kereső

Megáll az ész: gyanúsítottként idézte be az ügyészség Iványi Gábort
@Géza: olvasom." Március végére gyanúsítottként idézték be a 72 éves Iványi Gábort. Nem tudni, hogy milyen ügyben, milyen vádak mentén. Csak azt tudjuk, hogy az ügyészség vezetője, Polt Péter most is politikai megrendelést teljesít."
Megáll az ész: gyanúsítottként idézte be az ügyészség Iványi Gábort
@Géza: Mivel a vád egyenlőre- titkos/ nem ismert, nem kellene már az itéletet is meghozni. Ez nem"A Tanu"
„Takonygerincű, narcisztikus pszichopata″ – írta Bayer Zsolt Magyar Péterről
@Nyírfa: Az ilyen túlél mindent- fordult 89-ben, és fordult mindig- ahogy orbán. Egy elvek nélküli, büdös szájú senki!
„Takonygerincű, narcisztikus pszichopata″ – írta Bayer Zsolt Magyar Péterről
Tiz éve tudtátok? Csak úgy elhallgattátok- és nem tetettek ellene semmit? Sőt- meggátoltátok, és örökre levettétek a napirendról az Isztambuli Egyezmény ratifikálást- amely pontosan erről szól. Ez a fideSS- ez a romlott, erkölcs nélküliség .És senkinek nem kéne már tovább "habositani'" ezt az ügyet - tekintettel a vétlen áldozatokra, a gyermekekre. Mert itt ebben az egész ocsmány történetben -amit politikai célokra használ mindkét fél, elsikkad a gyermekek érdeke.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@Pusztai:09:44 Te sem veszed észre, és bődöcs sem- akit egyébként nagyon birok- , hogy ezzel csak a maffia malmára hajtjátok a vizet, mert bármit próbált is tenni- fellépni törvényesen a lopások, a jogállam lebontása ellen- ha a magyar igazságszolgáltatás nem tette a dolgát- nem pártatlan, és nem az irott jog szerint jár el. És ez mind hiteletelenitte az ellenzéket- hozzá a rogáni/finkelstejni/göebbelsi propaganda- a sok-sok plakáttal, és a naponta szajkózott hazugságok tömkelegével. Nem vagy tárgyilagos...vajh miért is hiszi el immár 200 ezer ember amit MP mond, és miért nem hitte el ezeket- sőt sokkal fajsúlyosabb tényfeltárásokat az ellenzékiektől. Most ott tartunk, hogy Hadházyt genyázzák MP "rajongói", és aki ellent mer mondani- az meg dk bérenc. Hogy hova jutunk el igy? ...van egy sejétsem, ismét nem előre...munkámból adódóan sok-sok emberrel volt dolgom, és sok-sok emberrel dolgoztam együtt...az, hogy varga judit posztját MP-t illetően hitelesnek tartom- a sok év alatt megszerzett/ tapasztalatból megszerzett emberismeretből fakad.Bár MP már a legelején kijelentette vj.-nek "úgysem fognak hinni neked"- és tett is róla, hogy igy legyen.Hiszen a tisztességes emberek szemében a volt im miniszter nem hiteles politikus volt eddig is, most MP megsemmisiti az embert és a nőt is. Na, ehhez nekem nincs gyomrom...
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@Pusztai: : "Tizenéve írom, a gazdaság a legfontosabb, minden attól függ!!"...csakhogy Magyarország ebben is unortodox- itt a politika 14 éve ferlül ir mindent- és az az elsődleges., an nak van alárendelve minden. Szajkózza most az "istenadat" MP nyomán a "maffiasállamot"- miközben halovány lila gőze nincsen arról, hogy ez pontosan mit is jelent- még MP-nek sem,- és fel sem fogja, hogy ennek a maffiaállamnak a kialakulásának, létrejöttének éppen ő volt/ van a legnagyobb segitője -akár tudatlanságból, akár számitásból, mint MP -és hasonszőrú társai.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@Pusztai: És ki figyelt oda? Senki. Ki figyelt oda az elios 13 milliárdjára-volt egy kis morgás, de jóa van az úgy. Hiába tett feljelentést Hadházy Ákostól kezdve majd mindegyik ellenzéki párt- az ügyészség csak azt mondta"nincs itt semmi látnivaló kérem", haladjunk..holott nem is csak 13 milliárdról volt szó, hanem a piszkos 32 önkormányzatról, korrupcióról, hivatali visszaélésekről...etc. És nem mond, hogy nem foglakozott vele senki.
Amúgy ez csak annyiban "politikai" kérdés, hogy nem gazdasági megfontolások vezérlik a kormány perét, hanem orbán bosszúvágya- mert visszautasitották. Ahogyan a bosszú motiválja az egész politikai pályafutasát- a hatalom iránti oltahatatlan vágy mellett.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@Pusztai: Majd ha "független" ujságiró, meg az "ellenzéki" gazdasági elemzőt úgy idézi a "hirmondó", ahogyan MP-t, akkor talán lesz is foganatja. Mert Bod Péter Ákos ezt elmondta az "extraprofitadó" indulásakor- sőt!, elmondta már Bojár Gábor számtalanszor, Surányi György, és Oszkó Péter IS! Na, de ki figyelt oda rájuk? Senki.- mert nem ez volt a hir, hanem az "ellenzéki pártok újabb egymást csesztető botránya". Vagy éppen ez- megirta a 444!, és utána szemlézte a portfólió:
A francia Cheque Déjeuner-nek (új nevén Groupe UP-nek) adott igazat az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) nevű, Világbank mellett működő vitarendező szervezet a Magyar Állammal szemben a cafetériavitában

amely aztán azzal zárult, hogy a magyar adófizetők kipengettek 20 milliárdot a francia cégnek, és állták a borsos nemzetközi perköltséget, meg az ügyvédek hadának megbizási dijait- és az ügynek még korántsem ez a vége.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@Pusztai: A "magyar" Spar- egy leányvállalt, amelyet magyar menedzsment igazgat, és 14 ezer magyar dolgozója van- akik nem a magyar minimálbéren vannak foglalkoztatva, mint a coop-os, a cba-s dolgozók, akik 8 -12 órát robotolnak, 6 órára bejelentett munkaviszony mellett.
Mi történt? Varga Judit posztját valaki korlátozta
Ezt most Varga Judit "védelmében" irom. Ezt a posztot valósnak, és igaznak tartom- függetlenül attól, hogy mi volt az IM miniszterének véleménye-és "itélete" a kapcsolati erőszakot szenvedettekről.
Március 23-án ezt irtam, az egyik poszt alá:
" MP -ben pedig legalább annyi nárcisztikus jellemvonás van, mint volt MZP-ben."- és ez nálam azóta sem csökkent, hanem fokozódott, Megmagyarázhatatlan , de MP-vel kapcsolatban uzgyanazt érzem, mint amit orbánnal szemben éreztem 1989-ben - feláll a hátamon a szőr.
Most meg lehet engem "kövezni"...ezután már nem "gyurcsány" fan leszek, hanem "orbán fan"... némelyek szemében.
Teljes erővel támad a Fidesz – Hollik István erőszakoskodó őrültnek nevezte Magyar Pétert
Majd ezt is "ráhúzza" a fideSS a "baloldalra"- miközben MP minden erejével támadja a "baloldalt" IS!- hiszen ő a "nemzeti oldal" közepe.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
@magyar1: 06:39 Tudnának? Na, de akarnak-e, az a kérdés- ott a coop, a cba, a reál...amelyeknek még az az előny is megadatott, hogy a kiskereskedelmet sujtó "extraprofit adó"- amely egyébként a bevételt adóztatja, nem a nyereséget=profit, és ilyen módon inkább fogyasztási adónak tekintendő(ÁFA) a törvény szerint kiesnek az adóztatói körből- azaz indulásból van4,5 %-os versenyelőnyük a külföldi kézben lévő áruházláncokkal szemben- ennek ellenére az áraik magasabbak, mint mondjuk a sparé, a minőségről meg egy szót se szóljunk. Buta vagy- , azért mert "magyar", még nem minden arany ami fénylik.
Központi Nyomozó Főügyészség: Helytálló a hangfelvételen szereplő megállapítás
Na, akkor hajrá- elő kell szedni m inden feljelentést amit az ellenzék az elmult 14 évben tett. Kezdetnek a trafik mutyi, a letelepedési kötvény-és önbetörés/önrablás, az elios ügy, a vakcian beszerzés, a lélegeztető gép beszerzés-és iratmegsemmisités, ...hogy csak a nagyobbakat emlitsem.
Üzent dolgozóinak a Spar a kormány hadüzenete után
Milyen nagy segitség lesz annak a 14 ezer magyar családnak, ha a kormány kicsinálja a spart- és mindazon vásárlóknak, akik megkedvelték a minőséget, az elfogadható-és megfizethető árakat. Mer a kormány mindig is a magyar családok érdekében dolgozik- nekik" Magyarország az első", az utolsó euro centig igényt is tartanak minden "javára"!
Magyar Péter kijött az ügyészségtől és azt mondja, Varga Judit és Gulyás Gergely nem érintett a bűncselekményekben
Erről a BTK mást mond:
Varga Judit és Gulyás Gergely ártatlanságáról a Btk mást gondol:

"Btk. 300. § (1) Az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett
vesztegetést, vesztegetés elfogadását, hivatali vesztegetést, hivatali vesztegetés elfogadását, vesztegetést bírósági vagy
hatósági eljárásban, vesztegetés elfogadását bírósági vagy hatósági eljárásban, befolyás vásárlását vagy befolyással üzérkedést
követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő."

UFF!
Magyar Péter keményen beszólt az ellenzéki szereplőknek és a kormánypárti újságírókat is kiosztotta sajtótájékoztatóján – Tüntetést hirdetett kedd estére
@Horizont: Azért azt ne várd már, hogy az ellenzék- akik végig kinlódták ezt a évet- a sok plakáttal, meg lejáratások tömkelegével- rohannak MP mellé, mögé- csak azért, hogy a pártjával kijusson az EP-be, erősitendő orbánt.
Megvan melyik párt lesz a favorit, amelyik befogadja...
Magyar Péter keményen beszólt az ellenzéki szereplőknek és a kormánypárti újságírókat is kiosztotta sajtótájékoztatóján – Tüntetést hirdetett kedd estére
@Horizont: Én nem vagyok semmi jónak elrontója...de, sajna olyan érzésem van- és egyre erősebb, hogy egy világbajnok átverés áldozatai leszünk ismét. Ami meg Dobrevet illeti- hát Őt is nem az éppen aktuális , talpig kokárdás, nemzeti oldali jewlölt csinálta kia fideSS segitségével? Gondolkozz már egy kicsit...Az EP választás nagyon fontos orbánnak most, talán még az önkormányzatinál is fontosabb, hiszen foglalni akar...és MP nem fog a fideSS oldalról elvenni szavazókat- sokkal inkább az ellenzéktől- mint tette ezt 2021-2022-ben. A cukorkás bácsiknak miért hisztek ilyen feltétlenül? Miért nem Hadházynak hisztek? MZP-né lakat kellett a szájamra/és sokunk szájára...de most nem fogok hallgatni...
Élesítette Magyar Péter a hangfelvételt – Itt vannak a részletek! – videó
@Maccska: Egyiket se. Ezt mind orbán hozta össze. Hol éltél az elmult- nem is "emmuttnyocévalatt"- hanem 14 év alatt. Ez az összes mocsok, mind a tiétek- a tiéd is cicus.
Magyar Péter keményen beszólt az ellenzéki szereplőknek és a kormánypárti újságírókat is kiosztotta sajtótájékoztatóján – Tüntetést hirdetett kedd estére
"Az ellenzéki szerepelőknek is üzent, Magyar szerint

nekik most itt lenne a helyük az ügyészség előtt, ahelyett, hogy őt gyalázó posztokat írnak és féltik az 1-2 százalékos támogatottságukat meg az állami támogatásukat'------------ne told túl Péter!
Te hol voltál akkor, amikor ugyanez a rogáni propaganda gépezet plakátra rakta ezeket az ellenzéki szereplőket, és minden lehető módon rágalmazta, és lejáratta őket? Vagy amikor ezt tette a pedagógusokkal? Te tiltakoztál- felszólaltál , hogy ezt mégse kéne- mert a rogáni propaganda gépezet ,múködött ,már akkor is. Hol voltál akkor Péter? Mit tettél akkor amikor ugyanez a gépezet emberek becsületébe gázolt? Azért mindennnek van ám határa- hiszen 10+ évig annak a rendszernek a haszonélvezője , és elvtelen kiszolgálója voltál- mig azok, akiket most megszólitasz becsmérelve, már akkor is a rendszer ellenzéke voltak. Micsoda tempó ez?
Élesítette Magyar Péter a hangfelvételt – Itt vannak a részletek! – videó
Na, elő a farbával NERencek! Mit szóltok- milyen "faxa" kormányotok van! Kiderül-és igazolódik, hogy az igazságügyminiszter hazudott, kiderül-és igazolódik, hogy "örökös miniszterelnököt" csak egy diszpinty- aki soha semmiről nem tud, mi történik a kormányában- nem tud a kegyelmi ügyekről, nem tud a schadl-völner botrábnyról, nem tud arról, hogy az igazságügyminisztere egy bántalmazó párkapcsolatban él, nem tud arról, hogy kormányának tagjait- és a kormányintézmények vezetőit- baráti, rokoni kapcsolat alapján nevezik ki, és válasszák meg kormánycégek-és orbán viktor cégeinek felügyelő bizottságaiba, és igazgatóságába, nem tud arról , hogy kormányának egy tagja belenyúl-és manipulálja a független ügyészi szervezet munkáját, nem tud arról, hogy tiltott megfigyelés folyik ujságirók, civil szervezetek, és ellenzéki vezetők ellen...Na, most mondjátok azt egyszerre, hogy "ÖSZÖD"és gyurcsány"!!
Ha Magyar Péter nem mutat be dokumentumokat, kiírta magát a történetből
@Maccska: Mi a lóf@x köze van mindehhez az "öszödi" beszédnek. Te is az egy nanosok táborába tartozol. Soha a büdös életben meg nem értem, hogy tud egy ország szellemileg ennyire leamortizálódn.
Nem mellesleg, melyik beszédre gondolsz? Mer kettő volt/van ám...és csak ennek qrvára romlott, és bosszúvágyó orbánnak köszönhető, na meg sok szellemikárosultnak, hogy ebből ügyet tudtak csinálni.
Ha Magyar Péter nem mutat be dokumentumokat, kiírta magát a történetből
@Maccska: azért ezt ne hasonlitsd már sem a momentumhoz, sem gyurcsányhoz. Ez a mocsok arra a pártra jellemző amely igy hirdeti magát "csak a fidesz"!/-és oldalkocsija a kdnp.
Csöbörből vödörbe: Hiába úszta meg a Spar Orbánt, most állhat bíróság elé
@Őrnagy: 07:53 És ki fektetett be? Nem külföldi kereskedő lánc tulajdonosai? Vagy ki? orbán, te , vagy mészáros lölö. Tényleg a 'lónak a faszát"- mert nem érted a kapitalizmus alaptételeit sem. Olyan ez, hogy Te veszel egy lovat- egy prima kis csődört, mert fedeztetni akarsz vele üzletszerúen- a magad hasznára. Ám gyün a szomszéd, hohó- nem addig-a , a nyereség egy része , vagy egésze az enyém- mert a szomszédod vagyok...igaz, hogy amig te istállót, karámot épitettél- meg fedeztető helységet, meg legelőt vettél- én a kerités mögött állva néztem,"nézd a marhája, miként robotol, holott.támaszthatná velem a keritést is". Nem tudom érted-e?
Csöbörből vödörbe: Hiába úszta meg a Spar Orbánt, most állhat bíróság elé
@Őrnagy: Álljon már meg nászmenet, pöcse van a menyasszony érvelésének- a felek vagyonjogi szerződéseknél közös akarutaknak megfelelően belle foglalják a szerződésbe, hogy jogvita esetén mely biróság- magyar, usa, francia, angol- vagy hottentotta biróság az illetékes. Úgyhogy az nem most dől el- amikor orbán egyik családtagja vagyont akar szerezni a cégben- mondjuk ehhhez semmi köze a magyar államnak, ez ez csak egy magánjogi szerződés keretében történhet. A magyar biróságnak, nincs joga beleszólni egy külföldi székhelyú magyarországi leányának átalakitásába- nincs semmiféle jogalap, ezt a társasági szerződés módistást megtámadni.Pont.
Itt egyébként nem is erről van szó, hanem "rágalmazási" pefenyegetésről egy külföldi illetőséggel biró magánszemély ellen...a magyar állam részéről. Na, de milyen jogon vádol a magyar állam képviseletében a magyar kormány, amikor nem a magyar kormányt utasitotta vissza a tulajdonszerzésben a tuljadonosokat képviselő magánszemély? Hm...Akkor ragozzuk még tovább: orbán egyik rokonát akarta betolni tulajdonosként a sparba. Orbán mint magánszemély?, vagy egy a hivatali hatalmával visszaélni kivánó- korrumpálást, zsarolást elkövető miniszterelnök???
Élesítette Magyar Péter a hangfelvételt – Itt vannak a részletek! – videó
@Horizont: 10:37 Ami bizonyiték arra, hogy a kormány igazságügyminiszterének tudomása volt helyettese korrupciójáról,azzal ellentétben amit állitott, hogy nem tudott róla.
Igazolást nyert , hogy völner korrupciójáról- és a schadl ügy teljes egészéről tudott rogán- és persze orbán=amiről rogán tud,arról orbán is- ami nem igazolódott, hanem csak a gyanú maradt- a telex által lehozott jkv,-ből, hogy belenyúltak a kihallgatási jegyzőkönyvekbe. Mert ezt nem erősiti meg-és bizonyithatóan nem erősiti meg a hangfelvétel. Egy nyomozás elinditására talán elég lesz.

Azt eddig is tudtuk- Magyar Bálint be is bizonyitotta a könyvében, hogy politikai maffia a fideSS- amely megszállta az államot első lépésben "fülkeforradalom"- konszolidálta a politikai hatalmát - 2014-2018 között, el kezdte megszállni és kisajátitani a startégiailag fontos ágazatokat: 2016-2020/energetika/, politikailag szintet lépett 2018-tól kezdődően- megvalósitva az illiberális államot, felszámolva a szekularizációt. , És elindult a tudományos élet, az egyetemi autómia felszámolása- a teljes felsőoktatás megszállása...és megkezdődött a természeti környezetünk átjátszása idegen kezekbe.
És az is bizonyos, hogy ha június 9.-e után orbán úgy látja, hogy nem lesz erőteljes eltolódás az EP-ben a szélsőjobb irányába- mert hogy most még nincs döntő befolyásuk az unióra- akkor huxit, és nato-ból való kilépés.
Nemhogy kormánydöntés nincs, de a hatalom még csak meg sem fog rezdülni..."az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja"
A párkapcsolati erőszak meg "magánügy"- nem érdekel, persze javasolom varga juditnak , hogy forduljon bizalommal a lelki segályszolgálatot teljesitő pszihológusokhoz, van telefonszám is- ahogyan ő tette nem egy kapcsolati erőszakot elszenvedett nővel, még miniszterként.
Ha Magyar Péter nem mutat be dokumentumokat, kiírta magát a történetből
@Maccska: 07:30 Akkor mondta orbán viktor a saját kicsi szájacskájával, hogy " a kisgazdákkal aztán soha!"...másnap meg Cseh Mária tyúkhúslevese meggyózte az ellenkezőjéről.
Csöbörből vödörbe: Hiába úszta meg a Spar Orbánt, most állhat bíróság elé
Na, és ha "kivonul" a Spar? Ki fogja megszivni? Na, ki? MI magyarok- qrva nagy segitség lesz ismét a magyar családoknak. Nem számit a x@r, csak nemzethy legyen.
Magyar Péter: "Varga Judit kijelentette, itt nincs kiszállás, ez egy maffiaállam"
@Peller Anikó:twgnap 20:42 Miért kivánsz lehetetlent? Az hosszú., mimagyarok csak arra a négysoros üzenetre vannak kvalifikálva, amit orbán /rogánbúnözőantalhabonyasztalossegéd megfogalmazott. Azt még talán "értik" is.