Shikari

Dicsőség a hősöknek!

Hetvenhat esztendeje, hogy fővárosunk elesett.

Európai Bizottság: Öt éven belül minden tagállamban legitimizáljuk a szivárványcsaládokat

Az Eu liberálfasiszta vezetése teljesen elszabadult.

„Nyerésre állunk, srácok!” – élőben örvendezett a Guardian újságírója, hogy Angliában fogynak az angolok

Ash Sarkar egyébként az egyik leghíresebb – nekünk inkább hírhedtebb – médiakatonája az Egyesült Királyságnak, dolgozott a BBC-vel is.

Hivatalos: Törökország megnyitja a nyugati határait

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra a korábbi értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó...

Megint börtönre ítélték Tommy Robinsont

A bíróság megsértésének vádjával 9 hónap börtönbüntetésre ítélték a nyíltan bevándorlásellenes brit újságírót, aktivistát.

Megvan Karácsony Gergely kihívója

Hivatalosan is megerősítette a Monemtum elnöke, hogy Kerpel-Fronius Gábor a párt főpolgármester-jelölje.

Félholtra vertek egy AfD-s képviselőt a politikai hovatartozása miatt

Frank Magnitz ellen brutális támadást követtek el, a képviselő az életéért küzd.

Inkább a Nyugaton lehet számonkérni a vallás- és szólásszabadságot

A Sargentini-jelentés számos ponton marasztalta el Magyarországot.

Nem sértett ukrán törvényt a magyar konzul

Nem sértette meg Ukrajna egyetlen törvényét sem a beregszászi magyar konzul azon a videofelvételen, amelyet múlt szerdán szivárogtatott ki az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kárpátaljai magyarok eskütételéről.

Cáfolta a miniszter a 75 év felettiek egészségügyi ellátásáról terjedő hírt

Felelőtlennek és embertelennek nevezte az InfoRádióban Kásler Miklós azt az interneten tavaly óta keringő híresztelést, hogy a 75 évnél idősebbeket nem látják el az egészségügyben.

Az új amerikai nagykövet naponta tíz programon vesz részt, és még így sem tapasztalta, hogy csorbulnának szabadságjogok Magyarországon

Neki senki sem mondta, hogy bármi baj lenne, és még egyetlen elégedetlen emberrel sem találkozott Magyarországon.

Kis magyar bértörténet

Orbán Viktor 2010-es második kormánya életveszélyes történelmi csődtömeget örököl, így 2014-ig csak a kifosztási ráta szinten tartását képes megvalósítani.

Áldás vezérelheti életünket

Attila és Árpád népének örökösei és tisztelői – Isten hozta mindannyiukat a 2018. évi Kurultajra!

Moszkvában tudhatnak valamit: aranyat halmoz fel Oroszország

Bár az arany ára hullámzó, a dollárra épülő rendszer csődje esetén megőrzi értékét, ráadásul a tartalék belföldi kitermelésből származik, vagyis nem megy ki valuta az országból.

Ketrecben mint az állatok

Nem arról van szó tehát, hogy Recep Tayyip Erdogan török államférfi jó vagy rossz ember, még csak arról sem, hogy a magyar, az orosz, a szerb és más kormányfőnek helyes-e vagy helytelen a török elnök beiktatásán részt venni, mert ez diplomáciai megfontolások kérdése, hanem arról, hogy amennyiben egy adott társadalomban az...

Óriási fölénnyel nyert a Fidesz, Sopronban 70, Veszprémben 80 százalékkal

Miskolcon is csõdöt mondott az összellenzéki összefogás, Rokker Zsoltit nagyon megverte a fideszes Nagy Ákos.

Ezek a Soros-bérencek szavaztak Magyarország ellen

AAz Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, azaz a LIBE-bizottság hétfőn elfogadta a Sargentini-jelentést. Nem véletlen, hiszen a balliberális többségű bizottságban több olyan képviselő is ül, akik úgy szerepelnek a Soros-féle Nyílt társadalom Alapítványok lobbilistáján mint "megbízható...

Börtönbüntetés járhat izraeli katonákról készült felvételekért

Börtönbüntetéssel sújtaná az izraeli kormány az izraeli katonákat rossz színben bemutató felvételek készítését és közzétételét.

Pártalapításra készülnek Ásotthalmon a szakadárok

Nagy a felhajtóerő, egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy új pártot alakítunk – mondta lapunknak Novák Előd.

Nagy a jogállam türelme

A legújabb kori, fiatal demokrá­ciák gyengéje a liberális állam igazság- és jogszolgáltatásával szembeforduló közösségeket, deviáns embereket és bűnelkövetőket egyre inkább lazán megengedően kezelő, úgymond „puha” bánásmód.