Szeparepa2

Bayer arra jutott, hogy alig van áldozata a járványnak Magyarországon

Magyarország lesz az a hely, ahol lakosságarányosan a legtöbb áldozatot szedi a járvány.

Ez a kormány is nekifut a MotoGP-projektnek, de már a földek kisajátítása sem megy átláthatóan

A több mint tíz éve becsődölt sávolyi Balatonring-projekt után a kormány ismét megpróbálkozik egy MotoGP-pálya építésével.

Simonka Györgyöt újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki

A gyanú szerint le akarta fizetni az ellene tanúskodókat.

Egy évvel a járvány megjelenése után előkerültek a fertőzöttek településszintű adatai végre

Több hónapon át tartó adatigénylést és levelezést követően a K-Monitor birtokába kerültek a magyar településszintű fertőzési adatok.

Oltás, oltás, hol a végállomás? - Dr. Pócs Alfréd, Jakab István

Kire hallgathatunk, hogy biztonsággal el tudjuk dönteni, hogy mit tegyünk, illetve ne tegyünk ebben a helyzetben? A bizonytalanságot nagyon sokan kihasználják, nem csak kéretlen tanácsból van rengeteg, hanem sokan egyfajta kényszerítő erővel próbálnak nyomást gyakorolni és befolyásolni másokat a saját elképzelésüknek megfelelő...

Újabb 311 halott, az új fertőzöttek száma 2 ezer alatt

Több mint 12 ezren vannak a Covid-osztályokon, közülük 1407-en lélegeztetőgépen. Az átoltottság átlépte a 25 százalékot.

Erre táncol a fél világ: a Jerusalema az év tánc kihívása

A dal megtekintése már meghaladta a 265 milliót, arról nincs adat, hogy hányan táncolták már el a koreográfiát tányérral vagy anélkül.

A csekély táppénz és a munkahely elvesztésének réme miatt fertőzötten is munkába jár a magyarországi dolgozó « Mérce

És ez nincsen így jól, hiszen a fertőzések jelentős része, harmada-negyede köthető a munkahelyekhez.

Karanténba lehet-e zárni az emberi jogokat?

A karantén eredeti jelentése szerint rövid távú és a társadalom kis részét érintő jogkorlátozás a társadalom többségének védelme érdekében. Amikor azonban az egész társadalmat zárjuk hosszú időre karanténba, az valami egészen más.

Jakab Péter: Vírus vagy éhhalál?!

Jakab Péter is reagált Orbán ma reggeli bejelentésére, amelyről mi is beszámoltunk.  

Köpködött, faszszopózott és plakátokat tépett ki DK-sok kezéből Bede Zsolt

Orbán Viktor zárt körben mondott beszédet október 23-án a Zeneakadémián, az épület elé a Demokratikus Koalíció szervezett...

Földvásárlás állami segítséggel?

A főváros négy kerületének megfelelő méretű földterületet vásárolt a Rogán feleségének családja hetekkel házasságkötésük előtt.

Szekunder szégyen: Íme, a pillanat, amikor Bede Zsolt már a Prosti Srácok számára is vállalhatatlanná válik - elképesztő videó

Bayer Zsolt üdvöskéje, a csak „náci vamzerként” emlegetett „vadember” provokálni indult, de ismét csúnyán lejáratta magát, bár ennek már tényleg nem sok hírértéke van.

Nézd meg! Olvasd el! Ez Magyarország! VIDEÓ is!...Így kerül 25 millióba 150 négyzetméter térkő. A lopás izgalma termeli az adrenalint! Helyi források is megerősítették a hírt...

Ma 7.40-kor kék villogóval érkező rendőrök érkeztek a ludasi polgármesterhez és órákon keresztül ott is maradtak.

Színjáték lehetett a kínai vakcinát beszerző, zavaros hátterű magyar cég tulajdonosváltása

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter váratlanul közzétette a Facebook-oldalán az orosz és a kínai vakcinák beszerzéséről szóló szerződéseket, amikről korábban azt sem voltak hajlandók elárulni, hogy kinél vannak.

„Az iparilag keltett gyűlölet már önmaga karikatúrájává válik” – interjú Krekó Péterrel

A kormányzati kampánygépezet háborús politikai logikára van beállítva, ami a későbbiekben sem valószínű, hogy változni fog – mondta el az Átlátszónak Krekó Péter, aki politikai elemzőként több mint 10 éve foglalkozik a dezinformáció kérdéskörével.

Egyre több mindenre emlékszik a Szájer-buli szervezője

Minden eddiginél részletesebb és a politikai szálat egyre jobban kidomborító emlékekről számol be annak a házibulinak a szervezője, aki vendégül látta múlt hét pénteken Szájer Józsefet. Az állításai között azonban akadnak ellentmondások.

A Politico szerint Magyarország adja be a leglassabban az EU-ban az oltásokat, a kormány szerint ez álhír « Mérce

A brüsszeli lap azt vizsgálta meg, hogy a rendelkezésre álló vakcinákat arányaiban milyen gyorsan adják be az egyes tagállamok.

Szijjártó két kérdésben vonta felelősségre az EU-t, egyikben sem jogosan « Mérce

Milliárdokat kaptunk határvédelemre és nem Brüsszel, hanem a magyar kormány az, amely semmit sem tesz a drogfogyasztás ellen.

Sára Botond konkrétan azon kesereg, hogy nem elég drágák az albérletek Józsefvárosban « Mérce

A volt polgármester szerint a baloldal hibája, hogy nem kell olyan sokat fizetni a lakások bérléséért.

Újabb 4,3 milliárdot költ a kormány a szállodaiparra « Mérce

Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány támogatásával, jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. Kit támogat a kormány, amikor a turizmust támogatja?

A nap, amikor egy autóalkatrész bolt honlapjáról értesülhettünk a lezárásokról « Mérce

A Fidesz 11 éve építkezik a mai nap teljes káosza felé.

Szijjártó Péter beleszólt Szlovákia belügyeibe

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség alapján az MTI. 

SMS-ek, törölt hírek, a technika ördöge – káosz a hétvégi oltás körül « Mérce

Üzeneteket küldtek, amiket visszavonnak; híreket közöltek, amiket töröltek; dezinformáció, mégis elmarad. Ki kapja meg hétvégén a vakcinát?

Egy alapítványon keresztül önti a pénzt a kabinetiroda az Alapjogokért Központba

Az Átlátszó által látott szerződések szerint a kormánypárti propagandának beszélő fejeket és mindenügyi szakértést szállító, a Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. által működtetett Alapjogokért Központ az elmúlt néhány évben közel egymilliárd forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos...

Csizmadia Ervin szerint 2022-ben meglepetést is okozhat az ellenzék

...a jobboldali közönség egy része még mindig úgy gondolhatja, hogy hátrányban vannak a médiában.

Mielőtt bíróságra rohanna, fontolja meg, hogy igazságügyi szakértő kirendelését kéri

Elrontotta a szigetelést a kivitelező, emiatt szennyvíz áztatja a falat?

Szijjártó azt az egyiptomi rezsimet védte, ami saját fiataljait hurcolja fogolytáborokba « Mérce

De nekünk ők is jók, hiszen „megállítják a migránsokat.”

Figyelmeztette Magyarországot a menedékkérők jogaira az Európai Bizottság « Mérce

A magyar kormánynak két hónapja van válaszolnia a korábban indult kötelezettségszegési eljárás követelményeire.

„Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk?” « Mérce

A társadalom azon tagjait, akik jelenleg nem akarják magukat beoltatni, nem a hatóság erejével, hanem tájékoztatással szükséges meggyőzni.