tothjani

Orbán Viktor éjszakánként csirkéket pakolt a Fodor–Áder–Völner hármassal
Ekkor határozta el hogy soha többet nem fog dolgozni, és inkább létrehozta a KISZ megreformálására a Fideszt.
Majd a rendszerváltás után amikor már büntetlenül megtehette váltott és Párt lett belőlük, most ugyanezért simán lecsuknák.
Karácsony Gergelyre hatalmas csapást mértek: Ez elfogadhatatlan!
Milyen érdekes a patkány csorda egy szót sem szól a MÁV csoport vonal bezárása és járat ritkítása ellen.
Ezek a rohadékok bármikor a Kossuth téren kinyalnák Orbán hátsóját nyilvánosan. :(
Varga Mihály kőkeményen nekiment Karácsony Gergelynek
Érdekes a Fidesz röhögve kifizetett Lázárnak 23 milliárdot közpénzből, mert az ostoba azt gondolta magáról hogy ő pénzügyi guru.
Lázár bakijára volt 23 milliárd, Budapestre 23 millió sincs. :(
"Ez a legalja mindennek!" – Hidvéghi Balázs kikelt magából az Európai Parlament ülésén
Magyarország jogállam hiszen bárkinek ugyanolyan joga, és lehetősége van, indulni polgármesterként, mint a Körzet Fideszes OGY képviselője által jelölt egyénnek.
Persze ha egy kis településen nem a Fidesz által jelölt embert választják meg akkor még a bekötő utat is felszedik. (persze felújítás címszóval 3 évre.)
Deutsch Tamás így alakítaná át az EU-t: „Gyökeres változásokra van szükség”
Az EU parlamentben gyökeres változásokra van szükség ilyen Tomika féle élősködő gyökerekkel kell beültetni. :(
Ezek tudják mire van szüksége a népnek és a gazdaságnak, hiszen ők eleve úgy építették fel az életüket hogy még véletlenül se kelljen dolgozniuk. Igy a tapasztalatuk megvan,... az élősködéshez és a lopáshoz.
Orbán Balázs: A woke, a BLM, az LMBTQ, a gender-ideológia és a nyílt társadalom sátáni gondolatok
Ez az ember igy ránézésre, egy pökhendi, mindent tudó, bárki hasába lyukat beszélő, követelődző alak, aki bárkit lenyúl ha nem figyelnek rá.
Így borult Lázár János nyakába Márki-Zay Péter
Mondjuk valójában pár forintról van szó hiszen a városkártya 2000 forint, de alig használják, hiszen Vásárhelyen már egy 3-4 éves gyerek biztonságosan tud kerékpározni.
Na meg az buszok csak óránkét indulnak.
Lázár János nagy bejelentést tett: Az ország- és vármegyebérleteken kívül minden más bérlet megszűnik, ajánlatot tett a fővárosnak
Ez érdekes elgondolás, nálunk minden környező város 25-30 kilométerre van ami jelenleg 600 forint 1 útra, tehát ha valaki átmegy a szomszéd városba majd aznap hazamegy akkor már érdemes lesz napijegyet vennie.
Megérkezett a Fidesz rémálma: ez a párt válthatja le Orbánékat a következő választáson
Szerintem minden Magyarnak önállóan kellene indulni, hiszen igy mindenki kap 1 szavazatott, és ha meggyőzi csak 1 cimboráját akkor már 2 szavazattal nyertek is.
Annyira komolyan kell venni a durva időjárást, hogy az Energiaügyi Minisztérium is megszólalt
Téliesre forduló az valamikor azt jelentette hogy napközben is -5 fok alatt volt és legalább 2 hétre lefagytak az utak is.
Elkeserítő a helyzet a Szent János kórházban: már 5 osztály összeomlott
Azt nem értem hogy 2010 előtt annyi orvos volt hogy a Fidesz Birkák százezreit hivta tüntetni a 30%-os ágyszámcsökkentés ellen.
Az elmúlt 13 évben hová lettek az orvosok, amikor már 10 éve is pontosan lehetett tudni hányan mennek nyugdíjba, vagy esetleg megszűnt az orvosképzés??
Vagy Orbánnak van igaza, és a mai fiatalok olyan ostobák hogy tanán az akksi összeszerelést meg lehet nekik tanitani??
Az Orbán-kormány felrúgta a megállapodást, ez "erkölcstelen, etikátlan" – A Pintér-féle belügy kegyetlenül bünteti majd a nem megfelelően teljesítő tanárokat 2025 szeptemberétől
@ómió: Hát igen sajnos a hozzád hasonló szarjankó propagandistákra kell a pénzt, hiszen O1G hatalmát csak az elmebeteg fajtátok fizetett rajongása tartja fent
Hídvámmal kedveskedik nekünk az Újévre Orbán meg a kormánya
De természetesen ha behódol a csőcselék és a Fidesz által kijelölt Főpolgármestert választja meg, akkor utána ingyenes lesz és a bérletek is érvényesek lesznek.
Mert a fasizmus akkor éri el célját (Mussolini meghatározása szerint), ha egyetlen Párt kizárólagosan irányit egy Nemzetet.
Döntöttek: január 1-től emelkedik a pedagógusok bére
Miközben már nem is keresnek főállású tanárt csak óraadót, akinek igy lehet hogy csak 50-60 óra gyűlik össze 1 hónapban, főleg olyan kistelepülésen ahol nem lehet az órák között átmenni másik iskolába.
Kína elnöke: „Elkerülhetetlen Kína és Tajvan egyesülése”
Kell a háború, és Orbán majd vétóz a szankciók ellen, hiszen neki csak a hatalom a fontos, akkor is ha minden magyar elpusztul. :(
Hidvéghi Balázs: "A dollárbaloldal ez esetben is úgy táncol, ahogy Brüsszel és a külföldi megrendelőik fütyülnek"
A Fasiszta állatok pedig úgy táncolnak ahogy Putyin gazda fütyül, ezek a rohadékok már régen eladták az országot az oroszoknak és a Kínai Kommunista Pártnak.
Megindul Orbán Viktor szentté avatási eljárása, átírja a Bibliát a Fidesz – Herényi Károly ezeket várja 2024-től
Csak nehogy valóra váljon mint a Pandémia (Netflix) sorozat , befejező rész végszava 2020 januárjában:
A WHO adatai szerint évente egymilliárd ember betegszik meg influenzában, 650 ezren halnak bele a betegségbe. Bármikor kitörhet az 1918-as spanyolnáthához hasonló influenza világjárvány, amely több százmillió emberéletet követelne. A legtöbb ország még sincs felkészülve, a kezelés és a kutatás is alulfinanszírozott.
Schobert Lara nagy bejelentést tett – „Az irigyeimet meg csókoltatom”
De mi más lehetne??
Kiszel Tünde lánya Celeb lesz.
Orbán lánya Miniszterelnök.
Mészáros utódai több 100 generáción keresztül multi milliárdosok.
De az biztos hogy egyik sem lesz a cérnagyárban orsózó. .
Mészáros Lőrinc: A Puskás Akadémia a világ egyik legkiválóbb utánpótlásműhelyévé vált
Normális országokban a stadionokat a menő klubok építik.
Bár tény hogy a Nemzeti fociválogatott évek óta folyamatosan nyeri az EB-ket és a VB-ket.
Az MNB bejelentette, jövőre már QR-kóddal is lehet fizetni
@Sámannus: Eddig meg karácsony előtt tele volt minden figyelmeztetéssel, hogy a vásárokban vigyázzunk a zsebtolvajokra.
Elkészült az első magyar gyártású Lynx harcjármű
De mielőtt kigördült, a pontos műszaki dokumentációt elküldték jóváhagyásra Putyin elvtársnak.
Már a tévé is bemondta: Soros György!
A pedagógusok (közalkalmazottak) bérét még az Orbán féle tákolmány szerint is az Államnak kell biztositani, ha nem tudják akkor baj van a költségvetéssel, és csődben van az ország.
Szijjártó nagyon kiakadt: "Se Brüsszelből, se sehonnan nem mondhatják meg, hogy mi ide kiket engedjünk"
@KisTehen: És kedves élősködő barátom, akkor Gazdád teljesíti a másik féreg parancsát és szétveri az Uniót??
Hadházy Ákos elképesztő levelet kapott
Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!!
Ha már önállóan nem tudsz gondolkodni!!
Gulyás Gergely: a keresztény Európa elsüllyedni látszik
"választott vezetői tudatosan akarják a víz alá nyomni"
Sajnos ez igy van, hiszen Orbán Putyin koszos kutyájaként mindent megtesz, hogy megvalósuljon Gazdája régi nagy álma, vagyis Európa pusztulása.
Ezt is elérte az Orbán-kormány: már csak egyetlen szegényebb ország van az EU-ban Magyarországnál
@durbincs: Áruld már el drága barátom hol dolgozol és mennyi adót fizettél be az idén, de csak azt a pénzt számold amit közvetve sem az Államkasszából vettél ki, hanem amit az értékteremtő munkáddal kerestél.