joopapa

Az Átlátszó megtalálta, honnan szedhette össze Orbán Ráhel a 15 milliós svájci egyetemi tandíjat

A lap abból indul ki, hogy Orbán Ráhel ominózus Facebook-posztjában, amelyben édesapját és saját gazdagságát mentegeti-magyarázza, igazat ír: saját erejükből jutottak annyi pénzhez, hogy abból – többek között – futott a lausanne-i École Hoteliere kurzusára.

Kitiltási botrány: Nyomozás indult Vida Ildikó feljelentése alapján

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.

Harrach szerint a kormány megállította a szegénység terjedését

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a kormány a válság után megállította a szegénység és a gyermekszegénység terjedését.

Matolcsy: törvénytelen az MNB gazdálkodásának ésszerűségéről kérdezni

Több dolog is nagyon bizarr abban a levélben, amit Matolcsy György jegybankelnök küldött a Transparency International vezetőjének, miután a korrupcióellenes civilek a Magyar Nemzet Bank alapítványairól érdeklődtek.

Raffay Ernő trianontörténész szerint a kormányellenes tüntetők a tüntetések után kiisszák a kocsmák teljes alkoholkészletét

Remek interjút adott a szabadkőművesek lelkes kutatója, Raffay Ernő. Szóba kerülnek a zsidók, a szabadkőművesek, a liberálisok, de a legjobb, amikor a tüntetésekről fejti ki a véleményét. Hogyaszongya:

Pert nyert Bayer ellen egy osztrák EP-képviselő

Első fokon pert nyert Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő a Bayer Zsolt újságíró ellen indított becsületsértési ügyben kedden - közölte szerdán az EP zöldpárti frakciója.

Cenzúrázva! Megszűnt a sajtószabadság (is) Nyíregyházán

A 2014-es önkormányzati választások után az ellenzék (az MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Összefogás Egyesület Frakciószövetség) delegálni szerette volna Aranyos Gábort és dr.

Csalódottak a norvégok

A civil alap ügyében tett egyoldalú lépéseivel Magyarország megsértette a Norvégiával kötött megállapodásait, aggódunk a civil társadalom függetlensége miatt Magyarországon – jelentette ki lapunknak Ingvild Stub, a norvég külügyminisztérium államtitkára.

Ajajajajajaj, bekérették az amerikai ügyvivőt a magyar Külügyminisztériumba

Nagy bajba került az Egyesült Államok, rosszul mérték fel Obamáék, hogy kibe kötnek bele. Az MTI szerint ugyanis

L. Simon bevetette a Csubakka-védelmet tankönyv-ügyben

„Lapozzuk végig a könyveket, s húzzuk ki azokat a szakaszokat, melyeket a kommunisták írattak bele”. L. Simon László gimnáziumi sztorizgatással utal rá, hogy megint olyan a tankönyv-helyzet, mint a kommunizmusban?

Egy teljes falut elárasztott volna a zsugori bábolnai gazda

Közveszélyokozás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság S. Dezső ellen.

Előre megfontolt szándék az elszegényítésünk mögött?

Egyre nő a szegénység Magyarországon – lassan minden hónapra jut valamilyen riasztó statisztikai adat, amely azt bizonyítja, hogy a társadalom mind szélesebb rétegei élnek a nyomor küszöbén, vagy éppen az alatt.

Meghalt az Agyar Televízió, 40 másodpercen múlt az élete

Örkény István forog a sírjában, pedig nem is egy percen, mindössze mintegy 40 másodpercen múlt az Agyar Televízió élete.

Bayer és a beteg, perverz Európa

Ezek a nyomorult beteg és perverz kurvák, ahogy a Madách-díjas Bayer Zsolt nevezi az un.

Újra lesújtott az Orbán-átok

Már többeknek feltűnt, hogy Orbán Viktor és vezetőtársai jártukban-keltükben jobb esetben csak politikai, rosszabb esetben végzetes szerencsétlenségeket hoznak a velük találkozó politikusokra.

OrbánVikipédia

A Hócipő című szatírikus kéthetilap honlapja OrbánVikipédiát indított, amely valószínűleg képes lesz arra, hogy az utókornak hitelesen és pontosan mutassa be a regnáló miniszterelnök munkásságát.

OrbánVikipédia

A Hócipő című szatírikus kéthetilap honlapja OrbánVikipédiát indított, amely valószínűleg képes lesz arra, hogy az utókornak hitelesen és pontosan mutassa be a regnáló miniszterelnök munkásságát.

Ez bizony árulás, Viktor!

Nem lehet ökölbe szorított gyomor nélkül fogadni mindazt, amit – és főleg, ahogyan – Orbán kínai közönségének előadott közös hazánkról, az Európai Unióról.

Ez tényleg fájni fog: már megbukott Orbán költségvetése?

Fájni fog" - mondta néhány hete Bajnai Gordon a 2014-es esztendőről, majd napokkal később Gyurcsány Ferenc is kijelentette: bárki kerül is hatalomra, mindenképpen megszorításra lesz szükség. A kormány mindent tagad.

Bartus: „Rogánnak a pofáját kéne szétverni"

Durva kirohanást intézett a Fidesz frakcióvezetője ellen az Amerikai Népszava főszerkesztője.

KDNP: Mesterházy ismét bohócot csinált magából

Az "MSZP aktuális komisszárja" ismét bohócot csinált magából, amikor a szocialisták kongresszusán "együtt villogott megújulást hazudva az első sorokban terpeszkedő Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal, Fodor Gáborral és megannyi elvtárssal" - írta a kisebbik kormánypárt közleményében.

KDNP: hozzák nyilvánosságra a régi szocialisták és szabaddemokraták, hogy miben egyeztek meg

A Kereszténydemokrata Néppárt arra szólította fel a baloldali ellenzéki pártokat, hogy hozzák azonnal nyilvánosságra hány százmilliárd forintot akarnak "visszafolyatni" a bankokhoz és hány százmilliárdot fognak ebből fizetni a magyar emberek.

A bankrobbantáson poénkodott az m1 műsorvezetője

Ha azt mondjuk, hogy nem a legelegánsabban reagált a köztévé műsorvezetője a hétfő reggeli bankrobbantásra , akkor még finoman fogalmaztunk.

Hallottál már a rádióban mémekről tudósítani?

Bocsánat, mégsem az M1 lett az aranyérmes, hiába készítettek egy csodálatos tudósítást a baloldali összefogásról készült mémekről.

De Szijjártó Péter mit keres a Wizz Airben?

Szerencsétlen szánalmas Budai Gyula nem is gondolta, hasonló kvalitású kiflis szőke párttársával egyetemben mekkora szállóige kialakulását segítette, amikor Oszkó Péter Wizz Aires pályfutásán értetlenkedett.

Közmunkás Szakszervezet: a Belügyminisztérium tekintse saját halottjának a múlt héten elgázolt két közmunkást!

A Közmunkás Szakszervezet elvárja a Belügyminisztériumtól, hogy tekintse saját halottjának azt a két közmunkást, akiket múlt héten munkavégzés közben gázoltak halálra.

A legolvasottabb blogok 2013-ban a Ténytáron

Kedves, drága Olvasóink!

Magyarország, a legjobban teljesítő ország

A Ténytár eddig csak a Pinokkió-díjak kiosztásával foglalkozott, idén viszont, év vége alkalmából, kiosztjuk a legjobban teljesítő országnak járó elismerést is, amelyet természetesen nem kaphat más, mint Magyarország.

Tények cáfolják a Fideszt

Nem sajnálkozni, cselekedni kell - gyakorlatilag ezt üzente Hoppál Péter Fidesz-szóvivő a szocialistáknak, akik szerint a kormány politikája miatt egyre növekszik a szegények száma.

Felgyújtották az autista kisfiú karácsonyi ajándékát

Szándékos gyújtogatással vették el a rablók egy autista gyerek örömét.