lusta

Katasztrofális vereséget szenvedett a kéziválogatott a dánok elleni vb-negyeddöntőben

Már a félidőben kilenccel vezetett a címvédő, amely 40 gólt dobott nekünk.

Egyetlen céljukat sem érték el a Magyarországnak nyújtott kohéziós támogatások

Az elmúlt hónapokban, hetekben igazán sok szó esett a Magyarországnak járó különböző uniós forrásokról, nagyrészt azért, mert azokat az Európai Bizottság és a Tanács nem, vagy csak nagyon komoly feltételekkel hajlandó odaadni Magyarországnak. A karácsony előtti héten Navracsics Tibor bejelentette, hogy a kormánynak sikerült...

Az Eurostat új indikátora szerint csak Bulgáriában alacsonyabbak a fizetések Magyarországnál

Ehhez jön az Európa-rekorder magyar infláció.

Von der Leyen szerint is tiszta, hozzáférhető és biztonságos a zöld azeri áram

Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke szerint mindkét félnek előnyös az, hogy országa az Európai Unió egyik fontos energiabeszállítójává válik.

Le kell bontani a magyar-horvát határzárat

Horvátország január elsejétől a schengeni övezet tagjává válik, aminek számos következménye lesz. A magyar-horvát határ belső határnak számít majd, vagyis ott a határellenőrzés megszűnik, megállás nélkül lehet majd hajtani az Adriára. Davor Bozinovic horvát belügyminiszter be is jelentette, hogy a horvát-magyar határon 15, a...

A szankciók miatt drágul a benzin? A számok mindent mutatnak, csak ezt nem

Hiába kapott Magyarország mentességet az orosz olajra kivetett szankciók alól, tavaly novemberhez képest nálunk jobban drágult a benzin, mint a legtöbb uniós országban.

Navracsics mindenkit megnyugtatott: “Lesz pénz”

”Az eddigi informális visszajelzések alapján is úgy tűnik, hogy az eddig teljesített vállalásainkkal elégedett” a Bizottság - mondta a Portfolio konferencián Navracsics Tibor, célként megfogalmazva: “lehetünk az EU legtisztább, legátláthatóbb és legtisztességesebb országa”.

Álomjátékkal verte a spanyolokat, Eb-döntős a magyar pólóválogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnoki címvédő Spanyolországgal találkozott a spliti Európa-bajnokság elődöntőjében, és megmutatta, ezen a tornán akkor sem esik kétségbe, ha hátrányba kerül. Az utolsó negyed 3–1 lett ide, az volt a döntő.

37 forintról 237 forintra nő az áramár, tízszeresére drágul a gáz – sokkot kaptak a piaci ártól a kiscégek

Nagy kérdés, hogy ki tudják-e gazdálkodni, át tudják-e hárítani a pékségek, az éttermek, a mosodák a költségemelkedést a fogyasztóikra. Ha nem, a kisebb vállalkozások körében komoly csődhullám következhet be.

Előbb elnyerte 35 évre a hulladékkoncessziót a Mol, majd utólag alvállalkozókat keres a feladatra

Viszonylag kis sajtót kapott, pedig óriási üzletről van szó: egyedüli indulóként a Mol Nyrt. nyerte el a magyar állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot, így 2023. július 1-től 35 évig az olajtársaság feladata lesz az évi közel 5 millió tonna magyarországi települési hulladék begyűjtése és kezelése....

Varga Judit benyújtotta a Béke Brüsszellel törvényeket

Varga Judit igazságügyi miniszter kedden két fontos törvénymódosítást nyújtott be a parlamentnek. Mindkettőnek már a címén is látszik, hogy azért készültek, hogy az Európai Bizottság adja oda az újjáépítési alapból (RRF) Magyarországnak járó sok milliárd eurót.

Megemeli 1 méterrel a határkerítést a kormány

Megerősíti a meglévő határkerítést, illetve új szakaszon állít fel biztonsági határzárat a kormányt. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint

Kiadták az Európa Tanács jelentését a korrupció elleni harcról, Magyarország elégtelenre vizsgázott

A 18 ajánlásból ötöt hajtottunk végre száz százalékosan.

A balatonaligai óriásberuházás megszerezte a környezetvédelmi engedélyt

A magánbefektető azt ígérte, hogy a helyiek továbbra is használhatják a vízpartot, a civilek csak remélik, hogy ez így is lesz.

Őrizetbe vettek egy hivatalban lévő minisztert Horvátországban

Darko Horvatnál előbb házkutatást tartottak, majd befolyással való visszaélés gyanújával őrizetbe vették.

Elbukta Magyarország a jogállamisági pert az EU Bíróságán

Visszautasítja Magyarország és Lengyelország keresetét, és a két országot a perköltség megfizetésére kötelezi – így ítélt az Európai Unió Bírósága a jogállamisági mechanizmusról szóló kondicionalitási rendelet ügyében. A luxembourgi székhelyű testület szerdán kora délelőtt hirdette ki ítéletét az ügyben, amit még...

17,5 milliárd forintba kerül egy alig 2 kilométeres útszakasz, ami a debreceni BMW gyárhoz vezet

A debreceni BMW gyárhoz vezető 2209 méteres út négysávosítását nyerte el a Strabag Építő Zrt., nettó 17 milliárd 487 millió forintos ajánlattal. Az infrastruktúrafejlesztési tételt korábban felbecsülték műszakilag, akkor "mindössze" 9 milliárd 511 millió forint értéket állapítottak meg.

2020-ban kétszer annyian haltak meg covidban a populista vezetésű országokban, köztük Magyarországon, mint az OECD és a BRICS többi államában - Qubit

A populista kormányok nem szívesen vezetnek be népszerűtlen intézkedéseket, és járványügyi kommunikációjukat is úgy tervezték meg, hogy az bagatellizálja a járvány súlyosságát, és diszkreditálja a tudományos eredményeket – áll egy nemzetközi kutatócsoport friss tanulmányában.

Macron meghirdette a francia uniós elnökség programját: Ha nincs jogállamiság, jön az önkényuralom

„A jogállamiság elleni támadás mögött ideológiai harc áll, amit támogatnak a különböző tekintélyelvű hatalmak. Ha nincs többé jogállamiság, önkényuralom jön”

Az átlagos ár tízszereséért épülhet meg az M0-s északi szakasza, egy szakértő elmagyarázza, miért

A közbeszerzéseken jeleskedő Dömper Kft. projektvezetője szerint a technikai elemek miatt ilyen drága a szakasz.

Szinte az összes tudós felállt, miután a Kásler-féle intézet „einstandolta” az év történelmi kiállítását

Decemberben Kásler Miklós miniszter indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmentette az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nagyszabású nemzetközi kiállítás kurátorait, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézet kezébe helyezte – értesült a Válasz Online. A...

„Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek” – így méltatta az Orbán-kormány a kazah politikát

Ezekben a napokban a világ Kazahsztánra figyel, ahol napok óta tartanak a halálos zavargások. A közép-ázsiai történések apropóján összegyűjtöttük a magyar miniszterelnök és kormánya legszívélyesebb, kazahsztáni vezetésnek címzett mondatait az elmúlt évtizedből.

Orbán úgy dicséri a világ sok pénzen ülő diktátorait, mint senki más

Vannak az udvariassági körök. És vannak a magyar kormányfő beszédei.

Érdemes újra felidézni 2021 jogi disznóságait

Törvénytelen veszélyhelyzet, személyre szabott törvénymódosítás a Kúria-elnök érdekében, homofób pedofiltörvény – így élt vissza a hatalom a joggal tavaly.

Ötmilliárdért állványoztatnak a Paksi Atomerőmű meglévő blokkjában

Majdnem 5 milliárd forintért a főépület primer- és szekunderkörében szükséges az állványzat felépítése.

Semjén Zsolt nem sokat teketóriázott, már be is nyújtotta a nagy élelmiszerláncokra lövő új törvénymódosításokat

A pazarlás elleni törvény az Agrárminisztériumban készülhetett.

Négymilliárd forintnyi euró ment Magyarországról a szlovén jobboldali SDS pártsajtójának egy helyi lap szerint

Nemcsak az eddig vélt négymillió, hanem legalább 12 millió eurót (mai árfolyamon durván 4,4 milliárd forintot) toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiacégekbe, amik az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják – írja a szlovén oknyomozó portál, a Necenzurirano.

Pintér Sándor az EP-delegációnak a Pegasusról: A szoftver alkalmazása minden esetben jogszerűen történt

Az Európai Parlament delegációja hétfőn tette közzé jelentését budapesti látogatásáról, amiből kiderül: a belügyminiszter nyíltan beszélt a kémszoftver használatáról.Aggasztó a demokrácia, a jogállamiság, és az alapvető jogok helyzete Magyarországon az Európai Parlament tényfeltáró delegációja szerint – erről hétfő...

Európai Bíróság: A legfőbb ügyész és a Kúria közösen sértették meg az uniós jogot

Súlyosan megsértette az uniós jogot a Kúria és ehhez a legfőbb ügyész előterjesztése szolgáltatta az alapot – ezt állapította meg az Európai Bíróság. Sőt, azt is kimondták, hogy a magyar igazságszolgáltatás csúcsszervei a magyar bírói függetlenségre is veszélyt jelentenek.

A Facebook mellett, a GVH ellen döntött a Kúria

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú itéletét helyben hagyva a Facebook javára döntött a Kúria abban az ügyben, melyben a közösségi szolgáltató a Gazdasági Versenyhivatal egy 2019-es határozatában foglaltakat támadta.