justhpeter

Putyinnak megüzente Orbán, hogy miről "biztosítja Elnök urat"
Semmi új látnivaló nincs, Orbán teljesítette a havi benyalást a tartótisztje felé.
Terrortámadás történt Moszkvában – Az öt támadó legalább 40 emberrel végzett – Elfogták az egyik terroristát
@Géza: Gázáról is, Moszkváról is, Bucsáról is és mindenről, ahol terror okokból ártatlanokat vagy védekezésre képtelen embereket gyilkolnak.
Kovács Zoltán kioktatta Magyar Pétert, aki nekiesett Schiffer Andrásnak
@CsipkeRózsa: Hidd el, mindegy ha mindkettő által kínált út a nyomorba vezet.
Lázár János megfenyegette a Spart – majd közölte, „vegyük meg őket szőröstül-bőröstül”
Amikor a Jóisten Lázárt összerakta, bizony felelőtlenül járt el, mert a G-betűsöket egyszerűen kihagyta, így Janiba nem került gátlás és gerinc sem.
Lázár János megfenyegette a Spart – majd közölte, „vegyük meg őket szőröstül-bőröstül”
@KisTehen: Születésed óta ez az első normális ötleted. Brüsszel elfoglalása után hazafelé majd beugrunk és megvesszük Ausztriát.
Magyar Pétert négy órán keresztül hallgatták ki a nyomozók – erről kérdezték
Vesszek meg, ha tudom, miből lesz itt kormánylemondás vagy kormánybuktatás. Még ha igaz is a történet, egyik gazember helyett hoznak egy másik gazemberjelöltet, öt gazember helyett öt másik jelöltet.
Kétharmad mellett nem lehet kormánytbuktatni, 136 gazember lecserélését meg úgy hívják választás.
Ebben jelenleg az a tény a legbiztosabb, hogy ebből a storyból is megél minimum egyhónapig a média.
Index: Teljes központosítás jöhet a kultúrában a választások után – Kiszivárgott a törvény tervezete
Mekkora sötétségnek kell lenni annak a fejében, aki azt gondolja, hogy a kultúrát uralni lehet. Főleg olyan képviselőknek akiknek az "uraláshoz" szüksége végzettséből csak 4 faiskola, 4 tánciskola és 4 sintérképző van meg. Az uralkodó kultúrális vezetés és az uralkodó oktatásügyi vezetés fogja át a felsőfokú jobbágyképzést.
Itt az újabb nagy csere, kiderült, ki ül be Varga Judit elnöki helyére az Országgyűlésben!
Egy rotyi orbáncsicskával több.. Nem egy bonyolult a casting: hosszú nyelv + üres fej = mandátum.
Igazságért kiált Áder János húga – feljelentést tesz és Gy. Németh Erzsébet mentelmi jogát vonatná vissza
Pölöskeiné inkább táncoljon mint óbégasson, mert a port jobban bírom. De ha már mindenképpen beszélhetnékje lenne a fiatalasszonynak, talán kezdje elmesélni a magyar szakképzés történetét. Természetesen nem kívánom az őskortól, elég csak a 2010-2024 közötti időről tájékoztatnia. Akár olyan formában is, hogy hol vannak mondjuk a 14 év alatt végzett szobafestő-mázoló, és a villanyszerelő szakemberek.
V4 helyett B-terv – Brutálisat bukhatunk Orbán új mestertervével
Ténykérdés, hogy Orbán napról napra bolondabb. Elsőre próbűlkozott azzal, hogy figyelmen kívül hagyta az Unió szabályait, mondván ugyan mit tehet az Unió. Másodszorre azt a látszatot akarta kelteni, hogy ő az Unió meghatározó politikusa is, ám az Unió ebből nem kért. Ezt követően kerültek plakátra Junckerék. Harmadszorra sem tanult sokat, hiszen von der Leyen asszony is a plakátra került, viszont Orbán sikeresen megállította Brüsszelt és megállt a pénz is. Ugyanakkor Orbán bünticédulái folyamatosan növekszenek.
Magyar Péter: kiborult a bili, a HVG nyilvánosságra hozta a rendőri jelentést
@Nanya: Talán nem erről kellene beszélni ebben az ügyben, hanem arról, hogy egyes gátlástalan és felelőtlen ember miként próbál valamit kihozni ebből az ügyből, holott biztosan mondható, az ország nagy részének ettől komolyabb problémái vannak.
A remény talán abban lehet, hogy a három gyerek egymással már olyan szinten tud egyeztetni, ami átvezeti őket a család gondjain.
Döbbenetes! Svájcig menekül az osztrák Spar-csoport Orbán Viktor oligarchái elől
A fideSS nem szereti ha maffiának nevezik őket, hiszen csak a módszereik azok. Viszont abban bíznak, hogy a befektetett lopott pénzt nem lehet visszavenni, pedig dehogy, jöhet még egy másik maffia-kormény, csak akkor a vagy-vagy üzletnél már az életük lesz a tét.
Magyar Péter: „Soha nem kötök koalíciót Gyurcsány Ferenccel”
Én sem kötök koa.líciót Gyurcsánnyal, tehát ma még egyenlőek az esélyeink.
„Magyar Péter egy szakmát vesztett strici, kapkod a levegő után, hogy meg tudjon élni” – fideszes ünneplőket kérdeztünk
Magyar Péter lózunggyűjteménye csak 3 dolgot nem tartalmazott: - mikor, - kivel, - miből ? Amíg ez nem lesz világos, addíg ezt nem tudom komolyan venni és azt gondolom, hogy csak az amúgy is töketlen ellenzék további oszlását szolgálja.
„Magyar Péter egy szakmát vesztett strici, kapkod a levegő után, hogy meg tudjon élni” – fideszes ünneplőket kérdeztünk
Tákolmányosa kellene eltörölni az ünnepi beszédeket - Magyarországon úgysem az ünnepről szólnak a beszédek. Az utóbbi 9dőkben csak a borzalmasnál is primitívebb beszédeket kellett hallgatnom.
Sulyok Tamásnál, Orbán Viktornál és Kövér Lászlónál jelentette fel David Pressmant Tényi István
A hátsó udvari udvari bolond feljelentette az első udvari udvari bolondoknál az amerikai nagykövetet. Egy söpredék besúgott a másik három söpredéknél. Nemzeti ünnepre nemzeti szégyent.
Orbán: a Petőfiékre való megemlékezés helyett Brüsszel elfoglalására buzdítja a magyarokat
Igaza van Orbánnak, Európában tűrhetetlen dolgok történnek.
Tűrhetetlen, hogy már annyira nem jegyzik őt, mint a magyarok megváltóját, hogy mára már neki is ki kell várnia a grazi várólistát, ha be akar kerülni a régen aktuális "feltöltésra", hiszen idén már az elmondott mondatai után egy órábal kiderül, hogy hazudott vagy hülyeségeket gajdolt.
Tűrhetetlen, hogy januárban kiderült, az ország rosszabb állapotban zárta az évet mint ahogy a kormány állította.
Tűrhetetlen, hogy február elejétől egy ország biztos benne, hogy ki adott támaszt a Nemzet Háziszárnyasa 1.0-nak a kegyelemre, viszont az illető gerinc és jellem hiányában nem volt képes nyilvánosan vállalnia a dolgot.
Tűrhetetlen, hogí március elején megtudtuk mekkor hiányt hozott össze az állam az első két hónapban.

Szerencsére jött az ünnep és a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhét támogató birkanép az elmaradt birkamenet pótlására szolgáló hepajt megkaphatta és vezér kolompját követve elmerülhetett a vezér bégetve előadott birkaságaiban.
OK, de mindennél fontosabb, hogy Sany ba' az egészségügy területeiből a kapacitás bővítésével sürgősséggel megerősítse az ides- és elmegyógyászati területet mondjuk arra az esetre, ha a birkák rájönnek az igazságra, mert leszerelésükre a rendőri állomány kevés lesz.
Hoppá! Ha ma lennének a választások, Magyar Péter bejutna a parlamentbe
Én bizony azt gondolom,hogy Magyar Péter már rég megüti azt a szintett, ami a mai magyar paréament szintjét jelenti. Tulajdonképpen az ófideSS tudását már korábban a jártasság szintjéről a képesség szintjére emelte, így már csak dékául és mihazánkul kell megtanulnia a rengeteg hülység gajdolását és máris sinen lesz. Mirer ezzel végez lazán utolérheti Orbán nemzeti semmitmondását és Kövér irgalmatlan baromságát.
Bűnbánatot tart Balog Zoltán – van miért
Lassan Balog püspök is olyan lesz mint Tóth Gabi. Róla is kell szólnia legalább egy cikknek naponta. Annyit fordult a világ, hogy mára ez a két ripacs is tényező.
Hogy mer Biden így beszélni Orbánról – Raporton az amerikai nagykövet!
A két hái - Árpád-házi és Szar-házi - berágott az amerikai nagykövetre nem kicsit egyoldalúan. A két szerencsétlen azt hitte otthon van, mert már alkalmanként sem tudnak ugyanazzal a mércével mérni. Gügyögve játszák azt az ostoba játékot, hogy amit szabad nekik az USA-ban, azt nem szabad az amerikai nagykövetnek itt. Meg nem fordul a vaakummal lazított posványos agy posványos agyukban, hogy ami a nagykövet beavatkozása a belügybe Magyarországon, az belügybe való beavatkozás az USA-ban akkor is, ha magánlátogatásnak álcázzák.
Sulyok Tamás valamennyi emberét kitakarította Novák Katalinnak a Sándor- palotából
Sulyok úr könnyedén hozza a fideSS és a NER értelmi szintjét, ami minden mással csak égeti magát.