viszkikóla

Nyomorult, tetves egy ország az, ahol a magatehetetlen embereken spórol a kormány

Szeretnék annak az embernek a szemébe nézni, aki részt vesz ebben és a többi, hasonlóan aljas húzásban.

Te vagy a farok, János – üzentek Lázárnak a pedagógusok

A feszültség ott van, egyre duzzad, mint egy kifakadni képtelen kelés. Ha hír tud lenni egy tüntetés, ha nem – van. Tüntetés, pedagógusok, szakadó eső. Nem adták fel, nem hunyászkodtak meg. Mennek tovább, miközben a kormány tárgyal önmagával, örül, veregeti a tulajdon vállát, nyomja a sikerjelentéseket.

Már nem szenvedünk

Szülőként elfogadjuk, hogy a gyermekeink elmennek, amikor annak eljön az ideje. Ha úgy alakul, azt is tudomásul vesszük, hogy nem a szomszéd utcába, nem is a szomszéd városba költöztek, hanem ezer kilométerekre. Ma ezt sok szülőnek kell feldolgoznia és fájhat a távollét, de enyhíti a fájdalmat a tudat: biztonságban van.

A megélhetetlenségi gravitációból nem lehet elrugaszkodni két mankóval

Ám van nekem egy ismerősöm, aki nem jegybankelnök.

Melyik részét nem érted, kedves Baltazár?

Tegnap óta tudjuk, hogy a Tv2 nyíltan közszolgálati csatornává történő bedarálása okán hullanak a fejek.

Krétával írt történelem

Könnyek árján ring lelkem ladikja, gyémántfényű könnycseppek prizmaként bontják az éltető napfényt ezer szivárványra. Lelkemben apró pilleszárnyak verdesnek, sóhajtásomtól meghátrálnak az elgurult pamutgombolyaggal játszadozó, plüsspuha kiscicák.

Már csak a Dunának kellene valahogy befagynia

Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is

Mi a francon csodálkozunk?

Volt nekünk egy köztársasági elnökünk.

Amikor a Fidesz-KDNP zsarolta a kormányt, Hoffman Rózsa pedig az utcán tüntetett

2004-ben azt mondta Hoffmann Rózsa: „Ez a csendes és méltóságteljes demonstráció nem irányult senki ellen. Ez a demonstráció valamiért történt. Ez a valami az emberi méltóság, az azonos emberi jogok, az esélyegyenlőség, a szabadság, egy szóval az Európai Unió egy tagállamához méltó polgári demokrácia.”

Csak egy kék sál

Most egy olyan cikket fogok írni, amiben nincs politika. Nincsenek pártok, sem pártérdekek. Életek vannak és elszánt emberek.

Kockásingesek

Remélem, de hiszem is, hogy sok-sok ilyen pedagógus van ebben az országban.

Túszul ejtett Salgótarján

Eszembe jutott egy régebben hallot vicc és mivel a kedves olvasó nem tud tiltakozni, ezennel elmesélem. Előtte természetesen elnézést kérek a rendőrség minden tagjától, mert jobb a békesség.

Orbán Viktor beugrik az anyósához

Úgy tűnik, zavar van a kormány működésében. Ez nem túl nagy csoda egyébként, hiszen egy összetett rendszer akkor képes üzemszerűen működni, ha az alkatrészek a feladatuknak megfelelően, külön-külön is rendben vannak.

Farkas Flórián: híd a gátlástalan korrupció világába

„Azért nem engedi el a párt Farkas kezét, mert Farkas az országot és a Fideszt szolgálja” - ezt mondta Orbán Viktor saját bizalmasáról, Farkas Flóriánról a párt tavalyi kongresszusán.

Ne engedjük lejáratni őket

Ismét útjára indult egy legenda. Egy ordas hazugság, tudatos és kitervelt torzítása a valóságnak. A kormány napi rutinjába belefér ez. Mit belefér? Így működik a rendszer.

El lehet innen menni – mondta Széles Gábor

Most fel fogok bosszantani egy csomó embert. Nem baj, a dolog kölcsönös. Gyurcsány-fóbiásoknak különösen ajánlom az alábbi sorokat, de elsősorban nem nekik szól. Hanem azoknak, aki gyűlölik ugyan a jelenlegi rezsimet, de akkormárinkábborbán.

Orbán Viktor, azzal a két szép kezével

Ez a baj az agyatlan gépezetekkel. Erősek, átgázolnak mindenen és látszólag rendkívül sikeresek. Mindaddig, ameddig irányt nem kell(ene) váltani, mert esetleg ott egy szikla, vagy szakadék, vagy más valami, amit nem tud letiporni a lépegetőgép.

Barátilag összehányt köznevelési kerekasztal

Mindenesetre sok szerencsét kívánunk a résztvevőknek és reméljük, nem fognak hajbakapni. Egyúttal - mert végtelenül jófejek vagyunk - mindjárt javaslatot is szeretnénk tenni a következő, hasonlóan nagy formátumú problémamegoldó-kerekasztal mellé meghívandók listájának összeállításához.

Coki, paraszt

Titok volt például Lázár János kétmilliós hotelszámlájának indokoltsága, de ezt a miniszter ügyesen megoldotta, amennyiben zsebből befizette a kétmilliót és onnantól magánúton volt, coki, paraszt!

A Klikbe szorult kádári kisember

Figyi KLIK, elárulok egy titkot!

Bokros Lajos, Coelho és az aljas újságírók

Butaság abban hinni, hogy majd a bölcs mondatok utat találnak a tömegekhez. Az csak Coelho esetében működik, de én nála populistább élőlényt nehezen tudnék megnevezni, a bölcsessége pedig számomra elég erősen véleményes. Ettől függetlenül hihetetlen tömegek olvassák. Amennyiben Bokros Lajos nem Coelho (márpedig ugye nem az),...

Bele fogok kötni Semjén Zsoltba

Ezek után már teljesen felesleges feltennem a kérdést, hogy Semjén vajon a saját pénzén utazott-e átvenni ezt a legalábbis gyomorforgató elismerést ettől a legalábbis kétes hírnevű gittegylettől, vagy az adófizetők pénzén.

Az élet Czunyiné után

Távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Felsorakoztam Kövér László mögé

Nemzeti megmondóemberünk, az ősi magyar bajusz büszke birtokosa jelenlétével aranyozta be a “Székely Bál” névre hallgató székely bált. Ahol – gondolom, mert engem elfelejtettek meghívni – az úri közönség táncol. Arról nem érkezett információ, hogy Leila (az arab démon) jelen volt-e az eseményen, de Kövér László egészen...

A pedagógus mint “rohaggyonmeg”

Túl a bosszankodáson odáig fajultam, hogy elkezdtem szánni a bérből és fizetésből kormányhű médiákokat. Már jó ideje erősen pállott izzadságszag terjeng, de mostanság már súlyos ürülékszag is tetézi. Pedig nem kellene. Tetézni.

Lassan írom, hogy a Fidesz is értse

Mivel alapból gyanakvó vagyok, nézzük, mi az igazság.

Csak bele ne dögöljünk a nagy csodálkozásba

Magyarország Európa legstabilabb országa és a magyarok a Föld minden sarkán (nem én találtam ki, hogy egy gömbnek sarka van, ez unortodox tudományos tétel) tudnak jó üzletet kötni – mondta Orbán Viktor. Nem itthon mondta, hanem Indonéziában és nem nekünk mondta, hanem Joko Widodo indonéz államfőnek, de attól még mi is halljuk és...

Balog Zoltán, a nagyon furfangos

Balog Zoltán miniszter olyan agyafúrt, hogy szinte kilóg a kormányból. Utasítást adott a KLIK-nek, ugyan, hívja össze a köznevelési fórumokat a tankerületekben, mégpedig február 3-ra, mert az a megfelelő időpont.

Németh Szilárd megint keveri

Most azt dobta a gép, hogy Németh Szilárd a legokosabb jelenleg kormányzati szinten. Ezt én meg is értem, mert így igaz. A múltkor fél kézzel leverte az elempés és az emeszpés vitapartnerét egy újszerű technikával, ugyanis leszarta a hozzá intézett kérdéseket, mondta a magáét ötszáz decibellel. Kultúrember pedig nem üti le a...

A kormánynak már megint a magyar emberek érdeke a legfontosabb

A dacos kis kormányunk kezd egyre idegesebbé válni. Csapkodnak a fiúk, kikérik maguknak, felszólítanak, kijelentenek, bejelentenek, feljelentenek.