fidem

Éjfélkor az RTL Klub megmutatta, hogy élhetnénk akár egy normális országban is

Egészségügyis, roma kislány, mozgás- és értelmi sérült, krisnás (vagy valami olyasmi), nyugdíjas, rendőr. Ők énekelték a Himnuszt az RTL Klubon éjfélkor, meg zenélés közben a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei, kórusban.

Német szegénység: így néznek ki a rászorulók számára készült szociális lakások

Németország szép és tiszta hely. De ugyanúgy, mint bárhol máshol a világon, itt is vannak szegény emberek, és vannak hajléktalanok is, akik kénytelenek az utcán élni, emberek, akik valamilyen okból elvesztették a megélhetésüket, és nincs miből otthont teremteniük.

Koronavírus-fertőzés miatt elhunyt Balogh Lajos józsefvárosi képviselő és roma aktivista « Mérce

28 éves korában elhunyt Balogh Lajos „Paci” zenész, aktivista és VIII. kerületi DK-s önkormányzati képviselő.

Prosztatamegnagyobbodást tüntettek fel a koronavírusban elhunyt nőnél

Hadházy Ákos szúrta ki azt az ellenmondást, amely szerint a koronavírus áldozatául esett egyik idős nő egyéb betegségei – úgymint Parkinson-kór, epilepszia és demencia – mellett prosztatamegnagyobbodásban is szenvedett.

Akiket a halál közelébe sodort az elfuserált járványkezelés

Bár nem verték nagy dobra, a tatai kórházat is legyűrte a koronavírus még májusban. Kapkodás, eszközhiány és rossz döntések alatt roppant meg az ellátás.

Meghalt a koronavírussal kezelt nyíregyházi kórházigazgató

Szerdán meghalt Dr. Adorján Gusztáv, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója – erősítette meg a hírt a Telexnek Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője.

Kisvárdai Fecskeház - ingyen lakás puszira

Tizenegy lakást újított fel, több mint 190 millió uniós és magyar adóforintból a kisvárdai önkormányzat. A Fecskeháznak hívott 11 lakásra pályázatot írtak ki. A helyi ellenzék szerint kapott lakást a volt fejlesztési miniszter titkárnőjének a lánya, valamint a feleségének egyik alkalmazottja is.