quadrocopter

"Orbánt a hatalom akarása mozgatja" – kimerítő portrét közölt Orbánról a Financial Times

A lapnak Orbán nem volt hajlandó nyilatkozni, de Soros György például igen.

A Fidesz szövetségeséhez bekötött szervezet kezeli a Vajdaságba irányuló 65 milliárdos magyar állami támogatást

A vajdasági Prosperitati Alapítvány kezeli azt a 65 milliárd forintnyi támogatást, amit a magyar kormány a szerbiai magyar közösség támogatása címén tol az ottani gazdaságba.

Gyorsan fogynak a főszerkesztők “Heinrich Pecina” Észak-Magyarországánál

Hivatalosan nem tették közzé, de a nyomtatott Észak-Magyarország, illetve a hozzá tartozó Boon.hu impresszumában olvasható, hogy már nem Balázsi Tibor a lap főszerkesztője. Január elején írtuk, hogy Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármesterének politikai tanácsadója, Balázsi Tibor foglalta el a Miskolcon megjelenő...

Jó hírünk a világban: a dél-koreai követség előre figyelmezteti állampolgárait, hogy lopnak a bőröndből Budapesten

"Ez a legrosszabb reptér a világon" - írta a kiborult utas. A reptér üzemeltetője csak vállat vonogat.

Már egy 8.kerületi panelben is migránspánik tört ki

Migráns a házban! Kedves lakók, nagyon vigyázzanak!

Kiket néz hülyének Orbán Viktor?

Vajon Geert Wilders hallott egyet is Orbán Viktor arab üzletemberekkel folytatott beszélgetéseiből? Vélhetően nem, különben a szélsőjobboldali holland politikus nem választotta volna iszlámellenes missziójához elvtársnak, sőt példaképnek a magyar miniszterelnököt. Orbán pár évvel ezelőtti megszólalásai között böngészve...

A Bizottság nem vár: beperelte Magyarországot a Lex CEU miatt

Már az Európai Unió Bírósága előtt van az Európai Bíróság keresete a Lex CEU ügyében.

Elutasítja Brüsszel, hogy kevesebb családi pótlékot kapjanak Ausztriában a magyarok

Maryanne Thyssen szerint elfogadhatatlan az indexálás.

Már nem nyomoznak a volt körmendi alpolgármester ellen, akinek egy diáklánnyal volt viszonya

A volt KDNP-s alpolgármester a szülei jelentették fel annak a lánynak, akinek viszonya volt a politikussal.

Nem tudott béreket fizetni az évente több százmillió forintos állami támogatást kapó Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont

Több dolgozó is jelezte, hogy a novemberi és a decemberi béreket csak januárban utalták át nekik, és úgy fest, extra adófizetői forintokból oldották meg a problémát.

3555 menekültnek van magyar személyije

Nyilvános a teljes 2017-es jelentés a bevándorlási adatokról.

A STOP SOROS törvénycsomag öt legbutább rendelkezése

Rendes jogi elemzést adni a kormány által STOP SOROS törvénycsomagnak elkeresztelt szövegekről sokkal nehezebb lenne, mint irodalmi alkotásként elemezni azokat. Más itt a cél és más is a közönség, mint a rendes törvényjavaslatoknál, nem jogalkalmazóknak szánt szövegek ezek. A legabszurdabb rendelkezéseket és azok következményeit...

Mészáros Lőrinc szerel fel légkondit a légiirányítás vécéibe

A felcsúti polgármesternek aprópénz, de jó referencia lehet a megbízás.

Az ellenzék vezetőjénél razziáztak Putyin rendőrei

Állítólagos "robbanószerkezetre" hivatkoznak a rendőrök.

Parádés videó: Hülyét csináltak Nógrádi Gyuri bácsiból egy fideszes fórumon

Kínos kérdést kapott Gyuri bácsi, mire a fideszes szervező egyszerűen kirántotta a kezéből a mikrofont, mielőtt válaszolhatott volna.

Deutsch és Szájer is megszavazta az EP-ben azt, ami ellen tiltakozik itthon a kormány

A magyar kormány kommunikációjával teljesen ellentétes szövegre tíz kormánypárti EP-képviselő is igent mondott.

Semjén Zsolt is lobbizott a Naffa családért

„Messzemenően támogatta” a kormány egyik legkedvesebb arab üzletembere, Zaid Naffa testvéreinek honosítási kérelmét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Az érintett Tarik Naffa és Huda Naffa meg is kapta a magyar állampolgárságot még 2014-ben – tudta meg a Magyar Nemzet az LMP-s Demeter Márta iratbetekintése nyomán.

Jövő kedden jöhet a rendkívüli parlamenti ülés

Január 30-án próbálhatják meg megtartani az Országgyűlés rendkívüli ülését.

A Mészáros-gyerekek ismét nyertek. Ezúttal egy 14,8 milliárdos érdi közbeszerzésen. Micsoda családi mázli.......

Mészáros Lőrinc vállalkozó gyerekeinek a cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. nettó 14,8 milliárd forintos közbeszerzési kiírást nyert.

Egyre inkább Orbán strómanjainak képzelik Mészárosékat a magyarok

Kétharmadnyian vélik úgy, hogy a mostani kormányra nagyon vagy nagyon nagyon jellemzőek a pénzügyi visszaélések. A politikai rendszert illetően a Medián felmérésében feltűnő, hogy a korábbinál kevesebben látják diktatúrának és tekintélyuralmi rendszernek, viszont többen maffiaállamnak és polgári demokráciának.

Habonyék már gyártják a plakátokat: Ha Magyarországra jössz, kopogjál szépen!

 Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozatában hangsúlyozta: a nemzetközi jog alapján oltalomba vettek különböznek a migránsoktól. A migránsok illegálisan léptek be az ország területére, viszont

Trump és a magyar kapcsolat: miért nem jut el Orbán a Fehér Házba?

Nincs már senki, aki meg merné mondani a döntéshozóknak, mi is a helyzet Washingtonban? Vélemény.

Soros 2015-ös cikkét mutogatta "Soros-tervként" Kocsis Máté, a későn érő kisgyerek.

Egy olyan cikkre hivatkozik a Fidesz, amelynek tételeiből Soros már kihátrált.

Hiába nem látszik, a Fidesznek is nehéz dolga van. Nem mind arany, ami fénylik!

Bár a kormánypárt más jellegű gonddal küzd, mint amely ellenzékét lebénítja, de Orbán Viktornak áprilisig egyben kell tartania kétmillió embert ,és alacsonyan tartania a részvételi hajlandóságot az ellenoldalon, miközben ellenfelei mozgósítani próbálnak az egymással is vívott küzdelemben. Összeszedtük, milyen feladat áll a...

Orbán: Ha az EU nem ad pénzt, Kínától kérünk. Mi van az ország saját lábon állásával?

Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában.

Így rabolja el Merkel Európát a kehidai fürdőben. Az idiotizmus határtalan.......

Így rabolja el Merkel Európát a kehidai fürdőben

Eltitkolt diplomácia: magyar hírek, amiket a külföldi sajtóból tudtunk meg 2017-ben

Van egy terepe a kormány munkájának, ahol ha nem is lehetetlen, mindenesetre a megszokottnál nehezebb eltitkolni a lépéseit: a diplomácia. Hiszen ha nem is tudósít egy-egy megállapodásról az állami média, a tárgyalópartner hazájában még simán megjelenik arról egy közlemény, ami egy csavar után visszajut hazánkba. Nem meglepő...

Horn Gyula fia visszaszólt Deutsch Tamásnak

A 2013-ban elhunyt volt kormányfő fia szerint a fideszes politikus egy frusztrált percember.

Vazallusnak való vidék? - Hende, Bánki, L. Simon

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az...