pbalage

Végrehajtást kértek a nemzeti vagyonkezelő ellen

"Amennyiben valamely adózó a (...) közzé tett listán szerepel, az ellene folyó adóvégrehajtást tényként kell kezelni".

Be akarja perelni László Petrát a férfi, akit nem is rúgott fel

Osama Abdul Mohsen Szíriából jött Európába, és azzal lett világhírű, hogy Röszkén felrúgta az N1 Tv operatőre, miközben épp a fiával a karjában próbált kitörni a rendőrök közül. Aztán később kiderült, hogy László Petra legfeljebb elgáncsolni akarhatta, a férfi magától is elesett.

A Magyar Posta, mint kerítõ

Új feladatot vállalt/kapott a posta, a Magyar Krónikának gyûjt elõfizetõket. Nemes.

Újabb 14 milliárdba kerül a Orbán Várba költözése

Már régóta ismert, hogy Orbán Viktor a várba költözne. A Miniszterelnökség új helye a Karmelita kolostor lenne, amely átalakításával kapcsolatos közbeszerzésre és tervezésre is 1,4 milliárdot szánt a kormány. Most úgy tűnik, hogy ennél sokkal többe kerül majd a miniszterelnök új munkahelye. 2016-ban és 2017-ben összesen...

Magyarország bukása

Rendkívül eretnek és vérlázító dolog ilyesmivel manapság előhozakodni. Az őrültség azonban felszabadítja az elmét, és így kimondhatunk olyan dolgokat is, amelyek elsőre talán tényleg őrültségnek hangzanak. Pont most, pont ma, pont itt, pont ilyen körülmények között bukásról beszélni? Nevetséges feltételezés. Irigység,...

Államtitkár lett Sávolt-Szabó Tünde

Áder János péntek délelőtt nevezte ki az Emmi új sportért felelős államtitkárát, a barcelonai olimpián hátúszásban ezüstérmet nyerő Sávolt-Szabó Tündét.

33 embert már sikerült kártalanítani a vörösiszap-ömlés miatt

Az elkülönített 400 millió kevesebb, mint negyedét folyósították nekik.

Egy pillanatra nem figyelünk oda, leapad a Duna, erre ez történik a Margit híd lábánál:(((

A Duna jelenlegi vízállása nagyon alacson, így a Margit híd középső pillérjének lába láthatóvá vált.

Több százezer embert fosztott meg szavazati jogától a Fidesz - Miért hallgatnak mégis a bíróságok?

Az Orbán-kormány egyik nagy szimbolikus ígérete volt a határon túliak választójogának megadása, amelyet végül a kétharmados többséggel volt képes megadni. A választójog megadásával pedig sok határon túli honfitársunknál szerzett egy jó pontot a Fidesz, azonban az új választási mechanizmusból kimaradt egy „apróság”: a...

260 milliót költöttek eddig menekültbuszoztatásra

Ebben a számban még nincs benne a BKV teljes költségigénye, amit még ki se fizetett az állam.

Elegem van Ferenc pápa ámokfutásából

Most lenne szükség leginkább egy keresztény hitet védő, határozott egyházfőre, amikor Hágár unokái leplezetlen hódító szándékkal ugranak neki Európa keresztény népeinek.

A kormányváltás sírásója: ATV

A baloldali közvélemény egyre nagyobb megütközéssel figyeli az ATV-t. A gondolkodók sokszor már arra ragadtatják magukat, hogy a Hír TV az új ATV. Ezt mi nem gondoljuk. Mert a bűnbánó maffiózóként saját, jólfelfogott érdekéből immár kormánykritikus Simicska-TV csak a lopott pénz más irányultságú elköltését jelenti, nem...

5 intő jel, avagy ezért nem szabad arabokat befogadni

„Egy olyan vallást sem lehet probléma betiltani, amelyik a mai napig elfátyolozásra kárhoztatja a nőket.“

Légpárnás hajót vesz a NAV

A nemzeti Adó- és Vámhivatal a héten légpárnás hajó beszerzésére írt ki pályázatot. A pályázónak a jármű mellett a légpárnás hajó szállítására alkalmas utánfutót is adnia kell. Ezen felül tanfolyamot is tartania kell a jármű használatáról.

N E!!! ószad meg a midnenegybe blogot, rohat libsi!!!!!!!!!! T Ö R Ö L E K!!!!!!!!!!

A menekültválság sokakból a legrosszabbatt hozza ki. A Facebookon meg pláne. Egyre többen kapnak dührohamot, és törlik ismerőseikeit, akiknek véleményéből, megosztásaiból elegük van.

Te is fával fűtesz? Komoly bírságot kaphatsz, ha...

A legszegényebb magyar térségekben mára nemzeti sporttá vált az erdők kifosztása. A fűtési szezon kezdetével párhuzamosan évről évre megszaporodnak az olyan hírek, amelyekben arról olvasni, hogy egész erdők estek áldozatul a megélhetési és szociális fatolvajoknak. Történik ez annak ellenére, hogy akár 2 éves...

A miniszterelnökség duplán fontosabb, mint akár az egészségügy, az oktatás vagy a kultúra

Még egy kicsit várni kell arra, hogy Rogán Antal csatlakozzon a miniszterek portrécsarnokához a kormány honlapján, annyira gyorsan döntött el Orbán Viktor egy közvetlenül alatta dúló hatalmi harcot egy újabb minisztérium létrehozásával. Addig őrizzék meg ezt a képet ezekről a férfiakról, már a hirtelen haragból kidobott Hende...

A BMW is csalt a mérésekkel

A BMW X3 nagyobbat bukott az amerikai teszten, mint a Volkswagen Passat.

Van egy lehetséges magyarázat arra, hova tűnt a befogadott ezer kopt keresztény család

A Mandinernek beszélt erről egy kormányzati forrás.

Nem tökölnek a gyodával, rögtön a három és fél méteres kerítést építik a horvát határon - Képek

Az MTI által kedden közreadott képeken azt látni, hogy a magyar katonák a három és méteres nagy kerítésen dolgoznak a horvát határon, a pengés drótakadálynak nyoma sincs.

A köztévé orosz híradójából végre te is megtudhatod, milyen lehetett az ötvenes évek

Ezt nem teszik zsebre a mocskos imperialisták!

A Finnországba menekült irakiak a Facebookon próbálják lebeszélni honfitársaikat, hogy oda menjenek

"Irakban sokkal jobb. Ugyan veszélyes, de úgy legyen. Én biztosan hazamegyek" - íra az egyikük.

Ennél abszurdabb nincs: magyar szinkrontolmáccsal tüntetett a legismertebb szlovák szélsőjobboldali politikus

A menekültpara egészen furcsa helyzeteket is produkál. A szélsőjobboldali Kotleba Orbánnak és Szijjártónak is hízelgett.

Orbán: Az EU helyett, erőnkön felül védjük az európai határokat

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólalt fel hétfőn a parlamentben, a bevándorlásról. Azt mondta, hogy a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, a világ hátatfordított nekik és az országaiknak. Bár Magyarország ezt megérti, de ettől függetlenül Orbán szerint matematikai számítások alapján is látszik, hogy...

A magyar kormány áttekintette az együttműködés lehetőségeit Európa utolsó diktatúrájával

Az egy dolog, hogy a külügyminiszter nagyjából az összes környező ország vezetőjét lehazugozta az utóbbi hetekben, de vannak fontosabb területek, ahol szorosabbra lehet fűzni a nemzetközi együttműködés szálait. Például ülést tartott a Magyar-Fehérorosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság, ahol a...

Az osztrák bíróság szerint Magyarország nem biztonságos ország

Egy többgyerekes afgán anya fellebezett az ellen, hogy visszatoloncolják Magyarországra, és nyert. Az ítélet orientációs alapot jelenthet hasonló idegenrendészeti eljárások során.

Kiborultak a Röszkén szolgáló rendőrök

Azt mondják, nemhogy napi 5000 kalóriát, még vizet se kapnak. Akkor se, ha kérnek.

Valami nagyon nem stimmel a titokban befogadott ezer arab család történetével

Balog Zoltán miniszter bökte ki, hogy több ezer üldözött egyiptomi és iraki keresztény kapott magyar állampolgárságot 2013-14-ben. Semmilyen részletet nem árulnak el, de ezek után végképp érthetetlen a kormány menekültpolitikája.

Zuhanórepülésben Simicska lapja

3 hónap alatt 4450 vásárlót veszített el a Magyar Nemzet, ami 13,4 százalékos csökkenésnek felel meg - derül ki a legfrissebb adatokból.

A Fidesz saját magának állított csapdát a menekültkérdéssel

Bár a kormánypárti politikusok szeretik azt állítani, hogy Orbán Viktor már januárban felismerte a menekültkérdés jelentőségét, valójában ez nincs így. Ugyanis Orbánék maximum a tematizálás jelentőségét ismerték fel, a helyzet valós súlyát nem, és ebből kifolyólag megoldási javaslatokat máig nem tudtak adni.