keresztapa

Navalnijt már nem ébresztik fel óránként a börtönben
Igazmondásért csak elnézést tud kérni, leesett a csörgő sapka a porondra, miket mond ez a bohóc?
Megalázó kérdéseket kapott a bíróságtól a lúgos orvos áldozata
A lényeg ő volt e aki a nő nemi szervét lúggal leöntötte, vagy nem? a többi teljesen felesleges körítés aminek, csak az ügyvéd és a bíró tulajdonit embertelen kérdéseket amivel maszatolja a megtörtént cselekedetet.
Ismert művészek tiltakoznak videóban a kormány új kulturális törvényjavaslata ellen – videó
Magánbolsi színházak tartsák el önmagukat, fekvő csinált színészek magánpénzből színészkedjenek ne attól várják a támogatást akik ellen tüntikéznek. Elég volt már a sok szín- ből most már az ész lenne a követendő, nem a szín.
Borkai kioktatta erkölcsből az ellenzéket: "maguk itt nem csinálnak mást, mint kuplerájt"
Nos egy alapigazság nem rendelkezhet minden állampolgár kommunista erkölccsel, mint Kovács László akire még lehet emlékezni, na ugye?
Baranyit kigolyózták?
milyen igazad van, ezek a felsoroltak, kommunisták avagy kötekedő szorgalmas bohócok, avagy szellemi nyomorékok, vagy FIDESZ-es kuka termékek. Kik is ők nevezd a nevükön, ne legyél szégyenlős, hisz te vagy egy igazi, igazat, és csakis az igazat, mindég csak az igazat közlő.
A környezetvédelemi főpolgármesteri biztos felfüggesztette a Tabán felújítását
Csak romosan mutat a Tabán, nehogy már fel legyen újítva, őrizzük nemzeti hagyományunkat eredeti formában, amiben nem nyerő a felújítás.
Döbbenetes dolgokra keresett rá korábban a neten VV Fanni féltételezett gyilkosa
@papa.49: Miért is védet vad az illető? Te tudod a tutit, légy szi közöld velem is mert én nem tudom, okosíts már fel , ne legyek olyan buta, hogy még ezt sem tudom.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@kereső: Nos nagyon egyetértek veled a szóba nem állással, ilyen felfogású személy
akinek másként gondolkodás az érve,,, csak, hogy éppen az a baj, hogy nem család centrikusan gondolkozol a jövőről, magáról a gyerekről. A maffia tevékenység körül keringsz, nem érteted meg a film tartalmát, hogy a fiának már nem a maffiát tartotta követendő célnak.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@kereső: Eben a Maffia államba te ki, vagy mi vagy,? azaz , hogy azt tudom, hogy kommunista elvekért a gerinced erősen elhajlott Keresztapának a család volt az első, esetleg ha nem a bűnözést tartod elsődlegesnek, tanulhatnál család gyerek szeretettet, ha egyáltalán alkalmas vagy emberi érzésre.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@kereső: Ezt a DK-hoz tartozó szocialista elveken szocializálódott kommunistának mondott, de még azoknál is, alábbvaló szolgalelkek. Akiknek hiányzik az embert jellemző gerinc, azaz vérbeli kommunista góc. Akiknek nincs országuk , nemzetük, átutazók Európában a globalizáció minden színével megfelelési akarás de kiknek ?
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@nevemnick: A DK "kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk,Ország rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja-".
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@kereső: Ideológia nélkül csak polgári felfogás követése ként. "Ha férfi vagy légy férfi
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
eladják magukat. @kereső: Nyugodtan csak számoljál, addig se ágyazódol még jobban be a DK -ak. Az emlékezete néhány embernek kihagy.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@nevemnick: Én saját magam választom ki az olvasásra alkalmas műveket ami, az ideológiától távol esik. Ezért sem tudtak ideológia rabjává tenni, pártbrosúrások sem,
ellenzéki restségbe süllyedt sértődött személyek. Olvasva a propi kommenteket telve van velük a komment. Kommunista ágyazatú vélelmekkel. Ezeken már csak mosolyogni lehet, de komolyan venni nem.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@Köb Jani: Köszönöm az egyetértésed kinyilvánítását. jó az ha nem ideológiai restségbe süllyedve, de polgári gondolatokkal fejtjük ki vélelmünket. @kereső: Már ismert eléggé a tévhit, mely párt kormányoz? Ha esetleg tudod ki ne mond mert rosszul leszel, nevezd meg azt a pártot... az ellenzék pártját... amely 2.898.000
szavazattal Kormányra jutott. Az osztás nem az erős oldalad, mert a pártokat nem osztottad, csak netán összevontad ami nem egy hanem rész összegeket takar. A valóság ábrázolása polgári feladat. A Számokkal való trükközés az a politika egyedülállósága, hazugságokkal cáfolni a nyilvánvalót. Értelmetlenséget értelmesnek mutatni.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@kereső: Ma 17:33 -ra Jó lenne már tudomásul venned, hogy a két harmad az többséget fejezi ki, a többségi akarattal egyetembe. A választási törvény az elfogadott a polgárság aszerint éli napjait, nem ideológia szerint.
Orbán: jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket
@nevemnick: Iszlamista vagy? élj úgy, de hagyd a keresztényeket úgy élni, hinni ahogyan azt a keresztény nemzet éli. Keresztény szabadságtörvényei szerint? Keresztények már csak így élnek!
Megszólalt Palkovics a piros ágyas szobáról
Ez a Szanyi kapitány és barátainak szabad idős gyakornoki szobának a felvételi ágya.
"Betelt a büdös vizes pohár" – Komjáthi a Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát – videó
Ez is magára maradt mint az MSZP, 2006-os Ferkó bedarálta a pártot a DK darálóba, szenvednek is mint őrlemény.
A magyar kormány hivatalos álláspontja: a melegek nem egyenrangú állampolgárok
A betegség az tény, nem vita kérdése, mint ahogyan az sem, hogy a nő nem férfi, és fordítva a férfi az nem nő. Aki ez ellen van, az gyógyíthatatlanul kevert nemű... aki nem tudja eldönteni hogy most állva, vagy ülve pisáljon. A természet különleges betegségeket adott a betegségre hajlamos egyednek, és ezek még büszkék is rá... a természet ajándékának vélik.
Borzasztó ötlet: eltüntetik a kukákat az erdőkből, mindenki vigye haza a szemetét
@Nessy: Az a egyszerű kiránduló még nincs fertőződve a szabadelvűséggel, és azért nem szemetel, mert tudja , hogy a szemetet nem eldobni kell, hanem bele kell dobni a szemetesbe, mert annak ott a kijelölt helye. Aki családban nevelkedett az tudja, hogy mindennek megvan a megfelelő helye, ahová az való. a családnál van rend, fegyelem, szervezettség, mert ez a család éltető érdeke, felelőssége egymásért, a családért.
Borzasztó ötlet: eltüntetik a kukákat az erdőkből, mindenki vigye haza a szemetét
@Nessy: Itt tombol a szabadelvűség, azt teszek amit én akarok nem azt amit társadalom , az együttélés írott és íratlan szabályai várnak el az embernek nevezett személytől, ... tisztelet a természetnek, az embernek, egymásnak,idősnek hagyományainknak, nőknek, anyáknak stb.., hogy csak egy pár elvárást említsek, Nos ezeket írja felül az egyén másokkal szembe való egyéni érvényesülési akarata, semmi nem létezik... az én akaratomon felül,,, aminek alá kellene vetni magamat, mivel csak én és csak is én érvényesülhetek, körülöttem kell olyan körülményt teremteni ami csak engem, ...csakis engem szolgálhat... én mindent megtehetek mert ezt akarom. Ez az a reklám ami az egyént a társadalom feletti lénnyé, nem pedig a társadalom részeként értékeli.
Borzasztó ötlet: eltüntetik a kukákat az erdőkből, mindenki vigye haza a szemetét
Az erdőinket az emberek elől le kel zárni, és akkor nem lesz szemetelés nem kell szemetes kukákat az erdőbe kihelyezni. Nagyokosok így egy csapásra megszűnne a szemetelés , és a szemét.
Történelmi kölcsönt fizetett vissza az Orbán-kormány
@Aki Én: @verőce21: Próbáljátok már meg az értelmet értékelni, mert az értetlenség szárnyin lebegtek.
Történelmi kölcsönt fizetett vissza az Orbán-kormány
Nem a kifogásokat kell keresgetni, kitalációkkal érvelni, kibékíthetetlen ellentétekre ideológiákra hivatkozni...amiből az értetlenség győzedelmeskedik, az emberi értelem, érzelem, képzelet hiányát a harag a düh uralja, a megértés felfoghatatlan távlatának tüneményeként. Ez olyan mintha a szivárvány színeit egy színben látni... Ezen gondolkozzatok el, talán az értelem felfogja, ha nem akkor a hiba az ön készülékénél keresendő.
Az ellenzéki politikus vadászik a választókra – állítja a kormánypárti politológus
Az ellenzék saját butaságuk hirdetőjévé vált, nm tehetnek róla születési hibát nem lehet gyógyítani, állítják az amerikai tudósok. A TDP-43 amiloid 89-ap és , a TAU lerakódása életük folytán most válik felismerhetővé, és válik kinyilatkozhatóvá tetteikben, viselkedésükben, össze vissza hablatyolásukban, csak így tovább erőlködjetek, a sárga csík láthatóvá válásáig,... ami az alsó szél közepénél fog hátul árulkodni.
A Fidesz néppárti kizárása: március végéig kapott haladékot Orbán
Utána néztem a dolgoknak, mivel nem szolgalelkületű vagyok, van önálló véleményem, amit ki is tudok nyilvánítani. Van olyan okos ember nem magyar, mert te a magyartól valami zsigeri viszolygással vagy, mindattól ami magyar. Ezzel a véleménnyel lehet hasonulnom... “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy a csürhe ellenzéki elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”