén.

Az Oscar-díjátadó ceremónia - Itt vannak a nyertesek

A 91. Oscar-díjátadó ceremónia legnagyobb meglepetését okozva Peter Farrelly Zöld könyv című filmje nyerte el a legjobb film díját helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.

Mégis halasztódni látszik a Brexit? Hatalmas káosz, nulla egyetértés

Hétfői brit sajtóértesülések szerint a brit kormány és az Európai Unió is a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását célzó terveken dolgozik, arra az esetre, ha a következő néhány hétben nem sikerül érdemi előrelépést elérni a Brexit feltételrendszeréről folyó vitában.

Kásler Miklós szerint csökkentek a tervezhető egészségügyi beavatkozások várólistái

Csökkentek a tervezhető egészségügyi műtétek várólistái - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón.

Trolik forgolódnak a Bajcsy-Zsilinszky út közepén, mert megszűnt a végállomásuk

Megszűnt a trolivégállomás az Arany János utcánál, ezért a trolik a főúton próbálnak visszafordulni - teszik mindezt kisebb-nagyobb sikerrel.

Gyűlöletmentes és együttműködő Európa. Ez a cél!

Az MSZP elnöke szerint pártja európai parlamenti (EP-) választási programjának célja egy gyűlöletmentes, együttműködő Európa megteremtése, amely az európai polgárok mellett a magyar polgárok érdekét is szolgálja.

Farkas Örs szerint az ellenzéki pártok a túlélésre játszanak

Az ellenzéki pártok a túlélésre játszanak, - mondta Farkas Örs politikai elemző hétfő reggel az M1 aktuális csatornán, majd hozzátette, hogy az európai parlamenti választásokat az őszi önkormányzati választásokra való felkészülésre használják.

Tömött sorokban várták az emberek az ételosztást a hideg ellenére is

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, a hónap utolsó vasárnapján ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket.

Szél Bernadett: Követeljük, hogy a piszkos magánérdekek helyett a gyermekek érdeke legyen az első helyen!

Szél Bernadett a közösségi oldalán írt a fóti gyermekközpont bezárása ellen.

Dobrev Klára a DK „titkos fegyvere”

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti listáját jelenleg Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára vezeti.

Márki-Zay és Hadházy elvtelen, a hatalomért bármire képes megélhetési politikusok

Dr. Grezsa István Fidesz - KDNP, hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő reagált így arra, hogy megalakult a legújabb ellenzéki párt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Visszatér a február végi tavasz, de gyakran szeles időt hozhat

Úgy néz ki, hogy ez a hét a korai tavasz jegyében fog telni.

Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárások jogilag egy helyben állnak, de politikailag nagyon is hatásosak

A Magyarország és Lengyelország ellen indított jogállamisági eljárások jogilag egy helyben állnak, de politikailag nagyon is hatásosak – írta az osztrák konzervatív lap.

Vége az MSZP-nek? Szakértő szerint az MSZP egyetlen előnye, hogy történelmi pártként ismert, jól beágyazott

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője nem sok jót jósol az MSZP-nek.

Orbán Viktor: Az EP-választás tétje a bevándorlás, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel

Az európai parlamenti (EP) választás tétje a bevándorlás, mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország!

Mert a mélyszegénység és a szegénység igenis létezik

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a rászorulókat.

Novák Katalin szerint a kanadai konzervatívok számára modell a magyar családpolitika

A kanadai konzervatívok nagy érdeklődést tanúsítanak a magyar családpolitika iránt, számukra ez modell – tájékoztatta a Kanadában tárgyaló Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-t telefonon.

Hitelcsapda - Soha ilyen lehetőség előtt nem álltak a magyarországi devizahitelkárosultak!

Végre megszületett a várva várt uniós döntés a magyar devizahitelesekről.

Dolgozni akar a nyugdíjas - A fővárosban dolgoznának leginkább

Budapesten, valamint Fejér és Veszprém megyében tervez munkát vállalni a legtöbb nyugdíjas, többnyire rugalmas időbeosztásban; a munkaerőpiac jól fogadta az atipikus foglalkoztatási lehetőséget - derül ki a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész) legfrissebb kutatásából

Szijjártó szerint aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja

Aki a migrációt támogatja, az a terroristák visszatérését támogatja - jelentette ki Szijjártó Péter.

Áder János szerint dinamikusan fejlődik és erősödik az osztrák-magyar gazdaság kapcsolatai

Az elmúlt hét évben dinamikusan erősödtek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok - mondta a magyar köztársasági elnök szerdán Bécsben Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Politikusokat, aktivistákat és újságírókat akart meggyilkolni

Letartóztatták az amerikai parti őrség egyik tagját, aki demokrata párti politikusokat, aktivistákat és újságírókat akart meggyilkolni - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön.

Rendkívüli frakcióülés a magyar kormány plakátkampánya miatt

Rendkívüli frakcióülést kezdeményezett Gunnar Hökmark, a svéd Mérsékelt Párt politikusa Európai Néppártban (EPP) a magyar kormány Jean-Claude Junckert és Soros Györgyöt gyalázó plakátkampánya miatt.

További 9 milliárd forint a külhoni óvodák fejlesztésére

A harmadik üteménél tartó Kárpát-medencei óvodafejlesztési programmal a kormány meg akarja teremteni a lehetőségét annak, hogy minden magyar gyermek és minden vegyesházasságban született gyermek magyar bölcsődébe, magyar óvodába járhasson.

Kövér szerint az EP-választás tétje, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz

Európai parlamenti (EP) választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint az ideinek, az, hogy Magyarország a magyar embereké marad vagy másoké lesz - jelentette ki az Országgyűlés elnöke szerdán Szolnokon.

Farkas Örs szerint a visegrádi országok közös külpolitikája erőközpontot hoz létre az EU-n belül, ami a jövőre nézve pozitív

A szakértő szerdán az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, ez felülírja például azt az eddig megszokott uniós normát is, hogy a nyugat-európai tagállamok csak piacként és töredezett világként tekintenek a kelet-európai tagállamokra.