karma1

Fényújság kiáltotta világgá Londonban, hogyan szerzett milliárdokat Orbán Viktor családja és baráti köre

A brit hírügynökség számításai szerint a miniszterelnök környezete potom nyolcmilliárd dollárnak (1975 milliárd forintnak) megfelelő összeghez juthatott hozzá EU-s pályázati pénzekből 2010 óta.

Semjén Zsolt a legváratlanabb helyről kapott egy tockost: egy halott parlagi sastól

A 22 éves sasmadár akkora dózisú ólommérgezést kapott a vadászok erdőben hagyott söréteitől, hogy egy autó elé tévelygett, amely halálra gázolta.

Jobbik: Összefügg a Kósa-, a Pharaon-ügy és a kitiltási botrány

Az ellenzéki pártok szerint összeállt az 1300 milliárdos ügyek mozaikja. 

Orbán átvilágítását követeli Pintértől Gyurcsány Ferenc és pártja.

Orbán Viktor nemzetbiztonsági átvilágítását követeli a belügyminisztertől a DK.- írja a hirtv.hu A Demokratikus Koalíció szerint tegnap óta ki lehet mondani, hogy a miniszterelnök családja terroristákkal üzletelt.

Több városban leállt a Digi netje

A 1272-es ügyfélszolgálati vonal elérhetetlen és a Digi weboldala is lassan tölt be.

Levél Erdélyből!

Egy erdélyi magyar levele: “Tisztelt Miniszterelnök úr!

Meghívta egy Svédországban élő magyar Hollik Istvánt, hogy egy kicsit összehozza a valósággal

A KDNP-s képviselő megismerkedett egy asszonnyal, aki hazaköltözött Svédországból a bevándorlók miatt. Egy fizikus kutató szerint viszont a politikus videója hamis képet fest az országról.

Üzenik Orbánék: nem patkányok a III/II-esek, az árulók, de patkányok, akik elmondják, amit gondolnak

Mert már nem csak az agyakat, a szíveket is átmosták a pártban. De ami tegnap betonnak tűnt, holnapra ropivá szelídül. Vélemény.

Bemutatjuk a rezsicsökkentést, az elmúlt nyolc év legnagyobb szemfényvesztését

Megmutatjuk, hogyan fordult visszájára az energiaárak csökkentése.

Vigyázat! A Jobbik már régen hatalmon van

 A Fidesz hatalma megdöntésének egyik legnehezebb kérdése, össze lehet-e Orbán eltávolításához fogni a JobbikkTalán segít a döntésben, ha felidézzük, az elmúlt években a Jobbik volt az egyik legsikeresebb párt.

Lázár János valamiért elfelejtette beleírni a vagyonnyilatkozatába, hogy 1,7 millió forint EU-s támogatást is kapott

Lázár János tavaly 1,7 millió forint támogatást nyert tavaly az Európai Unió agráralapjából. Ezt a tényt viszont nem tüntette fel vagyonbevallásában – írja a hvg.hu.

Szijjártó Péter: még az idén megkezdődik a Hankook új beruházása Magyarországon

Elmondta, hogy a beruházással 150 – magas hozzáadott értéket előállító – munkahely jön létre, ezért a kormány 2 milliárd 970 millió forintos támogatással segíti a fejlesztést.

Hajdú Péter Deutsch-interjúját letiltotta az ATV

Az interjú a vasárnapi Frizbiben került volna adásba. A csatornánál többen kiakadtak a műsorvezetőre, aki nem egyeztetett előre a vezetőséggel, és alákérdezős beszélgetést vett fel.

Kubatov Gábor: Magyarázkodik a kisköcsög

A Fidesz alelnöke véletlenül félreküldött egy levelet.

Molnár Csaba: Szerintem bajban vagyunk

A DK politikusa szerint beláthatatlan következményei lesznek, ha az unió elindítja Magyarországgal szemben a hetes cikkelyt.

Kulka János: „Én elmegyek szavazni, csakazértis”

Menjünk el minél többen - mondja az RTL Klub videójában.

Történelmi csúcson a kormányzat adóssága

Utoljára ennél jobban a legutóbbi, 2014-es választási évben ugrott meg a kormányzat adóssága az első két hónapban.

Megszólalt a svéd férfi, akinek Semjén lelőtte a rénszarvasát

Feljelentést tesz a rendőrségen.

Itt az újabb kamucsúcs: tizenháromszor lopták el egy újpesti tanárnő adatait kamupártok

Aláírt a Kétfarkú jelöltjének, de csak neki, aztán kikérte a listát, a nyilvántartás szerint kiket is ajánlott. Meglepődött. Tizenháromszorosan.

Gyorshír: Az DK szóvivője élő adásban üzent Hadházy Ákosnak (+videó)

Gréczy Zsolt az ATV kameráján keresztül intézett kérést az LMP társelnökéhez.

Azt senki sem köszöni majd meg, amit az oktatással tett ez a kormány

Minden megváltozott a közoktatásban és a felsőoktatásban, és az a baj, hogy nem a jó irányba. Az eredmény, hogy a fiatalok egyre képzetlenebbek.

Belopták a szappant a kórházba, és jól le is leplezték magukat

Kőkemény kampányakciót hajtott végre a Kétfarkú Kutya Párt.

Tévékamera előtt verekedtek össze az Országos Roma Önkormányzat képviselői

Eldurvult a 80 millió forintos kampánytámogatás felhasználásáról szóló vita.

Nógrádi György szerint Orbán egy vátesz

Ő is sötét jövőt jósol a svéd példa alapján. Szerinte ott katasztrófát okozott a migráció. 

Botrány a parlament rendkívüli ülésén: Hadházy Ákos papírral támadt Rétvári Bencére

„HAZUDIK A VÉGÉN IS. MERT FÉL!” Ez állt a kockás lapon.

Megdöbbent az ügyvédi kamara elnök a fideszes letámadáson

Bárándy Péter a terrorvádlott Ahmed H.-t képviselte, mire sorosozni kezdték őt fideszesek. Ez már sok volt a kamara elnökének is.

Kiszivárgott információk: Orbán csalva nyerte meg a választásokat!?

A WikiLeaks kiszivárgott táviratai szerint Orbán Viktor már a 2006-os választásokat is csalással akarta megnyerni: diplomatákkal közölte, hogy amit a kampányban mondani fog, arra nem kell figyelni.

Szellemi részegségre gondolt, bocsánatot kért Gyurcsánytól Vágó

Az LMP-s politikus szerint ez az egyetlen módja, hogy az együttműködés folytatódni tudjon.

Visszalépések nélkül is legyőzhető a Fidesz

A Republikon Intézet 51 választókerületet rendezett sorba aszerint, a baloldal vagy a Jobbik jelöltje kerülhet-e közelebb a Fideszhez – vagy előzheti meg a kormányoldalt. E körzetek megnyerése már bőségesen elég az abszolút többség megakadályozásához. Az Intézet a támogatottsági adatokból és az egyes választókerületek...

1,5 kilométerről lőtte fejen az Iszlám Állam parancsnokát egy brit mesterlövész

És mindezt éjszakai sötétben. Úgy, hogy 15 másodperce volt a lövésre.