marlin

Miért nem temethetik Seres Ferencet a fülöpszállási temetőbe?

A szokásos temetési költségeken felül 150 ezer forint ellenében járult volna hozzá Fülöpszálláson a református egyház ahhoz, hogy a falu temetőjében helyezzék polgári szertartással örök nyugalomra Seres Ferencet (66†). Két nap múlva 100 ezerre csökkentették az összeget.

Paradicsommal dobták meg Orbánt Tusnádfürdőn

A Realitatea Tv szerint két fiatal paradicsommal dobálta meg a miniszterelnököt szombat délután Tusnádfürdőn - számolt be a 444.hu.

Égő: még Luxemburg is lefocizott minket

Szégyent hoztak az országra és a magyar futballra az európai kupaporondtól villámgyorsan búcsúzó focicsapataink. Hatalmas égés, hogy Izland és Luxemburg is túltett rajtunk.

Fidesz-szóvivő ekkorát még nem hazudott

"A Fidesz kifejezetten sajnálja, hogy a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, akik a trafikok működtetéséből biztosítják majd a megélhetésüket.

Pánik a rendőrségen Orbán miatt

gy igen egyszerű kérdésre ötödik napja nem ad választ a rendőrség.

Köszönjük, Rebeka!

Pár hónappal ezelőtt beszámoltunk Bayer Ottó esetéről, akit a Fedél Nélkül című utcalap terjesztésért bírságoltak meg 50 ezer forintra .

Martonyi: Ne bántsd a magyart

Martonyi János szerint a magyar nemzetpolitikában kívánalomként kormányzatoktól függetlenül megmarad a „Ne bántsd a magyart!” elve.

Tiltakoztak pórázügyben a belügynél

"Minden embernek joga van félelem nélkül és tiszta környezetben élni!

Nem találkozik Kövérrel a Bajor parlament elnöke

Kövér László, az Országgyűlés elnöke ma és holnap hivatalos látogatáson vesz részt a bajor fővárosban, Münchenben.

Határtalan pofátlanság - avagy a NAV Példásan lecsapott az adóhivatal a nyugdíjas tanárnőre

Minden évben egyszer külföldi utat szervez kollégáinak, barátainak Ferencz Tiborné nyugdíjas földrajz–rajz szakos tanárnő.

Moszkva nem hisz...

Négy sötét öltönyös férfi ül a Kreml György termében.

Zsolt, kérj bocsánatot!

Kérj bocsánatot a cigányoktól, a zsidóktól, a sváboktól, bármely kisebbségtől, a kompromittált Fidesztől, tisztességes pályatársaidtól, a valóban konzervatív Magyarországtól.

Már zavarba ejtő a miniszterelnök amnéziája

Azt állítja Orbán Viktor (a felcsúti Puskás Akadémia honlapján olvasható hosszú interjúban): „A kommunizmus idején politikai cél volt, hogy az emberekkel megutáltassák a futballt...

Megszólalt "Orbán Viktor koldus, csöves unokahúga"

Több száz hajléktalan, aktivista és hajléktalan aktivista demonstrált békésen a Parlament árnyékában."Hallod, testvér, van egy sztori. De csak ha kell." Ezzel rángatta szép sorban meg egy férfi az operatőrök és fotósok télikabátját a Város Mindenkié csoport hajléktalanok jogaiért szervezett demonstrációján. Kellett a sztori:...

Emlékszik a tokaji közgyűlésbotrányra? Pernyerés, szinte titokban

Öt év után jogerősen nyert személyiségi jogi pert a Magyar Nemzet ellen Mayer Aranka.

Tisztességben élni (Mayer Aranka perekről, nemtaggyűlési jegyzőkönyvekről)

Öt év után jogerősen nyert személyiségi jogi pert a Magyar Nemzet ellen Mayer Aranka.

Keresztbe tett Janicsnak Botka László ??

Nem írja alá a Bárka adásvételi szerződését Botka László szegedi polgármester.

Borúlátó Orbán felesége

Lévai Anikó szerint nem fogunk jobban élni, csak keményebben dolgozni.

évek óta nem volt ilyen magas az infláció

A múlt hónapban 6,2 százalékon tetőzhetett a hazai infláció a Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint.

Gyurcsány Ferenc ismét pert nyert a Hír TV ellen

A Fővárosi Törvényszék helyreigazításra kötelezte a Hír TV-t, mert a csatorna azt a hamis látszatot keltette, hogy Gyurcsány Ferenc nem végezte el a diplomájához szükséges kötelező tanítást – közölte a Demokratikus Koalíció sajtóirodája.

Meghökkentő kereséssel juthatunk a Fidesz és a Katolikus Egyház honlapjára

Nem várt eredménnyel szembesülsz, ha rákeresel a Google-n a "kurvák" kifejezésre!!

Libération: Esztergom nem alkuszik

Az állampolgári ellenállás országos szimbóluma

140 család kerület az utcára Budapesten

140 család kerülhet ki az utcára Újpalotán.

Jogellenes az "Alaptörvény Asztala" a kormányhivatalokban?

Kolláth György szerint jogellenes a kormánymegbízott és a kormányhivatalok eljárása, amelyben néhány nappal ezelőtt arra utasították az önkormányzatokat és a körjegyzőségeket, hogy mától állítsák fel az Alaptörvény Asztalát.

Oszkó szerint a valós hiány sokkal nagyobb lehet

Oszkó Péter szerint akár 200 milliárddal nagyobb lehet a hiány, mint amit Matolcsyék állítanak

Hogyan adjunk el ingatlant tripla áron egy hülyék vezette önkormányzatnak?

Egy bizonyított(!) "talicskázás" története!

"Orbán célja a szegénység növelése"

A magyar jobboldallal szemben eddig felettébb lojális berlini napilap "emberellenességgel" vádolja a budapesti kormányzatot.

Csak a város

2011. július 26-án 16 órára rendkívüli testületi ülést hívok össze.

Magára költötte a parlament pénzét a Fidesz jelöltje

Az Országgyűléssel fizetette ki tanulmányainak német és angol nyelvre való átültetését a Fidesz egyik alkotmánybíró-jelöltje.

Orbán nem ismeri a Bibliát

Orbán Viktor bűnnek nevezte az adósságot, mondván: már a Biblia is ilyennek tartja.