szaboria1

Hende szerint ő aztán nem volt sértő – Kitart amellett, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék
@Nessy: Tudom mert az én cégem is képzett ki szakmunkásokat. A mások a modern gépekkel amik már automaták így elég sok ember esik ki a munka lehetőségéből.
Hende szerint ő aztán nem volt sértő – Kitart amellett, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék
@Nessy: Emlékszem az OKJ olyan szakképzést csinált, hogy amire kitanították "pl. kazán fűtő " már rég elavult volt mert olyan típusú kazán már sehol sem volt. Gyakorlati képzés meg sosem volt.
Fontos „szövetségest” kap Borkai Zsolt a polgármesterségért folyó csatában – Az egykori városvezető rövidesen nagypapaként áll bele a kampányhajrába
Amennyiben a fidesz nem akarta volna kicsinálni akkor tuti, hogy a felvétel sosem kerül ki a nyilvánosságra. Mára már sokan elfelejtik a tettét. Sokszor halottam azt, hogy ismerős a neve ezért arra szavaz. Mivel 13 évig volt Győr pm.-re
Rákkeltő anyag kerülhetett a Salgó-patakba egy akku-hulladékot kezelő cég telephelyéről
Én ilyenkor az összes kormány tagot meg a szavazógépes Fideszeseket beterelném fürödni az ilyen vizekbe.
Hende szerint ő aztán nem volt sértő – Kitart amellett, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék
A14 év alatt le rohasztották a szakmunkás képzést így rengeteg a szakképzetlen fiatal. 8 általánossal nem nagyon terem munka lehetőség.
Hende szerint ő aztán nem volt sértő – Kitart amellett, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék
@Csizmás Kond: @Maccska: Egyet tegyetek meg menjetek el egy olyan megyékbe a munkaügy központokba és kérjetek munkát ott ahol sok a kissebségi csoporthoz tartozó emberek. Akkor meg látjátok nem tudnak nekik munkát adni. Itt nálunk egyedül csak közmunkát tudnak kapni. Most, hogy jött a jó idő az önkormányzat mezőgazdasági munkára veszik fel havi 80000.- ft-ért
Ösz végétól tavasz végig nincs munka.
Pestről ne papoljatok menjetek vidékre körbe nézni.
Kiderült! Orbán Viktor a mezőgazdaságból szerezte első fizetését, hagymát válogatott – volt idő, amikor még keményen dolgozott
@csak úgy...: Pont akkor szüntették meg a 14 év alatti diákmunkát amikor Orbán született. Ráadásul szülő engedély kellett hozzá.
Ismét elveszik majd az egy havi nyugdíjat Gyurcsányék – ezzel riogat a Fidesz
A másik hol van a beigért 14 Havi Nyugdíj. Ezzel kampányoltattok. 2006-jan.20 ígérte Orbán.
Ismét elveszik majd az egy havi nyugdíjat Gyurcsányék – ezzel riogat a Fidesz
Hazug FIDESZ mikor Medgyesi lett a miniszterelnök a nyugdíjasoknak 19500.-ft adtak. A 13 havinyugdíjat a gazdasági vállság miatt Bajnai törölte el.
Nem védem Gyurcsányt de nagyon unalmas mindent ráfogni.
Drámai videót posztoltak Karsai Dánielről, már beszélni is alig tud
@Nyírfa: Nem merem megnézni mert attól tartok nagyon magam alá zuhannék megint.
Szijjártóék Sulyok Tamásra mutogatnak amiatt, hogy Balog Zoltánnak még megvan a rendkívüli nagyköveti címe
Nem egymásra kell mutogatni a külügynek kell kéri a közt.eln.-től, hogy vonja vissza a nagyköveti címet. Mivel a kinevezést is ők kérték.
Drámai videót posztoltak Karsai Dánielről, már beszélni is alig tud
Nem csak neki de a családnak is egy kész gyötrelem. Nézni is rossz amikor azt látni napról napra gyorsan romlik az állapota. Sajnos nekem is részem volt a párom leépülésében.
Szentkirályi Alexandra óriásit bakizott a cikizős videójában – mutatjuk
Ez a nő egyre jobban égeti magát. Egy amikor ő volt helyettes szolgálati kocsival járt sofőrrel. Kettő Karácsony tud angolul. Három mi köze a villanykörtének a fpm tisztséghez.
Totálisan beszakadt a forint, megint 400 felett a svájci frank – Jön az államcsőd?
@KisTehen: BOLND VAGY!!!
VARGA CSAK TRÜKKÖZNI akar mert amig még jön uniós pénz azt addig az átváltás nekik jó. De az embereknek katasztrófa. Halottad már drágítani akarják a kenyeret mert az 1 kg kenyérben a búza ára 53 - 60.- ft között van de az adók 160.-ft/kg tesz ki.
Rogán Antalnak már új kémfőnöke van, Menczer Tamás pedig hivatalosan sem államtitkár
@Szegény Dzsoni és Árnika: Nem talált ő fel semmit ő csak harmadfeltaláló. Amiért a kormány 250 milliós támogatással honorált. Mint kiderült az elektronikus aláírás nem is új szerű már felvolt találva.
Orbán: mondhat Brüsszel, amit akar, akkor sem hajtjuk végre a migránspaktumot
Március 22-óta nem megy már a rádióba sem. Már 3 pénteket kihagyott mi lesz így vele? Nem tudja hallgatni a saját hangját.
Orbán: mondhat Brüsszel, amit akar, akkor sem hajtjuk végre a migránspaktumot
@Béla333: 16,53 -ra Nem: mert a nagy keresztény Marokkóba rohant a kereszténydemokrata internacionálé értekezletére.