drrotf

Állítólag csak egyetlen patkány volt a János Kórházban, és azt el is kapták
Új felfedezés!A patkányok gyedül élnek nem nagy családban!Ennek az elméletnek az élet ellent mond.
Orbánék idén már biztosan nem adnak nyugdíjprémiumot
Ígérgetni azt nagyon tud a doktorminiszterelnökúr, de teljesíteni azt már nem!Egy kis jóindulattal remélem hogy otthon más a helyzet!Nessy!:Ha tíz százalék alá megy az infláció az csak annyit jelent hogy az előző évi októberi vagy november havi inflációt haladja mag az idén októberben vagy novemberben az infláció 10%-al, amely tavaly olyan magas volt hogy az idén az infláció csak 10 %-al lesz magasabb.Kevesebb nem lesz az infláció mint volt, és az árak változatlanul tovább nőnek csak a növekedés üteme lassul, de még így is két- háromszorosa lesz az eus átlagnak!Úgy hogy egyáltalán nem javul az emberek anyagi helyzete hanem tovább romlik!Orbánnak a nyugdíjprémiumra vonatkozó ígérgetése az újabb hazugság volt már a kijelentés idején is mert mindenki tudta hogy az idén a gazdaság vagy recesszióba süllyed, vagy csak 1% körüli lesz a növekedés, amely nem teszi lehetővé a nyugdíjprémium kifizetését, ha csak Orbán nem módosíttatja az erről szóló jogszabályt.Nyugodtan kijelenthető hogy ez az ember , OV egy illuzionista, egy csaló, aki az embereket az orruknál fogva vezeti félre, s amikor eljön az igazság pillanata vagy úgy tesz mintha semmit nem mondott volna, vagy másra fogja, hogy miért nem tudta betartani az ígéreteit.Az meg sem fordul a fejében hogy elnézést , vagy bocsánatot kérjen a sok félrevezetett embertől, hogy ismét becsapta őket!
Ki? Mikor? Hol? - Kovács Zoltán aléltan jelentette: kiemelkedő nemzetközi elismerésben részesült a tavalyi tűzijáték
Ezek szerint még az is lehetséges, hogy nem is a nemzeti ünnep miatt van a tűzijáték, hanem az elismerések elnyerése a cél!
Jogerősen is pert nyert a Magyar Nemzet ellen Barkóczi Balázs
Ezek az újságok csak úgy viselkednek ahogy az ország vezetője szokott volt viselkedni!Semmi különbség.
Távozott a DVSC szenegáli játékosa, aki 20 percet játszott a csapatban
Máris sok volt Debrecenben a legális migráns, pardon külföldi munkavállaló, és ezt észlelvén a szenegáli idő előtt távozott.Javított ezzel Debrecenben tartózkodó külföldi munkavállalók arányán!
Kiengedték a kórházból, majd a bejáratnál meghalt egy férfi Kistarcsán
Ez a európai szintű magyar egészségügy legújabb gyógyító eljárásának az eredménye, halálra gyógyítja a beteget és még a az "eredményes" munkáért még felelősséget sem vállal, azzal védekezik hogy a beteg nem tájékoztatta megfelelően az állapotáról és betegségeiről a kórházat.A kórháznak egy hét nem volt elég idő a helye s diagnosztika felállítására.
Már Izrael államának létét fenyegeti a Netanjahu elleni tiltakozás
Úgy látszik hogy annak az országnak az állampolgárai akik elszenvedték az utóbbi idő leg szörnyűbb jogfosztottságot úgy gondolják hogy a saját államuk általi jogfosztottság sem a leg jobb, legbiztonságosabb állapot, s ezért az ellenállás minden formáját megmutatják annak a zsidó embernek aki úgy akarja megreformálni Izraelben az igazságszolgáltatást, hogy egyes jogvitás ügyeket ne a bíróságok bíráljanak el jogerősen.Ezek az emberek tudják, hogy milyen állam az ahol egy jogvita elbírálása az ügy lezárásáig nem a bíróságok kezébe marad, hanem az államhatalmi szervek döntenek egyes ügyekben.Nekünk is oda kellene figyelni, hogy az Alaptörvényünk azon rendelkezése amely szerint a jogvitás ügyek elbírálása a bíróságokra tartozik.Nem megengedhető, hogy egyes vitás kérdésekben nem lehet jogvitát indítani mert fenntartják az államhatalmi szervek döntési jogát azzal, hogy ellene nincs fellebbezési lehetőség.Ez az államhatalmi szervek túlterjeszkedését teszi lehetővé ami sérti az hatalmi ágak független működésének elvét, s ez olyan érzéseket kelthet az emberekben , hogy az ilyen államban diktatúra van.
Svájci lap: Orbán döntései miatt lett Magyarország Európa sereghajtója
Az hogy az ország jelenlegi állapotáért, az országban növekvő szegénységért és a gazdaság eredménytelenségéért Orbán Viktor a felelős már nem csak a Holdról, hanem más országokból is nagyon jól látszik, és Ó.Viktor hiába nem vállal felelősséget az eredménytelenségért már a külföldiek is nagyon jól tudják , hogy csak ő a felelős ezért!Jobb ha ezt a tényt Orbán is elfogadja és nem keres újabb és újabb felelősöket ezért az állapotért amiben most szenvedünk!
Megszólalt Pesty László a "Lölő-jelenség" után, az is kiderült, mennyit ivott előtte
Pesty kijelentése azt jelenti hogy még a fideszesek között is vannak olyanok akik látják a NER rendszer alapvető hibáit, és azt képesek a nyilvánosság előtt is elmondani.Ez azért már haladás!
„Van még hova tovább, megyünk olimpiát nyerni!”
Németh nyilatkozata, hogy van még hova tovább azt is jelenti netán, hogy nem mi nyertük meg a meccset, hanem ők veszítették el?Ötből négy büntetőt nem belőni annyit jelent hogy ők veszítették el a meccset.Az a jó hogy ezt a játékosok közül és így értékeli egyik másik játékos m ert tudják hogy fejlődni kell!
A tizenkettedik emeletről vetette magát a mélybe két ember
Mostanában így oldják meg az emberek a problémáikat, mert hogy az utóbbi időben ilyen esetekről olvashattunk a neten.!
A MÁV nem hátrál, miért is tenné, hiszen: ha Isten velünk, ki ellenünk?
Orbán Viktor úgy döntött, hogy nem szégyen a jobbtól tanulni, átvenni annak elméletét és gyakorlatát, s ezért a Kóka János- féle MÁV "korszerűsítési "javaslatot vette át és valósítja meg.Orbán is csak fejlődik egyszer.
Gúnyos közleményben ment neki Orbán Viktor hivatala a Pedagógusok Szakszervezetének
Nem gúnyos közleményeket kellene Orbán Viktor hivatalának kiadni, hanem kormányozni, igazgatnia, a feltételeket megteremteni kellene úgy, hogy ha kétszer annyi cigány gyerek járna is hetedik vagy nyolcadik osztályba mint a felméréskor , akkor is jobb eredményt érnének el mint most!
Szilágyi Áron: tizenhat éve várunk erre a csapataranyra
Példát adtak kardozók küzdeni tudásból , ezért csak gratulálni lehet nekik!
Rövidebb idő alatt lehet tanári diplomát szerezni
Ha így fogynak a pedagógusok akkor lehet hogy nem is kell majd se egyetemet se főiskolát végezni ezeknek az embereknek.Majd kijelölik őket, vagy behívják az érettségizetteket, ahogy a katonákat azelőtt .Két év szolgálat után vagy tovább szolgálók lesznek vagy lecserélik őket . Az is lehet hogy később már a nyolc általánost végzettek lesznek a pedagógusok három hónapos kiképzés után, vagy a rendőrökkel együtt kapnak kiképzést, mert a béemesek így szokták.
Őszintén vall a MÁV-Volán csoport a vasútvonal-bezárások hátrányairól, de előnyöket is felvillant
Micsoda előny a napraforgó mező!Ezt úgy mondja a nyilatkozó mintha vasúttal nem utazott volna, és nem tudná, hogy a vasúti sínpárok is a mezőn keresztül viszik az embereket a célhelyre!
Boldog a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, mert szerintük még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon
Ez a Czomba "Sanni" egy combosat hazudik akkor amikor azt állítja, hogy soha nem dolgoztak annyian Magyarországon mint most.Ennek az embernek vagy amnéziája van , vagy rövid az esze mert nem emlékszik a gengszterváltás előtti időkre, amikor 5,6 millióan dolgoztak hazánkban és innen esett vissza az ország négy millió alá, ahonnan most sikerült feltornászni magunkat.Ha segíthetek neked "Sannikám "akkor ilyen esetben keresd a KSH adatait , onnan megtudhatod a tényleges statisztikai adatokat , és akkor nem futsz bele ekkora malőrbe!
Vitézy: A MÁV egy posztszocialista állami mamut – Ezer milliárdokat kell fektetni a vasútba
@lusta: Ha netán benne volt abban a pixisben Vitézy, amely a zuniós infrasruktúrás fejlesztések lenyúlásában részt vett, akkor lemondott az észrevételezés jogáról, és hallgasson?Nem hiszem hogy így lenne a helyes!Egy műszaki ember számára a műszaki problémák akkor is fennállnak ha ő is benne van a problémában, , mert egy műszaki ember mindig a probléma megoldását keresi!Ezt nem kellene elvitatni tőle, sőt elvárható hogy a hibát ő jelezze először a megoldással együtt!
Úgy hullámzik egy tatabányai bicikliút, hogy át sem vették: Saját költségén kell újraaszfaltoznia a kivitelezőnek
Na végre egy tisztességes műszaki ellenőr, aki megköveteli hogy a létesítményt az érvényes műszaki előírások szerint készítsék el!Azt jósolom hogy ez az ember nem sokáig lesz műszaki ellenőr a beruházónál, mert észre vette a hibát!
Erasmus: Elkeseredettek és dühösek a modellváltó egyetemek egy volt egyetemi vezető szerint
Ezek a felháborodott emberek azt hitték hogy amit Orbán csicskásai mondanak az egyetemi átalakulásról az igaz lesz , úgy lesz ahogy azt az Orbán fiúk elmesélték,annak ellenére hogy már akkor köztudott volt , hogy mi lesz a következménye az átalakulásnak?Értelmiségi emberek hittek annak amit Orbán mondott, amikor már évek óta a hatalom csúcsán levő ember csak becsap mindenkit akitől akar vagy nem akar valamit?Hogy lehettek ennyire naivak , vagy a belengetett rengeteg pénz elvakította, de inkább butította őket, és képesek voltak egyetemi polgárok létükre feladni az egyetemi autonómiát csak azért mert Orbán Viktor, vagy valamelyik csicskása azt regélte ,hogy jobb lesz, szebb lesz?Szégyellhetik magukat amibe kormányozták az egyetemüket és annak polgárait!Most ki kellene állni az egyetem polgárai elé és nyilvánosan bünbocsánatot kellen kérni z egyetem polgáraitól, hogy megkurtították tudományos lehetőségeket!
Vitézy: A MÁV egy posztszocialista állami mamut – Ezer milliárdokat kell fektetni a vasútba
Vitézy nem beszél a levegőben, benne volt a pikszisben, tudja hogy miről beszél, és miután a MÁV olyan rosszul működik mint még talán soha, jobban oda kellene a kormánynak figyelni arra amit mond, és nagy pofával égetni azzal, hogy talán sokat volt a napon és felforrt az agyvize.Szakmai észrevételre, arra,hogy a bezárások helyett mit kellene csinálni, szakmai választ kellene adni, de helyett a mostani államtitkár úgy csinál, hogy ő ezt jobban tudja.Látjuk az eredményeket, a vasút bezárásokat, a kigyulladt mozdonyokat, a gyenge vasúti pályát.Erre kellene összpontosítani a jelenlegi államtitkárnak !A szakmaiatlanság sugárzik messzire az államtitkárságról!
Orbán Viktor: az élelmiszerláncok nyerészkedő spekulánsok
Ha az élelmiszer láncok nyerészkedő spekulánsok, akkor Te O.Viktor egy útszéli rabló vezér vagy, aki csak azt lesi állandóan hogy kit raboljon ki, hogy ő maga ne fizessen egy garast sem az állam javára!Szégyen, hogy azokat akik az ország ellátására vannak nálunk, hogy ne keleti szinten éjen a magyar, azokat állandóan indokolás nélkül megalázza büntetlenül.Ha haszonra való törekvés a baja,Ó.Viktornak akkor nagyon eltévedt a mi doktorminiszterelnömünk az erdőben, mert tudnia kellene hogy a kereskedés az ős idők óta haszonszerzés céljából történik, és aki ezt rója fel egy kereskedőnek az elme beteg!
Gulyás Gergelyt szétszedik a cigány gyerekek miatt – Szerinte miattuk rosszak a kompetencia eredmények
Csak nem azt akarod mondani Gergő, hogy amikor sokkal jobbak voltak az eredmények akkor kevesebb cigány gyerek vett részt a kompetencia felmérésben, kiválogatták őket, mert hogy nem volt kevesebb a tanuló cigány gyerek azt biztos?
Négy hónap után sincs felelőse az M1-esen történt tavaszi tömegbalesetnek
Mi az hogy nincs felelőse a balesetnek?Igenis van felelős csak nem találják meg a hatóságok, tehát helyesen úgy kellet volna megírni a történetet ,hogy a hatóságok nem találták meg a baleset felelősét.
Kormánybiztos: több mint 25 milliárd forint értékű fejlesztés történt az egészségügyben
Az a fejlesztés amit a betegek csak hosszú várakozás után tudnak igénybe venni az olyan mintha nem is lenne!A betegellátás igénybevételét kellene megkönnyíteni, mert a hosszú idejű váró listák a beruházásokat szinte semmisé teszik!A gyógyítás szempontjából biztos fontos a korszerű , modern berendezések léte, de a beteg szempontjából meg az a fontos hogy akkor kapjon betegellátást a befizetett járulékáért amikor azt igényli és ne egy fél vagy háromnegyed év múlva, amikor már nem biztos hogy a gyógyítás eredménnyel jár!
Felmentették Kevin Spacey-t a szexuális zaklatás vádja alól Londonban
@Katalina62: Tudod ezért van az ártatlanság vélelme, ami ugye azt jelenti hogy amíg bíróság jogerős ítéletével nem mondja ki valakiről hogy bűnös , addig ártatlannak kell tekinteni.
Schmitt Pál szerint minden készen áll arra, hogy 2036-ban mi rendezzük az olimpiát
@Nessy: Tudod ez a Pali azt akarja ,hogy szegénységi mutatókban ne az utolsó előtti legyen az ország hanem az utolsó!Úgy van vele , hogy akkor lesz mire fogni ezt a "nagyszerű" eredményt.