gyurmix

Autós demonstrációra készülnek, és ha kell, petícióval üzennek Orbán Viktornak a benzinkutasok

Hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz a kormánnyal a magánbenzinkutasok képviselői, és ha nem sikerül megegyezniük, akkor autós demonstrációt tarthatnak, és petíciót címeznek Orbán Viktornak.

Kósa Lajos megcsillogtatta angol nyelvtudását

A gyorskorcsolyázóknak üzent amolyan Hunglish-módra.

Megszólalt a Kemecsén megvakított nő, így van most a brutális támadás után Lakatos Gabriella

Védett házban őrzik a Kemecsén megvakított lányt, aki hisz abban, hogy egyszer visszanyeri a látását – számolt be az atv.hu. Mint ismert, Lakatos Gabriellát volt élettársa múlt szombaton támadta meg, miután békülési szándékkal kihívta az utcára.

Kitépte volt barátnője mindkét szemét a hencidai férfi - nem csak a rendőrség indított utána hajtóvadászatot

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte európai és nemzetközi elfogatóparancs kiadását Gyöngyösi Attila hencidai lakos ellen.

Kósa Lajos megtekintette az alvó gyerekeket egy debreceni bölcsődében

A Fészek Lakóparkban található magánbölcsiben járt ma Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő.

"Lesz következménye a sztrájknak" - így "nem fenyegeti" a kormány a pedagógusokat

Hétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok, de a pedagógus szakszervezetek szerint gyerekfelügyeletet minden iskolában biztosítanak.

Szélvihar tombolt a Balatonnál, látványos dolgot művelt a parti jéggel

Az Észak-Európában súlyos károkat okozó, Malik névre keresztelt ciklon vasárnap délelőtt a Balatonnál is éreztette hatását, 100 kilométer/órát meghaladó széllökések csapkodták a tavat, és látványos jégformációkat képeztek a part közelében.

100 km/órás széllökések érkeznek, 14 megyére adtak ki narancssárga figyelmeztetést

A vasárnap délelőtti órákban sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Teljesen elment az esze két kamionosnak az M3-ason

Újabb érthetetlen, és felesleges kockázatokat rejtő közlekedési helyzetet tett közzé a Bp-i Autósok Közössége.

A botcsinálta debreceni rablókon mulat most az internet népe

Beindultak a mémgyárosok, miután napvilágot látott a hír: kiraboltak egy debreceni ékszerüzletet, majd az elkövetők egy sárga Fiat Seicentóval próbáltak menekülni.

Márki-Zay elárulta: ezért fordul fel a gyomra Orbántól

A miniszterelnök legutóbbi kampányvideójában arról beszél, hogy „semmi nem számít, csak hogy van-e gyerek.

Kiraboltak egy ékszerboltot Debrecenben, akciófilmbe illő jelenetek játszódtak a város utcáin

A Debrecenben Hallottam Facebook-csoportban jelent meg néhány videó egy debreceni autós üldözésről.

Előkerítettek egy prostituáltat, aki azt állítja, Hadházy Ákos is kuncsaftja volt

Nem jött be a múlt heti “gyerekverős ügy“, így újabb, az előzőnél is bénább módszerrel igyekszik a Fidesz saját médiáján keresztül lejáratni Hadházy Ákost.

Nem nyerte el az emberek tetszését Kulcsár Edina első videoklipje, egy nap alatt 14 ezer dislike-ot kapott

Egy nap alatt már több mint 800 ezren nézték meg a a viharos magánéleti kalandokat átélő Kulcsár Edina első videoklipjét, amely az Egyetlen szó című dalhoz készült.

Újabb felvétel jelent meg az Alföldön kóborló "fekete párducról"

Lassan két hónapja tartja izgalomban a kunsági lakosokat egy fekete párducra emlékeztető állat.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Debreceni Egyetem tanára

2022. január 13-án hajdúböszörményi otthonában tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Gyula, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar főiskolai tanára, a filozófiatudományok doktora, a klasszikus magyar irodalom kiváló ismerője, az egykori Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar dékánja.

Elképesztő, mit műveltek a sínek között Debrecen közelében - ki ismeri fel a fiatalokat?

A Debreceni Rendőrkapitányság  vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást.

"Kósa Lajos diplomát és nyelvvizsgákat hazudott, és már rég megbukott" - egy régi, dubaji útját vette elő ellenzéki riválisa

Egy régi Kósa-sztorit melegített fel Varga Zoltán (DK, Egységben Magyarországért) ellenzéki képviselő és a 2022-es országgyűlési választás képviselőjelöltje.

Ilyen kedves tud lenni egy fekete párduc, ha emberek között nő fel

A vadállatok otthoni tartása számos veszélyforrást rejt magában, ám a Luna névre hallgató, Oroszországban élő fekete párduc ezzel úgy tűnik, nem ért egyet.

Arnold Schwarzenegger balesete: videón a fejlemények

Arnold Schwarzenegger balesete röviden: Arnie egy GMC Yukon óriás SUV-val közlekedett, majd az ütközés következtében egy piros Toyota Prius tetején landolt.

"Felfújt izom" - tényleg létezik ilyesmi?

Az úgynevezett "felfújt izom" fogalma a testépítéssel csak érintőlegesen találkozók számára egy amolyan misztikus valami.

Nem tagadja a debreceni fideszes, hogy azért fejlődik a város, mert jóban van a kormánnyal

Befejeződött az önkormányzati önerőből megvalósított útépítés a debreceni Portörő utcában. 

Slimmestar fogyasztótapasz - ha ezt elhiszed, nem vagy túl okos

A Slimmestar fogyasztótapasz egy viszonylag friss, 2020-ban felbukkant átverés.

"Ez nem macska, öcsém!" - újabb videó készült a fekete párducról

Hetek óta kóborol az országban egy fekete párducra emlékeztető macskaféle, amelyet először Kiskunhalasnál szúrtak ki egy térfigyelő kamera felvételén.

Hatalmas tűzgömb húzott el Magyarország fölött

Egy zölden izzó tűzgömb húzott el hosszasan hazánk felett csütörtökön, nem sokkal 18 óra – számolt be az Időkép.

"Bízunk benne, hogy nem jönnek ide" – megoszlanak a vélemények Hajdúnánáson a migránsnak nézett külföldiekről

A múlt héten adtunk hírt róla, hogy Hajdúnánáson zúgolódást eredményezett, hogy valaki kiszúrta: migránsokra emlékeztető alakok jelentek meg a városban.

"Szünetel" a lillafüredi vízesés

A nagy hideg miatt egyelőre kikapcsolták a lillafüredi vízesés utánpótlását - fedezték fel turisták a bosszantó dolgot.

Debrecenben az ingyen sör árát is befagyasztják

Beindult az ötletelés Orbán Viktor újabb szavazatgyűjtő bejelentése után, amely arról szól, hogy hat alapvető élelmiszer árát a tavaly októberi szinten befagyasztják.

Glasgow látnivalói, nevezetességek a skót nagyvárosban

Nagyon sok a zöld terület a településen és környékén, ugyanakkor építészeti látnivalókban is bővelkedik, ezért tökéletes úti cél egy különleges európai kiránduláshoz.

Levan Saginashvili, a szkander aktuális bajnoka - 2018 óta nem talál legyőzőre

2018. november 14-e óta a "grúz Hulk", vagyis Levan Saginashvili számít a világ legjobb szkanderversenyzőjének, és bár a címet félig-meddig csak örökölte, a hétszeres világbajnok és hatszoros Európa-bajnok sportemberre nem mondhatjuk, hogy ne szolgált volna rá.