RonaGyuri

A NAIH nem találta jogsértőnek a vakcinainfó helyett érkező propaganda-hírleveleket

Figyelembe véve, hogy bárki leiratkozhat ezekről.

Orbán nagy európai pártépítése romokban, most neki kell igazodnia Melonihoz

Másodhegedűs is csak nagy szerencsével lehet Orbán Viktor az európai konzervatívok pártcsaládjában, ahol a Fidesz jövőjét látja. Már a belépőjegyért is engednie kellett az olaszoknak.

Semmi sem tiltja Novák Katalinnak, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését

Semmi sem tiltja Novák Katalin köztársasági elnöknek, hogy nyilvánosan megindokolja a kegyelmi döntését.

Hargitai: Keret

A magyar gazdaság, és főleg az ipari termelés visszaesése már csak a 2008-2009-es válsághoz mérhető, az infláció, a forintárfolyam, a hiánynövekedés és szinte az összes többi mérőszám terén pedig ugyanolyan, vagy még rosszabb a helyzet.

Pillanatok alatt leszerelte a gazdákat az új francia kormányfő, és elkezdett lavírozni a jobboldal felé

A tüntető gazdák visszavonulásával elérte első sikerét az új francia kormányfő, aki az állam autoritásának erősítését célzó lépéseket vázolt fel parlamenti szűzbeszédében, követve a jobbra húzódó államfőt, Emmanuel Macront.

Presser Gábor: Félek, nem tudom erre a választ

A zeneszerző túl van élete legnehezebb időszakán.

Osváth Zsolt keményen kiosztotta Novák Katalint a pedofilügy miatt

Szerinte ez még „a legelvetemültebb Fidesz-szavazóknál sem lehet megosztó″.

Geert Wilders koalíciós tárgyalásai befuccsoltak

Nagyon valószínű, hogy a szélsőjobboldali holland politikus párja csak kisebbségi kormányt tud majd alakítani.

Gideon Rachman: Donald Trump még Ukrajnát is beáldozná azért, hogy újra elnök lehessen

Trump számára egy a fontos: bizonyítani, hogy riválisa, Joe Biden káoszt káoszra halmozott – állítja a Financial Times fő külpolitikai elemzője.

Megtaláltuk Novák Katalin egy újabb kegyelmi döntését, ezúttal egy "közbizalmat nagyfokban gyengítő" bűncselekmény ügyében

Egy bíróságon volt takarító egy nő, de titokban rendszeresen felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat.

„Ha Huth Gergelynek lehetősége lenne, családostul belelőne a Dunába” – erős idézetek Ács Dániel telexes interjújából

Ács Dániel, a 444 újságírója volt a Most jövök legújabb adásának vendége, ebben a cikkben pedig a másfél órás beszélgetésből gyűjtöttünk néhány erősebb gondolatot.

Már Karácsony lehetséges utódjáról beszélnek a baloldalon

A fővárost irányító baloldali pártok soraiban megjelent az elbizonytalanodás Karácsony Gergely személyét illetően.

Orbán új szövetségek kialakulásától fél, ezért blokkolja Svédország NATO-csatlakozását

Svédország és Ukrajna természetes szövetségese egymásnak az új európai biztonságpolitikai zónában.

A szomszéd pedofilja mindig undorítóbb, de főleg jól kommunikálható: a Fidesz és a pedofília

Hamar rájöttek, hogy ezzel a hívószóval választói indulatokat lehet gerjeszteni.

Orbán Balázs a kegyelmi botrányról: Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök döntését

A miniszterelnök politikai igazgatója Sopronbánfalván nem zárta ki, hogy szándék esetén legyen párbeszéd az államfői kegyelmek indoklásainak nyilvánosságra hozataláról.

Iványi Gábor: Előfordult, hogy templomi orgona épült a felzárkóztatásra szánt pénzekből

Nem mindig a legjobb helyre csordogálnak a hátrányok csökkentésére szánt források.

Jamie Lee Curtis 25 éve tartó józanságát ünnepli

Mindeközben - A magyar felmenőkkel is rendelkező színésznő negyed évszázada számolt le függőségével. Különleges évfordulót ünnepel...

GKI: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama

A gazdaságkutató szerint ezt a tavalyi fogyasztási adatok is bizonyítják.

Nyugdíjasok figyelem! Váratlan kedvezmények jönnek februárban

Mint azt a naphire.hu is megírta, februárban kézhez kapják a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat. Az idősek emellett különleges kedvezményeknek is örülhetnek a hónapban.

Pusztulnak az orosz tankok a fronton, de így sem bírnak Putyinnal

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) elemzésében nemcsak azt mutatta be, hogy mekkora pusztítást végzett eddig Oroszország ukrajnai háborúja a két harcban álló ország haderejében, hanem rávilágított arra is, hogy Európa mennyire védtelen (lenne) egy klasszikus anyagháborúban, és hogy...

A svéd hadsereg jobban hiányozna a NATO-nak, mint a magyar

A szinte azonos lélekszámú, de jóval gazdagabb skandináv ország védelmi képessége jóval nagyobb, és miközben a magyar kormány blokkolja a svéd NATO-csatlakozást, a honvédség sok fontos fegyverét épp a svédek gyártják.

„Ha nincs ellenjegyzés, nincs kegyelem” – megmutatjuk, milyen szerepe volt Varga Juditnak Novák Katalin pedofilügyes döntésében

A mindenkori igazságügyi miniszternek a magyar jogrendben van arra lehetősége, hogy felülbírálja, ha a köztársasági elnök valakinek kegyelmet ad.

Nemzetközi lapszemle: Putyin már nagyon várja, hogy rátehesse a kezét a Nyugat-Balkánra

A Die Welt tudósítója szerint a nyugat-balkáni térség egyre távolabb kerül a nyugati integrációtól.

A kormány is vastagon benne van abban, hogy nem a vendégmunkást rúgják ki a magyar helyett

Ahogy azt a jogszabályok is megkövetelik, a vendégmunkásokat kétéves határozott idejű szerződésekkel foglalkoztatják, akit kirúgnak, annak ki kell fizetni a teljes szerződéses időre a bérét.

Bencsik András: Ungváry Krisztiánnál agyi torzulás lehet, hogy másokról terhelő dolgokat keresgél a levéltárban

A Demokrata főszerkesztője alvilági módszereket emleget. 

Molnár Anikó reagált Gálvölgyi János celebeket kritizáló szavaira

Mindeközben - Gálvölgyi János az utóbbi napokban kemény kritikát fogalmazott meg a mai tévéműsorok színvonaláról, és a képernyőkön fel...

Moszkvában bukkant fel Tucker Carlson

Az amerikai újságíró itthon is ismert, hiszen többször készített már interjút Orbán Viktorral.

A mediterrán étrend nem gyanús csodadiéta, hanem valódi kulcs az egészséges élethez

NAGY KÁR, HOGY KÉPTELENSÉG MEGFIZETNI!!!

„Soha nem látott mértékben nőtt az analfabetizmus Magyarországon”

A legszegényebb megyékben számos felzárkóztató program indult, kevés látható eredménnyel.

Sokat tud Bayer Zsolt családjáról a véres szájú sámán

Sosem kérte ki a nagyapjára vonatkozó iratokat, szándékosan hazudott.