holvezessek.hu

Visszakérik a lízingelt repülőket az oroszoktól

Az európai, repülőgép lízingeléssel foglalkozó vállalatok sorra mondják fel szerződésiket az orosz légitársaságokkal az ország légiközlekedési ágazatát célzó nyugati szankciókat követően. Az érintettek logisztikai katasztrófától tartanak.

Még több chip: reutlingeni félvezetőgyártásának bővítését tervezi a Bosch

Nagyobb sebességbe kapcsol a Bosch a világszerte folyamatosan fennálló chiphiány elleni küzdelemben és tervei szerint tovább bővíti reutlingeni félvezetőgyárát.

Új, vezeték nélküli töltőtechnológiát tesztel a Volvo Cars

A Volvo Cars éles, városi környezetben, integrálva tesztel egy új, vezeték nélküli töltőtechnológiát; a program során azt vizsgálják, a technológia alkalmazható lehet-e jövőbeli modellekben.

Milánó elektromos buszhálózatának fejlesztéséhez az ABB adja a hajtóerőt

Az ABB töltőállomásai költséghatékony éjszakai töltést és hálózati csatlakozást biztosítanak az ATM e-buszflottája számára.

A chiphiány enyhülése idén már jelentős termelésnövekedést hozhat az iparban

Örvendetesnek tartják az MTI-nek nyilatkozó elemzők, hogy a járműipar elhúzódó lejtmenetét a kisebb súlyú ágazatok teljesítménye ellensúlyozni tudta.

MÁV: szolidaritási jeggyel, díjmentesen utazhatnak az Ukrajnából érkezők

Az ukrajnai helyzet miatt állampolgárságtól függetlenül díjmentes, úgynevezett szolidaritási jeggyel utazhatnak tovább Záhonyból azok, akik egyértelműen Ukrajnából érkeztek és más magyarországi állomásra tartanak.

Az Európai Unió lezárja az légterét az orosz légitársaságok előtt

Az Európai Unió, válaszul Ukrajna orosz megtámadására, lezárja a légterét az orosz légitársaságok előtt, és betiltja az Unió területén a Kreml propagandagépezetét, továbbá támogatja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat - jelentette be Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Szankciók miatt keres új chipforrásokat az AvtoVAZ

A Renault-hoz tartozó orosz autógyártó, az AvtoVAZ alternatív chipbeszerzési lehetőségek után kutat, ezzel készülve arra az eshetőségre, ha a nyugati szankciók korlátoznák a félvezetők Oroszországba szállítását

Az Audi Hungaria sikeresen zárta a kihívásokkal teli 2020-as évet

Több mint 1,6 millió motor és 155 000-nél is több autó készült az Audi Hungariánál, Győrből a világnak. Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke: „Csapatunk csúcsteljesítményt nyújtott az elmúlt évben“.

Rekord eladásokat könyvelhet el a Volvo Magyarországon

A Volvo Autó Hungária immáron a 7. egymást követő évben ért el új rekordot, ami az extrém körülményekben teli 2020-ban rendkívülinek számít a hazai piacon.

Elektromosított hajtásláncok repítik a jövőbe Európa legnagyobb darabszámban eladott Crossoverét

Két új hajtáslánc a legújabb Qashqaihoz, egy 12 V-os mild-hibrid és az Európában elsőként bemutatkozó Nissan e-POWER technológiája. A mild-hibrid, a népszerű 1.3 DIG-T benzinmotor továbbfejlesztett változata.

A Renault márka új korszakba lép, és elindítja saját „Nouvelle Vague”-ját

2025-ig a Renault 14 új alapvető modellt dob piacra, ezek közül 7 teljesen elektromos lesz, 7 pedig a C / D szegmenset gyarapítja majd. Minden új modellünk elektromos vagy hibrid változatú lesz. A Renault bemutatja a Renault 5 prototípust, megmutatva, hogy mit is jelent a Renaulution a termékvonal szempontjából.

A Kia bemutatja új márkacéljait és stratégiáját

Digitális bemutatóján a Kia újabb részleteket hozott nyilvánosságra a márka új, hosszú távú céljairól és stratégiájáról. A szlogen is friss: ‘Movement that inspires’. A Kia célja, hogy autógyártóból komplex és fenntartható mobilitási szolgáltatásokat kínáló vállalattá fejlődjön.

Erős és hatékony üzleti modelljére építve nyit a Dacia történetében meg egy új fejezetet

Az új Dacia-Lada üzletág létrehozása növeli a Dacia versenyképességét a Ladával létrejövő mérnöki és gyártási együttműködések révén. Az Új Dacia Bigster Concept megtestesíti a Dacia márka evolúcióját, áttörve a C szegmens üvegplafonját.

A vadonatúj KONA N modellel bővül a Hyundai N család

A vadonatúj Hyundai KONA N az N modellcsalád soron következő tagja. Az első szabadidőjármű az N modellcsaládban. A szabadidőjárművek előnyeit kompromisszumot nem ismerő vezetési élménnyel kombinálja.

A BMW Group ismét a világ vezető prémiumautó-gyártójaként zárta az évet

A bajor prémiumgyártó rendkívül erős utolsó negyedéves értékesítési eredményt, a hálózatról tölthető modellek mezőnyében pedig kétszámjegyű eladási növekedést ért el a koronavírus-járvánnyal sújtott 2020-as esztendőben, amellyel immár tizenhét éve töretlenül őrzi első helyét a prémium szegmensben.

Az elektromos hajtások bevezetése növeli a SEAT S.A. értékesítését 2021-ben a COVID-19 által befolyásolt év után

A vállalat eladásai 25,6% -kal csökkentek 2020-ban a világjárvány járműiparra mért erős hatásának eredményeként. A CUPRA több mint 27 000 autót adott el, és 11% -kal növekedett.

Gyári restaurátor műhely nyílt a Peugeot-nál

A Peugeot közel negyven éve működteti azt a különleges szervezetet, amely veterán típusainak alkatrész-ellátását hivatott biztosítani.

A Volvo Cars és Göteborg együttes erővel teszik klímasemlegessé a várost

A Volvo Cars és a vállalatnak otthont adó, svédországi Göteborg városa közös erővel a jövőbeli, fenntartható technológiák tesztelésére szolgáló, új városi zónákat hoznak létre abból a célból, hogy 2030-ra klímasemlegessé tegyék a várost.

Közös vállalatot hoz létre a kínai Geely és a tajvani Foxconn

Közös vállalatot hoz létre a kínai Geely autógyártó és a tajvani Foxconn elektronikai vállalat, hogy kész autókat, alkatrészeket és okos vezetési rendszereket, valamint az elektromos autókkal kapcsolatos konzultációs szolgáltatásokat nyújtsanak más autóipari vállalatok számára.

Az AutoWallis lesz az Opel márkaimportőre Magyarországon is

A Wallis Automotive Europe (WAE) Kft.-t választották ki az Opel márkaimportőrének Magyarországon - közölte a kft. anyavállalata, az AutoWallis Nyrt. szerdán.

Elektromos, önjáró autóbusz alvázat fejleszt az Ikarus és az Óbudai Egyetem

Elektromos meghajtású, önjáró, intelligens szervizképességű autóbusz-alvázcsalád fejlesztését kezdte meg az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem konzorciuma.

Kovács Patrícia a DS 3 Crossback E-TENSE magyarországi nagykövete

Kovács Patrícia lett a DS 3 CROSSBACK E-TENSE magyarországi nagykövete. A sikeres színésznőnek ez az első elektromos autója, maga is most ismerkedik az elektromos autózással.

Az AutoWallis lehet az Opel importőre három közép-kelet-európai országban

Újabb jelentős lépést tesz a nemzetközi terjeszkedés terén az AutoWallis, miután az Opel márka importőre lehet Horvátországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában. Ezzel a lépéssel a csoport nagy mértékben növelheti az eladott új gépjárművek számát és árbevételét.

Lízingszövetség: jelentősen megmozgatta a villanyautópiacot az állami támogatás

A tisztán elektromos meghajtású autókhoz igényelhető állami támogatási konstrukció jelentősen megmozgatta a magyar villanyautópiacot - közölte a Magyar Lízingszövetség kedden az MTI-vel.

Elvették a jogosítványát és pénzbüntetést kapott egy autós, aki megpróbált leszorítani egy másik járművet az útról

Közúti veszélyeztetés miatt nem jogerősen egy évre eltiltott a vezetéstől és pénzbüntetésre ítélt a Dunakeszi Járásbíróság hétfőn egy férfit, aki járművével megpróbált leszorítani az útról egy másik autóst.

Érkezik a Citroën kompakt ötajtós modelljének legújabb generációja!

A Citroën 2020-ban is folytatja elektromos offenzíváját, mégpedig a kompakt ötajtósok szegmensében: megérkeztek az első képek az új ë-C4 - 100% ëlectric-ről és az új C4-ről.

Másfél év múlva érkezhet a vadonatúj Lexus NX

Japán sajtóértesülések szerint három különböző hajtáslánccal lesz elérhető a Lexus NX második generációja. Ennek friss műszaki alapjai innovatív megoldásokat valószínűsítenek, a dizájn terén pedig a márka eddigi legextravagánsabb koncepciójárművéből merít ihletet az NX.

A Range Rover immár 50 éve a luxus és minden terepen helytálló innováció megtestesítője

A Range Rover a világ legkívánatosabb szabadidőjárműveként időtlen formatervvel büszkélkedik és szélsőséges terepviszonyok között is kiválóan megállja a helyét.

Nyári szabadság autóval

A koronavírus miatti szigorú korlátozásokat lassan szerte Európában feloldják, egyre többen tervezgetik nyaralást, a legtöbben autóval. A jármű megfelelő műszaki állapota alapvető szükséglet a nyári autós utazáshoz.