kakambuki

Orbánnal kapcsolatban tartana népszavazást a luxemburgi külügyminiszter
Lássuk csak: Uniós népszavazást tartani Orbánról lehetetlen, az Unió jogrendje ezt nem teszi lehetővé. Sem neki, sem pedig a luxemburgi kormánynak nincs joghatósága Magyarországon hogy ilyen népszavazásról dönthessen. Az illető egy olyan ország kormányának a feje amely gyakorlatilag az EU alapítói közé tartozik és ennek ellenére nemcsak eléggé alul tájékozottnak, hanem modortalannak is tűnik. Orbán ugyanis sosem mondott ilyeneket róla.
Kínos: Orbán fél órát kapott a pápától, aki még aznap három napra Szlovákiába látogat – Kiderült az is, hol találkoznak majd
"A találkozót reggel háromnegyed 9-kor tartják. A miniszterelnök és a köztársasági elnök fél órát kapott a katolikus egyházfőtől. A Szentatya szeptember 12-én érkezik, majd azonnal megy tovább Pozsonyba." Teljességgel elhiszem hogy így lesz. Na de mi lesz a magyar püspöki karral, élén a Budapest esztergomi érsek prímással? Őket, vagyis az ezer éves katolikus Magyarország, Mária országának teljes papságát is kenterbe veri majd az Atyec fél óra alatt? Nem semmi!!
Atomkatasztrófa Pakson? Az osztrák szakértők szerint a Paksi Atomerőmű és Paks II telephelye a magyar a nemzetközi ajánlások alapján nem alkalmas atomerőmű létesítésére
@balos: Szeretnéd? hát akkor látogass oda lökött, ne csak pofizgass össze vissza. Én ott születtem ott vannak a rokonaim ma is, a felmenőim meg a temetőben már sajnos. Két-három hetenként oda járok hozzájuk virággal de nem nagyon látom a rémületet a városlakók szemében. Ja és az erőmű folytán lett város az egykori kis mezővároskából és ez sem mondható az idegenkedés jelének.
Atomkatasztrófa Pakson? Az osztrák szakértők szerint a Paksi Atomerőmű és Paks II telephelye a magyar a nemzetközi ajánlások alapján nem alkalmas atomerőmű létesítésére
Szerintem PaksI.-II. nem egy fukushimai létesítmény, hiába igyekeznek bizonyítani az ellenkezőjét a labancok. Paks I. közel ötven éve működik már, a legkisebb rengések nélkül. Labanc uraimék szórakozgatnak egy kicsit megint mert ugye ők a királyok, náluk semmilyen probléma nincs, nem is volt és nem is lesz soha. Majd meglátjuk!
A lengyeleket balesetszerű kilépés fenyegeti az EU-ból
@Nessy: Jó. De akkor miért beszélsz cezaromániáról amikor volt módod megtapasztalni az igaziakat? A bődületesen kulturált nyugati államok közül pedig én nem az olaszokra görögökre gondoltam még csak a pofátlan kommunistáikra sem, hanem Belgiumra , Hollandiára meg Luxemburgra. Találd ki hogy miért!
A lengyeleket balesetszerű kilépés fenyegeti az EU-ból
@Nessy: Na vazzeg! Ha neked két ezer éves európai ország nem kultúrnemzet, vagyis kulturálatlanok, szemben néhány alig száz éve alapított gyarmatosító múlttal rendelkező nagy és bődületesen kulturált nyugati országgal az LMBTQ-s és egyéb agyrémeikkel együtt, hát akkor magadra vess! Elég jól érzed magad a cezaromániás országában ahogy olvaslak. Hány éves vagy egyébként? Egy kis Rákos-Róth féle cezarománia igazán nem ártott volna neked, csak hogy tudd mi is az egyáltalán!
A lengyeleket balesetszerű kilépés fenyegeti az EU-ból
@Kapanyél: Tényleg, aztán hogyan? Mert hogy jelenleg nem lehet senkit kivágni az EU-ból, sem csak úgy, sem pedig másként. Az alapítóatyák ugyanis elfeledkeztek rendelkezni erről. Kilépni magától pedig egyik ország sem akar és nem is fog, a kóceráj szétesése előtt legalább is nem. Magyarország távozása szerintem még nem rengetné meg az EU-t, de a nála jóval nagyobb Lengyelországé már neki is betenne keményen.
Vakcinabiznisz: "Orbán hatalmas balek? A kínai kommunista barátai átverték!"
Csak xólok! Kína megvan még ma is, annak ellenére is hogy a teljes lakosságát kizárólagosan saját vakcinával (Sinopharm, Sinovac) oltották be! Arról tudok hogy a Pfizer gyártója javasolni fogja a harmadik, emlékeztető oltás beadatását a vakcinájából is, ami ugye nem egy kínai minőség egyesek szerint. Moslékpofáskodni pedig tilos, bár buzgón gyakorolják egyesek itt is sajnos, de hát ez van! Ők ennyit tudnak, ennyi telik belőlük stílusban és mondanivalóban is vita vagy legalább szarkasztikus humor helyett.
"A koronát nem tudtad ellopni?" – Orbán tiszteket avatott, nekiestek a Facebookon
@ómió: Nem egészen. Az alkotmány szerint Magyarország köztársaság. Ugyancsak az alkotmány szerint a fegyveres erők főparancsnoka nem egy miniszter, nem is a miniszterelnök, hanem a köztársaság elnöke.Ennélfogva az említett erők vezetői állományának avatása is az ő jog és hatáskörébe tartozik. Az avatást tehát minimum az elnöknek kellett volna levezényelnie, ott beszédet mondania, esetleg a miniszterelnök jelenlétében!
Kínai, vagy orosz vakcinával oltották? Akkor nem jár az EU-s vakcinaútlevél
@simmering73: Te is ezek közül kaptál drága barátom? Mert ha nem akkor ne köszöngess mások nevében. Nem kértek föl erre! Aztán meg milyen ócska képmutatás az egész, amikor magyar kormánytagok is kaptak belőlük és szabadon közlekedhetnek egész Európában? Vagy csak a plebsszel szemben van nagy pofájuk az igazságosztóknak?
Párbeszéd: Hiába követelte Orbán a szovjetek kivonulását, most szervilizmussal dörgölődzik hozzájuk
Én úgy emlékezem, javítsanak ha rosszul, hogy nem a Vitya ajándékozott pulikutyát anno a szovjet vezérnek a magyar barátság jeléül. Ki is volt az??
Kivonul az amerikai filmipar Magyarországról a homofóbtörvény miatt?
"Valaki a sokak közül csak bevált valamit a kifejezetten fasiszta magyar állam elleni fogadkozásokból!" Jól teccik lenni az úrnak?? Kedvenc háziorvosa és gyógyszerésze mikor látta utoljára?
Szijjártó azt teszi, amiért fizetik: gorombán kioktat, megleckéztet
Ha gorombán megtámadják és kioktatják akkor bizony ő is azt teszi a támadóival. Mi van ebben ezen csodálkozni való?
Merkel egyik minisztere is keményen nekiment Orbánék homofób pedofiltörvényének – Szerinte ez súlyosan diszkriminálja az LMBTIQ embereket
Az illető (nem magyar) miniszternek ez rendes hivatalbeli elfoglaltságai közé tartozik és miért? Esetleg otthon hagyta a szemüvegét hogy nekiment a Zorbánnak?
Orbán megvillantotta híres angoltudását – videó
@Yoda69: Nem tőled légy nyugodt. Ha nem hiszed akkor vedd le a napszemüveged vagy pucold meg a másikat és máris elolvashatod több helyen és többször is hogy honnan vettem az illető információkat.
Orbán megvillantotta híres angoltudását – videó
@Emmersson71: Ja, volna! A nagymamám meg villamos lett volna ha sárga és hat kereke lett VOLNA! (Tényleg erre vagy büszke hogy mi lett "volna"?)
Orbán megvillantotta híres angoltudását – videó
@Gazella: Aha! Na és mit csináltak volna akkor ha mondjuk Karigeri vagy Fletó produkálta volna magát náluk?
Orbán megvillantotta híres angoltudását – videó
Ne túlozzunk. Karigerinél és Fletónál azért sokkal jobban tud angolul!
Döbbenetes szám! Ennyi maszk maradhat a nyakunkon a járvány után
Az. Még vége sincs a járványnak, illetve várható egy másik hulláma is, de már azon rugóznak hogy mi lesz a megmaradt fölszereléssel. Tényleg döbbenetes!
Így tört darabjaira Orbán álma, és lett az 5 millió beoltott az új 7 millió
Szerintem semmi gond azzal hogy a határidő nem teljesült. Ez, ennek teljesítése nem Orbánon múlt. Nagyon sokat tettek azért még többet hogy ez így legyen, de sebaj. Rákényszerülnek majd arra hogy mégis beoltassák magukat (Érdekes hogy erről megy a sunyítás ezerrel, pedig így lesz!) A tagországok is rákényszerítik az illetőket az oltás felvételére különben nuku utazás ide vagy oda. Hasonlóképpen itthon is a beoltatásra kényszerülnek ha szabadabban akarnak mozogni.) Ilyen egyszerű ez!
Fociszurkolók tilosban – Pintér Sándor válaszától alighanem önnek is tátva marad a szája
@Néro: Ezek szerint akkor veled szemben még nem intézkedtek a rendőrök és ezt te felettébb hiányolod igaz? Ne idegeskedj, majd fognak ha szükség lesz rá. Azanyádszt.ségit!
Egyre kétségesebb, hogy tartható-e Orbán oltási terve: 7-10 nap alatt kellett volna beoltani 1 millió embert, de ennek még a harmadát sem sikerült
Orbán két előző terve a hozzákapcsolódó nyitásokkal teljesült, időre! Erről miért nincs szó? Esetleg még arról a totálisan gerjesztett ellenszélről amit lelkes pártmunkások és meggyőződéses vírus és oltástagadók produkáltak a most következő harmadik időpont teljesülése ellen és produkálnak ma is ugyancsak lehetne még ejteni néhány szót. Nos?
Borul Orbán oltási terve, alig regisztrálnak a fiatalok – egy hetük lenne elérni a 6 milliót de ehhez naponta 250 ezret kéne oltani
@Gazella: "Gondolod h az igazolvány védi a fiatalokat??" ??? Miért, te gondolod? Igazolványt csak oltások után kaphatnak, azok meg csak védik őket valameddig nem? Ilyen h.lyeséget mondani.
Borul Orbán oltási terve, alig regisztrálnak a fiatalok – egy hetük lenne elérni a 6 milliót de ehhez naponta 250 ezret kéne oltani
@Gazella: Nem is kell. Majd rájönnek maguktól is mert nem olyan h.lyék mint aminek mondják őket. (Néhányan már rájöttek a nyilatkozatukból ítélve, arra legalább is hogy akkor nem lesz igazolvány, vele együtt pedig nyári programjuk sem jó darabig.)
8 milliárdnyi lélegeztetőgépet ajándékozott el az állam, pénzért egyet sem tudtak eladni pedig 300 milliárdért vették
@Maxipocak: Nem drága barátom, egyáltalán nem! Kimondottan b.dös tahó voltál! Ja és miért is nem regisztráltál oltásra?
Orbán főideológusa: 2022-ben az lesz a tét, hogy folytatja-e a Fidesz
Szerintem folytatni fogják, vagyis megmarad a Fidesz-Kdnp hatalom. Már csak azért is mert nincs a világon még egy ilyen mázlista hatalom, ahol az ellenzéknek ennyire balfék képviselete lenne a parlamentben mint ami nekik van. Sima győzelem lesz ismét!
"Orbán Viktor megszüntette a modern államot, kizárólag Orbán van" – írja Hadházy
@kereső: "Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet" Meglátta, illetve hát láthatja ma is. Mert a nép él, saját erejéből, ma is!
Nagyot csúsztatott vakcina ügyben a Külügyminisztérium – hiába állítják, nem állt ki a világ legtekintélyesebb orvosi szaklapja a Sinopharm mellett
@kokopelli: Egy cseppet sem akarlak idegesíteni de én arról tudok hogy osztrák parlamenti bizottság kérdezte az EMA főnöknőjét a nemzetközi gyógyszercégekkel való kapcsolatairól. Fölmerült a gyanú ugyanis hogy az illetékes vezér szoros kapcsolatokat tart fönn velük és gyógyszer engedélyezés tárgyában megengedhetetlen engedményeket tett nekik és (szerintük) tesz ma is.
"Moszkvának a csatlósai, csicskásai, pulikutyái" Szél, Fekete-Győr és Hadházy fújt fel egy „Free Navalny” feliratot a külügyminisztérium elé
Semmi gond. Mihamarabb takaríttassák le velük a feliratokat a saját költségükön. Ha ez nem megy akkor a sértettek tegyék meg ugyanezt és vágják ki a költségek négy-ötszörösét az elkövetőkre, illetve szó nélkül vonassák le a "tiszteletdíjukból". Ők csak ebből értenek!