Terminátor

Bohócot csináltak Kósa Lajosból a Fidesz születésnapi buliján
@namihami: De!
Ezek igazi művészek, mit művészek, bűvészek!
Ellopnak mindent, s te meg tapsikolsz is nekik!
Októbertől csatlakozhatnak a hálózatra a lakossági napelemek
A hálózat átépítése csak duma.
Az inverterek 253V-on leállnak.
Tehát automatikus a védelem a túlfeszültségre.
Igaz, akkor nem keletkezik haszon a fogyasztónál.
Valami más lehet a gond, hogy így változik a kurmány álláspontja.
Októbertől csatlakozhatnak a hálózatra a lakossági napelemek
@Pálinkás Pál: A gyártóknak, és a szerelőknek megtérül!
A megrendelőnek nem teljesen térül meg!
Az állam mög fölkopik!
„Az Országos Mentőszolgálat nem tudja biztosítani a mentést a fővárosban” – volt, hogy két óra után sem érkezett meg a segítség
Nem baj!
Majd gyünnek a rabszolga migráncsok az akksigyárba. Emelkedni fog a népesség!
Mint Egyiptomban három ezer évvel ezelőtt.
A piramisépítéshez, a fityisz mauzóleumhoz, jobbak lesznek, mint az ősmagyar.
Olyan gúnyos üzenetet küldött Orbán kormányának a cseh külügyminiszter, hogy beleremeg a Karmelita
@KisTehen: Csak addig maradnak, míg meg nem kapják az első fizetésüket.
Aztán irány a kultur szabad nyugat.
Nem szeretik a rabszolga sorsot!
Végre! Erősödött csütörtökön a forint
Hu b+!
Egy forinttal tarolt mindent!
Bár aki a kicsit nem becsüli, az az eurót nem érdemli!
Végre! Erősödött csütörtökön a forint
Hurrá! 1 frotyival jobb lett!
Aki a kicsit nem becsüli, az az Eurót nem érdemli!
Strasbourg 7000 euróra büntette a magyar államot egy roma oktatási szegregációs ügy miatt
Sajna az ügy kétélű.
Miért alacsonyabb egy romákat oktató iskola szinvonala?
A növendékek, vagy a tanárok miatt?
Lehet keresni a választ.
Ha a növendékek miatt, akkor jó a szegregáció, ha a tanárok miatt, akkor nagy baj van!
Tarjányi Péter: Ha a nyugati támogatás elfogy, Ukrajna veszít
Mi mindenképp ráb..unk!
Beálltunk a putykó mögé, evvel elvesztettük az EU és Ukrajna szimpátiáját.
Hiába próbálunk már kifarolni.
Az ujjáépítésből egy kanyit se fogunk kapni!
Magyarország is rajta van az oroszok "barátságtalan országok" listáján
Szarul érezném magam, ha putykó barátaihoz köllene tartoznunk.
O1G azért tehet úgy mintha a putykó békéjét támogatná!
Fidesz: Ez a demokrácia paródiája
@simmering73: Nem tudnak egy igazi autokráciát felépíteni, szerencsére, mert az EU elkobozza a pénzügyi alapjait!
Nógrádi: fölháborító, amit az ukrán vezetés művel
Hamarosan váltani köll a mantrát.
Folyik az átállás.
Neki is váltani köllene, de nem mondták meg mög néki!
Kormányközeli tagok az új egyetemi kuratóriumokban – Mészáros és Tiborcz emberei is bekerültek
@Philip Marlowe: Egyszerű a mögoldás!
Az ezért járó fizetség = minimálbér * 0,5.
Minnyá más bevétel után kène néznie a sok kullancsnak!
Rendkívül adókról döntött a kormány, a Mol már megint jól járt
Végre mögvan miért fizetünk annyit az üzemanyagért!
Az O1G nyerészkedik rajta.
Fizess paraj!
Orbán elintézte! – Ők a kivételezettek, akik ingyen mehetnek orvosi ellátásra
Philip te itt vagy!
Hun vannak a többiek?
Sikari, stb.
Mögijedtek?
Szar a téma nekik is?
Eltűnt a Facebookról Bayer Zsolt oldala
A Faszbuk épp ezen személyek részére készült!
Mindenben megfelelt a kis buzi komcsi az oldal kívánalmainak.
Hogy van pofájuk leradírozni!
Hadházy visszavágott az őt igazoltató rendőröknek, és tovább küzd a "hazug propaganda" ellen
Hu b+!
Az új rendszer szerint Hadházi nem bonthat kerítést.
Régen ez O1G-nek szabad vót a Gyurkó rendszerben.
Mi változhatott? Csak nem a demokrácia?
Szijjártó: "Folyamatosan adagolják az álhíreket a nemzetközi liberális sajtóban. Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől"
A RosszAtom lehet, hogy nem is tud atomerőművet kreálni.
Van már Európában egy olyan hely, ahonnan eltanácsolták az erőművével együtt.
Biztos, hogy ez az üzlet az, ami jó nekünk magyaroknak?
Atomkerőmű köll, de nem biztos, hogy ebből az országból!
Nincs még vége a Horn Gyula sétány körüli vitáknak: már az MTA vizsgálja az ügyet
@Shikari: A Don kanyarba köllene szobrot állítani Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úrnak a
200 000 magyar kopjafa mellé, csak úgy barátilag.
Már a fideszes Médiatanács is vizsgálja Bencsik András mondatait, amiben örült a meleg párok kivégzésének
Az egyátalan nem kommunista Bencsik művész úr elqu...ta, túltólta.
A vezérmantrában benne van a mások kiközösítése, de a gyilokig nem jutottak el!
A kommunisták is ki fogják közösíteni a fityiszbül!
Hatalmas a baj – Két tűz között a szakrendelők, a betegek járnak rosszul
@Maccska: Hu b+!
Belepek a DK vagy a MASZOP-ba!
Ott a leghoszabb a túléles!
A FITYISZESEK csak fiatalodnak!
Hatalmas a baj – Két tűz között a szakrendelők, a betegek járnak rosszul
Egy fityiszt!
Minden a legnagyobb rendben van!
Emelkedik az egészségügy színvonala, profizmusa.
Egyre jobb a magyarok egészségi állapota.
Mi bizonyitja ezt?
Egyre kevesebb embert köll ellátnia az egészségügynek! (mert möghalnak előbb)