levarosbukta

Váratlan húzásra készülhet Orbán Viktor: Olyan államfő jöhet, akire senki nem számított
Pedig fidesz oldalról lehetne meríteni bővebben, akik legalább annyira alkalmasak mint a régi volt. Pl: győzike,nagyfero,ákos, kisgrófó, stb.
Tóth Gabi elpanaszolta, hogy pedofilokat támogatónak nevezték valakik
Hülye vagy Gabikám most is mint mindig! Mivel ezek a bűnök politikusok, politikus-csemeték, politikus-rokonok és sleppjei, valamint az agyonistenített egyházad lelkén szárad, vajmi nehezen lehet elvonatkoztatni a politikától. Arról nem beszélve, hogy a törvényeket is a politikusok hozzák amik esetleg megakadályozhatnák az ilyen és ehhez hasonló bűnöket.
Kész, vége: Karsai Dániel innentől mindenkit arra biztat, hogy ne szavazzanak a Fideszre
@Philip Marlowe: @Csizmás Kond: Ne becsüljétek le Karsait, neki már nincs vesztenivalója.
Gundel Takács Gábor egyetlen emberrel tárgyalta meg a lemondását Novák Katalinnál
@Maccska: Azért azt az ingyenes tanácsadóságot igen csak megnézném. Megnézném többek közt azt is melyik tanácsadó cége kapott kisebb nagyobb támogatásokat, zsíros szerződéseket.
Gundel Takács Gábor egyetlen emberrel tárgyalta meg a lemondását Novák Katalinnál
@Nyírfa: Hja és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem azért mondott le mert esetleg helytelenítette a kegyelmi kérvény aláírását, hanem azért mert beleálltak és megmondták neki a véleményüket az emberek és erre mint egy szűzlány elkezdett ajvékolni hogy jaj istenem engem bántanak. Szaralak nah.
Gundel Takács Gábor egyetlen emberrel tárgyalta meg a lemondását Novák Katalinnál
@Nyírfa: Késő! Már amikor Novák mellé állt akkor sokaknál kiesett a pikszisből. Sose szerettem, ki nem állhatom azt a kenetteljes beszédmodorát.
A budapesti orosz nagykövetség előtt emlékeztek meg Navalnijról, Putyin elhunyt bírálójáról
Sajnálom szegényt, és minden érdemei elismerése mellett ritka nagy marha volt, hogy visszament Oroszországba.
Óriási a tömeg a Hősök terén – Élőben az utóbbi évek legnagyobb civil megmozdulásáról
Ezek a barmok korlátozzák az internetet, olaj a tűzre. Ebből is látszik hogy a kormány fosik. Még ezt a vacak propellert is macerálják :)
Perrel fenyegetőzik K. Endre: „A bosszúszomjas, istentelen gyűlölködőknek két tisztességes hölgy nem indokolt lemondása sem elég”
@Őrnagy: Nnna ezektől pont hogy nem esünk hasra. Böjte ugyanolyan pedosimogató szarjancsi. Az ő intézményeiben is zaklatták a gyerekeket, és milyen érdekes pont ő nem tudott róla! A koszos körmű Káslernek meg több tucatnyi ember élete szárad a lelkén. Emlékezzünk csak vissza a felesleges kórházi ágykiűrítésekre. Azt meg ki a feneaza Zétényimeg mi a szösz as Százak Tanácsa. Gittegylet.
Már ezernél többen követelik petícióban Novák és Varga visszatérését a politikába
Bolondok lennének. Kiszállhatnak a mókuskerékből, ráadásul viszonylag tisztán mert mindenki tudja hogy csak parancsra cselekedtek. Szerintem ezt még egyszer nem kockáztatják meg.
A Fidesz kemény magja már azon dolgozik, hogy visszacsalogassa a bukott Novák Katalint
@verőce21: Nem merik megtenni. Erre rámehet a puhos bőre is. Főleg hogy beáldozza a csuhást is, lassan ráébrednek a seggnyalók hogy Orbán mellett senki nincs biztonságban.
Már egy magyar főpaphoz közelít a pedofil ügy kegyelmi botránya
@KisTehen: Miért? Szerintem ov.-nak nincs már hova lealjasodnia ezek után.
Orbán Viktornak tudnia kellett a pedofil bűntársának kegyelmi ügyéről – állítja Donáth Anna
@Őrnagy:" sőt tele pofával támogatták és támogatják a gyermekellenes, a gyermekek testi, lelki és biológiai fejlődését súlyosan sértő aberrált mozgalmak és tanaik bejutását a óvodákba és az iskolákba! " Súlyos agymosás esete áll fenn nálad. Egy csak egy példát mondj erre!
Gyurcsány is megszólalt: „Közvetlen elnökválasztást, döntsön a nép!”
@TaknyostPofozó: Kezdjük azon, hogy nem Gyurcsány vette el. Orbánod csak egy kis morzsát ad vissza a lenyúlt háromezermilliárdos magánnyugdíjból, hogy befogja az olyanok száját mint te vagy.
Orbán videója alatt üzent a bicskei gyerekotthon molesztált lakója: „Alkotmányt módosítani kevés”
Ha már alkotmánymódosítás! Követeljük, hogy a kegyelmi kérvények és ajánlások nyilvánosak legyenek. Nem már a kész tényeket akarjuk tudni. Minden szarról konzultál a kormány a néppel, a döntésről akarunk konzultálni. Csak és kizárólag állami ünnep alkalmával lehessen a kegyelmet gyakorolni, nem pedig minden random faszkalap látogatásához kötni. Apropó itt járt Erdogan, ki lett szabadon engedve?
Orbán semmi könyörületet nem gyakorolt Novák Katalin felé, a magyarázkodását sem fogadta el, megkezdődött a kihátrálás az államfő mögül
@KisTehen: Persze! De itt is meglátszik milyen jellemtelen faszkalap a te főnököd. Katinka rögtön a feláldozható kategóriába került. Mondjuk félteni nem kell, mert anyagilag semmi veszteség nem fogja érni. Az hogy egy politikai nulla lesz azzal meg majd elszámol saját magával.