human

"Tévedtem, hibáztam" – itt van Balog Zoltán bejelentése
Tehát a központi mese az, hogy Novákot, Vargát, Baloghot átverték és ezért támogatták a gyerekeket hamis vallomásra kényszerítő K. Endre kegyelmi kérvényét.

Egy gond van. Ebben az esetben büntetőfeljelentést kellene tenniük, hisz valaki magas rangú vezetőket tévesztett meg!

Az a baj a hazudozással, hogy előbb utóbb a tettes belebonyolódik.
Juhász Péter üzent Varga Judit exének: "Értem, hogy mostantól nem akarsz cinkos lenni. De még néma vagy"
Most hallgatom Varga Judit férjét a Partizánon. Szerintem összeségében teljesen OK-és a magyar politika és hatalomgyakorlás. A megfigyelési ügy is csak fel lett fújva. Az meg hogy féligazságokkal kampányol a fidesz teljesen rendben van, mert szerinte ez a poltika.
Mondta mindezt az utána, hogy elmesélte mikor válni készült Judittól megjelentek nála a hivataltól emberek és lefoglalták a számítógépét, adattárolóit. Kicsit telefonálgatott és megtudta hogy ezt csak figyelmeztetésként csinálták, hogy ha válik Judittól akkor azt csendben tegyék.

Röviden vannak dolgok amik nem tetszenek neki (ezek szerint főleg amin neki is át kellett mennie), de azért jó az irány.
Varga Judit volt férje elmagyarázta, miért csak most szólalt meg
Addig kussba vannak amíg a rendszer nem okoz nekik kárt. Addig jó a Rogán művek propaganda és lejárató tevékenysége, mert az biztosítja a rendszer hatalmát, a biztos pozíciót.

Ugyanez a Pesti László jelenség is. Amíg a nem fideszes cégeket tették tönkre, vagy vásárolták fel addig Pesti is kussolt. Mikor a saját haverja cégéért jött a NER csak akkor nyitotta ki a száját, de azt is csak résnyire.

Lehet, hogy Varga exe nem érzi magát bűnösnek, de cinkosnak nyugottan érezze csak magát.
Novák Katalin lemondott – Hogyan tovább? Összefoglaltuk azt, ami ezután következik
@verőce21: Logikád szerint a betörésen kapott bűnözőt is tisztelni ékellene, mert vallomást tett és börtönbe vonult. Miért kellene tiszutelni azt aki bűnt kövertett el?
Miközben Novák és Varga is lemondott, a kormánypropaganda már Sorosékkal és a baloldali médiával mossa össze a pedofíliát
" a jobboldalon a hibáknak, a tetteknek következményük van, "
:D :D :D
És nem szakadt a fejére a plafon.
Senki nem mondott volna le, ha a napokban csilliárdnyi pénzből nem végez telefonos közvélemény kutatátst a fidesz és nem az jön ki, hogy le kell mondania Nováknak.

Az is kamu, hogy az ellenzék nem szavazott meg egy állítólagos gyermekvédelmi törvényt. Ugyanis az nem a gyermekek védelméről szólt, hanem a melegeket mosta össze a pedofilokkal. Ehhez nem lehet asszisztálni.

A gyerekeket a jelenlegi törvényekkel is meg lehetne védeni, ha betartanátok őket, ha meg lenne bennetek a szükséges erkölcsi tartás és nem kivételeznétek a saját bűnözőitekkel. És az sem ártana, ha a gyermek otthonokban rendszeresen lenne átvilágítás, független pszichológussal helyzetfelmérés. Ezek szűrnék ki a visszaéléseket. MIért nem ezt csináljátok?
Keményen nekiment Rogán Antalnak, majd lemondott Varga volt férje az állami tisztségeiről
Az is lehet, hogy arról van szó, hogy Varga volt férjének azért voltak ezek az állásai, mert Varga férje volt.
Ha megfigyelitek az Orbán rendszer elég bőkezű a volt feleségekkel és így a volt férjekkel is. Ott van például Rogáné milliárdos bizniszei. De Matolcsy felesége lett utcára rakva üres zsebbel.
Ez mind hallgatási pénz.
Orbán valóban nem hagy senkit az út szélén. Csak azt felejtette elmondani, hogy ez nem az átlag magyarra érvényes, hanem a NER tagjaira.
Rendkívüli bejelentés: Lemondott Novák Katalin
Helyes. Következik Varga Judit.
De még mindig nincs magyarázat rá a pedofil pártoló milyen indoklással kapott kegyelmet?
Miért kellett a büntetett előéletét törölni?
Kinek és miért volt annyira fontos a személye, hogy egy köztársasági elnököt is megért Orbánnak?
Az eset nem mutat rá bizonyos nemzetbiztonsági kockázatokra?
Rácz Jenő a kegyelmi botrányról: „Pokolba azokkal az emberekkel, akik bántalmazzák a gyermekeinket!”
Amit egy szülő megtehet, hogy a lehető legjobb viszonyban van a gyerekével és mindig meghallgatja. Akkor a gyerek jelezni fogja ha valami gond van.

Jelen ügy kapcsán viszont az a borzalmas, hogy ezeknek a gyerekknek NINCSENEK szüleik. Nincs kihez fordulniuk csak azokhoz akik keze alatt vannak.
Nem beszélhetünk gyermekvédelemről Magyarországon amíg nincs rendszeres független átvilágítás a gyermekotthonokban is, hogy kiszűrjék a gyerekek körül ténykedő szexuális ragadozókat. Nem könyveket kell fóliázni!
Szijjártó Péter: A magyar kormány azt mondja, amit tesz, és azt teszi, amit mond
Petike! Meghazudtolod a főnököd?
Orbán maga mondta, hogy ő pávatáncol. Mást mond ennek és mást mond annak. Azt is Orbán mondta, hogy senki ne azt figyelje amit mond, hanem amit tesz. Azt én értem, ha valaki politikai eszközként akarja eladni a hazudozást (és a korrupciót), de attól még az hazudozás (és korrupció) marad.

Azon sem kell megsértődni, ha azt modják rátok, hogy orosz ügynökök vagytok. Hisz azok vagytok. Olyan ügyekbe álltok bele amikből semmi haszna ningy Magyarországnak csak Putyinnak. Az orosz Kirill pátriárka Európában rejtegetett vagyonát megvédeni nem volt magyar érdek. Annál inkább Putyiné. Ami főleg azért abszurd, mert Kirill pátriárka KGB ügynök volt és jelenleg is háborúpárti valllási vezető. Akkor miért is támogatja az Orbán kormány?
Hogy a viccben van. Már rég nem arról vitázunk, hogy Orbán mi. Csak az ár a vita tárgya.
Orbán Viktor megalázta Novák Katalint, az államfő politikai karrierjének vége Török Gábor szerint
A plagiuáló Schmitt pali írta alá a törvényt ami alapján a tisztségre méltatlanná vált közt.elnökök is életük végéig kapják a zsíros fizut, autót, irodát stb.

Nem kell félteni a Katát. Ha bukik is az a jövedelmét nem fogja érinteni. Orbán egy csicskát sem hagy az út szélén.
Fogy a levegő Novák Katalin körül, újabb tanácsadója hagyta faképnél
@human: Csak hogy ne legyen félreértés. Ezt arra írtam, hogy Orbán posztjában általánosságban írt a kegyelem tiltásáról és nem szűkítette azt pedofil esetekre.
Fogy a levegő Novák Katalin körül, újabb tanácsadója hagyta faképnél
Idióták!
Nem az alkotmánymódosítás a megoldás! Már megint ezzel a populista, kapkodó jogászkodással csak rontanak a helyzeten, hogy Orbán ne veszítsen szavazatot.

1. Katalin erkölcse a gond és nem a jogszabály. Olyan köztársasági elnök kell akinek van morális érzéke, aki a nemzet egységét tudja képviselni. Egy pártkatona nem ilyen. Az parancsot teljesít.Most is azt tette. Hiába próbálják tévedésnek beállítani a történteket.

2. És a legfontosabb. Bizony van olyan eset, hogy valaki a közmegítélés szerint is érdemes a kegyelemre, pedig saját gyerekét ölte meg. Előfordul, hogy a szülő látva gyermeke napi szenvedését egy gyógyíthatatlan betegségtől végez az szerettével. Volt erre példa itthon is. De láttam egy filmet egy apáról is aki mádta a gyönyörű lányát, de folyamatos kínzó fejfájással élte az életés megfosztva a valódi élet lehetőségétől. Az apa nem bírta tovább nézni a lánya szenvedését és végzett vele. Az ilyenek szoktak kegyelmet kapni. Orbán most tőlük veszi el ezt a lehetőséget.
Orbánék a nyugdíjpénztárak után a nyugdíjpénzünkre is rátennék a kezüket
@Maccska: Céloz ... lő ... ééééés mellé! Vízióid pont olyan pontosak, mint a zseb Napóleonodé :D
„Hiba volt” – Gundel Takács Gábor kilép Novák Katalin tanácsadói testületéből
Gundel egyébként áldozatnak érzi magát. Az egyik reakciójában arra hivatkozik, hogy be akarják húzni a politikai térbe az ügyet illető számonkérésekkel.

Gundel úr! Hát jó reggelt!
Gundel úr most jön rá, hogy egy politikai oldalhoz csapódott időközben? Szép dolog elméletben elválasztani a fideszt a köztársasági elnöktől, de a gyakorlat nap mint nap bizonyítja, hogy az elmélet megbukott. Gundel úr gondolom katika fideszes és orbános fülbevalóiról sem tud. Hát persze.
Gundel úrról nem hiszem, hogy annyira buta lenne, hogy ezt nem látta át eddig. Gundel úr rácsodákozásra arra, hogy egy vérfideszes köztársasági elnök a párt alantas érdekeit is kiszolgálja eléggé nagyfokú naivitást feltételez. Mert csak remélni merem, hogy naivitásból szolgálja a fidesz Katikáját.
„A jósága miatt hibázott” – Szomszédjai mentegetik K. Jánost, amíg ő hallgat a kegyelmi ügyről
Jó ember ez. Csak egy pedofil ügyet akart eltusolni.
Hasonlóan áll az egyszerű fideszes az asszonyveréshez is.
Eladták az Újpestet is a Molnak
Nem magával a focival, mint sport van bajom. A finanszírozásával van gondom. Jó lenne látni egy kimutatást, hogy a futballklubok bevétele milyen arányban közpénz, milyen arányban sponzoráció és meilyen arányban szurkolói jegyvásárlás.
A foci egy játék, egy szórakozás. Az oktatás viszont a nemzet jövőjét jelenti. Hogy lehet fontosabb a foci a kormánynak, mint az oktatás?
Orbánék a nyugdíjpénztárak után a nyugdíjpénzünkre is rátennék a kezüket
Ki az a hülye aki ezeknek odaadja a maradék pénzét? Az el fog menni jachtra, repcsire.
Szijjártó gyönyörű nővel pózol: "Korábban még soha nem került sor ilyesmire"
:) Szijjártó ezen a képen úgy néz ki, mint egy csupasz fejű keselyű vagy pulyka.
Már Orbán Viktor egyik fő szövetségesét is sorosozza a kormánymédia
Mikor a fideszesek éljenezték Ursula von der Leyen megválasztását azért tudni tudni lehetett, hogy nem lesz minden megengedve Orbánnak és lesz még Ursula ellenség. De ő csak egy jobbközép oldali politikus. Arra viszont nem számítottam, hogy Melonit, mint szélső jobboldali politikust is elkezdik Sorosozni. Ez már vicces.
"Hogy állhat a szörnyetegek mellé? Hiszen ő is anya" – Keményen nekimentek Novák Katalinnak, amiért kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak
@Horizont: De lehet, hogy ezek amolyan nem befejezett mondatok.
Senkit nem hagyunk az út szélén, ha leperkálja a 30%-ot.
El a kezekkel a gyerekeinktől és a kastélyaiktól.
Szijjártót szétszedik a kommentelők a svédek miatt
Ha Erdogan megkötötte a maga alkuját a Svéd NATO tagság kapcsán, akkor a svédek NATO tagok lesznek és kész. Orbán megpróbálhat hisztizni, de Erdogan maga fog rászólni, ha tovább vergődik. Erdogan azért nem lesz olyan türelmes, mint az EU, ha a saját üzletét akadályozza a felcsúti pocakos.
Őrjöngenek az oroszok, Orbán kegyvesztett lett: "Megtörték, mert gyenge, megvették kilóra, sarokba szorították. Ki mondta, hogy Vityusa velünk van?"
Én meg sem lepődnék azon, ha Orbánt végül az oroszok vagy akár a Törökök csinálnák ki.
Mussolinit is az a tömeg akasztotta fel a szeretőjével akik korábban éljenezték a vezetőt.