Városi Kurír

Úszás: újabb olimpia a kvóta talált gazdára

Úszás!

Újabb megdöbbentő kétharmad - ezúttal a lakáshitel piacon

Egy év alatt kétharmadával ugrott meg, és történelmi csúcsra, 15,5 millió forint fölé emelkedett a felvett lakáshitelek átlagos összege.

„Az MSZP Sopron és környéke helyi szervezeteként úgy döntöttünk, hogy feloszlatjuk közösségünket és minden tag kilép a pártból"

Ez történik akkor, ha a „vízfej” nem törődik a „talpasokkal”, hanem dönt és pont!

(Nagyon) kisnyugdíjasok, figyelem: rendkívüli emelés igényelhető!

Az alacsony, 120 ezer forintot meg nem haladó nyugellátásoknál kérhető a méltányossági emelés – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.

drMáriás: Bús Balázs a Sziget fesztiválnál is nagyobbat, jobbat és ingyenest szervez a Harrer utcai nyugdíjasklubba kampánya részeként

Új festménnyel jelentkezett Máriás Béla, vagy művésznevén drMáriás.

Így készült Rákay (Philip) Kálmán Most vagy soha című "alkotása" (leleplező dokumentumok!) Hargitai Miklós tollából

Rákay Philip (Kálmán), tudják, a „minden idők leg…” filmjének arca kioktató bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán amiatt, hogy felvetődött: a 6.000 milliónkért forgatott opusának, a Most, vagy sohának nem sok köze van 1848 valós történéseihez.

Na, ki ugrott be a fradi kéziseinek szponzorálásába? A 26. leggazdagabb magyar cége

A kiváló kézis csapat mögül váratlanul farolt ki az eddigi szponzor, a Mahart Passnave.

Árokba borult egy kórházi busz, 5 sérült

Letért az úttestről, és árokba borult egy busz Székkutas és Orosháza között, a 47-es főút 177-es kilométerszelvényénél.

Magyar Péter példája? - Borult az Országos Bírói Tanács a türk államok miatt

Újabb kiugrás: Magyar Péter példája alighanem megtermékenyítően hat több más elégedetlen szakemberre, közszereplőre is.

Szijjártó Péter hajnali jó hírének annyi köze van a jó-hoz, mint Szijjártónak a miniszterséghez - Újabb bog a veszélyes magyar-kínai csomón

Csütörtök reggel legoptimistább arcát magára öltve Szijjártó Péter magyar külügyér jó hírként jelentette, hogy a China Southern Airlines újabb közvetlen járatot indít a két ország között.

Elment a sportlegenda, meghalt O. J. Simpson - Legyen könnyű neki a föld!

Meghalt O. J. Simpson.

Nagy a baj: megbillent a Balaton, víz alá került a déli part

Ugyan még süt a nap és meleg van, de jó, ha tudjuk, megérkezett a hidegfront a Dunántúlra és nem a kedves arcát mutatja.

Gulyás Gergely magyarázkodik

Gulyás Gergely 2 hónap után alaposan felkeverte az amúgy sem álló vizet. Azzal igyekezett érdekessé tenni szereplését, hogy a kormányinfón egy sokfélekép értelmezhető kijelentést eresztett el.

A remegéssel járó Parkinson-kór jelenleg a világ leggyorsabban terjedő neurológia betegsége - Javítható életkörülmények

A Parkinson-kór korai felismerését lehetővé tévő új módszerek révén drámaian lehetne javítani a betegségben szenvedők életkörülményein – közölte a betegség világnapja kapcsán a Pécsi Tudományegyetem A PTE közleményében azt írták: a remegéssel járó Parkinson-kór jelenleg a világ leggyorsabban terjedő neurológia...

Önnek mi a véleménye? A közpénzből eltartott Vidnyánszkynak "nincs megosztható infója" munkaadói kérdésére, majd ha lesz, szól

Ideje lenne felébrednünk és elhinnünk, hogy a közpénzből fizetett közszolgák, így Vidnyánszky Attila is a mi alkalmazottjaink és, ha nem úgy muzsikálnak, ahogy elvárjuk tőlük, akkor fel is út, le is út!

Legalább hallgatna, mint sz@r a fűben, e tekintetben ugyanis minden követelménynek megfelel - kommentelték Sulyok holokauszt emléknapi megszólalásának ötletét

„Hiába derült ki már megválasztása után Sulyok Tamásról, hogy hazudott édesapjáról, aki valójában a Magyar Nemzetiszocialista Párt székesfehérvári szervezetének vezetője volt, a köztársasági elnök most mégis arra készül, hogy április 16-án beszédet mondjon a holokauszt emléknapon”-DK.

Gépfegyverropogásra riadtak éjjel a XIII. kerületben

„Lövöldözés vagy mi van itt?!

Gáspár Győző bevette az Európai Parlament töküres üléstermét

Arról, hogy Gáspár Győző és nagyobbik kislánya Brüsszelben múlatta idejét Kajdi Csaba helyszíni beszámolójából értesült a magyar nyilvánosság, amit kisvártatva maga a Fidesz-találmány is képes beszámolóban tett közzé.

Magyar Péter rendkívüli bejelentése (szó szerint)

Alig néhány perce rendkívüli bejelentést tett közösségioldalán Magyar Péter, közleményét, szó szerint kommentár nélkül  közöljük. 

Interaktív Szoboszlai Live - Szívjon egy levegőt a "mesterrel" 9.900 - 149.900 forintért

Feltehetően azok a srácok, akiknek „megadatott”, hogy Orbán Viktor lássa el őket életvezetési tanácsokkal a minap, ami abban merült ki, hogy „legyetek Szoboszlaik”, nem élhetnek majd a lehetőséggel, hacsak Németh Szilárd bele nem nyúl mérhetetlen zsebébe és befizeti őket a nagy találkozásra.

Herczeg Zoltánt hókon nyomta a reggeli sajtóhír: az ügyészség börtönbe csukná

Azért az milyen érzés lehet, amikor reggel iszod a páradik kávédat és egyszercsak cseng a telefonod, amiben a barátod közli, hogy nézz bele a napi sajtóba, mert az ügyészség börtönbüntetést kért veled szemben (esetünkben Herczeg Zoltán). Jól olvassák: nem az ügyvédjétől, hivatalos értesülés alapján, hanem a sajtóból jött...

És akkor jött Varga Judit

Havas Henriktől megszokhattuk, hogy mindig fején találja akit akar, nincs ez másként most sem amikor a Varga Judit nevű kontraproduktív jelenséget boncolgatja, egy családi reggeli örve alatt, és ahogy azt megszoktuk tőle meg is fejti az okokat.

Televíziós sport-soroló

Az alábbiakban megmutatjuk milyen sportközvetítésekre számíthat ma és holnap a hazai televíziókban.

Miért éppen ez ne lenne: Nemzeti Hackerverseny

Az informatika, és internet úgy viszonyul a hackerekhez, ahogy a páncél a puskagolyóhoz, folyamatosan fejlesztik egymást.

Az időjárás ma zordara fordul, sokfelé szélviharban lehet részünk

A tavasznak is vannak "rosszabb pillanatai",  a mai nap időjárása ezek sorozatát hozza elénk sok széllel, viharral.

Mi az ami egyetlen perc alatt kiboríthatja az egyes csillagjegyeket?

Mindenkinek vannak jó és rossz napjai, de míg egyes helyzeteket az egyik ember jól kezel, mások percek alatt kiborulnak tőle.

Célkeresztbe fogta az Iszlám Állam a Bajnokok Ligáját

Az Iszlám Állam dzsihadista csoport „egyértelmű fenyegetést” küldött a Bajnokok Ligája negyeddöntőjére – jelentette be kedden Gérald Darmanin francia belügyminiszter.

Újabb főpolgármesterségre ácsingózó bújt elő a smizettből: az Új Magyar Birodalmi Mozgalom színében

Ha azt hitte, már mindent tud a főpolgármester-jelöltek személyéről, most kiderült, hogy távolról sem!

"Sosem gondoltam volna hogy visszasírom Hollikot..." - kommentelték Menczer Tamás magát egyre alul múló megszólalásait

Attól, hogy Menczer Tamást kiemelte főnöke, a főközszolga a Fidesz új kommunikációs igazgatójának szárnyakat kapott és olyan mélységbe vitte megszólalásainak színvonalát, amit még róla sem lehetett feltételezni.

Nagy Márton, a rém tudatlan miniszter, vagy csak játssza az ostobát?

Hétfőn arra a kérdésre, hogy a Mere orosz üzletlánc már a „spájzban van-e” Magyarországon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta: “én erről nem tudok, lehet, hogy van ilyen szándék, de hogy konkrét döntés lenne, arról nem tudok”. Másnapi hír: nemcsak tervezi a terjeszkedést az „orosz Lidl”, de már céget is...