Toller Béla

Hadházy Ákos: Miért vagytok kegyetlenek?
@Őrnagy: Sokkal inkább, mint a tefajta genyáké ! A sok siker mind ezt mutatja !
A kommunikáció csúcsa – Úgy mondott el mindent az Orbán-kormány, hogy valójában semmit sem mondott
...én akkor már évek óta, sokat sírtam..." - no, hát ez a tehetségtelenség az irodalomban. Tekintve, hogy a kormányülésen leugatták, otthon szinte sohse volt, családi életük a nulla felé tendálhatott, miután három fiúgyermeket "ajándékozott" durva férjének...aztán még azt is aláíratták vele, amit az egész minisztériuma ellenzett (22 alkalommal, talán), kénytelen volt lemondani (miért is ?), EU-ba száműzték otromba mondatokat mondattak vele a demokráciáról, mintha beszámíthatatlan hülye lenne (az is) - de ezekért nem rítt ! Na, menjen ez a senkiházi nőszemély a pokolba !
Ezt sem tudta magában tartani Orbán Viktor – Megint posztolt a miniszterelnök
A munka mennyisége...sokkal inkább a minősége lenne most fontosabb ! Előbbre kellene venni a káderkédést, balami hozzértést csak meg kellene már követelni ...Én az erkölcsi bizonyítványt már nem is említem !
A kormány komoly fogalmi zavarral küzd: szerintük az újságírók befolyásolásának betiltása, cenzúra
Úgy vagyok ezzel a kormánnyal,mintha egy sáros cipőjú, fogát és orrát szívó, kellemetlenül vigyorgó bunkót kellene bevezetnem a tükörfalú termekbe ... Nem vállalom !
Moszkva elszánta magát – Mindent elsöprő offenzívára készül Ukrajnában
Hagyatnátok már ezt az Oroszországot nem lehet legyőzni putyini lózungot ! Dehogy nem ! Eddig még majd mindenki legyőzte, csak nem bírta lent tartani. A lengyelek másfél évtizedig lézengtek Moszkvában, a franciák és a németek alaposan legyőzték ezt a tohonya országot. A németek ellenében a világ nagyobbik fele mentette meg őket, ugyanaz , amelyik most Ukrajna mögött áll ! És el kell hinnetek, ez előbb-utóbb meg fog látszani az orosz dölyfön is ! Kína nem ebben az irányba veszélyes ...
Menczer és Szijjártó ezen nagyon ki fog akadni – Ismét keményen beleszállt az Orbán- kormányba David Pressman
Tényi ténykedése önmagában felháborító ! Nem kellene felületet adni ehhez a baromsághoz, Az egy senki, ostoba és ingyen, nárcizmusának simogatásával felbérelt gazfickó, bajkeverő. Nincs annyi esze, hogy ne tegye !
Locsogott Varga Judit, nem tudta tartani a száját
Itt nem a titoktartás a lényeg hanem az erkölcsi tartalom ! Varga egy erkölcstelen, buta némber, akit feldobott valami hullám, egészen a miniszteri posztig. A fideszben ez bárkivel megtörténhet. Nincs semmiféle ellenőrzés, aki ellent merne mondani, már derékmagasságban elfűrészelik !
Locsogott Varga Judit, nem tudta tartani a száját
Milyen erkölcstelen világ az, ahol az embernek otthon is tartania kell a száját ? Az ember tartását elsősorban a vele együttélő társának a támogatása adja, mi más ? Nyilván magyaréknál is tökéletes egyetértés volt valakezdetben ! De aztán magyarpéter besokallt, a judit meg olyan buta, hogy ment az ökör nyakában szóló kolomp után ...Most meg bebújik a megfélemlített háziasszony sarkába...undormány !
Csöbörből vödörbe: Hiába úszta meg a Spar Orbánt, most állhat bíróság elé
A Sparnak nincs mitől tartania ! A túladóztatás diszkriminációja pedig hatalmas kártérítést von majd maga után, persze, néhány év múlva. Ez a mostani kormány képtelen előre látni s gondolkodni. Így járt a könnyedén felvett hitelek kamataival is, most nem győz kétkapura csodálkozni, mekkora is az a teher ! Csak a beépített, beépítendő emberekre tessenek nagyon vigyázni !
Püspöki posztja mellett ezt a fontos dolgot is megtartotta Balog Zoltán
Azt várja, hogy elfelejtsétek, amit tett. Nagyon remélem, hogy nem teszitek ! Ez az emberi satnyaság nem való a közéletbe. Mert ez nem természettől kapott teher, hanem önként felvállalt erkölcstelenség !
Újabb emberadatbázis bővítés – ezúttal a gyerekek tanulmányaival álcázva
A mostani történések eléggé felhívják a figyelmet arra, hogy egy baromira hozzá nem értő, arrogáns és dölyfös maffiaréteg kormányoz itt, amit kitalálnak, semmiféle ellenőrzésen nem megy keresztül. A hatékonyság, a valóság ismeretlen fogalmak errefelé. Természetesen, ha van vér a pucátokban, nem töltitek ki ezt a förmedvényt. Nincs semmi értelme !
Agyba-főbe verték a moszkvai merénylőket, arcuk szinte felismerhetetlenné vált: kiszivárogtak a kihallgatásuk után készült brutális felvételek
@Csizmás Kond: Az a helyzet, lehet, hogy neked ez merőben új, hogy azért fontos a megmerényelt személye, személyisége is ! Persze, orbán is megérdemelne egy pár arabot, az oroszok meg egyenesen ugyanazon a szinten vegetálnak. De azért Brüsszelt ebbe belekeverni - az rád is vet némi sötétséget. És még annyit, hogy nem kell cipóra verni valakit, elég elvenni a munkáját, a közönségét, a munkaadóját felszámolni, viccet csinálni minden megjelenéséből...csak cinikusan ...
Moszkvai terrortámadás: furcsa dolgokról számolt be egy magát a koncerthelyszín korábbi alkalmazottjának valló férfi
Elég meggyőző, hogy négy ártatlan, alibivel rendelkező tadzsikot köröznek, négy közvetlen lövöldözőt meg ízekre szabdalnak az ügy kapcsán. Marad az ukrán szál, amin el tudnak majd indulni ...nagyon FSZB szaga van ...
"Magyar Péter posztjai tekinthetők lelki bántalmazásnak" – megszólalt a klinikai szakpszichológus Varga Judit és exférje ügyéről
A lgjobb az ilyen gyógyembereket mindjárt alkalmazásba is venni a fidesznél, még elkallódnak ...ritka ma a rendelésre diagnózist adó szakképzett ember !
Karácsony Gergely akkora gyomrost kapott, hogy az a Holdról is látszik
Te, el vagy tévedve! Hát nem látod, hogy közérdekű hirdetések azok és nem politikai hirdetések ? Hogy csak tájékoztatják a lakosságot, arról, amiről...Hogy nem látod ? Amikor a kormány szemétségeiről szól egy plakát, az közérdekűnek tekintendő, mi másnak lehetne ? Mégsem egy orbán van a képeken, a hasán egy nagy rubeljellel !
Orbán Viktor: „Kifele Gyurcsány embereivel a főváros vezetése mögül”
Hát talán eltakarodnál már végre ! Még mit nem tettél tönkre tahó ? Sport, egészségügy oktatás, közlekedés, igazgatás, hangulat, külpolitika...Kihagytam valamit ? És ehhez nem kellett Gyurcsány segítsége, egyedül is képes voltál rá ! Jut eszembe, a Lánchidat kifizetted már?
Magyar Péter: megjelent a nemzet nagy feljelentője – Tényi István hamis vád miatt tett indítványt
Ez tényi csak úgy beadhat mindenfélét az ügyészségnek ? Semmi biznyíték ? Elég a kétely ? És megáll? Elkezdenek nyomozni ?
Vitézy Dávid keményen beszólt, Lázár János csípőből oltotta le
Be vannak ezek kenve egymással, aki előbbre megy, azt visszahúzzák, mint a poklos-kondéros viccben ...
Magyar Péter: az ügyvédje szerint az ügyészség és megbízója teljesen más kihallgatáson ült
Erről annyit, hogy kétszer jártam a Gyorskocsi utcában, és egyszer sem írattak alá velem semmiféle jegyzőkönyvet. Meghallgattak oszt kész ! Régen azt csinálnak itt az ügyészek, amit akarnak ...
Egyre közelebb a III. világháború – Kétezer francia katona készül Ukrajnába az orosz hírszerzés szerint
Ha akar, küld, ha nem akar, nem küld. Mindehhez senkinek semmi köze, ha Ukrajna és Franciaország megállapodik egymás között !
Ukrajna elveszíti a háborút – Ha ez bekövetkezik, jön a NATO és Oroszország összecsapása
Világos, okos beszéd ! De finomítani kell, hiszen a háború még folyik, még lehet ukrán területen védekezni nagyobb anyagi források odajuttatásával. Az oroszok még megállíthatók azon a területen, ha a nagyvárosok légterének védelmét a NATO segít megoldani. A terepem az ukránok maguk s boldogulnak, ha lesz elég fegyverük és lőszerük. Ha meg valami közbejön, akkor a tábornok szavai szerint felkészülten kell várni a helyzetet.
Magyar Péter és a politikai Mónika-show – Beindult a mém-gyár, mutatjuk a legjobbat
Nem értem a jobb sorsra érdemes lattmant ! Szerinte minden létező bizonyítékot magával kellett volna vinnie egy kihallgatásra, amelynek a témájáról nem értesítették - amit önmagában az ügyvéd úr még helyeselt is nagy konspiratíve ! És mennyire igaza volt, hogy nem vite magával. Nem lehet tudni az ügyészek nevét, akik jelen voltak, a másolat velük együtt tűnt volna el minden bizonnyal. Vagy az egész, úgy ahogyan volt, hiszen már az egy órával később kiadott nyilatkozat is Magyar elleni vádat tartalmazott, ami ellen a meggyanusított nem élt ellenvetéssel - tekintve hogy szó sem volt a dologról, a jelenlévő Bárándy szerint. Ez nem felháborító ?
Egyre közelebb a III. világháború – Kétezer francia katona készül Ukrajnába az orosz hírszerzés szerint
Lassan, de biztosan elérkezik az az idő, amikor tényleg nem lehet hagyni, hogy az orosz gőzhenger utat találjon nyugatra. Onnan többé nem verné ki senki sem. Az örményeket keleten felosztják majd az oroszok és az azeriek között, a grúzok meg önknt és dalolva mennek a szojuzba, vissza. A fegyverkezés minden értelmet felülmúlna, a dölyf csak kövéredne. Nem lehet, meg kell állítani ! Európa tényleg veszélyben van, a törökök úgyszintén, de ezt sohsem voltak képesek belátni. Kis hazánk meg ugyanúgy nem tényező, mint Moldávia, vagy Szlovákia - ebben a játszmában.
Tombol a csepeli Fidesz, "elmagyarpéteresedett" a kerület polgármestere
Egyelőre nmetsziszi lopott pár milliárdot nem a borbály ! Hátrébb az agarakkal, fideszke !