vitriol

Fidesz: Ebből elég!
A fővárosi fideszesek FOGJÁK BE! Ha bármi problémájuk van vonuljanak orbán elé, és tiltakozzanak az ellen, ahogy a kormány lerabolja és kisemmizi a főváros lakosait, mint másodrendű állampolgárokat!!!
Újabb fejlemények Vidnyánszky Attila lemondásával kapcsolatban
A baleset első perceiben több színész is állította, hogy szóltak vidnyánszkinak, hogy nem biztonságos az állványzat. Ezek a hangok utólag el lettek némítva, és a görény letagadta, hogy bárki figyelmeztette volna őt. Szeretik ezek a fideszesek a személyi kultuszt, csak nem vállalják az ezzel járó felelősséget! Ez jellemző a csúcstól a legaljáig!
Vitézy Dávidnak minden gondolata Lázár János körül forog
Amit lázár mond, vagy tesz, az: annyitisér! Ezt már mindenki tudja, aki figyelemmel kísérte a tevékenységét. orbán is tudja, de orbán nem akarja körülvenni magát elismert szakemberekkel, mert az gyengítené a hatalmát! Közben meg a "hülyemagyar" beletörődik abba, hogy lassan megsemmisül jobb sorsra érdemes hazánk!
Nógrádi György: Putyinnak tökéletesen igaza van
Erre vártunk már mióta, hogy nógrádi agytröszt elvtárs megmondja nekünk a tutit, emiatt már egy ideje aludni sem tudtunk. Köszönjük emese!
Hollik István az összes európai vezetetőt felszólította – Szerinte más érdekeit képviselik, és a háborút éltetik
hollik elvtárs odáig merészkedett, hogy az "összes európai vezetőt" felszólítja. - -hogy mire, az mindegy is, hiszen azért lett ilyen bátor, mert tudja jól, hogy ő csak egy légypiszok, amire az európai vezetők nem szoktak odafigyelni.
Navracsics: nem lehetséges a pedagógusbér-emelés, de nem a kormányon múlik
navracsics! elég már a hazudozásból, egy éve hitegeted a magyarokat és ígérgeted, hogy hamarosan megérkezik a pénz, de te tudod legjobban, hogy nem tudják utalni, mert nem vagytok hajlandók elvégezni a feltétek szerinti kötelességeteket! Pofátlanul azt ismételgetitek, hogy nem rajtatok múlik, de ezzel már a magyarok rég tisztában vannak, hogy ez is csak hazugság!
Művégtaggal kell élniük a szerbek által megsebesített magyar katonáknak
A szerbek nekünk nem barátaink, csak orbán haverkodik velük, azt ő tudja miért!
Szili Katalin tajtékzik, nagyon kifakadt a pártra, amelynek korábban alelnöke volt: "Meg lehet-e ezt bocsátani?"
Honnan vette a bátorságot az ország szarkeverője, hogy betámadjon becsületes embereket? Szégyenletes pályafutása arra kéne ösztönözze őt, hogy soha meg ne szólaljon, csak mélységes csöndben vonuljon háttérbe. Az még amúgy is meg-vizsgálandó, hogy milyen mértékű felelősség terheli őt, mint orbán hivatalos tanácsadóját, az utóbbi idők helyrehozhatatlan, rossz döntéseiért!
Bayer Zsolt az amerikai nagykövetnek: "Takarodj haza, te rohadék!"
Rossz elgondolni, hogy ha az 5.sz. párt-üdvöske ekkora műveletlen tahó, akkor mit lehet feltételezni a 77. csatlakozóról? És, ha ilyen megnyilvánulás után nem zárják ki a pártból, akkor a párt egészéről is csak hasonló vélekedés alakulhat ki!
A kormányközeli Nézőpont Intézet hosszan elmagyarázta, hogy nem igaz, hogy Románia gazdaságilag megelőzte Magyarországot
A maffiakormány mentegetésére és életben tartására már csak a vég nélküli magyarázkodás és a pofátlan hazudozás a megoldás. Ebben a fideszfanok nagyon kitartóak tudnak lenni!
Fideszes államtitkár a halálos beteg Karsai Dánielnek: „Nincs felesleges élet”
répásinak üzenem: Bizony, van felesleges élet, a fideszesek az elmúlt 13 évet teljesen feleslegesen élték meg, mert jót nem cselekedtek, de romba döntötték mindazt, ami az országban jól-rosszul, de működött!
Donáth Annának végleg elege lett Gyurcsányból, megmásíthatatlan döntést hozott
Az egymással hadakozó ellenzékieket ki kell hagyni a kampányból, a többi meg fejvesztés terhe mellett fogjon össze!
Leemelt 5,6 milliárdot a főváros számlájáról az Államkincstár – Karácsonyék feljelentést tesznek
orbán most épp repteret óhajt vásárolni, de nincs rá pénze, hát onnan vesz el, ahonnan tud. Az adósságait viszont nem siet törleszteni! /Lánchíd, kórházi beszállítók, pedagógusok/
Szili Katalin végre kimondta, mi fontos az anyaországnak – Finnországban nyilvánult meg
ez a szarkeverő fideszcsicska jobban tenné, ha soha nem szólalna meg! Azért mennek nálunk ilyen rosszul a dolgok, mert ilyen tanácsadója van orbánnak!
Brenner Koloman: Karácsonyt egyszer már elütötte a villamos, elütheti újra
koloman szimplán rágalmaz. A lenyúlás sok mindenkire jellemző, de Karácsonyra nem, és koloman egyből hiteltelenné vált ezzel a megjegyzésével. Ha elfogad egy jó tanácsot: Ne kacsintgasson a főpolgármesteri székre!
Tompos Márton egész nap autógumikat visz a fideszeseknek, minősíthetetlenül reagált az egyik polgármester
"Egy, csak egy legény van talpon a vidéken..."??? MIÉRT? Ez olyan hazafias tett, amit az összes ellenzékinek kötelessége támogatni, s nem csupán szavakban, hanem TETTLEG!
Orbán harcra buzdít
Feléledt az "utcai harcos", nem fogja fel, mi lenne a dolga, kormányozni képtelen a rendelkezésére álló tolvaj bandával, az infláció letörését sem tudta jól kezelni, a többi úniós országhoz képest kirívóan rossz helyzetbe kerültünk, végső soron csak a rendeleti kormányzást erőlteti elismerve ezzel a tehetetlenségét, talán megérett a helyzet a kormány lemondására!
Elrendelték Schadl Györgynek a börtönből való kiengedését és házi őrizetbe helyezését
Amíg ilyen anomáliák történnek a magyar igazságszolgáltatás területén, addig orbán nem mondhatja az EU-ban, hogy minden kritériumnak eleget tett és jöhetnek az uniós pénzek! Napnál világosabb, hogy az EU jogosan tartja vissza a nekünk járó pénzeket, mert orbán és kormánya szándékosan dolgozik a jogállamiság ellen!
Orbán öccsével biztos nem cserélne egy vállalkozó sem: Csoda, hogy megvan a cége, annyiszor indult ellene végrehajtás
Ezért nem szeretem a családregényeket: végtelenül hosszúra lehet nyújtani és bármilyen tisztán indulnak a szereplők, a végén minden csupa mocsok és fertő!
Szijjártó kikelt magából: szégyenteljes és szánalmas bohózat
Kinek a pap, kinek a papné! Neked a foci, másoknak a magyar kormány működése "szégyenteljes és szánalmas bohózat"!