illusion

Árulkodó fotó: egészségügyi használatra alkalmatlan maszkok érkezhettek Kínából
Na erre varrjál gombot!
(akkor sem lesz alkalmas egészségügyi használatra, de legalább lesz rajta gomb)
Kásler orvosokat toboroz a határon túlra
Eddig a betegeket küldte haza a kórházakból, most az orvosokat küldené el az országból.
Noooooooemális?

Nálam végül ez verte ki a biztosítékot. Nem vagyok hajlandó több hírt elolvasni !!!
Nálam megszűnt a Fidesz létezni - összes gazemberestül. Semmit nem akarok tudni ezekről soha többé.
Törökországban ismét rekordmértékben nőtt a halottak száma
Hű, az Orbán tesójának (a barátságon innen és túl) az országában úgy hullanak az emberek, mint a legyek. Akkor most (receptre) Erdogán nagyon (nem kicsit. nagyon) nem demokratikus, jó és kedves, és ügyes vezető?
A kormány házi elemzője szerint "Brüsszel" támadja Magyarországot, pedig itt sokkal kevesebb a halott és a fertőzött
Ja, az országok nevei, ahol az egész világon a legjobb élni: Észak-Korea, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Jemen
A kormány házi elemzője szerint "Brüsszel" támadja Magyarországot, pedig itt sokkal kevesebb a halott és a fertőzött
Aha. Ennek az elgondolásnak az alapján, akkor biztos ezeknek az országoknak van a legjobb, legügyesebb, legdemokratikusabb kormánya; ezekben az országokban a legjobb élni, mert még csak meg sem jelent a vírus náluk.
Ezért tömegesen vándorolnak be ezekbe az országokba az emberek a világ minden tájáról egy jobb élet reményében - fől az USA-ból, Svájcból, Németországból, Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból... és Brüsszelből.

Ha nem tudja, mit csinál és miért csinálja, hülye, ha tudja, aljas rohadék. (én a másodikra tippelek)
Talán ezért néz egy normális ember az ilyen sehonnai bitang hulladékokra undorral, és nem szánakozva.
Elindult a szavazás. A Vadhajtások híreit ki kell tiltani innen? Szavazz magadban! Mindenki tudja, hogy mi lenne a szavazás eredménye: IGEN

...

Nem tudom miért, de valamiért most utáltam meg a Propellert. Hirtelen. Elég volt!
A vérnyomásom az egekben - nem ér annyit ez az egész.
“Ezek embertelen gyilkosok” – a rehabilitációs intézet kirúgott igazgatója mellett tüntettek
@Borsodi: Ahhoz nem kell istennek lennie valakinek, hogy istent játsszon.
"Sok isten van és sok úr"

Minden ember halála Orbán lelkén szárad - ezt jelenti a felhatalmazási törvény.
A 2022-es választásokkor fog ez meglátszani.
A-terv. Orbán fél a buktától és kihúzza a felhatalmazási törvénnyel a választásokig. De mivel őrült, örültségéket fog csinálni. Emiatt még többen ábrándulnak ki belőle. De ezt ő is tudja, így még nagyobb őrültségeket fog csinálni - nem marad más választása, mint soha el nem engedni az önkényuralmat.
Ezzel viszont úgy felhergeli az embereket, hogy...
B-terv. Most sok pénzt szerzett, amiből tudja fizetni a sleppjét Vasút, Liget-projekt. ingyen ingatlan. és nyár végén, amikor végbetér a járvány visszaadja a hatalmat a népnek, és hősként vonul végig az Andrássy úton.
Van C-terv is, de arról még korai beszélni. Mindenesetre a járvány miatt rendesen bevásároltak az emberek fegyverekből. Mondhatni, elfogytak a fegyverek.
Manapság a C vitamin, meg a lőfegyverek a legkelendőbbek.

(nekem nem kell fegyver, csak egy Chuck Norris feliratú póló)
Döbbenet: 20 ezerrel kevesebb egyetemista lesz jövőre
@1magyar: Szerintem kezdj el Karl May könyveket olvasni - és próbálj elmerülni, belefeledkezni abba a világban. Ugye nem kérdezel vissza, hogy miért?
Egyre csak romlik a magyar jogállamiság helyzete, pedig már eddig is sereghajtók voltunk Európában
Armaggedonhoz ez kell!

Most kivételesen komolyan beszélek...
Izé, írok!
De most komolyan komolyan.

Armageddonkor az egész világ a politikai vezetőkkel és a fegyveres erőkkel az élen, Isten és Jézus ellen fordul. Ez biztos !!!
Ez hogy lehetséges?
Csak úgy, ha velejükig romlott fasiszták vezetnek országokat, és a Pápa a viharban sem lesz (mert pl. kiderül róla, hogy pedofil?)
Csak figyelj!
Persze nem lesz egyértelmű... illetve az lesz egyértelmű, hogy a jó a rossz, és a rossz a jó - mindent elborít a hazugság, és már odáig fog sűllyed a többség, hogy nem tud különbséget tenni jó és rossz között.
Csak így lehetséges, hogy egykor volt hívő emberek is szembe menjenek Istennel és Jézussal.
Például Magyarországon mivé, kivé lettek a keresztény emberek pár év alatt, egy karizmatikus politikai vezető hazugságainak a következtében?
Vagy ott van Amerika, a világ vezető hatalma...
Mivé lett egy őrült miatt?
NA, UGYE !!!

Nem vagyok őrült! Ugye? Vagy, de? Mi a jó válasz arra a kérésre, hogy: "Ön, őrült?"
Ezt sosem tudtam eldönteni. Lehet, hogy ez a jó válasz. "Sosem tudtam eldönteni, mert mindkét válasz mellett és ellen is szólnak érvek."
Senki nem mondta, hogy csak két válasz közül lehet választani.
Ha viszont kikötnék, hogy csak kettő közül választhatok, akkor egyértelműen : "Nem."
Ki az a hülye, aki azt mondja, hogy "igen:" - aztán megpróbálja megmagyarázni, hogy miért, igen... azaz, nem.

De lehet, hogy csavaros eszű őrült vagyok, és azért mondtam "Nem"-et egyből, egyértelműen.
Most már sosem tudjuk meg!
Érted már mi a probléma ezzel?
Erősen odaszólt az Emminek a Szent Margit Kórház osztályvezető főorvosa
Orvosnak a beteg az első, az esküje alapján !!!
Ezek a rohadékok minden felelősséget ráterhelnek másokra.
Kiadják az embertelen utasítást, a hülyének nézett, meg oldja meg.

Azt tudnotok kell egészségügyben dolgozók, ha kiakadtok és fellázadtok, hihetetlenül sokan fognak mellétek állni.
Minden nap este kint lógnak az emberek az ablakokban - tapsolnak, füttyögnek, dudálnak, sikoltoznak (ők valószínűleg, nők de a mai világban már semmi nem biztos), pedig senki nem látja őket - de mégis csinálják - mert megérdemlitek!

Háború van, és ti vagytok a frontvonalban. Hány orvos betegedett meg, halt meg a betegeiért...
Ez egy olyan erkölcsi nagyság, ami örök időkre bevésett titeket a történelemkönyvekbe, amit szavakkal leírni sem tudok!
Ha újra kezdhetném, orvos nem lehetnék, mert hülye vagyok hozzá, de ápoló szeretnék lenni !!!

Ti vagytok a hősök, a többiek meg a farvízétken úsznak, és próbálnak a ti hősiességetekből lopni elismerést - SOHA NEM FOGJÁK MEGKAPNI !!!
Mindenki tudja, hogy ti vagytok a HŐSÖK egyedül !!!

A végén egy emlékművet kell csinálni, és az összes orvos, ápoló nevét kőbe vésni - a halottakét csillaggal!
Operatív törzs: több mint 4600 rendőri intézkedés volt a kijárási korlátozások megszegése miatt a hétvégén
Jó néhány napja már leszarom az operatív törzset. (meg azt a Pál faszom beültetett celeb megmondóembert... valami baj lehet a nyakcsigolyáddal, haver, sztem el kéne menned csontkovácshoz, vagy valami.
egy frontvonalban dolgozó ápolónőnek jobban hinnék, mint ennek a vénülő kopasz gecinek )
Nem érdekel, hogy mit rizsáznak a kifestők hősei.
Talán pont ezzel baszták el. Kifestő könyv? Szupernemeknek? De tényleg?

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a fejemet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a hajamat.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled
hajbeültető mester.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a fejemet (ajvé),
Már vénülő szememmel
Őrizem a hajamat.

Nem tudom, miért, meddig
Marad, meg a hajam,
De a fejemet fogom
S őrizem a hajamat.
Deutsch Tamás az idősotthoni fertőzéshullámról: "Karácsony Gergely, köszönjük"
Én nem káromkodom ha nincs miért.
Én nem utálkozom - ha nincs kiért.
Még az első Orbán-kormány alatt kezdődött.
Nem voltak előítéleteim. nem érdekelt a politika. Bármi lehetett volna, de jöttek a jelek, és végül...
Amikor családtagok utálták meg egymást miattuk, érett, komoly emberek veszekedtek egymással üvöltve, köpték le egymást (szó szerint !!!)
Ott kezdtem el káromkodni - szerintem, okkal
Ott kezdtem el utálkozni - szerintem, okkal

Akkor néztem ki a fejemből először, hogy mégis mi a franc folyik itt!?
Deutsch Tamás az idősotthoni fertőzéshullámról: "Karácsony Gergely, köszönjük"
Ezek igazából örülnek ennek. Mennyi nyugdíjat nem kell kifizetni. Ezért választottak idiótán mosolygós képet Deutschról is - mert ennyire örül.
Még a járvány elején került szóba, hogy milyen jól jön a fideszeseknek a nyugdíjasok halála.
Minden épeszű ember berzenkedett, még a gondolattól is.
De most...
Én ép eszű embernek tarom magam, de már nem berzenkedem. Már el tudom képzelni, hogy mennyire örül ennek Orbán, és a sleppje. Persze belerúgnak Karácsonyba a rend látszatának kedvéért.
Ezer dolgozót rúg ki a Wizz Air
Miért kell így fogalmazni? Csak azokat rúgják ki, akik elkövettek valami vétséget. Ezek az emberek nem követtek el semmit. Nem bűnösök! Becsületesen végezték a munkájukat.
Elküldték őket a kialakult gazdasági helyzet miatt - így nem lehet?
Elvesztették a jövedelmüket, és még meg is alázzák, bélyegzik őket ország-világ előtt?
Agrárminiszter: mentesülnek a közterhek fizetése alól a pálinkafőzdék
Aranyáron árulják a szarjukat - aminek az előállításáért eddig is alig fizettek. Most meg már semmit. Ezt az EU-nak is vizsgálnia kéne.
Kiöntöm a földre a magyar pálinkát és ráhugyozok. Ennyit ér a szememben!
Szijjártó: "Nagyon hosszú azoknak az országoknak a listája, amelyek Magyarországtól segítséget kértek, viszont nagyon rövid azon országok listája, amelyek segítséget ajánlottak"
Nagyon hosszú azoknak az országoknak a listája, akiktől SEMMI nem kell !!!

Aki 2000 milliárdot ad, az semmi, aki ötszázezer maszkot ad, az valami.
Aha.
Honnan is van 500 ezer maszkja csak Magyarország számára, Üzbegisztánnak?

Hiába hypolod őket, meg mantrázod, hogy "kelet", meg Türk faszom, a fideszes birkákon kívül senkit nem tudsz behülyíteni!
Üldözik, betiltják, börtönbe csukják a keresztényeket. Innentől kezdve nincs miről beszélni.
Nem bírta a bezártságot: felakasztotta magát egy fiatal lány
Isten, hogy tett keménnyé?
Hagyott majdnem meghalni. Sokszor, sokféleképpen.
Mindig végigéltem a folyamatot csak aztán mégsem haltam meg - a vége Happy End lett.
De a sokadik Happy End után, már tele volt a hócipőm.
Kérdeztem is magamban Tőle: "Nem keversz te össze valakivel?"
Miért kell nekem ennyiszer majdnem meghalnom? (a gombamérgezéssel kezdődött)
Ebből mit tanulok?
Közben kiderült, hogy nem tanultam semmit.
Az a sok majdnem meghalás, fájdalom, kórházi ellátás a semmiért...

Anyám borogass! (és anyám tényleg borogatott egyszer diainával kenegetve, amikor lezuhantam hanyatt a harmadikról a betonra - az pl. jó volt, arra emlékszem, azok voltak az utolsó szavaim miközben zuhantam: "Nabaszdmeg!" - így, egyben)
Nem bírta a bezártságot: felakasztotta magát egy fiatal lány
@Mrfingusz: Az istentelenek szerint.

Isten teszi a dolgát !!! - csak ezt sokan nem tudják, mert látják.
Mindenkinek megad mindent, ha eljön az idő.
De még nem jött el az idő.
Ez a lány már védve van. Biztonságban van. Már senki nem bánthatja.
Aztán majd a nevén szólítja Isten, és ő eljön...

Aki nem hisz ebben, az nem hisz istenben, bármennyire is hájpolja magát, a "hitét" - ugyanis a Biblia erről szól !!!
Kiderült, miért szakított Zsidróval Várkonyi
A szexszel az a baj, hogy arra nem lehet emlékezni. (átéléssel)
Azt csinálni kell. Közben jó.
"Tavaly nyáron jót szexeltem." (Tudom mit tettél tavaly nyáron)
Milyen hülyén hangzik már!?

www.youtube.com/watch?v=rYEDA3JcQqw
Kiderült, miért szakított Zsidróval Várkonyi
Az érzelmek fontosak.
A szerelem érzése is jó, de a fájdalom érzése tovább tart.
Csak a fájdalomra emlékezem.

www.youtube.com/watch?v=kdTzmIgRuQ0
Szijjártó: "Nagyon hosszú azoknak az országoknak a listája, amelyek Magyarországtól segítséget kértek, viszont nagyon rövid azon országok listája, amelyek segítséget ajánlottak"
És nem szégyelli magát.
Tudod, marad, ami volt - csak egyszer kerüljek a közelébe...
De az a baj, hogy olyan messzire elkerülöm ezeket, akiket majd a történelem, de inkább, ISTEN fog megítélni, amennyire csak lehet - így esélyem sincs, hogy a közelükbe kerüljek ezeknek a romlott, magyar-vesztő, hazaáruló, magyar emberek gyilkosainak.

Ha nem értenéd, fideszes gyökér: Ezek magyar ebereket gyilkolnak tömegesen, és ellopják a pénzünket. Ezek kommunisták voltak, de most nácik. Semennyire nem érdekli őket az ideológia. Ezek a véresszájú keresztények nem hisznek semmiben - pusztítanak természetet, állatot, embert - istentelenül.

Ezt gondolom ezekről - és szerintem nem rosszul.
Tíz napja ég a tűz a csernobili tiltott övezetben
A környezetvédők aggódnak, de a kormány megnyugtat.
Ha most elkezdenék masszívan kurvanyázni, akkor én lennék a rossz?
Már megint?
Mindig?

Közeleg a világvége - egyre több a jel. Ez jó. Mármint, nem jók, a jelenlegi állapotok, de a folytatás jó lesz.
Az a sok halál... az a sok feltámadás...
Ez a remény !!!

Nem az a remény, hogy holnap, vagy holnapután mi lesz, hanem az, hogy mi lesz végül.
Mi lesz végül?
Lesz ott minden - főleg élet, meg boldogság. Nem félreértett ideig való pénzért megvehető apró öröm érzéscunami bekeretezve, hanem örökkévaló, valóságos, amikor a határ tényleg csak a csillagos ég !!!

Jó lesz az, na!
"Halál, hol a te fullánkod?"
Ez a remény !!!
Magyargyűlölet felsőfokon: az ATV olvasói nagyon kiakadtak, mert a kormány a határon túli magyaroknak is küldött védőfelszereléseket
@Shikari: Mindenki magyar, aki Magyarországon születik - él-hal -, és senki nem magyar, aki nem Magyarországon fizet adót.
Ezt nehéz nektek megérteni, ti magatokból kifordult, a tényekre magasáról szaró gyökerek de ez van!

Mindenki magából indul ki.
Én, ha Erdélyben születtem volna és magyarnak vallanám magam, a határok megnyitása után mindenemet eladom, és rohantam volna haza egyből, Magyarországra.
Nekem ez lenne a természetes !!!
Szerintem ez a természetes !!!

De ezeknek eszükbe se jutna.
Ezért nem szeretem őket, és nem érdekelnek.
Az ál-áldozatuk, hogy már 100 éve, meg az ál-kereszténységük, hogy már 2000 éve...

Az csak vetítés. Mind!
Ők a rokonok, akik csak elveszik a pénzt, sírva sajnáltatva magukat - miközben kurva jól érzik magukat Romániában !!!
Kiderült, miért szakított Zsidróval Várkonyi
@Eladott Ország: A jól kereső magyar cölöpök már csak így tolják. Majd jön a következő.
Ezerrel fröcsögnek a testnedvek egy darabig. Aztán... aztán már nem. Nekik ez a szerelem.
Sekélyes - csak egy szó a sok közül.