huKKK

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt
@Eladott Ország: Szerintem is.
Függetlenül attól, hogy létezik-e ilyen terv,
Soros tetteiből, világnézetéből lehet arra a következtetés jutni, hogy vannak ilyen irányú törekvései.
Függetlenül attól, mi lesz a nyomozás eredménye, nincsenek illúzióm azzal kapcsolatban, hogy akár Sorosra, akár a Fideszre, akár a róluk alkotott véleményre komoly befolyása lenne.
Azzal kapcsolatban viszont már van praxis is, hogyan fordultak visszájára a Jobbik törekvései, annak ellenére, hogy kezdetben jó ötletnek tűntek.
Esélyes, hogy az egész ország ázni fog 20-án
"A vizes vébé bebizonyította, hogy értünk a vízhez.
Idén ne tüzijáték legyen, hanem vizijáték."
Újabb támadás: agyonlőtték a robbanóöves terroristákat
Azóta már kiderült, hogy kamuöv volt rajtuk, hogy fokozzák a pánikot. Ijedtükben még a kommandósok is duplán lőtték őket agyon.
Angela Merkel békés megoldást sürget Amerika és Észak-Korea konfliktusában
@papa.49: Azért tűnik így, mert eltitkoljuk gazdasági és katonai potenciálunkat. Kérem, segítsen Ön is letagadni.
Addig jó, amíg ki nem derülünk;
@cikicakk55: 08:10
Azok, akik behatóan tanulmányozták a személyét, gyermekkorától követik, mást mondanak. Nem buta, sőt. Éppen ez vele a legnagyobb probléma - állítják.
Egy fiú lerúgott egy kutyát az 1-es villamosról, a kutya gazdája erre lerúgta onnan a fiút
@peterkelemen: Ne általánosítson, mert abba Ön is beletartozik.
Legalább saját magát ne gyalázza, ha már másokat nem becsül.
Két állami cég megköszönte a fiatal etikus hackernek, hogy szólt a hibákról
Viiiiiktooor segiiiiiits!
Elpofátlanodott a helyzet.
Szerintem még idén számolják fel a bkk-t.
Asszem a földgyalu után sóval szokás behinteni a helyet.
Fizessenek kártérítést azoknak, akiket 1 bliccelésért 4 jegy áránál többre büntetett az uzsorabűnöző cég.
Köszönöm szépen, hogy ez év végéig teljesítik kérésemet.
Egy fiú lerúgott egy kutyát az 1-es villamosról, a kutya gazdája erre lerúgta onnan a fiút
Remélem lefotózta valaki a 3db tettestársat és az elkövetõt.
Valamiféle díjat kéne kitûzni a négyfõs bûnbanda gyors elfogása érdekében.
Szeretném indirekt módon bátorítani a beijedt szemtanukat.
Nemcsak kutyarugdosók, kutyarablók kerülnek ám a pokolba, hanem a gyávák is:
biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=66&c=21&v=8#v6
Gyáva népnek nincs hazája!
Az ördög szállhatta meg a metróajtókat
@karma1: Tudja, hogy van, a látszat csal.
Maga pl. intelligensnek tûnik.
@kokopelli: Tud ennél maga jobbat is. De a fidesznél és Tarlósnál nem.
Kortyolgasson több vizet.
Az ördög szállhatta meg a metróajtókat
@karma1: @Dr plágium: @papa.49: Tarlós urat ne bántsuk, ha kérhetném.
Jó ember. Köszönöm.

@Nessy: Jaja.
@kokopelli: Gáz. Arra nagyobb szükségünk van mint metróajtóra.
@nemkati: Egyáltalán minek raktak rá ajtót?
Ha nincs ajtó, nincs nyitási probléma sem.
Amit nem építenek be, az meg sem hibásodhat.
Kőnekünk ez a flancos automatika, ketyere,kütyü? Beszáll a dolgozó az automatika egyből letilt.
Az LVÉMKP* nevében, valamint soros úr 15 millió civil magyar szimpatizánsa nevében tisztelettel kérjük a kormányt, hogy új kormányrendelet kell alkotni a villamosok leegyszerűsítésére.
*Lábbalhajtható Villamost És Metrót Követelők Pártja.
Az ördög szállhatta meg a metróajtókat
m.youtube.com/watch?v=2fP8VHFXkCY#
Állandóancsakakritikamegapanasz.
Nemhogyörülnénekhogyegyáltalánnyílnakazajtók.

Keleti nyitás.

(Minden © jog fenntartva!)
Egyformán bukott Orbán, Vona és Botka
Jauska! Jauuuska! Nincs hir.
Mirol irjunk rakegyekiaszomszeddöglotlovanakaszemit. Hat irjunk a ketszazalekrol valami vilagrengetot.
Irjunk.
Jézus Krisztusként festették meg Orbán Viktort
És hozzá menvén, felkölték őt mondván: Viktor, Viktor, elveszünk! Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lőn csendesség.
És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és engednek néki?
Jézus Krisztusként festették meg Orbán Viktort
Megszólalván Soros is, a ki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.
Augusztusban megduplázzák a családi pótlékot
@Lepényleső: "Lepényleső
Azonban ezt nem a kormánytól,hanem az adófizetőktől kapják,akik között kormánytag nem biztos,hogy van. "
Mióta nem adófizetők a kormánytagok?
Dubajban szolgálatba állt az első Robotzsaru
@a helység kalapácsa: Így van, fekete és kreolbõrû verzióban is kéne gyártani!
Ez a kormány megbukott - tömegek vonultak Budapest utcáin
@F_Viktor: Nem kell az utcára menni, nem kell a fölhajtás,
több szavazatot kell összeszedni, akkor lesz fõhajtás.
Narancs riasztást adtak ki több megyére
Ezt az ellenzék már több éve kiadta és azóta egyszer sem fügesztette fel...
Jeszenszky: A kormány egyre kevésbé vállalható
Jeszenszky úr, a tüntetõk éppen azt mutatják, hogy negatív következmények nélkül lehet tüntetni még az indokolatlan, igazságtalan elõjogokért is.
Mert ilyen a
demokrácia,
többek között a kormány is ezért a
demokratikus hozzáállásáért
vállalható.
Jeszenszky: A kormány egyre kevésbé vállalható
@namihami: Van aki úgy érzi, megjött az esze, pedig csak reagál arra aminek nem érti a lényegét.
A ceu ügy valóban a demokráciáról szól, az egyenlõ jogokról, egyenlõ elbánásról, de nem úgy, ahogy sokan gondolják.
Egyenlõ elbánás, egyenlõ jogok, ami szerint a ceunak sem lehet több jogosítványa, nem lesz pozitívan diszkriminálva, nem lehet mások elé helyezni, bármennyire is fáj az apukájának, bármennyire is lobbizik ezért Gyuribá.
Jeszenszky úr ezt nem igazán értette meg, úgy tûnik.
Vagy pedig csõbehúzta õt a fíling, azaz a kisebbség "tömeghangulata".
Lázár szerint a magyarság nem előidézője, hanem áldozata Trianonnak
@Csizmás Kond: Nekem fáj a legjobban. Adják vissza Trianont! Meg a napsütést is. Folyton elveszik a magyarok õsi jussát.
Gyurcsány: az MSZP-elnökség többsége nem akarja Botka közös listáját
A zûrzavar fokozásával talán el lehet leplezni milyen kicsi a szavazótábor, hogy jelenleg az mszp-déká-jobbik-momentum stb, koalíció is kevés lenne.
Együttmûködni esély esetén van értelme. A kudarcban nem jó osztozni. Csak a sikerben.
Jeszenszky: A kormány egyre kevésbé vállalható
Nincs új a nap alatt. A politikusok nyilatkoznak, a választók meg szavaznak.
Ez a kormány megbukott - tömegek vonultak Budapest utcáin
Az egész nem jól van felépítve. Amíg a többség tüntet, kormányt buktat, addig az alattomos kisebbség folyton megszavazza a fideszt...
Ez a kormány megbukott - tömegek vonultak Budapest utcáin
Több nézet is van forgalomban manapság.
Az egyik szerint tüntetéssel lehet kormányt buktatni.
A másik szerint szavazatokkal. Majd utólag kiderül kinek volt igaza.