Peller Anikó

Most durvul el igazán a magyar és a lengyel kérdés Európában

Hétfőn az EU nagyköveteinek ülésén, kedden pedig az EU-ügyi miniszterek tanácsán válik világossá, hogy tényleg blokkolják az unió teljes költségvetését és az óriási gazdaságélénkítő csomagot.

A pécsi kórház professzora szerint rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban van náluk a covidosok intenzív ellátása

De nemcsak ő számolt be arról, hogy nagyon sok a súlyos állapotban lévő beteg, és nagyon kevés a szakember az ellátásukra.

Biden stábja azt ígéri, hogy leleplezik majd a korrupt, illiberális vezetőket

Az új elnök alatt fokozódhat a nyomás Kínán, és az európaiaktól azt akarja majd, hogy ők is forduljanak el az ázsiai nagyhatalomtól.

Megegyeztek Brüsszelben a jogállami mechanizmusról

Mérföldkő a megállapodás.

Hajdu Szabolcs: Ez a színház rendszer szétesik

A filmrendező a szlovák Sme-nek magyarázta el, hogy mi folyik a Színházban.

A fizikusok a szépség bűvöletében élnek, és közben eltávolodtak a természet megértésétől

Az elméleti fizikában negyven éve nem történt jelentős áttörés, mégpedig azért, mert a fizikusok a szép elméletek bűvöletében művelik a tudományt, miközben egyre inkább eltávolodnak az igazolható elméletek világától.

A top 1% kétszer annyi CO2-t termel, mint a legszegényebb 50%

A világ leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint a legszegényebb 50 százalék.

A belarusz tüntetők megtalálták Lukasenka rendőreinek a gyenge pontját

Lerántják róluk az egész arcot takaró maszkjukat. A tüntetők nagy csoportokban körbeveszik a rendőröket, és lerántják róluk a maszkot, akik a kezükkel próbálják takarni az arcukat, vagy elmenekülnek a népverő padkányok.

Mi vagyunk rá a bizonyíték! Tüntetők beszélnek a rendőri erőszakról

Fulladásig zsúfolt cellák, szarrá vert emberek, letartóztatott orvosok. Megdöbbentő történeteket meséltek a belarusz tüntetők a rendőri brutalitásról.

Ezek a rendőrök tényleg szívből utálják az ellenzékieket

Az Amnesty International szakértője, Oleg Kozlovsky sokszor járt már Fehéroroszországban, látott tüntetéseket is, de mégis sokkolta az erőszak, amit most tapasztalt. Jelöletlen furgonokból kiugró maszkos rendőrök verik és szedik össze a fiatalokat Minszk utcáin. Vannak fiatalok, akiket sétálás közben kapnak el és vernek össze...

Válságban van a modern tudomány

Hibás kutatási eredmények, replikációs krízis, SHARKing, közlési kényszer, ragadozó kiadványok ezrei: milyen problémákkal küzd napjainkban a tudományos élet, és hogyan lehet megoldani őket? Mindenki arra hajt, hogy újdonságot jelenthessen be, és ezeknek az újdonságoknak a nagy része, ha valaki mégis megpróbálja megismételni a...

Egyelőre senkit sem sikerült felvenni a távozó indexesek helyére

Egyelőre senkit sem sikerült felvenni a távozó indexesek helyére.

Az idegen civilizáció, amit olyan reménytelenül keresünk, nem más, mint maga a világűr

Akármennyire erősen vizslattuk eddig az univerzumot, sehol sem találtunk távoli csillagokat elszántan becsomagoló, hulladékhőtől infravörösen izzó idegen civilizációkat.

Kurvalassú ütemben csökken a születésszám a világban

A túlnépesedett emberiség lelakta a Földet.

Egy lengyel kastély alá áshatták el a nácik a több milliárd eurót érő kincseiket

A roztokai kastély 60 méteres kútjában akár 28 tonna arany is lehet egy most előkerült napló szerint.

WHO: A tünetmentesek nagyon ritkán terjesztik a koronavírust

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei a legújabb kutatási adatokat összegezve arra a következtetésre jutottak, hogy a tünetmentes fertőzöttek nem játszanak jelentős szerepet a Covid-19-járvány terjesztésében. A WHO szerint ugyan igaz, hogy bizonyos esetekben a tünetmentes fertőzöttek is átadhatják a fertőzést...

A káosz vége: új világrend, új ideológia

Az amerikai seriff által újra összefogott Nyugat és a terjeszkedő Kína konfliktusa új világrendet hoz, amely kézzelfogható módon változtatja meg Magyarország politikai és pénzügyi mozgásterét is.

Azt hitték, nyerésre állnak a koronavírus ellen, de egy fertőzött buzi elment bulizni

Dél-Koreában már éppen újraindultak az iskolák és a sportesemények. Aztán május 1-én egy férfi, aki maga sem tudta, hogy fertőzött, a nyakába vette Szöul bulinegyedét. Sajnos azonnal kiderült, hogy még ezek a kis lazító lépések is túl gyorsak. Május 8-án a koreai járványügyi hivatal, a KCDC bejelentette, hogy legalább 15 új...

Az amerikai hírszerzés vizsgálja az új koronavírus eredetét

A CNN egy európai hírszerzői informátorától kérdezte meg, hogy mi a hivatalos vélekedés az új koronavírus eredetével kapcsolatban, miután amerikai hírszerző és nemzetbiztonsági tisztviselők arra utaltak, hogy az Egyesült Államok vizsgálja annak lehetőségét, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból, nem pedig egy piacról...

Napok alatt lett Ibizából Vuhanná egy osztrák síparadicsom

A koronavírus hetekig észrevétlenül terjedhetett Ischglben, onnan pedig aztán rengeteg helyre, még Izlandig is eljuthatott. Azonban mire nyilvánvaló lett a járvány, a hatóságok halogatták a karantént, hogy kevésbé fájjon a turizmusnak.

Mit tudunk eddig a koronavírusról (és mit nem, pedig nagyon kéne)?

Dél-Koreában, ahol jelenleg már egészen hatékonyan kordában képesek tartani a járványt, korábban egy zömmel fiatalokból szerveződő vallásos csoport körében terjedt a betegség, és ők váltották ki a Tegu városában kitört tömeges helyi járványt is. Az ország 10 ezer körüli fertőzöttjeinek 44 százaléka 40 év alatti. A 20...

Koronavírus: az utolsó pillanatban vagyunk

A 16 magyarországi fertőzés kevésnek tűnhet, de ha nem akarunk az olaszországihoz hasonló katasztrófát, nagyon kevés időnk maradt. A járványügyi védekezés rákfenéje, hogy csak elkésni lehet vele.

Mind meghalunk az intenzív-terápiás ágyak hiányában, vagy van megoldás?

A koronavírus-járvány legszűkebb keresztmetszete az intenzív-terápiás ellátás lesz.

Szüljetek! Szüljetek! Minden nőnek legyen hat gyereke! - üzente a venezuelaiaknak az elnökünk

Venezuela jelenleg történetének talán legsúlyosabb politikai és gazdasági válságával küzd.

19-re kell lapot húznia az ellenzéknek

- 2019 két választása (EP és önkormányzati) megmutatta, hogy összefogás nélkül az ellenzék semmire sem megy, összefogással viszont komoly eredményre is képes lehet.

Húszfős brüsszeli tényfeltáró csoport cirkál Budapesten

A magyar kormány általános problémája az országjelentéssel: miért van benne szó korrupcióról, az igazságszolgáltatás helyzetéről, oktatásról, szociálpolitikáról, egészségügyről?

Olyasmire mutattak rá a tudósok, ami megpecsételheti az emberiség sorsát

A mostani felmelegedés a bolygó döntő részét érinti.

Jégeső-elhárítás

Jelenleg három módszert használnak sikeresen a jégesők elhárítására:

Az utcai terepjárók terjedése a 2. legfőbb oka a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének

A nehezebb szabadidő-dzsippek felé történő drámai váltás ellensúlyozta a kisebb autók hatékonyságának javulását és az elektromos járművek szén-dioxid-megtakarítását is.

Tovább aprítaná a kormány a vidéki nyilvánosságot

A központi médiaalapítvány elmúlt éve alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz még szorosabb felügyelet alá vonná a megyei lappiacot.